Kémtörténet – 34. fejezet

0

szerző: Halász András

34.

Egyes biztos volt benne, Schmidt az ő emberük. Még két-három alkalom, és Schmidt ismét üres kézzel fogja elhagyni a kaszinót. Újabb ezresekért fog könyörögni. De akkor már nem könyörül meg rajta. Valami mást kell megtennie, hogy pénzhez jusson.

Másnap reggel megbeszélte Négyessel, béreljen ki egy villát a város legelegánsabb részében. Két napon belül kezükben volt az aláírt bérleti szerződés. A kert bejárati kapujához négy kulcsot másoltak. Egyiket Schmidt kapja meg, a másik három a figyelő csoporthoz került. A villa nappaliját elegáns és drága bútorokkal rendezték be. Az egyik sublód fölé tükröt akasztottak. Mögötte volt a széf, amelyet Egyes telerakott valódi ékszereknek látszó bizsuval. A ház kapuját, és minden helységét kamerák figyelték.

Egyes minden éjjel a kocsijából figyelte, mikor jelenik meg Schmidt, akinek az arckifejezése nyomban elárulta, nyert vagy vesztett. A harmadik éjszakán Schmidt megtört és kétségbeesett arccal hagyta el a kaszinót. Egyes erre a pillanatra várt. A kocsival a kaszinó elé gurult, és felszólította Schmidtet, szálljon be mellé.

– Látom, megint vesztett.

Schmidt kétségbe esett arccal fordult Egyeshez.

– Könyörüljön meg rajtam. Érzem, most jó időszak következik. Magának is meg éri, ha játszom.

– Szó sem lehet róla,

– Ne tegye ezt velem,- siránkozott Schmidt, – tudom, hogy van pénze. Higgyen nekem, ha kapok kétezer frankot, a többszörösével térek vissza.

– Vagy igen, vagy nem. Nézze, eddig a játék kedvéért adtam magának pénzt. A bankja kiürült. Ha pénzt akar, megkaphatja, de előbb nekem kell megtennie valamit.

– Mire gondol? – kérdezte ijedt arccal Schmidt.

– Ne rezeljen be. Be kell mennie egy házba, ahol a nappaliban a tükör mögött egy széf van. Kinyitja, és elhozza a széfben őrzött ékszereket. Ha megteszi, tízezer frank üti a markát. Na, mit szól hozzá?

– Maga megőrült! Mi vagyok, én, tolvaj? Mit gondol maga rólam? Tudja, ki vagyok?

Egyes nem válaszolt.

– Gyógyszerkutató vagyok. Csak nem képzeli, hogy ilyesmire vetemedek?!

– Ha nem, hát nem. Mindenesetre, itt a névjegyem. Ha meggondolja magát, hívjon. De figyelmeztetem, csak néhány napig érvényes az ajánlatom. Na, szálljon ki. Jó éjszakát.

Egyes biztos volt a dolgában. Feltételezte, Schmidt másnál is adósságba veri magát. Rövid időn belül jelentkezni fog. Pontosan így történt.

Három nap múlva délután, megcsörrent Egyes mobilja. Schmidt volt a vonalban.

– Én vagyok. Szeretnék találkozni magával. Meggondoltam magam. Beszélhetünk a munkáról.

– Rendben van. Legyen félóra múlva az Angolkert kapujában.

Schmidt pontos volt. Egyes kocsijával a város elegáns negyede felé hajtottak. Kétszintes, elegáns ház előtt álltak meg.

– Ebből a házból kell kihoznia az ékszeres dobozt. Megkapja a kapu és a bejárati ajtó kulcsait. Egyenesen a nappaliba megy, ami az ajtótól balra, a második helység. Előtte, az előszobában, az ajtótól jobbra lévő apró dobozban kikapcsolja a riasztót. Ha elfelejtkezik róla, a belépésétől számított tizenöt másodperc múlva megszólal, de nemcsak a házban, a rendőrségen is. Bemegy a nappaliba, megkeresi a tükröt. Mögötte van a széf. Kap tőlem egy villanyfúrót, azzal pár perc alatt kinyitja. Semmi mással ne törődjék, csak a fehér ékszeres dobozzal. Magához veszi, és elhagyja a házat. Három házzal odébb fogom várni az autóban. Átadja az ékszeres dobozt, és megkapja a pénzét. Egyáltalán nem egy bonyolult história, ugye?

– A lakók nem jöhetnek haza? – kérdezte töprengő arccal Schmidt.

– Londonba utaztak, több hónapra. Semmitől sem kell tartania.

– Magának mi köze ezekhez az emberekhez?

– Ez nem tartozik magára. Minél kevesebbet tud, annál jobb. Van még kérdése?

Schmidt tagadóan rázta a fejét.

– Akkor ma éjjel három órakor a házával szemben várom. Akkor kapja meg a kulcsokat és a fúrógépet.

Schmidt mindenben követte Egyes utasításait. Mindössze tíz percet töltött a házban. Egyes néhány háztömbnyire figyelte, ahogy bezárta maga mögött a kertkaput. Nyugodt léptekkel ment Egyes kocsijához.

– Tessék, itt van a doboza. Kérem a pénzem.

Egyes kinyitotta a dobozt. A bizsuk hiánytalanul megvoltak. Kivette a borítékot a zsebéből és Schmidt kezébe nyomta.

– Szép munka volt. Tudja a számomat. Ne veszítsük el egymást. Nem viszem haza, jobb lesz, ha hív egy taxit.

A közeli mellékutcában Ötös és Hatos a zárt furgonban képernyőn figyelték, Schmidt hogyan kapcsolta ki a riasztót, hogyan fúrta meg a széfet és vette ki belőle az ékszeres dobozt. Mindent rögzítettek.

A csoport teljesítette a rájuk bízott feladatot. Kompromittáltak egy SWISMAD kutatót. Várták, hogy az akció vezetője Genfbe érkezzék. Ő dönt arról, szükség van-e még a munkájukra.

*

Dr. Kővágó Sarolta és Soltész László megkönnyebbülve szállt ki a kiképző bázis dzsipjéből. Nem tudtak megszabadulni az éjszakai gyötrelmük emlékétől. Kerestek egy utazási irodát, ahol két napra szobát foglaltak az Agios Nikolaos nevű városkába, amely Kréta keleti részén fekszik. Saci sokat olvasott róla, a városról készült fényképek elvarázsolták. Most élt az alkalommal, hogy saját szemével nézze meg. A táborban kapott kocsival pár órán belül a városban voltak.

A csodás tengeröböl, a hangulatos tavernák látványa Soltészt is megbabonázta. Letették holmijaikat a szállodába, és felfedező útra indultak. A városképet üzletek, strandok, sétáló utcák, tengerparti sétány, és szórakozó helyek színesíttették. Beültek az első tengerparti étterembe, és elbűvölve nézték a kisebb és nagyobb csónakok, jachtok és tengerjáró hajók színes sokaságát.

– Nem maradhatunk még pár napig? – kérdezte Laci Sacitól.

– Sajnos, nem. Tegnap este megkaptam a parancsot, hogy Genfbe kell mennünk. De most hagyjuk a munkát, élvezzük ki ezt a csodálatos várost.

Bejárták a sikátorokat, a sétáló utcákat. Napoztak és fürödtek a lélegzet elállítóan gyönyörű strandon. Este hajókirándulásra mentek, ahol vacsorát is felszolgáltak. A hajó nem ment ki a nyílt tengerre, a part közelében maradt. Ahogy leszállt az este, a tintakék hullámok feketévé változtak, csak a hajó oldalát verő hullámokból észlelték, hogy vízen vannak. Hosszan bámulták az éjszakai, kivilágított Agios Nikolaos látványát.

– Holnap elmegyünk vásárolni, mert a magunkkal hozott cuccok Herr és Frau Winterbergnek nem megfelelőek Európa nagyvárosaiban. – mondta sejtelmes mosollyal Saci.

– Kiknek? Kik azok a Winterbergek? – kérdezte meglepődve Laci.

– Jó lesz, ha összeszeded magad, Lacikám. Holnapután reggeltől, amikor felszállunk a Belgrádba induló gépre, mi leszünk a Winterberg házaspár, Charlotte és Hans, akik Düsseldorfban élnek, és jól menő kozmetikai cég tulajdonosai. Üzleti útra indultak, miután pihentek Krétán. Belgrádból Londonba repülnek, onnan érkeznek Genfbe. Észre kellett volna venned, amikor bejelentkeztünk az Agios Nikolaos-i szállodába, hogy a Winterberg nevet használtam. Nézd csak meg az útleveledet.

