Netanjahu Putyinnak: Ha szükséges Izrael közbelép Irán miatt Szíriában

    0

    Avi/ujkelet.live

    Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerdán Szocsiban Vladimir Putyin orosz elnökkel folytatott három órás találkozója során elmondta, hogy Izrael hajlandó beavatkozni annak érdekében, hogy megakadályozza a folyamatos iráni katonai jelenlétet Szíriában.

    „A megbeszélés főleg Irán arra irányuló kísérletére vonatkozott, hogy megvesse lábát Szíriában az ISIS legyőzése miatt felszabadult területeken,” – mondta Netanjahu az ülés után.

    „Üdvözöljük az ISIS feletti győzelmet. Irán megjelenése azonban nem kívánatos, veszélyeztet minket, és véleményem szerint veszélyezteti a régiót és a világot”- tette hozzá Netanjahu.

    Megjegyzései visszhangozták a Moszad vezetőjét, Josszi Cohent, aki szintén jelen volt a megbeszélésen Szocsiban, és aki azt mondta múlt héten, hogy amint az Iszlám Állam csoportjait visszaverik, Irán és megbízottjai szaladnak, hogy átvegyék a megüresedett területet.

    „Putyin elnökkel beszélve világossá tettem az álláspontunkat és a tényt, hogy ez elfogadhatatlan számunkra,” mondta Netanjahu.

    Az ülés után az izraeli újságíroknak tartott konferenciabeszélgetésen az izraeli miniszterelnök megismételte, hogy Izrael cselekedni fog, ha Irán átlép egy bizonyos határt.

    „Lépünk, ha úgy érezzük, hogy a helyzet megköveteli,” – mondta Netanjahu. „A múltban ezt engedély nélkül tettük, de most világossá tettük irányelveinket.”

    Cohen azt állította, hogy Putyinnal „kényes, hiteles és nagyon nyugtalanító hírszerzési információkat” osztott meg az iráni katonai jelenlétről Szíriában.

    A látogatás azután történt, hogy egy vezető izraeli tisztviselő állítólag ugyanazokat a bizonyítékokat osztotta meg az amerikaiakkal a múlt héten. Izrael arra törekszik, hogy korlátozza Irán terjeszkedését a régióban.

    Irán állítólag folyosót akar létrehozni Irakon és Szírián keresztül Libanonba, ahol szövetségese, a Hezbollah terrorszervezet működik.

    Netanjahu tavaly találkozott Putyinnal Moszkvában, de azóta gyakran beszéltek telefonon.

    “A két vezető a régió legújabb fejleményeinek megvitasása céljából találkozik egymással” – mondja a Miniszterelnöki Hivatal szombati nyilatkozata, hozzátéve, hogy “meg kell jegyezni, az elmúlt két évben Netanjahu miniszterelnök 2-3 havonta találkozott Putyinnal, hogy megvitassák a kétoldalú és regionális kérdéseket annak érdekében, hogy megakadályozzák az izraeli és az orosz légierő közötti összecsapásokat Szíriában, eddig sikerrel.”

    Oroszország 2015-ben lépett be a szíriai polgárháborúba Bassár el-Aszad elnök kormánypárti erői oldalán, bombázásokat indított a Damaszkuszért folyó harcokban a lázadók ellen.

    Míg Izrael ritkán ismerte el, hogy Szíriában légicsapásokat hajtott végre, számos fegyverszállítmányt ért támadással vádolják Jeruzsálemet.

    A két ország közötti koordináció ellenére a szíriai fegyverkonténerekkel kapcsolatban bejelentett izraeli légitámadások feszültséget okoztak Jeruzsálem és Moszkva között.

    Moszkva áprilisban bekérette Gary Koren izraeli nagykövetet, hogy felháborodásának adjon hangot egy izraeli légicsapásról, mely majdnem eltalálta a térségben állomásozó orosz csapatokat is. Szíria ENSZ-nagykövete később kijelentette, hogy Oroszország megváltoztatta politikáját, és többé nem biztosít Izraelnek szabad beavatkozást a szíriai égbolt felett.

    Netanjahu később tagadta a jelentéseket, hogy Moszkva azt mondta volna Izraelnek, hogy vessen véget a szíriai légicsapásoknak, megígérve hogy az Izraeli Védelmi Erők továbbra is támadni fogja a fegyverszállító konvojokat.

     

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .