Választások a Munkapárt és az ellenzék vezetői posztjára

    0

    Avi/ujkelet.live

    Több tízezer munkáspárti tag vette az irányít a szavazóhelységek felé kedden, hogy a balközép párt és az ellenzék számára új vezetőt válasszon.

    A hét induló között található a jelenlegi vezér, Jichák Hercog is, aki az előzetes felmérések szerint a korábbi munkapárti vezető és Cionista Unió miniszterrel Amir Pereccel és a Kulanu párt ex-miniszterével, Avi Gabbay-jal vezeti a versenyt.

    Amir Perec

    Perec, egykori védelmi miniszter, már december óta erőteljesen kampányol a posztért.

    Gabbay, aki váratlanul került be a versenybe, friss vért és némi jobboldali politikai szellemet hozott a hagyományosan háborúellenes pártba. A Netanjahu-kormány korábbi minisztere 2016 májusában lépett ki a koalíciós tárgyalásokat követően, amikor a Jiszráel Beteinu párt bekerült a kormányba. Gabay azt állítja, hogy több ezer új tagot hozott a Munkapártba. Mivel azonban már nem tagja a Knesszetnek, valószínűleg nem fogják engedélyezni, hogy ellenzéki vezetőként szolgáljon, ha győzni fog.

    Avi Gabbay

    A posztért versenyzik még a Cionist Unió minisztere, Erel Margalit, Omer Bar-Lev vállalkozó és ex-tábornok, valamint Hod Krovi és Avner Ben-Zaken.

    Két másik jelölt – Dina Dajan és Amiram Levin – visszaléptek a versenytől. Dajan, egy ultra-ortodox nő Dél-Izraelből, hétfőn bejelentette, hogy Hercogot fogja támogatni, míg Levin – az egykori Izraeli Védelmi Erők vezérőrnagya – azt mondta, hogy a Bezeq távközlési-óriás korábbi vezérigazgatóját, Gabbay-t fogja támogatni.

    Ha a keddi első fordulóban a győztes nem szerzi meg a szavazatok több mint 40 százalékát, jövő hétfőn kerül sor a két legtöbb szavazatot kapott jelölt közötti megmérettetésre.

    A párt főtitkárának szóvivője szerint mintegy 53 000 ember élhet szavazati jogával ma.

    A Munkapárt népszerűsége az elmúlt évben a közvélemény-kutatások szerint nagyot zuhant, a jelenlegi 24 székből mindössze 10-12 helyet szereznének (a Hatnua párttal együtt, mely a Cionista Uniót alkotja) ha most tartanák a parlamenti választásokat.

    A győztestől függ majd, hogy a balközép párt, amelyet jelenleg belső ellentétek is sújtanak, képes lesz-e Benjamin Netanjahu miniszterelnök Likud pártjának fő kihívójává válni a következő választásokon, és ennek következtében, képes lesz-e megszerezni a miniszterelnökséget.

    Mindeközben a centrista Jes Átid párt sikeresen magához csábította a Munkapárt szavazóinak többségét, és folyamatosan egyre jobban teljesít, olyannyira, hogy a közvélemény-kutatások szerint a Likud fő kihívójává vált.

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .