Gideon Peer

Méhkas

Szerző: Gideon Peer

Leginkább méhkashoz hasonlítanám Izraelt péntek délután, a szombat bejövetele előtti órákban. Különösen meg, mint most is, ha vasárnap újabb ünnep kezdődik. Ünnepből ünnepbe. Az amúgy sem néptelen utcák ilyenkor még inkább megtelnek ide-oda igyekvő emberekkel, az üzletekben tömegek, mert vannak – mindig vannak – akik utolsó pillanatra hagyják az ünnepi bevásárlást, vagy – ne legyünk igazságtalanok – elfelejtettek valamit, és azt próbálják pótolni. Előfordul a legjobb családban is.

Persze, zsúfoltak az amúgy is forgalmas utak, autók, autóbuszok, vonatok viszik haza utasaikat, akik az ünnep beállta előtt szeretnének otthon lenni, hogy méltóan várhassák Szombat királynőjének érkezését.

Autókkal, autóbuszokkal tömött utakat említettünk, de nem szóltunk a Sérut-taxiról, amit magyarra lefordítva leginkább szolgáltatásnak neveznék. A lényege, hogy megszabott útvonalon közlekedik, innentől addig, azon belül viszont szabad a gazda, elvileg – és gyakorlatilag is – bárhol meg lehet állítani fel-, illetve leszállás céljából.

Tehát méhkas és sérut, valamint péntek délután. Mindenkinek sürgős, mindenki siet, menni akar. Tel Avivban vagyunk, azon a helyen, ahonnan Netanya irányába indulnak a nyolc személyes járművek. Nincs menetrend. Egy szabály van: amikor a kocsi megtel, az autó nekilendül.

Sok hely nincs, még két utas fér fel, és már indulhatunk. A sofőr kinézetre is, megszólalásra is arab fiatalember, kis bajusszal és fülig érő szájjal. Jó kedve van, az a típus, aki mosolyogva jött világra. Keveri az arabot és a hébert, az utóbbit erős akcentussal. Az utasoknak ezzel semmi gondjuk, a lényeget mindenki érti, a viteldíj adott, és Netanya nevét sem lehet sokféleképpen kiejteni.

Utolsó utasként hátizsákkal és fegyverrel felszerelt katona érkezik. Megáll az ajtóban, nem száll fel, onnan kérdezi a sofőrt:

– Mennyi?

A sofőr végigjáratja a szemét az izzadó katonán, a hátizsák, a fegyver is megméretik, minden számba vétetik, kisebb dráma van kialakulóban. Érezni a levegőben. Az utasok, a bent ülők kíváncsian várják a folytatást. Ők már tudják a választ, hiszen ki is fizették, a viteldíj 14 sékel. Mennyit fizet egy katona? És főleg, mennyit egy arab sofőrnek?

– Neked tizenkettő – mondja a kérdezett, és az akciós árhoz kivillantja teljes fogsorát.

A katona nem mozdul. Gondolataiba mélyed. Aztán – dramaturgilag a legmegfelelőbb pillanatban – kiböki:

– Tizenegy.

Senki nem tudja, képtelenség kitalálni, vajon a fiúnak mindössze 11 sékel csörög a zsebében, ennyi maradt a hazautazásra, vagy más az ok. Akármennyire meg is megnőtt a zsold az utóbbi években, a diót nem lehet leverni vele a fáról. De az is lehet, hogy játszik a katona, és elhatározta, neki ez az út 11 sékelt ér.

Sofőrünk ajkáról nem hervad le a mosoly, sőt, ha lehet, rátesz még egy lapáttal:

– Na, jó, legyen – mondja. – Neked! És még hozzátesz egy héber szót, tisztán, akcentus nélkül: – haver.

És a méhkasból egy raj elindul Netanya irányába…

Kiemelt kép: illusztráció. Forrás: internet.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s