“Ha pofon kell fiam, csak szóljál”

0

Kozák Péter/névpont

A ringek ura

„Ha pofon kell fiam, csak szóljál, adok én neked minden nap. Nem kell azért ökölvívónak menni!“
(Papp Imréné Burgus Erzsébet, Papp László édesanyja, a pályakezdő Papp Lászlóról)

„Bizony, a Mutter nem nagyon akarta, hogy bunyózzak, s az első »élmények» szegény anyámat igazolták. Az én szerelmem a foci volt, rongylabdával játszottunk a Fóti úti vagy az Aréna úti grundokon. Foci közben, a nagyobb fiúktól mindig kaptunk egy-egy pofont: vagy azért, mert elvette az ellenfél tőlünk a labdát, vagy azért, mert rosszul passzoltunk. Egy idő után elegünk lett a sok verésből, kerestünk egy bokszklubot, hogy megtanuljunk jól bunyózni. Abban az időben úgy foglalkoztak a kezdő srácokkal, hogy az első nap jól megverték őket. Aki másnap, visszajött, abból jó bokszoló lett, aki pedig nem, azért viszont nem kár… Kaptam én is két akkora pofont, mint egy télikabát. Úgy feldagadt az orrom, mint egy templomkilincs, este pedig szalmaszállal ettem a levest, mert kanalat sem tudtam a számba tenni. Dehogy mentem én vissza bunyózni! Még sokáig a focinál maradtam. Igazolt versenyzőként az Elektromosban és a MÁVAUT-ban is játszottam, igaz a fociban, hiába voltam tehetséges, még csak kerületi bajnok sem lettem!“

„A British Museum vegye meg Wright állkapcsát és állítsák ki, mint a világ nyolcadik csodáját, hiszen a magyar bombázó ütéseit is kibírta.“
(The Guardian, 1948. augusztus 14.)

„Persze az anyai intelem ellenére mégis csak elkezdtem bokszolni, ez 1942–43-ban lehetett: egy barátom vitt le a MOM szakosztályába. 1945-ben már a BVSC-ben bunyóztam, két emlékezetes, kiütéses győzelmem után rögtön meghívtak a válogatottba, s a II. világháború utáni első londoni olimpián már esélyesnek számítottam, jóllehet egy évvel korábban, az Európa-bajnokságon, kikaptam a szintén magyar, de csehszlovák színekben versenyző Torma II-től. Az igazság az, hogy a londoni döntőben, ellenfelem, John Wright, brit matróz, előző két mérkőzését elvesztette, ám a helyi pontozók, furcsa módon, mégis az angol fiút hozták ki győztesnek. Úgy gondolta a magyar szakvezetés, hogy csak akkor nyerhetek, ha kiütöm ellenfelemet. A mérkőzés úgy kezdődött, hogy a gongszó után állon vágtam Wrightot, sőt már az első menetben a matróz padlót is fogott, de aztán mégis felállt, és ment előre, rendületlenül. Kiütni mégsem sikerült, jóllehet ilyen nagy verést angol bokszoló évek óta nem kapott. 1948. augusztus 13-a egyébként a magyar sport igencsak jeles napja volt. Először fordult elő, hogy Magyarország egy napon négy olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett: még egy ökölvívó, Csík Tibor is győzött, valamint a vívó Gerevich Aladár és a tornász Pataki Ferenc is olimpiai bajnok lett. Ez az olimpia volt továbbá az az olimpia, ahol Magyarország két ökölvívó-bajnoki címet szerzett, az Egyesült Államok pedig egyet sem.“

„Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy valójában három magyar fiú lett olimpiai bajnok, a harmadik aranyérmes, a már említett Torma Gyula volt, aki azonban csehszlovák színekben versenyzett. Torma klasszisokkal jobb bunyós volt, mint a péppé vert Wright, s jóval nehezebb dolgom lett volna vele, ha ő is középsúlyban indul… A két szövetség azonban megállapodott abban, hogy elkerüljük egymást: én középsúlyban, Torma nagyváltósúlyban lett bajnok. A szurkolókat azonban nem lehet sokáig megvezetni, nemsokára követelni kezdték, hogy mérkőzzünk meg egymással! »Az évszázad mérkőzésére» 1950. október 15-én, Prágában, a Vynochrady-sportcsarnokban, egy csehszlovák–magyar válogatott mérkőzésen került sor. Hatalmas meccset vívtunk! Úgy tűnt, hogy az első menetben simán nyerek, csak úgy záporoztak az ütések »Torec» felsőtestén, elképzelhetetlen volt, hogy ilyen verés után visszatérjen a ringbe. Torma azonban a második menetben majdnem visszavágott. A harmadik menetre mindketten elfáradtunk, de Torma nagyságát jellemzi, hogy a gongszó után átölelt, és magasba emelte a kezemet. Elismerte, hogy én voltam a jobb. Valójában ekkor éreztem úgy, hogy tényleg olimpiai bajnok vagyok…“

