Kultúra

Láttam boldog embert

szerző: Gideon Peer

A boldog emberrel reggel találkoztam. Munkába igyekeztem, ő pedig boldog volt. Azzal volt elfoglalva, az kötötte le.

Álltam Tel Avivban, az Even Gevirol-i buszmegállóban, a boldog ember tőlem egy kicsit távolabb. Ha a buszmegállóban látom, gondolhattam volna, buszra vár. De nem várt ő semmire, csak boldog volt. Boldogan meredt a semmibe.

A buszmegálló mellett, attól nem messze van egy újságos. Ott is strázsálhatott volna a boldog ember, de nem, attól is tisztes távolságot tartott. Nehogy valaki azt tételezze fel róla, létezik újság a földkerekén, amely őt érdekli. Szóba se jöhet ilyesmi, a boldog emberre a gyanú árnyéka sem vetődhet. Meg talán, mert így feltűnőbb volt.

Egyre áradt belőle a boldogság, rendületlenül, beivódott átszellemült arcára, minden mozdulatába.

Úgy is mondhatnánk, lerítt róla.

A boldogságára az öltözéke adott okot.

Rikított.

Páratlan volt a maga nemében. Ezt ő is tudta. Mit tudta? Azért volt annyira boldog. Nála boldogabbat nem láttam régen. Ez a felhőtlen, megkérdőjelezhetetlen, naiv és tudatos, féktelen boldogság csak keveseknek adatik meg. Neki, például.

A trikója. A papagáj színeire csak azért nem hivatkoznék, mert az említett madárfajta ugyan mindenféle színekben pompázik, de azok között van összhang, illenek egymáshoz, kiegészítik egymást. A természet jó ízléssel áldotta meg saját magát.

Erre a trikóra minden mondható volt: a színek pompája, kavalkádja, a nagy kiáltás. Csak éppen semmi összefüggés nem volt a színek között, semmi harmónia, az aztán végképp nem, csak a bámuló szemek kibökésének közvetlen, permanens veszélye.

Ha a szem lejjebb pásztázott, egy se rövid, se hosszúszárú nadrágon pihent volna meg, ha a szem képes lett volna elengedni magát, és hajlandó megpihenni azon, ami elé tárult.

A nadrág is színes volt, mindenfelé csík, talán szivárvány, mint… de a csíkokra, az ott felhalmozott színekre nincs hasonlat, magyarázat meg főleg nem. Az már földöntúli szféra.

Az elnyűtt sportcipő zoknit soha életében nem látott. Ennek nyílván meg volt az érzékelhető hatása, de annyira nem álltam közel a boldog emberhez, hogy tapasztalati síkon erről többet mondhatnék. A jóságos szél is más irányból fújt, tehát szaglászó mirigyeim nem adtak le vészjeleket, nem lettek igénybe véve, az élménytől megkímélt a magasságos, de a látványtól nem. Az arra motivált, hogy revízió alá vegyem az emberiség jövőjéről alkotott, eleddig még optimista elképzelésemet.

A boldog embert mindez nem érdekelte, nem szállt le a maga állította piedesztálról. Érezte különlegességét, a szemekből kiolvasta a döbbenetet, tudta, maradandót alkotott, ennél, mármint a maga választotta ruházatánál nincs szebb, különb az egész világon.

Átszellemült arcáról sugárzott: nem az űrhajó, nem a számítógép, nem az okos telefon, hanem ő, csakis ő a nagy lépés az emberiség történetében.

Mennyire irigyeltem…

Advertisements

1 reply »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s