A Scudok rohamában – 2. rész

0

szerző: Unti Ildikó

Január 18.

Még éjszaka volt, amikor először Roon professzorhoz mentem.

– AZAKA Lajos bácsi! Jöjjön! Gyorsan! Hol a doboza?

Ő Tokajban született és öt nyelven beszélt. Régen a Népszövetségben képviselte Izraelt. Az idős /9o éves/ ember minden ijedelem nélkül tápászkodott fel az ágyából. Ruhástól feküdt, majd a karomba kapaszkodott.

– “Tudtam. Tudtam” – motyogta, miközben elhagytuk a szobát. A gázálarcos doboza nálam volt. Nem lehetett siettetni, mert nem látott jól. Bementünk az előre elkészített 1.s z. “Cheder atum”-ba és beültettem egy fotelba.

Az Otthonban négy szobát készítettünk elő. Ez a szoba egy idős olasz hercegnőé volt,  pompával berendezve, Olaszországban volt egy villája, de mivel egyedül élt azt nem használta. A televíziója szólt és ontotta az utasításokat. Ráhúztam Lajos bácsi fejére a gázmaszkot, s jelezte, hogy jó. Aztán otthagytam. Néztem az ágyon fekvő hercegnőt, már felült. Nem szólt, némán nyújtotta a gázmaszkját. Feltettem, erre megszorította a kezem! Rámosolyogtam, a gázmaszk még mindig a nyakamban volt.

Kirohantam a folyósóra, egyik zsebemben a radió szólt, másikban az égő zseblámpa, a szódás-stia társaságában. Rohantam Fridához. Aludt a dunyha alatt.

Ő csehszlovák születésű volt, majd átkerültek Németországba – a bátyja most is ott él – így beszélt magyarul és németül is. Kicsit csoszogva járt és a bal kezének ujjait nem tudta használni: ezért minden reggel fürdetni és öltöztetni kellett. Nem szeretett az Otthonban élni, mindenáron a lakásába akart vissza költözni és csak azért nem lett öngyilkos, mert az édesanyja vallásos asszony volt és hallotta a hangját: “- Frida, csak nem hozol ilyen szégyent a családunkra?!”- Szerette az édességeket és az emlékeiből élt. A torka kényes volt, ezért éjszakára mindig egy termosz citromos teát készítettünk neki. Mindig hálásan volt erőszakos. Reggelente imádkozott és a pénteki gyertyagyújtást betartotta.

– Frida!- és megráztam. Ébredj! AZAKA! – és közben összeszedtem a papucsait, hogy még az ágyban ráhúzzam.

– Mi? Ki az? Ildikó? AZAKA? Úristen! – és kiült arcára a rémület.

Vakon engedelmeskedett, de nem tudott gyorsan cselekedni. Felállítottam az ágya mellett, ráadtam a köpenyét és elfordultam a dobozáért. Ezalatt visszaesett a dunyhájába! Onnan kellett újra kiszednem. Rémületében jobban akadályozott, mint segített! Tuszkoltam kifelé…

– de a lámpa!…de a kulcs!

Végre ott pihegett a 2. sz. Cheder atumban a gázmaszkja alatt. Onnan integetett, hogy jöjjek vissza, amint lehet.

Lent a bejárati ajtó csapódott, meghallottam Jichák hangját.

-Akkor jó! -gondoltam, a lentieket megtudja csinálni a fiaival.

Rohantam Bátjáért, aki ekkorra már felcihelődött, a doboz a hóna alatt. Készenlétben állt az ágya mellett. S mivel szürkehályogja volt, úgy kellett vezetni: de előbb ráadtam a gázmaszkot, némán tűrte, a hallása jó volt. A zsebemben szólt a rádió.

– Beszéder! Beszéder!- nyugtatta magát, míg a folyóson áthaladtunk. Valamikor tanárnő volt és amikor rosszul ragoztam héberül, automatikusan kijavította. Ezért hálás voltam neki. Váratlanul, minden külső ok nélkül sírásba, üvöltésbe szokott kitörni, amelyhez csapkod is. Az asztalt verte vagy a falat, mindegy volt neki. Amikor pedig a lánya jött látogatóba, sokszor elzavarta. Nem akarta látni! Most hallgatott.

