szerző: Halász András
39.
Charls napok óta Schmidt nyomában volt. Néhány naptól eltekintve, az orvos az estéket a Kaszinóban töltötte. Ötös, a figyelőcsoportnak az a tagja, akit Schmidt még sohasem látott, gyakori vendége lett a Kaszinónak. Schmidt egy ideig figyelte a kezdőnek tűnő fiatalember játékát. Sok pénzzel, és nagy tétekben játszott. Schmidt úgy gondolta, egy kezdőt könnyen megkopaszt. Leült ahhoz az asztalhoz, ahol Ötös játszott. Az első öt partinál Ötös háromezer frankot veszített, amiből közel kétezer frank Schmidthez vándorolt.
Senki sem tudta a Kaszinóban, hogy Ötös különleges képességekkel rendelkezik: kártyapartnere arcrezdüléseiből, a keze tartásából, a szeme szűküléséből, vagy ellenkezőleg, tágra nyitásából következtetni tudott szándékára, és arra is, ha titkolni akart valamit. Még egy óráig engedte, hogy Schmidt nyerjen. Ezután bevetette különleges képességét. Le nem vette a szemét Schmidtről. Látta, mikor rezdül meg a kártyákat tartó keze, mikor húzódik el a szája, vagy éppen ellenkezőleg, zárja szorosra. Mikor süti le a szemét, és milyen okból kezdi ütemesen verni az ujjával a kártyaasztalt. A következő órában Ötös tízezer frankot nyert, nagyobb részt Schmidtől. Megköszönte a játékot, felállt és elhagyta a termet.
Másnap ugyanez játszódott le, azzal a különbséggel, hogy Schmidt húszezer frankot vesztett. Két napig nem jelent meg a kártyateremben, de a harmadik napon ismét leült a játékasztalhoz. Ötös később érkezett. Megvárta, amíg Schmidt asztalánál megürült egy hely. Rövid időn belül Schmidt az összes pénzét elvesztette, viszont Ötösnek ötvenezer frank ütötte a markát. Schmidt fal fehér arccal hagyta el a Kaszinót. Nem ült be a kocsijába, hanem az utcákat rótta. Charls a nyomában volt. Két óra séta után, amikor Schmidt be akart ülni a kocsijába, Charls megállította.
– Jó estét, Schmidt úr. Látom az arcán, rossz estéje volt. Sokat vesztett?
– Rengeteget. És fogalmam sincs, hogyan adom vissza a pénzt a hitelezőimnek, – kesergett Schmidt.
– Mennyiről van szó? – kérdezte Charls.
– Ne is kérdezze. A kamatokkal együtt, nagyjából százezer frankról. Soha nem tudom megadni. Csak egy megoldás maradt…
– Ne beszéljen csacsiságot. Hát mire valók a régi barátok? Van egy újabb ajánlatom a maga számára. Persze a kihívás jóval nagyobb, mint a korábbi, igazodik a tartozása nagyságához. Mit szól hozzá?
– Miről lenne szó? – csillant fel a remény Schmidt szemében.
– Ne itt az utcán. Üljünk be a kocsimba, majd útközben elmondom.
Schmidt bezárta a kocsiját. Beültek Charls BMW-jébe. Nemsokára ugyanannál a háznál kötöttek ki, ahova Schmidt korábban betört, és a páncélszekrényből elhozta az ékszeres dobozt.
– Még mindig üresen áll? – kérdezte Schmidt.
– Nem egészen. A ház lakói, a dúsgazdag házaspár, az elmúlt heteket Londonban töltötte. De ezt maga is tudja. A pár úgy összeveszett egymással, hogy a férfi csapot-papot otthagyva, hazautazott egyedül. Akkor bízott meg az ékszerek ellopásával. Néhány nappal ezelőtt felkeresett, és a segítségemet kérte. Elmesélte, a felesége rájött, hogy megcsalja. A férfi, titokban Londonba hozatta a szeretőjét is. A felesége megleste őket, és óriási patáliát csapott. Ultimátumot adott a férjének: vagy otthagyja a szeretőjét, vagy elválik tőle. A vagyon pedig az asszonyé, válás esetén a férfi egy fillért sem kap. A férj kigondolta, hazacsalja a feleségét, és azt hazudja neki, kidobta a szeretőjét.
– Ne húzza már! Árulja el már, mit kell csinálnom.
