A Scudok rohamában – 5.rész

0

Szerző: Unti Ildikó

És ma újra esett. Rengeteg eső esett, még akkor is, amikor újra megszólaltak a szirénák. Már le se vetkőztem. Fürdés után tréningruhába bújtam és olvastam Ezekiel próféta proféciáit Izraelre vonatkoztatva. 1949 óta folyt a birtoklási jog kérdése a Szentföldre. Ábrahám földjéről volt és van szó! Ezekiel a babiloni fogság ideje alatt élt és ő kapta ezt a próféciát: Ezekiel 37/19. Szólj nékik: “Ezt mondja az Úr Isten: Ime, én fölveszem a József fáját, mely Efraim kezében van és Izrael nemzetségeit, az ő társait, és teszem őket őhozzá, a Juda fájához, és összeteszem őket, egy fává, hogy eggyé legyenek az én kezemben”…és meghallottam a 7. AZAKA-t ! Fél tizenegy volt! Pillanatok alatt rajtam volt a gázmaszk, még kikémleltem a mirpeszetre. Sötét volt. Zuhogott az eső. A fények vibráltak. Víjjogva körözött a sziréna. A köd lassan hömpölygött. Bevertem a lábam.

Rohantam le a lépcsőkön egészen a földszintig és kerestem az éjszakást. Új ember volt, de nem láttam. És akkor meghallottam, hogy Fannika sírva kiabált a félelemtől. Nem volt szívem visszafordulni. Mindjárt itt lesz Jichák a fiaival – gondoltam.

Beléptem a sötét szobába. -Fannika! Fannika! Én bajot, lo bohá! Ani po! Lo crihá mifahedet! (Nincs baj,ne sírj! Én itt vagyok, nem kell félni!) Közben simogattam a kezét, és ő teljesen hozzám bújt és megölelt. –Todá, todá! Ani ohevet otá! (Köszönöm, köszönöm! Szeretlek Téged!) A kezében szorongatta a gázmaszkos dobozt, miközben lassan botorkáltunk át a szemben lévő 3.sz. cheder atumba. Fannika egyik szemére sem látott, de a hallása kitűnő volt. Az egyik legtisztább asszonyként, mindig friss illat lengte körül. Szerette a cukorkákat és erőszakkal tett a kezembe. Csengőszóval hívott bennünket: hol a vécé miatt, hol telefonálni akart a fiának. Perfekt beszélt franciául is. Most itt ült egy karosszékben, ölében a gázmaszkkal – nem engedte feltenni – és a tranzisztoros rádiójával.

Visszamentem Cziporáért, aki már szintén kiabált, miért csak a Fannikát vittem, ő is itt van! Hiába magyaráztam, hogy egyszerre kettőt nem lehet vinni. Önzésében nem értette. Duzzogva, csoszogott mellettem. Ő sem látott, csak fényeket érzékelt a világból. Egyébként mindig morcos volt. Az egész napja abból állt, hogy valamit keresett magának, amiért duzzoghatott. Aztán, ha az ember hízelgett neki és kérte, hogy egye meg az ebédjét a közös asztalnál, akkor nagy kegyesen megengedte, hogy kivezessük az ebédlőbe. Volt amikor csak azért csengetett, hogy átfordítsuk az ágyában, holott ezt tudta egyedül is. Ilyenkor a beszélgetés volt a lényeg. Megkellett őt nyugtatni és ő elfogadta ezt a nyugtatást. Most szorosan odalépett Fannika mellé és a gázmaszkot ő sem engedte feltenni. Igyekezett mindenben Fannikát utánozni.

Idike! Idike!– csapta meg a fülemet, az ismerős hang. Judit volt az, a szoba másik feléből. Juditka Romániában született. A férjével vezetett egy jólmenő fűszerüzletet. Majd két fia született, s most mindkettő itt élt Jeruzsálemben. A fiatalabb tisztviselő volt a Szohnutnál és nagy mókamester. A másiknak ügyvédi irodája volt. Az apa régen meghalt. Juditka,a legterebélyesebb asszony a világon, akit valaha is láttam. Még egy lábát is nehéz volt megemelni az ágyban, hát még kettőt! Tudnillik a lábai teljesen vizesek és dagadtak voltak. Nem tudott sem felkelni, sem lefeküdni. Éjszakára pelenkába kellett őt tekerni, és mivel sokszor voltam egyedül, kitaláltam egy módszert. Felállítottam őt, majd megkapaszkodott a helikon-jába és akkor állva bepólyáztam, mint egy óriáscsecsemőt. Az ágyába, súllyánál fogva, úgy csapódott, mint egy bomba. És akkor kezdődtek azok a szekatúrák, amik Juditka mindennapos játékai közé tartoztak. Nagyon rosszul beszélt magyarul, de azért beszélt és a nővérek rám hagyták éjszakai vagy az ebéd utáni elkészítését. Már tudtam minden egyes túlzását és annak eleget téve, sírva csókolta kezemet. Például: be volt pelenkázva, ennek ellenére egy csomag vécépapírt kért párnája alá, valamint az ágya melletti székre kellett tenni az ágytálát. Az asztalon egy pohár tej mellé egy pohár víz is társult, és a takarói csak három rétegből állhattak.

