Kultúra

Izraeli oktatási rendszer pro és kontra

szerző: Kati Yael Hirschberg

Idén 2,2 millió gyerek kezdte meg a tanévet szeptember elsején Izraelben. Ezt az adatot én mindig nagyon várom, mert boldoggá tesz a tudat, hogy egy ennyire fiatal országban élek. És mert ehhez az adathoz az utóbbi hét évben mindig hozzájárult adott számú Hirschberg-gyerek is. Idén éppen a teljes létszám, három iskolás és egy óvodás javította a statisztikát. Az évkezdés mindig izgalmas, és nem csak azért, mert végre vége a – szerintem – túl hosszú vakációnak, hanem mert mindig új kihívások várnak ránk, amiknek meg kell felelni, de utána esély van rá, hogy eljöjjenek a szürke hétköznapok. Amik cseppet sem szürkék, csak éppen kiszámíthatóbbak a család minden tagja számára, mint az extrém spontaneitás nélkül túlélhetetlen szünidei napok. Azért az évkezdés sem csak lufikról és szégyenlősen mosolygó kis elsősökről szól. Bőven jut stressz az izraeli szülőknek szeptemberre is. Következzék egy teljesen szubjektív összeállítás arról, hogy mik azok a dolgok, amit a viszonylagos rutin ellenére is megnehezítik az életünket. Nyilvánvalóan vannak eltérések városok, iskolák és óvodák között, de a baráti körömmel folytatott közös nyavajgások alapján úgy gondolom, hogy ezek a problémák az egész oktatási rendszerre jellemzőek, aki nem találozott egyikkel-másikkal, az érezze magát nagyon szerencsésnek, és írja meg, hogy miben más az iskolájuk, óvodájuk.

1. Mindig minden az utolsó percben derül ki, vagy az után. A magyar rendszerben szocializálódott oléknak nagy sokk lehet, hogy itt bizony nincs osztályválasztás. Sőt, a tanítónéni/bácsi személye sem derül ki, pletyka szinten is csak pár nappal az évkezdés előtt lehet hallani ezt-azt, de az én tapasztalatom szerint ezekre nem érdemes időt pazarolni. Főleg, hogy nincs beleszólása a szülőnek, hogy ki kihez kerül. Legalábbis a tanév eleje előtt. Ha valaki olyan szerencsés, hogy egyszerre több osztályt indítanak az adott évfolyamon, és nagyon rossz véleménnyel van a kapott osztályfőnökről, akkor az megpróbálhatja átkérni a gyereket a párhuzamos osztályba, de én ilyen példát csak egyet ismerek, és az sem sült el túl jól. Persze van ennek jó oldala is, erre hét év alatt sikerült rájönnöm, nevezetesen hogy a kevésbé jó emberismerő szülők mentesülnek a felelősség alól, hogy a leendő kis elsős csillagvirágnak ők válasszanak Marika és Kitti néni között. Hiszen attól még, hogy nekünk Marika tűnik aranyosabbnak, simán lehet hogy a gyerek Kitti nénivel találja meg könnyebben a közös nevezőt, mi meg bátran érezhetjük szarul magunkat. Na, Izraelben ezt megoldják helyettünk, kapunk egy osztályfőnököt szeptember elsején és kész passz.

2. A tantermek berendezése, osztályok közötti kiosztása, kidíszítése mindig az utolsó napra fejeződik be. Vagy az utolsó órára. Mindig, de mindig van valami kavarás, utolsó utáni változtatás. Idén például nálunk az évkezdés előtt három nappal derült ki, hogy az iskola udvarára lerakott “konténerovi” állandó épülete nem készült el, így az ovisok még ott kezdik a suliudvaron a tanévet (nyilván ott is tapsikoltak a szülők emiatt). Így aztán az elsős évfolyamnak szánt tantermeket át kell helyezni a főépületbe. Nosza, kipakoltak egy harmadikos osztályt az egyik teremből, és ott rendezték be a hármas számú Hirschberg gyerek 1/a osztályát, az elsősök számára szükséges kisebb méretű bútorokkal. A kiköltöztetett harmadikosok pedig mentek a számítástechnika terembe, ahonnan a gépeket raktárba tették, és erre a pár hónapos átmeneti időre a városháza segítségével bérelt laptopokon fognak tanulni a gyerekek. Nem mondom, látványos megoldás, de hogy nem lennék iskolaigazgató, az egészen biztos.