A 2. sz. Cheder atum, Gvardija szobája volt. Közben magától betelepedett Mösulám, de ő nem tűrte a gázmaszkot. Szódás-stiát szorongatott a kezében és egy gézdarabot, hogy csináljam meg. Ott volt az elkészített vizesedény is. Még hátra volt a társaságból Braha és Rifka! Hol vannak?

Rifka bezárkózott. Egyedül akart lenni. Angliából jött és nem tudott héberül csak angolul. A szobája tele volt festményekkel. Kis angol tudásommal beszélgettem vele: az impresszionizmusról, szürrealizmusról, kubizmusról valamint a klasszikus irodalmi alkotásokról. Felcsillant a szeme! – a későbbi időkben ez a beszélgetés kapcsolt össze bennünket. Telt, piperkőc asszony volt, erősen festette magát, de a tisztaság nem volt erős oldala. Az “ugákat” /sütemények/ imádta – titokban mindig kért még!- no meg az eskolitot. Két szatyrot cipelt – nap, mint nap – a lépcsőkön fel és le és mi segítettünk neki. De a mai napig nem tudom, hogy mi lehetett olyan nehéz abban a két szatyorban. Fizetni nem szeretett, állandó lemaradásban volt: s így minden hónapban ismétlődtek a veszekedések. Most csendben volt!

Közben már jött is Bráhá. Mindig mosolygós asszonyka, ragyogó tisztán: csak éppen soha nem tudta, hogy hol a szobája, hol a wécé, hol a helye az étkezéseknél, hol kellett lemennie a lépcsőn stb… Állandóan vezényelni kellett. Két fia járt hozzá, a beszédükből sütött az anyjuk iránt érzett szeretet. Nehezen lehetett kezelni, mert volt, hogy úgy megmakacsolta magát, hogy nem lehetett vele bírni. Az elméjével volt a baj. Most jött, de gázmaszk nélkül. Azt nem engedte feltenni. A szódás-stiát sem értette, mire kell, de látta a többieknél, így hát nyugton maradt.

Ekkor robban be Alon, Jichák fia:

– Kulám beszéder? /Mindenki rendben?/”

Rajta volt a gázmaszk. Intettem és látta, hogy csendben vannak. A televizió szólt. Megnéztem Roon bácsit és az olasz hercegnőt, majd vissza. Közben Frida majdnem elaludt a gázmaszk alatt!

Reggel fél hatkor volt a HARGAA /Lefújás/ Azt tudtuk, hogy Tel-Avivot bombázták!

Visszavittünk mindenkit a szobájába és teát, kávét, szörpöt kaptak. Itt volt Jichák lánya is, az éjszakát a szalonban töltötték. Fél hétkor mentem fel lepihenni. Ebédtől, azaz egytől kilencig újra dolgoztam.

Este kilenckor volt a 2. AZAKA! Gázálarcot vettünk, most már én is és úgy adtam fel a többiekre is. Este tízkor volt a HARGAA. Az ijedtségen kívül más bajunk nem történt.

Január 19.

Hajnalban szólt a 3. AZAKA. Fél hattól hétig tartott. Újabb futam! Alig hittem a fülemnek. Ha ezt így folytatják nem bírjuk az iramot! Mindannyian szédelegtünk a fáradtságtól. Az Otthon lakói szófogadó gyerekek lettek! A 4. AZAKA este tízkor köszöntött ránk, aztán kiderült, hogy tévedés. Csak egy helyi robbanás volt Jeruzsálemben.

“Köszönjük, de mi igazinak éltük meg.”

S a szorongás lappangva szétkúszott az Otthonban és betelepedett a lakók szívébe.

III.

Január 2o.

“Iraki rakétatámadások Izrael ellen!” Ezek voltak az első újsághírek. Mi történt?

Folytatjuk…

Hozzászólás