– De türelmetlen. Mindjárt odaérek. A férj azt szeretné, miután megérkezik az asszony, éjszaka hatoljon be a házba, és ölje meg. Ha erőszak áldozata lesz, a férj lesz az általános örökös. Hatalmas vagyon fogja ütni a markát. Abból a tartozását is kifizetheti.
– Maga nem normális! – horkant fel Schmidt. – Arról nem volt szó, hogy gyilkoljak.
– Mégis, mire gondolt? Csak úgy, a két szép szeméért az ölébe hullik százezer frank? Nyugodjon meg. Nincs semmi rizikó. Megkapja a kertkapu kulcsát, és a főbejáratét is. Senki más nem lesz a házban, csak az asszony. Éjjel két óra felé már aludni szokott. Csöndben bemegy a szobájába, fogja a díszpárnát, és azon keresztül fejbe lövi. Aztán elmegy. Ennyi. Gondolja azt, csak a széfet megy kirabolni. Nincs nagy különbség. Azt is minden gond nélkül megcsinálta, vagy nem? Ha vállalja, a fegyvert tőlem kapja meg. Akar valamit kérdezni, vagy minden világos?
Schmidt hátrahajtotta fejét, és becsukta a szemét. Végül is arról kellett döntenie, ő hal meg, vagy az az asszony. Más lehetősége nincs. Döntött.
– Rendben van. Megcsinálom. Melyik nap akarja?
– Majd értesítem. Meg kell várnunk, hogy hazajöjjön az asszony. Úgy gondolom, tíz napon belül elintézzük az ügyet. Visszaviszem a kocsijához.
Másnap délelőtt Charls beszámolt Saroltának, mit végzett Schmidttel. A megbeszélésükön Soltész László is részt vett.
– Szép munkát végzett Charls, hálás vagyok magának,- mondta mosolyogva Sarolta. – Eljött az ideje, hogy megbeszéljük, hogy s mint legyen. Charls, maga adja oda Schmidtnek a pisztolyt. Gondoskodjék róla, hogy csak egy töltény legyen benne. A kulcsokat is maga intézze. Most ne maga szállítsa ide Schmidtet. Jöjjön a saját kocsijával. Maga várakozzék a közelben, valamelyik sarkon.
– Így lesz, – bólintott Egyes.
– A többi a mi dolgunk, – nézett Sarolta Lászlóra. – Készen állsz rá?
– Hát persze. Már szeretném látni az ipse arcát, amikor….
– A részleteket hagyjuk, – vágott közbe Sarolta. – Azt ráérünk később megbeszélni. Inkább arról beszéljünk, ha rábírjuk Schmidtet a fényképezésre, mi a garancia arra, hogy nem dob fel minket? – nézett kérdően Charlsra.
– Az emberölés és a betörés. Az utóbbiról megvannak a felvételek. Gondolom, most is rögzíteni kívánja a történteket? – kérdezte Charls.
– Természetesen.
– Van még egy fontos dolog. Szerintem, a csekket olyan dátumra töltsük ki, amikor már mindnyájan elhagytuk az országot.
– Rendben van. Foglaljuk össze még egyszer. Maga adja oda neki a fegyvert. Közli vele a dátumot, vagyis a holnapután éjszakát. Megkapja a kulcsokat is. Másnap találkoznak, és közli Schmidttel, mikor kaphatja kézhez a csekket. Ha megkapom a fényképeket, értesítem magát. Nem hagytam ki semmit? – nézett Charlsra.
– Azt hiszem, nem. A holnaputáni éjszakától kezdve a legszorosabb megfigyelés alá vesszük Schmidtet. A mobilját, és a lakását is lehallgatjuk. Nem hiszem, hogy képes volna kijátszani minket.
– Hát akkor, harcra fel,- nyújtott kezet Sarolta Charlsnak, aki biccentett a fejével Laci felé, és elhagyta a villát.