3. Az osztályok létszáma mindig kritikus pont (2,2 millió tanulónál én ezen annyira nem lepődöm meg, de örülni nem örülök neki), olyannyira, hogy a szardínia-osztály mint fogalom, teljesen hivatalos politikai elnevezéssé vált pár éve. Most ott tartunk, hogy tudomásom szerint 40 fő a maximum az általános iskolában, ha annál több gyerek jelentkezik egy évfolyamra, akkor kötelező második osztályt nyitni. Ez azért ad okot a fejfájásra, mert amikor augusztus elején a beiratott gyerekek száma 38 fő, akkor lehet azért imádkozni, hogy jöjjön még 3 további lurkó, hogy kötelező legyen bontani. Ha ugyanis nem jön, akkor az tragédia. Tényleg az. Két gyerekem is 35 fő feletti osztályban tanul, és hiába próbál megoldásokat találni az iskola – pl. a fő tantárgyakra kettébontják az osztályt – attól még kicsi a terem, nincs elég hely pakolni, zaj van, állandó feszültség van, és a pedagógiai munka szintén személyes tapasztalatom alapján pár hónap után átalakul túlélési stratégiává az elsején még elhivatott tanerő részéről. Az egyetlen dolog, amiben reménykedni lehet, hogy pár szülő magáéva teszi a “fusson, ki merre lát” elvet, és kimenekíti a gyerekét. Így aztán pár hét alatt 2-5 diákkal kevesebb marad az óriásosztályban, csak éppen az a probléma, hogy az első hónapban jönni is szoktak további diákok, nem csak menni.

4. Első napokban, hetekben teljesen változékony minden. Nincs órarend. Nem indul a napközi, vagy még nem indul, vagy egyáltalán nem, mert nincs elég jelentkező. Aztán két hét múlva mégis elindul, mert pár lelkes szülő összetoborozta a szükséges létszámú gyereket. Az iskolabuszok sem üzemelnek az első napokban, hetekben, utána is őrült kavarodás van, amíg kialakul a rendszer. Melyik busz hol parkol, hol veszi fel a gyereket, melyik városrészbe megy, hol nem áll meg. Ehhez hozzájárul hogy az izraeli buszsofőrök elég vicces teremtényei a világnak, és bátran nekiindulnak úgy, hogy fogalmuk sincs hova kell menni. Kicsit néha eltévednek, kicsit néha visszatolatnak a főutcán, néha megkérdezik a nagyobb gyerekeket, hogy akkor hol is kell jobbra fordulni. Én a magam részéről biztonságiöv-fixált vagyok, tehát nekem egyetlen elvárásom van az iskola- és óvodabuszokkal kapcsolatban: legyen öv minden üléshez, és követelje meg a sőför a használatát, akkor is, ha csak 200 métert gurul egyik megállótól a másikig és akkor is ha a gyerek nyafog.