Most ott ült félig lecsúszva az ágyán, égnek meredő hajjal, lecsúszott vállkendővel. Apró szemei ide-oda repdestek, miközben kezeivel hadonászott.

– Juditka! Juditka! Nyugalom! Igyál egy kicsit a tejecskédből! – És máris buzgón szürcsölte a segítségemmel. Közben lerögzítettem a lábait, nehogy elcsússzanak és a kezébe tettem a szódás-stiás gézt. Kifelé menet még láttam, ahogy megnyugodott és csendes szendergésbe süllyedt.

A folyóson beleütköztem a gázmaszkos Jichákba. Integetett, hogy jöjjek. A sarokszobában feküdt magatehetetlenül Eliezer. Általában aludt, csak étkezéseknél ültettük fotelba és akkor átkötöttük a fotellal együtt. Erőteljesen tudott csapkodni a karjaival, és ha sikerült valakit megmarkolnia az szakadt ruhával vagy verző sebbel távozott. A lánya Dina, minden nap bejárt hozzá ebédkor és megetette. A hangja után ismerte meg őt, és akkor furcsa torz mosolyba fagytak vonásai. De a kezeinek nála sem tudott parancsolni és Dina nem egyszer vérző nyakkal rohant hozzánk. Most Jichákkal együtt toltuk át az előre elkészített, szigetelt szobába. Czipora és Fannika mellé, a szoba közepére került. Még ott voltunk, mikor váratlanúl vetkőzni kezdett és hogy ezt meggátoljuk citromos teával itattuk.

Aztán öt percre összejöttünk a szalonban, Jichák, Alon, az éjszakás és én. Gázmaszkjaink alól jeleztük, hogy mindenki rendben! Figyeltük a televíziót, éppen Nachman Saj beszélt. Most volt a Hargaa, de a televízióban nem mondták, hogy eltalálták-e a kilőtt Scudot-ot. Ez azt jelentette, hogy valahol becsapódott: halálesetek, sebesülések, anyagi károk keletkeztek! Vajon hol? Mindenki féltett valakit,valakiket. Csak másnap tudtuk meg, hogy a találat Ramat Gant érte és hogy harminc lakás teljesen tönkrement. Továbbá, a háború kezdete óta, több mint 5o milliós kár érte Izraelt.

Éjjel tizenkettőre lettünk kész mindenkivel és vittük fel a szobákba a meleg tejet, citromos teát, limonádét esetleg kávét, ki mit kért. Aztán lassan mély álomba estek az Otthon lakói. Jichák Alonnal hazament a kocsiján, az éjszakás maradt a szalonban, én pedig felmentem a szobámba.

Mikor fáradt az ember nem tud gondolkozni, beesik az ágyba és alszik, így jártam én is.

Január 25.

Ma jom sisi volt, este Kidus. Biztos, hogy Szadamék nem hagyják ki ezt a napot! Az emberek siettek a vásárlással, oldalaikon a gázálarcos dobozokkal. Az újságban újabb harcokról szóltak a hírek:

– Az amerikaiak, angolok és franciák újra bombázták az iraki célpontokat.

– Schwarzkopf tábornok Szaúd-Arábiában kijelentette, hogy Az irakiak nem képesek kémiai fegyvereket tartalmazó rakétafejeket továbbítani, mert az ehhez szükséges technológiát még nem dolgozták ki.

– Egy szovjet olé nyilatkozta a luddi repülőtéren: Kétségtelen, hogy bizonyos veszélyt jelent egy háborúban álló országba költözni, de a veszély, ami elől sikerült eljönniük, nagyobb volt.

– A haifai egyetem arab diákjai (16oo fő) kijelentették, hogy Szadam Husszein mellett állnak! A kígyót melengettünk a keblünkön, tipikus példája!

– Közben Jakov Lapidot tábornok figyelmeztette a lakosságot, hogy továbbra is fennáll a rendelkezés, hogy a légiriadó elhangzásakor be kell menni a lezárt szobába és fel kell venni a gázálarcot, mert a gáztámadás veszélye még fennáll.

Hozzászólás