*
Éjjel két órakor érkezett Schmidt Saroltáék villájához. Az egész utca kihalt volt. A hajnali pára kezdte beborítani a közvilágítás lámpáit. Fekete kezes-lábast viselt, a fején, a szemeknél kivágott kötött, fekete sapka volt. A kocsiban fölhúzta bőrkesztyűjét. Ellenőrizte az övébe dugott pisztolyt. Kiszállt az autóból, bezárta, a másik zsebéből elővette a ház kulcsait. A nagyobbikkal kinyitotta a kertkaput. Lassú, óvatos léptekkel haladt a ház bejáratához. Közben felnézett, nem lát-e valahol fényt a házban. Minden ablak sötét volt, semmilyen hang nem szűrődött ki. Négy lépcső megtétele után jutott a tömör faajtóhoz. Néhány másodpercig várt, aztán a másik kulccsal bejutott az előszobába. Becsukta maga mögött a bejárati ajtót. A Charlstól kapott kód segítségével kikapcsolta a riasztót. Emlékezett, a nappali, ahol a széf van, az előszobától balra terül el. A felső szobákba az előszobából vezető lépcsőn lehet feljutni. Elővette zseblámpáját, és a lépcsőre világított. Rálépett az elsőre. Nem recsegett. Fokról fokra haladt előre, óvatos léptekkel. Amikor felért a felső szintre, megállt. A sapka alatt kiverte a veríték. Elfelejtette megkérdezni a megbízójától, a felső szinten található négy szoba közül melyik a háziasszony hálószobája. Legszívesebben visszafordult volna, de nem tehette. Elhatározta, a bal szélső szobába nyit be először. Ismét kézbe vette a lámpáját, és bevilágított a helységbe. Üres vendégszoba volt. A második tele volt kartondobozokkal és mindenféle lim-lommal. A harmadiknál földbe gyökerezett a lába. Az ajtóval szemben, a szoba bal sarkában vetett ágyat látott. A takaró alól egy ember körvonalait lehetett kivenni. Tett még egy lépést előre. A lámpa sugarai női arcot világítottak meg. A nő aludt. Schmidt körülnézett, díszpárnát keresett. Nem messze tőle, az egyik széken lelt rá. Magához vette.
Odalépett az ágyhoz. A bal hóna alatt tartotta a párnát, a jobb kezével kihúzta övéből a pisztolyt. Már a kocsiban csőre töltötte. Hirtelen mozdulattal rányomta az alvó nő fejére a párnát, és lőtt. Tompa durranást hallott, mint amikor a borospalackból kihúzzák a dugót. Leemelte a párnát az áldozatáról. Mielőtt meggyőződhetett volna arról, hogy a nő halott, vakító fény borította el a szobát. Egy pillanatra be kellett hunynia a szemét. Amikor ismét kinyitotta, az ajtóban magas, szikár, kopaszodó férfi állt, pisztollyal a kezében.
– Dobja a földre a pisztolyt,- parancsolta az ismeretlen férfi. Schmidt engedelmeskedett.
– Tegye mindkét kezét a tarkójára, és hasaljon a földre, – jött a következő utasítás.
Megtette. A magas férfi Schmidt mögé lépett, és megbilincselte. Felállította, és arra kényszerítette, induljon lefelé a lépcsőn. Leértek az előszobába, ahonnan a nappaliba mentek, ami fényárban úszott. Az egyik fotelban fehér blúzt és sötétszürke gyapjú nadrágot viselő asszony ült. Az orrán gusztustalan fekete keretes szemüveg lógott. Kezében whiskys poharat tartott, abból kortyolgatott.
– Szóval maga a gyilkosom, – fordult felé enyhe mosollyal az ajkán. – Úgy látszik, a férjem nem nyugszik. Arra azonban nem számítottam, odáig merészkedik, hogy az életemre tör. Látom, nem érti, mi történt. Nagyon egyszerű. Nem engem lőtt le.
– Akkor kit? – kérdezte kétségbeesetten Schmidt.
– Csak egy nőnek felöltöztetett bábú feküdt az ágyban. Most hatalmas lyuk éktelenkedik a fején. Használhatatlanná vált. Ki kell dobni. Jöjjön már közelebb, nem harapok.
Schmidt nem értette, kik ezek az emberek, és mit akarnak tőle. Soltész erővel nyomta le a fotelba.
– Fölfogta végre, mi történt? Maga meg akart ölni, de szerencsére nem sikerült. De erről csak mi hárman tudunk. Schmidt úr, képtelen felhagyni a szerencsejátékkal? Pedig kár magáért. Olvastam a legutóbbi két cikkét a Koppenhágában megjelenő szaklapban. Nagyon ígéretes kutatásokról számolt be. És egy nemzetközileg elismert kutató így végzi. Kár, nagy kár.
Sarolta felkelt a fotelból. Másik pohár whiskyt töltött magának. Intett Soltésznak, hogy vegye le Schmidtről a bilincset.