– És hová lettek a magyar útlevelek?

– Volt, nincs. Ne foglalkozz ezzel. Holnap reggeltől nem értek más nyelven, csak németül. Világos?

Aztán arcon csókolta meglepett képet vágó szerelmét.

Másnap reggel bevásárló körútra indultak. Elégedetten tapasztalták, a krétai városka elegáns üzletei felveszik a versenyt a nagy európai városok ruhaüzleteivel. Új és drága bőröndöket is beszereztek, ezekbe csomagolták a délelőtt vásárolt ruhákat.

A délutáni szieszta után megfürödtek a tengerben, és visszamentek a szállodába. Saci elővette táskájából Laci útlevelét, és a kezébe nyomta.

– Tessék, tanuld meg az adataidat. A fénykép nem hamis, rólad készült. Miután megérkezünk Genfbe, találkozunk azzal a csoporttal, akik már hetek óta ott dolgoznak. Jelentették a központnak, hogy rátaláltak arra az emberre, aki a SWISMAD gyógyszergyárban kutató. A mi feladatunk, hogy rábírjuk, szerezze meg a műszer műszaki leírását.

– Van valamilyen elképzelésed, hogyan csináljuk? – kérdezte Laci.

– Ne rohanj ennyire előre. Inkább összpontosíts az előttünk álló feladatokra. Arra, hogy mostantól nincs magyar beszéd, arra, hogy Winterbergek vagyunk, és mivel foglalkozunk. A többit hagyjuk Genfre. Rendben?

Lacinak nem volt ellenvetése. Arra gondolt, ismét bebizonyosodott, Saci hihetetlen képességekkel rendelkezik. Képes egy időben a ruháikkal, az új személyazonosságukkal, s a repülőjegyekkel foglalkozni. Honnan van ennek az asszonynak ennyi energiája? Azt sem értette, mikor és hogyan kapott utasítást a Cégtől? Volt még valaki a Cégtől a kiképző bázison? Vagy postaládát használt? És hogy kerültek hozzá az új útlevelek? Valakitől titokban átvette? Vagy végig a kiképzés alatt nála voltak, már Pesten átadták neki?

Bemagolta új adatait, Saci elégedett volt az eredménnyel. Lacit továbbra is fúrta a kíváncsiság.

– Saci, volna néhány kérdésem.

– Halljuk.

– Mikor tudtad meg, hogy nem megyünk haza, hanem innen, bár kerülő úton, de Genfbe megyünk?

– Itt közölték velem. De ne kérdezd, hogy ki, és hogyan. Ez maradjon titok.

– Rendben van, – válaszolta beletörődően Laci. – Akkor az útleveleket is itt kaptad meg.

Saci bólintott a fejével.

– Még egy kérdés. Gondolom, nem most tudtad meg, hogy Genfben már jó ideje működik egy műveleti csoport. Mért tartottad titokban?

– Igen, tudtam. Lacikám, ebben a munkában fő szabály, hogy csak a rád bízott feladatokkal foglalkozz. Nem szükséges, hogy a genfi művelet összes részletét ismerd. Emlékezz a krétai kihallgatásunkra. Csak azt szedhetik ki belőlünk, amiről tudomásunk van. Világos?

– Igen. Még egy utolsó kérdés. Megmondanád, én mi a fenének vagyok veled? Mi az én feladatom ebben a históriában? Hiszen mindenről te tudsz, te tartod kézben a dolgokat. Szerintem, nincs semmi szükség rám.

– Azért vagy velem, hogy segíts, ha bajba kerülök. A te nyugalmad zűrös helyzetekben aranyat ér. És van még valami. Soha nem lehet tudni, mi történik az emberrel. Kell egy tartalék, aki tudja, mit, miért csinálok, és ha vészhelyzet van, képes a helyembe lépni. Van még valami, vagy mehetünk sétálni?

