Kultúra

Kohn bácsi és az üzlet

Szerző: Sáfrán István

Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek. Egy újszülöttnek minden vicc új!

Lógatja a fejét az öreg harcos, tekintete a messzi múltba réved. Szeretem ezeket a pillanatokat, mert Kohn bácsinak előbb-utóbb mindig eszébe jut valami hajdan érdekes történet, aztán a tanulságain jól el tudunk vitatkozni.

Emlékszem – derül fel az ábrázata – volt nekem még fiatal koromban egy kis makoletem. Olyan hanut-szerűség. Mint Magyarországon most az olyan kétszemélyes éjjel-nappalik, ahol mindent lehet kapni, amire éppen nincsen szüksége az embernek, de tej, kenyér, felvágott és a sör a nap minden órájában, akár mázsaszám! Na, az enyém is ilyen volt, csak én este hétkor mindig bezártam, mert az volt az üzleti filozófiám, hogy aki addigra nem szerezte be a szükségleteit az vagy kibírja reggelig, vagy éhen hal, vagy legvégső esetben megpróbálkozik a konkurenciánál, amelyik persze már előttem egy órával mindig lehúzta a rolót.

Amikor azt tudakolom, hogy ment-e a bolt, sikerült-e egyről kettőre jutnia az üzleti életnek ebben a szegmensében, fájdalmasan legyint, hogy a világ közgazdasági tudománya akkor nem állt olyan magas szinten, mint most. Samuelsonnak még a hírét sem hallották. Nem igen értették meg őt sem. Ma bezzeg!

Bezzeg ma mi?

Kihámozgató történetbe kezd a Cofixról. Akik esetleg Izraelen kívülről olvasnák most ezt a történetet, azoknak kedvéért elmondom, hogy ez a Cofix egy Erec-szerte ismert, olcsóságáról híres és kedvelt kávézólánc. Nem olyan puccos mint a Café/Café, ahol ha jól emlékszem 16 sékelért adnak egy afuhot, olyan tejeskávé szerű izét, nem is olyan trendi mint a Starbucks, amelynek áraira már nem is emlékszem, olyan régen nem jártam feléjük, nem csak az áraik miatt, hanem mert még a talpalattnyi csempét is elfoglalja az feltörekvő nemzedék, akik ölükbe helyezett laptopjaikon onnan váltják meg a világot. Ezekhez képest a Cofix, (amelyikről öreg barátom példabeszéde szól majd az alábbiakban legalábbis érintőlegesen, ha végre szóhoz hagynám jutni), maga a szegényház: a kávéja papírpohárban falapátkával írd és mond 5 azaz öt sékelbe kerül.

Öt sékelbe került! – emeli fel figyelmeztetően mutatóujját -, csak került, egészen a múlt hét végéig, amikoris egy teljes sékellel felemelték minden portékájuk árát. Hát nem az volt bennük a csodálatos, hogy mindent, de a szó szoros értelmében mindent öt sékelért adtak?! A kávét, a csészényi levest, a sütiket, cukorkaféleségeket, ilyen-olyan csecsebecséket, szóval mindent az ég egy világon. És akkor most valami kereskedelmi főokos kitalálta, hogy egy teljes sékellel mindennek az árát megemeli.

Egy sékel – próbálkozom hűteni öreg barátom indulatát – mi az az egy sékel manapság? Tudom, amúgy csaknem nyolcvan forint, de azt itt másképpen számolják az emberek. Jóformán le sem hajolnak értre a metró lejáróban. Egy sékel az szinte semmi.

Kohn bácsi kész a replikával: először is Izraelben még nincs földalatti, hát persze, hogy senki nem hajol le azért a fikarcnyi fémpénzért a metróban. Mert nincs. Legalább a történeti hűséghez ragaszkodjunk! De ez az egy sékel közgazdasági értelemben 20 százalékos áremelést jelent. Húsz százalék! Ilyesmire emberemlékezet óta nem volt példa Izraelben. Ehhez tartsd magad.

Ok, jobb ha nem vitázom tovább, meg egyébként is, mintha azért lenne valamennyi igazsága az öregnek is. Inkább megpróbálom visszafordítani beszélgetésünk menetét, hogy ennek a Cofixos áremelésnek mi a köze a Kohn bácsi valamikori boltocskájához, mert hát utóvégre is onnan indultunk ki, hogy ő volt a meg nem értetett kereskedő, aki… Tehát: hol itt az összefüggés és mi a tanulság?

– A szóban forgó napon nagyon nem ment az üzlet – idézi fel a történteket – olyannyira, hogy egyetlen ember sem nyitotta rám az ajtó. Már éppen zárni készültem, amikor végre megcsörrent az ajtóra szerelt kis csingilingi. Azt hiszem tejért jött a kedves vendég vagy kenyérért, már nem is tudom, hanem a lényeg, hogy a máskor ötven forintos terméket hatvanért adtam neki. Nem volt nagy a különbség a reguler árhoz képest, neki sem tűnt fel, és tulajdonképpen én sem direkt, előre kitervel módon vágtam meg a vásárlót, hanem csak úgy kicsúszott a számon a magasabb összeg. Talán mert tudat alatt, de valahogyan kompenzálni akartam az aznapi forgalom kiesést. Na, a pasas elment, én bezártam, hazaindultam. Otthon az asszony, mint mindent este azzal fogadott, hogy na, milyen napod volt ma?

Mit találtál ki – tudakoltam – mivel szédítetted azt a drága asszony?

Azt mondtam neki – kuncog hajdan volt saját kínján az öreg -, hogy a forgalom ugyan nem ért a plafonig, de a nyereség minden korábbinál magasabb volt, pontosan húsz százalékkal. A kedves megölelt és még kaptam egy puszit is, miközben azt rebegte szerelmes szívvel, hogy látod, milyen ügyes vagy drágám, téged az isten is kereskedőnek teremtett.

Hát ez így nem egy vidám történet. Mi lett a folytatása? – tudakoltam.

Folytatás? – kérdezett vissza immár határozottan komor tekintettel -, inkább befejezésnek mondanám. Másnap már ki sem nyitottam. Kiakasztottam a rolóra egy kis táblát, „Az üzlet családi okok miatt sürgősen eladó!” felirattal.

Nem lett volna más megoldás?

– Ezer és egy útját végiggondoltam, hogyan húzzam az időt a teljes csődig vagy az újbóli felvirágzásig. A Cofix példája akkor még eszembe sem jutott. Ugyanis egy jó pillanatban végrehajtott szerény áremelés talán generálhatott volna olyan érdeklődést akkor is, mint most a Cofixé Izraelben. Nincs újság, nincs tévécsatorna, amelyik ne kommentálná az egy, az egyetlen egy sékeles áremelést. Ennél jobb reklámot, el sem tudok képzelni, ráadásul nem is ők fizették meg a hírverés árát. Mi több, nemhogy elpártolnának a vevőik, most mindenki tudomást szerzett arról, hogy van egy hálózat, amelyben csak hat sékel a kávé, ellentétben a konkurenciákkal, ahol…! Nekem azonban akkor csak apukám régi mondása jutott az eszembe, miszerint, ha egy kupleráj, (ha esetleg nem ismernéd ezt a szót, akkor értsd: nyilvános ház), nem működik, akkor nem a sezlonokat kell ki cserélni, hanem az izé…, hát szóval a lányokat.

És ami a legszomorúbb ebben a máskülönben vidám történetben, hogy magam voltam a lányok is meg a sezlon is…

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s