– Innen úgy sem tud megszökni. Tessék, igya ki, a nagy ijedségre. – Schmidt egy hajtásra felhajtotta az italt.
Saci a márványból készült kandalló elé állt, a poharát a párkányra helyezte. Egyenesen a merénylő szemébe nézett, és azt mondta:
– Jól figyeljen rám, Schmidt úr. Fölvázolok két lehetőséget. Magának kell választania közülük. Rövidre fogva: vagy segít nekünk, vagy értesítem a rendőrséget. Ha a második lehetőséget választaná, ne higgye, hogy kevéssel megússza. Először is, itt van a pár héttel ezelőtti betörése, az ékszeres doboz ellopása. Az egészet filmre vette a biztonsági kamera, amely minden szobában működik. Ahogy ma is. És a mai tette, nos, az, bárhogy is nézzük, emberölési kísérlet. Természetesen az engem helyettesítő bábú eltűnne, és azt vallanám a zsaruknak, hogy ott állt az ágyamnál, aztán meghúzta a ravaszt, de szerencsémre csak a párnát találta el. Aztán belépett a testőröm. A többit már maga is tudja.
– És mi a másik lehetőség? – nézett Schmidt kérdően Saroltára.
– Ez a história valamelyest bonyolultabb. Szükségünk van a SWISMAD egyik műszerének műszaki leírására. – Sarolta az asztalon heverő dossziéból kivett egy fényképet, és Schmidt orra elé dugta. – Erre a műszerre vagyunk kíváncsiak. Biztos vagyok benne, hogy már dolgozott vele. Így van? – kérdezte Sarolta.
Schmidt bólintott a fejével. Közben azt figyelte, mit csinál a magas férfi. Az ajtóban állt, őket figyelte. Az ablakokon rácsok voltak. Kilátástalannak tartotta a szökést.
– Nem tud elszökni innen, hiába töri rajta a fejét, – nézett Schmidtre Sarolta. – Jobb lesz, ha rám figyel. – Ha vállalja a dolgot, holnap meg kell keresnie a gyárban a műszer műszaki leírását. Ja, és még valami. Még véletlenül se gondolja, hogy amatőrök vagyunk a gyógyszervegyészetben. Én például tíz évvel ezelőtt doktoráltam kémiából. Azonnal kiszúrom, ha más fényképekkel akarná kiszúrni a szememet. Ebben az esetben életbe lépne az első alternatíva, vagyis egyenesen a rendőrök kezébe kerülne. Nos, hogy dönt? Kap negyed órát, hogy eldöntse. Addig a testőröm vigyáz magára. De biztos vagyok benne, hiszen maga okos ember, a második lehetőséget választja. Ja, és a legfontosabbat nem is említettem. Bocsásson meg kérem. Ha megszerzi a műszer tervrajzát, kétszázezer frank üti a markát. Abból bőven jut az adóssága rendezésére is.
Sarolta kiment a szobából. Laci továbbra is, fegyverrel a kezében állt az ajtóban. Schmidt, nyomban azután, hogy elhangzott Sarolta ajánlata, tudta, hogyan dönt. Inkább azon törte a fejét, ki ez a nő, és miért akarja megszerezni a műszer rajzát. Halványan visszaemlékezett, talán félévvel ezelőtt maga is használta a műszert. Valamit mért vele. De mit? Mi lehet olyan értékes benne, hogy ilyen csavaros módon akarják megszerezni? Nem tudott a saját maga által feltett kérdésre válaszolni.
Letelt a gondolkodási idő. Sarolta visszatért. Leült Schmidttel szemben, és kérdően nézett rá:
– Nos, hogy döntött?
– Nagyon jól tudja. Nem tehetek mást. Megteszem, amire kérnek.
– Ez a beszéd, ezt vártam magától. Most hazaengedjük, nehogy a felesége gyanút fogjon. De jól vigyázzon Schmidt úr. Minden lépését figyeljük, a lakását és a telefonját is lehallgatjuk. Ne próbálkozzon semmivel, nem éri meg. Csak a műszaki rajz hollétére koncentráljon. Holnap este kilenc órakor itt találkozunk, és beszámol, hol található a műszaki rajz. Kérem, ne késsen. Ha megpróbálna bárkinek szólni, elfogjuk, és jön az első megoldás. Több lehetősége nem lesz. Ezt garantálom. És persze a pénzhez sem fog hozzájutni. Van kérdése?