*

Kis Zsuzsa szorgalmasan fényképezte a Karvalytól kapott papírokat, amelyeket a Budapesti Állatkertben szokott átadni orosz kapcsolatának. A Cég mindkettőjüket állandó megfigyelés alatt tartotta. Lefényképezték, amikor Zsuzsa átadta a dokumentumokat, és azt is, ahogy cserébe a férfi borítékot csúsztat a nő kezébe.

Soron következő találkozásukkor Róbert elmondta Karvalynak, milyen ügyben várja a segítségét. Megoldást kell találniuk, hogy ne csak lássák, hallhassák is, mi hangzik el az orosz hírszerző és Kiss Zsuzsa találkozásaikor. A Cégnek sokféle lehallgató készülék állt a rendelkezésére. Zsuzsa esetében azonban sem a lakásába, sem a kocsijába nem telepítettek poloskákat, nehogy az oroszok rájöjjenek, a magyar elhárítás tud a kapcsolatukról. Olyan megoldást kerestek, amely az orosz hírszerző és Zsuzsa állatkerti beszélgetéseit továbbítani tudja a közelben várakozó technikusoknak.

Karvaly sokáig törte a fejét, amíg rájött a megoldásra. A hétvégén Zsuzsa nála töltötte az éjszakát. Mielőtt ágyba bújtak volna, Karvaly az állán, a borotvájával készakarva megvágta magát. Az ágyban ölelkeztek, amikor hirtelen felszisszent. Felkapcsolták a villanyt, Zsuzsa akkor vette észre Karvalyon a sérülést.

– Valószínűleg a fülbevalód okozta. Nem vennéd le? – kérdezte Karvaly. Zsuzsa gyorsan megszabadult mindkét fülbevalójától, letette őket az éjjeli szekrényre.

Éjszaka, amikor Zsuzsa már mélyen aludt, Karvaly mindkét fülbevalót magával vitte a konyhába. Nagyító segítségével a fülbevalókból kivette az apró köveket, helyükbe pedig a kövekkel azonos nagyságú és színű, miniatűr mikrofonokat helyezett. Visszament a hálóba, a fülbevalókat visszatette eredeti helyükre, és mint aki jól végezte dolgát, pillanatok alatt elaludt.

Néhány nap múlva Zsuzsa ismét találkozott az Állatkertben orosz kapcsolatával. A figyelők izgatottan várták, sikerül-e rögzíteniük beszélgetésüket. Nem csalódtak. A mikrofonok kiválóan működtek.

– Jó napot Zsuzsa, – köszöntötte az orosz hírszerző a lányt. – Mi újság maguknál?

– A múltkor már említettem, pang a labor az ürességtől. Arra kért, próbáljak rájönni, mi lehet az oka. Kérdezgettem, de senki nem tud semmit, de az is lehet, senki sem akar beszélni. Mindenesetre, a néhány hónappal korábbi nagy nyüzsgésnek se híre, se hamva.

– Azért hozott nekem valamit? – kérdezte az orosz férfi, és közben a fókákat etette.

– Hoztam néhány papírt, de közel sem annyit, mint korábban.

Zsuzsa elővett a táskájából egy borítékot, a férfi kezébe nyomta, aki gyorsan elsüllyesztette zakója zsebébe. A másik zsebéből ő is kivett egy kisebb alakú borítékot, és átadta Zsuzsának.

– Úgy néz ki, nem jutunk több információhoz a technikus barátjától. Próbáljon megismerkedni valaki mással. Talán az egyik kutatóval. Hátha az ő révén többet tudunk meg. Mit gondol, képes lesz rá?

– Tegnap odajött hozzám az egyikük. Nemrég vették fel a laborba. Valamilyen Sándor… Dr. Forgács, ha nem tévedek. Meghívott egy kávéra a büfében. Egy pillanatig úgy éreztem, megtetszettem neki. Volt valamilyen furcsa, érdeklődő pillantás a szemében. De aztán semmit sem tett, hogy közelebb kerüljön hozzám.

– Ez kezdetnek nem is rossz,- derült fel az orosz arca. –Igyekezzék közelebb kerülni hozzá. Az sem lenne tragédia, ha ágyba bújna vele. Mit tud róla, nős, vagy egyedül él?

– Fogalmam sincs. Ilyen dolgokról nem esett szó.

