Humor

Bableves

Szerző: Gideon Peer

Főzőtudományom – ha a kezemet a szívemre teszem, és az ott tapasztaltakból próbálok elfogulatlan konklúziót levonni – közepes alattinak mondható, annak felel meg leginkább, szerintem, talán ennek is köszönhető, hogy a bablevest sokáig kerülgettem, mint macska a forrókását, nem mertem belefogni a főzésébe. Mire fel volt a nagy respektus? Magam sem tudom. Talán túlméreteztem az előttem álló feladatot, nagyobbnak gondoltam, mint amennyi, így utólag belegondolva legalábbis ezt hiszem.

Másik – egyáltalán nem elhanyagolható körülmény – hogy az említett, királyinak nem mondható, inkább pórinak nevezhető ételt nagyon szeretem, egy jó bablevesért sok mindent adnék, a fele királyságomat kivéve, már csak azért sem, mert errefelé amúgy is túl sok rá az igényt tartó. Miután eddig már többféle levest is sikeresen pályára indítottam, úgy gondoltam, eljött az ideje a bableves főzésének. Azzal szeretném megkoronázni eddigi életpályámat.

Most nem kívánok letérni a főcsapásról, csak jelzem, tudom, hogy van csülkös bableves is, de megmaradok az eredetinél, nem kívánom mindenféle íz-bombával megtámadni az olvasó lelkivilágát. Az egyszerű, sallangmentes, babból készült bableves elkészítését tűztem ki célul. Tudom, van olyan, hogy merjünk nagyot álmodni, de én a téglát téglára megoldás híve vagyok.

Tehát bableves. De hogyan? Bableves nálam még nem fortyogott a lábosban, inába szállt bátorságom, ha csak arra gondoltam, hogy egyes egyedül álljak a főzéséhez. Lassan fixaideálommá vált, hogy én a bablevest csak megenni tudom, főzni nem. A mai napig szempilláimat verdesve azt lestem, mikor hív meg végre valaki bableves lakomára.

Mehet ez így tovább? Nem. Igen, a tettek mezeje megkopogtatta az ablakomat. Képzavar, de nem zavartam el.

Van nekem egy hamvába sült szomszédasszonyom, szép is, csinos is, fiatal is, mégis, mindezen erényeit figyelmen kívül hagytam volna, természetesen, ha nem jut a fülembe teljesen véletlenül, hogy olyan bablevest tud főzni a két kis kacsójával, hogy a magamfajta mind a két öklét megnyalja utána.
Megkértem, vezessen be tudományába. Előrehaladott koromra hivatkoztam, a bableves iránti olthatatlan szerelmemre, meg arra az ismert magyar közmondásra, hogy bableves nélkül nem élet az élet.

Nem bánta. Vagyis beleegyezett.
Babot, zellert, zöldséget, sárga- és fehérrépát kellett vennem. Hagymát nem, mert az volt otthon.
Másnap már főztünk. A bab egyre puhább lett, a répa szintúgy. Kóstolgattuk, az optimális puhaság elérése volt a cél. Végre elkészült, a rántást beleöntöttük a levesben. Kicsit főni hagytuk.
Beszélgettünk. Dicsértem, és megállapítottam, hogy félelmem tulajdonképpen alaptalan volt, lám, a bableves készítése nem ördöngösség, nem lehetetlen feladat, íme, ha az ember jó tanárt fog ki magának, a csillagok is elérhető távolságba kerülnek. Nem vette zokon áradozásomat, pedig túlzásba vittem, előre megfontolt szándékkal.

Ismeretlen szag csapta meg az orrunkat. Bableves, de nem csak. Vajon mi lehet, néztünk egymásra. A tűzhely felől szállingózott.
A látványt még most, annyi idő is nehéz feldolgozni. A levesnek nyoma veszett, helyette valami babszerűség pöfögött a lábas alján. unknown

A tündérke villámgyorsan lekapta a lábost. Feléje hajoltunk. Saját ábrázatomról nem szívesen számolnék be, a szomszédasszonynak viszont a szempillája sem rebbent.

Ezúttal – mondta – a babfőzelék készítését sikerült elsajátítanunk.
Megmagyarázta: ha öt perccel hamarabb vesszük le, bableves, ha utána, babfőzelék. Ilyen egyszerű.
És mi lett volna, ha várunk még egy kicsit? – kérdeztem.
– Akkor koksz.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s