Schmidt tagadóan rázta a fejét. Soltész kikísérte a kocsijához. Most szólalt meg először:
– Ne felejtse el az asszonyom figyelmeztetését. Magán tartjuk a szemünket. Holnap az első dolga legyen, hogy megtudja, hol tartják a rajzokat, és hogy juthat a közelükbe. Na, indulás.
*
A budai vendéglőben találkoztak. Galamb beszámolt arról, hogy Zsuzsa össze akarja hozni az „ismerősével”. Róbert nem tartotta elég gyakorlottnak ahhoz, hogy belefogjon a kettős játékba. Rozmár viszont az elérhető eredményekre gondolt. Arra kérte Galambot, találkozzon Zsuzsa ismerősével, de legyen nagyon óvatos. A diabétesz kutatási tervét még véletlenül se teregesse ki első találkozásukkor. Inkább azt ecsetelje, milyen kutatási ötletei vannak kihasználatlanul. Hagy csipegessen az ismerős az elé tett bőséges kínálatból. Az a fontos, hogy érdeklődést keltsen az „ismerősben”. Rozmár arra is figyelmeztette, az oroszok sem fognak azonnal a lényegre térni. Először körül akarják szimatolni. Ne lepődjék meg, ha az ismerős az iskoláiról, a családi körülményeiről érdeklődik. A válaszaiban legyen visszafogott. Az oroszok sem szeretik a mindent kiteregető, fecsegő embereket. Ha szükséges, kérdezzen vissza: erre miért kíváncsi? Hangsúlyozza, hogy az életében nagyon fontos helyet tölt be szerelme, Böbe. Erősen kötődik hozzá, és nem tudja elképzelni nélküle az életét. Így az ismerősnek tudomásul kell vennie, ha be akarja szervezni, számolnia kell Böbével is.
– Meg sem kérdezi, vállalom-e a kettős játékot?
– Drága fiam, ha nem vállalná, már a beszélgetésünk elején közölte volna. Nem hallgatott volna végig. Igazam van?
Galamb bólintott a fejével. Megint tanult valamit. Nem kell mindent kimondani. Sok esetben a körülményekből, az emberek viselkedéséből is lehet következtetni a válaszra.
– Most az a fontos, hogy mutasson nyitottságot, önbizalmat, és legyen határozott. Érezze az ismerős, valódi személyiséggel áll szemben. Attól nem kell tartania, hogy az első alkalommal kiterítené az összes kártyáját. Inkább ismerkedni akar, felmérni a lehetőségeket. Segítsen neki, hogy jó kép alakuljon ki magáról. Ha túl van az első találkozáson, ismét leülünk, és megbeszéljük a továbbiakat. Ne felejtse: határozottság, és óvatosság. Bízom magában, ne okozzon csalódást!
Miután Rozmár elment, Róbert rendelt még egy sört maguknak. Nem szólalt meg, hagyta, hadd ülepedjék le, amit a főnök mondott. Megjött a sör, Galamb majdnem az egész korsót egy hajtásra kiitta.
– Látom, izgatott. Ez természetes. Kezdőként, mindnyájan arról álmodoztunk, hogy bejutunk az ellenség hírszerzésébe. De ez nagyon keveseknek adatik meg. Csak érzékeltetni akartam, milyen fontos munkára készül. Büszke lehet rá. De térjünk rá az apró-cseprő dolgokra.
Táskájából kisebb dobozt vett elő, és Galamb elé tolta. – Két eszköz van benne. Egy szemüveg, és egy igen apró mikrofon. A szemüvegben nincs dioptriás üveg, csak ablaküveg. A lencséje viszont kameraként működik. Azt mutatja, ahová maga néz. Az adást, a magától néhány száz méterre lévő kocsiban fogjuk rögzíteni. A másik eszköz sima inggomb. Varrja fel az egyik ingére. Segítségével hallani fogjuk a beszélgetését. Még véletlenül se gondolja, hogy mindez a maga ellenőrzését szolgálja. Ellenkezőleg. Az ügynök, legyen bármilyen képzett is, az első találkozáskor nagyon feszült. Ez természetes. Nem lesz képes az „ismerős” minden rezdüléséről, minden elhangzott szóról beszámolni. Nos, ezt pótolja a kis mikrofon. És van még egy funkciója. Ha bajba kerülne, azonnal a segítségére tudunk sietni. Minden világos?
– Igen.
– Fel a fejjel, el sem tudja képzelni, milyen út áll maga előtt. Bízzon magában.