– Hát tegyen róla, hogy essen. Maga ügyes lány Zsuzsa, nem féltem. A lényeg az, tudja meg, miért nem dolgoznak a kutatólaborban. Ettől a fiútól sokkal többet tudhatunk meg, mint a karót nyelt technikus barátjától. Ha ki tudja szedni belőle az igazságot, külön jutalmat kap.

– Rendben van.

Otthagyta a férfit, aki továbbra is nagy figyelmet szentelt a fókáknak.

*

Rozmár és Róbert másodszor hallgatták végig Zsuzsa és az orosz hírszerző beszélgetéséről készült kazettát. Róbert elmesélte főnökének, nemrég figyelmeztette Galambot, nehogy udvarolni kezdjen Zsuzsának. Attól tartott, a lány megpróbálná magába bolondítani az ügynökét. A fiú még kezdő, kiszámíthatatlan, nem tudni, hogyan reagálna a lány csábításának. De a kazetta hallatán megváltozott a véleménye.

– Főnök, itt a nagy lehetőség. Nem szabad kihagynunk. Mit szólnál, ha mi lennénk a kezdeményezők? Ha mi eresztenénk Galambot Zsuzsára? Nem esne nehezére megjátszania, hogy tetszik neki a lány. Aztán ha egymásba gabalyodtak, olyan mesével etetheti Zsuzsát, és rajta keresztül az oroszokat, amilyet mi akarunk. Mi a véleményed?

– Jól hangzik. Szerinted Galamb képes arra, hogy megjátssza a hősszerelmest? Mert ha nem, és tényleg beleesik Zsuzsába, szakítani fog mostani barátnőjével, és innen már sima út vezet az oroszokhoz. Hiszen nyilvánvaló, az oroszok is szeretnének valakit beszervezni a Fonten laboratóriumából, aki közel van a tűzhöz, akitől közvetlenül jutnának hozzá a féltve őrzött titkokhoz. És ha logikusan gondolkodunk, nem nehéz kisakkozni, hogyan akarják elérni  céljukat. Pontosan úgy, ahogy az előbb elmondtad, egy lényeges különbséggel. A hírszerzés forrása és iránya lenne más. Ők Galambot akarják megszerezni maguknak, mi pedig Zsuzsát akarjuk felhasználni, hogy hamis adatokkal lássa el az oroszokat. Vagyis, a fő kérdés, vajon Galamb készen áll már ilyen bonyolult játékra? – nézett kérdően Róbertre.

– Jó kérdés. Őszinte leszek: nem tudom. De amondó vagyok, vágjunk bele. Zsuzsa éjjel-nappal hordja a fülbevalóját. Arról, hogy mikrofon van bennük, Galamb semmit nem tud. És egyelőre maradjon is így. Arra gondolok, egyenesben hallhatjuk, mi történik közte és Zsuzsa között. Érdekes játéknak nézünk elébe. Zsuzsa adatokat akar szerezni Galambtól, Galamb pedig, mint fülig szerelmes fiatalember, elárul neki mindent. Persze csak olyan dolgokat, amire előre felkészítettük. És ha jók a megérzéseid főnök, akkor az oroszok egy idő után mindent megtesznek, hogy beszervezzék Galambot. Nos, akkor mi legyen?

– Ez már nekem is eszembe jutott. De ne rohanjunk ennyire előre. Amondó vagyok, először készítsd fel Galambot, kezdjen el hevesen udvarolni Zsuzsának. Mondd el neki, Zsuzsa az oroszoknak dolgozik. Eddig másik ügynökünk látta el hamis adatokkal, de most azt szeretnénk, hogy neki, a szerelmes férfinak járjon el a szája. Mesélje el Zsuzsának, milyen nagy horderejű kutató munka folyt a laborban, ami hirtelen leállt. Ködösítsen. De még véletlenül se ejtse ki a száján az ALS szót. Találjatok ki valami hihető marhaságot, valamilyen más betegségről. Értesz, ugye? Galambnak gyerekjáték lesz, hiszen orvos. Megfigyeljük, hogy működik-e a beetetés. Előbb vagy utóbb, az oroszok ráharapnak. Nézzük meg, hogy halad Galamb a lánnyal, aztán megbeszéljük, hogyan tovább.

Hozzászólás