„Kisfiam, ha négerrel kerülsz össze, szaladj inkább rögtön haza!“
(Papp Imréné Burgus Erzsébet, Papp László édesanyja, a pálya csúcsán lévő Papp Lászlóról)

„Ez a remek magyar ökölvívó volt az első, aki megrendített. Papp Lászlónak köszönhettem, hogy megismerhettem ezt az érzést is! Húszéves vagyok, ilyen verést még sohasem kaptam!“
(José Torres, Papp László utolsó amatőr ellenfele, a vesztett olimpiai döntő után, Melbourne-ben)

„Bizony, a Mutter nagyon féltett engem, még az olimpiai bajnokságom után is. Egy meccsemet sem tudta végignézni! A helsinki olimpiai bajnoki győzelmemig sikerült még két Európa-bajnokságot is nyernem (1949-ben és 1951-ben), majd minden idők legsikeresebb magyar olimpiáján, a XV. helsinki nyári olimpiai játékokon én szereztem meg a 16. magyar olimpiai bajnoki címet.“

„Persze az anyai intelem ellenére, nem a fekete fiúktól tartottam leginkább, hanem a kimondhatatlan nevű lengyeltől, Zbigniew Pietrzykowskitól. 1954-ben találkoztam először a hosszú karú fiúval, egy magyar–lengyel válogatott mérkőzésen, ahol a harmadik menetben padlón volt. Az olimpia előtt két hónappal, 1956 szeptemberében, azonban újra találkoztunk – igaz betegen versenyeztem – s életemben először, döntő fölénnyel kikaptam. Különös módon, talán ennek a vereségnek köszönhettem, hogy Melbourne-ben győzni tudtam! Az 1956. decemberi, ausztráliai »téli nyári olimpián», az elődöntőben ismét találkoztunk: az első menetben már ismét a padlón volt, a másodikban megroggyant, de kihúzta a három menetet. Zbigniew Pietrzykowski egyébként négyszer nyert Európa-bajnokságot, olimpiai bajnoki címet azonban egyszer sem sikerült nyernie. Négy év múlva, Rómában, egy bizonyos Cassius Clay verte meg a döntőben…“

„Persze azért a melbourne-i döntő sem volt fáklyásmenet! José Torrest, a csokoládébarna amerikai fiút előző mérkőzésein megütni sem tudták ellenfelei. Hibátlan mérleggel, rendkívül magabiztosan állt ki ellenem. Adler Zsiga azt tanácsolta, hogy kerüljem a belharcot, próbáljam meg kipiszkálni kettős fedezékéből, s ha kinyílik, szórjam meg, úgy istenesen. A lengyel fiú elleni győzelmem után már felszabadultan küzdöttem, úgy éreztem, hogy itt és most csak én győzhetek. Torres, a nálam tíz évvel fiatalabb fekete fiú, a meccs után, az öltözőben elmondta, hogy régóta bokszol már, de ilyen verést még soha sem kapott. Mondtam neki, ha minőségi pofont akarsz, gyere csak Magyarországra!“

„Papp László nálunk arra kényszerült, hogy hakniszínészként járja évekig az országot a megélhetésért. «Nem kell Őt félteni – szoktuk mondani hunyorogva –, aki ekkorát tud ütni, aki végigverte a világot, azt nem kell félteni!»… Csak Őt kell félteni, mert nekünk jó, a mi közösségünket fémjelzi, igazolja vereségeinket: Ő maga a remény.“
(Latinovits Zoltán: Ködszurkáló, 1973)

Papp László, az olimpiai játékok történetének első háromszoros olimpiai bajnoka 1957-ben megkezdhette profi pályafutását. 1957. május 19-étől 1964. október 9-ig 29 mérkőzést vívhatott: egyetlenegy mérkőzését sem vesztette el (mérlege 27 győzelem és két döntetlen).

Papp László, az olimpiai játékok történetének első háromszoros olimpiai bajnoka 1962. május 16-án, a dán Chris Christensen elleni győzelmével megszerezte a hivatásos Európa-bajnoki övet.

Papp László, az olimpiai játékok történetének első háromszoros olimpiai bajnoka hivatásos Európa-bajnoki övét hatszor megvédte (1964-ig).

Papp László, az olimpiai játékok történetének első háromszoros olimpiai bajnoka 1965-ben mégsem mérkőzhetett a profi világbajnoki címért. José Torres, a Papp László által Melbourne-ben „agyonvert“ feketebőrű fiú, 1965. március 30-án, a Madison Square Gardenben, a 9. menetben, kiütötte Willie Pastranót, a félnehézsúlyú világbajnoki övért.

Persze az egy másik súlycsoport.

Persze ez egy másik történet…

 

forrás: névpont.hu

kiemelt kép: internet

 

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..