Tévedésből tévedésbe

0

szerző: Gideon Peer

Sosem voltam üzletember, de valamennyien megértük már, én is, hogy rájöttünk az egyetlen megoldásra, kitaláltuk, hogyan lehet gyorsan, könnyen meggazdagodni. Jó sok évvel ezelőtt a világ úgy gondolta, hogy Kína az a hely, ahol a legegyszerűbb ötlettel is milliókat, dehogy milliókat, milliárdokat lehet keresni.

Mennyire logikusnak tűnt, ha csak egy dollárért adunk el valamit a fejletlen ország piacán, figyelembe véve nagyságát, máris 1,25 milliárd dollár üti markunkat.

Logikusnak tűnt, így gondoltuk sokan, de a kínaiak másképp okoskodtak.  Arra a következtetésre jutottak, kifizetőbb számukra, ha ők adnak el a világnak, minthogy az adjon el nekik. Jól végiggondolhatták saját ötletüket, mert hovatovább ott tartunk, hogy szinte minden áru, amit bárhol a világon vásárolunk, Kínában készült, made in China.

Van így, mondhatnánk, az ember téved, rosszul méri fel a helyzetet, a lehetőségeket, a széljárást, és aztán pontosan az ellenkezője történik, mint amit eredetileg elképzelt.

Most újfent egy ilyen globális tévedés előtt állunk. Jó lesz vigyázni!

Joggal szoktuk mondani, hogy a robotok egyre tökéletesebbek, modernebbek, fejlettebbek, hovatovább már majdnem olyanok, mint maga az ember. Vannak, akik már a szuperértelmes robotjától féltik az emberiség jövőjét. Azt jövendölik, hogy ezek a robotok egyszer majd fellázadnak alkotójuk, az ember ellen, magukhoz ragadják a hatalmat, és akkor jaj nekünk, az emberiségnek.

Én úgy gondolom, nem attól kell félnünk, hogy a robotok válnak emberekké, hanem, hogy az emberek egyre inkább robottá.

Megmagyarázom.

Nem a robotokkal van baj. Akármennyire is sokat tudnak, bármennyire is értelmesek, sosem fogják veszélyeztetni az embert.

A baj velünk van.

Milyenek a robotok?

Jól meg vannak szerkesztve, végzik a dolgukat. Ami leginkább jellemző rájuk, amiben a leginkább elütnek az embertől, hogy nincsenek érzelmeik. Egy szikrányi sem. Amit csinálnak, gépiesen végzik, teszik a dolgukat, és ha kikapcsolják őket, leállnak. Érzelemnek se híre, se hamva.

És az ember? Sajnos, azt látom, egyre kevesebb bennünk az emberi érzés, érzelem. Mintha robotokká akarnánk lenni.

Nem csak a telefonmániára gondolok, de azzal már ott tartunk, hogy a telefon használ minket, és nem mi őt. Szinte kétségbeejtő, ahogy az emberek – kicsik és nagyok – belebújnak készülékeikbe, kizárják maguk körül a világot, nem létezik számukra más, csak az, amit a kis készülék nyújtani tud. A gyerekek nem játszanak, nem beszélgetnek egymással, a felnőttek nem különben, jószerével megszűnt a társasági élet, nem érdeklődünk egymás iránt, nem osztjuk meg érzéseinket. Nem élünk.

Mindenütt lehajtott fejeket látunk, mindenki belebújik saját készülékébe, az egész világ egy lehajtott fő, azok az ujjaink, amelyeket nem használunk a billentyűk mozgatásához, elkorcsosodnak. A végtagjaink nem különben, abban mennek majd tönkre, hogy használaton kívül helyeztük azokat.

Körülöttünk a gyilkos háborúkban százezrek, milliók pusztulnak el, embertömegek hagyják el megszokott életüket, hazájukat, vándorolnak úttalan utakon, családok pusztulnak el naponta, éheznek, a gyerekek nem jutnak hozzá a napi betevő falathoz, hajléktalanok fagynak meg az utcákon, pusztulnak, mint a legyek, és – semmi.

Érzelmeink mutatója közeleg a nullához. A legjobb úton járunk, hogy robottá váljunk. Miközben azok egyre tökéletesednek, és eljön az idő, amikor jobban hasonlítanak majd hozzánk, mint mi egykori sajátmagunkhoz.

Már nem sok híja van…

Hozzászólás