5. Mire elkezdődne a tanév, már jön is az ünnepi időszak, amikor kis túlzással egy hónapra megint megáll az élet. Mivel a zsidó ünnepek a holdhónap alapú saját rendszerünkben mozognak előre vagy hátra, ezért minden évben nagyon fontos kérdés, hogy mikorra esik újév. Arra ugyanis számítani kell mindenkinek, hogyha az ünnepi időszak szeptember 15. előtt kezdődik, akkor a tanév gyakorlatilag csak az ünnepek után kezdődik. Legalábbis tanulás az nincs, csak olyan tessék-lássék módon. Órarend majd ünnepek után, a légkondit majd megjavítják az ünnepek után, iskolabusz X kerületbe csak ünnepek után, edzések és szakkörök szintén csak ünnepek után, és így tovább. Mivel idén csak október 2-án kezdődik az újév, ezért idén minden azonnal megpróbált elindulni. Pl. teljes megdöbbenésemre az önvédelmi edzés már szeptember elsején elindult, úgyhogy a könyvtár helyett végül edzésen kötött ki a gyerek (nem volt szomorú). Viszont ilyenkor meg arra kell figyelni, hogy a jó foglalkozások hamar betelnek, aki arra számít, hogy majd csak ünnepek után kezdődik minden, az könnyen úgy járhat, hogy nem marad hely. Szóval röviden, figyelni kell, és megfeszülő izmokkal ugrásra készen állni. Vigasztalásul mondom, hogy pár év alatt ezt megszokja az ember, és a rutinosabb versenyzők már májusban előveszik a naptárat. Mégse mindegy, hogy mikor kell szabadságot kérni a munkahelyen, két héttel azután vagy egy hónappal azután, hogy visszatértünk a vakációból.

6. Következzék az utolsó pont, ami szerintem egyben a legidegesítőbb is. A kommunikáció, vagy annak hiánya. A szerencsétlen szülő számára véget ért a Kánaán, szeptember elején gombamód szaporodnak a “whatsup csoportok” vagy a kör e-mailek. Egyik osztály, másik osztály, napközi, edzés, szakkör, szülői munkaközösség, ifjúsági szervezet és így tovább. Nem mondom, van pozitív oldala is, hiszen meg lehet kérdezni a leckét, el lehet kérni az órarendet. Másfelől vannak, akik nem képesek elsajátítani az alapvető közösségi szabályokat, és pl. a teljesen privát ügyeiket is a csoporton keresztül próbálják megbeszélni a szomszéd anyuval. Esetleg minden nap pontosan ugyanakkor megkérdezik a csoportot, hogy ki tudná kivinni a kocsijához Béluskát, hogy ne kelljen leparkolni. És ami a legnagyobb hátulütője ezeknek a csoportoknak, hogy a milliárdnyi teljesen felesleges információban elvesznek a lényegi adatok is. Órákon és 40-50 üzeneten át lehet (de minek?) arról beszélgetni, hogy miért is nem jó az angolkönyv, miközben én például már a felénél feladom, lévén mind az idegrendszerem, mind az időm végesen terhelhető. Így aztán persze nem látom azt az üzenetet sem, amit pl. az osztályfőnök küld arról, hogy másnap vinni kell az oltási könyvet. De mivel idén kifogtunk egy tanárt, akinek nincs okostelefonja, így whatsupja sem, és az e-mailt is mérsékelten rajongja, ezért megtapasztalhattam az SMS-ben kommunikálás áldásait is. Például amikor nyolc – egyébként fizetős – üzenetben sikerül tisztáznom a tanárral, hogy amit ő hanyag eleganciával “matek munkafüzet” alatt ért, az egészen pontosan milyen című, színű és alakú munkafüzet, mert van belőle vagy három + a geometria, illetve, hogy amit rajta keresztül üzent a zenetanár, azt mégis hogyan értette, mert nem sikerült dekódolni.

Hát így elsőre ezek a dolgok jutottak eszembe, tudnám még folytatni jó hosszan a sort, olyan nyalánkságokkal mint a soha össze nem passzoló füzetek és füzetborítók esete, vagy az iskolai szabályok érdekességei, vagy éppen a szülői értekezletek zseniális megszervezése (osztódásra képesek előnyben jeligére). De nem teszem, mert akinek van benne része, az úgyse ér rá tovább olvasgatni. Aki pedig a beiskolázás előtt áll, annak ennyi bőven elég sok(k)volt. A következő részben az óvodával kapcsolatos évkezdési kihívásokból fogok válogatni, figyelem, spoiler következik: az izraeli háromévesek jobban teljesítenek, hiába mond ez ellent a józan észnek és a létező összes szakvéleménynek, az oktatási minisztérium szerint nekik bizony nem szükséges az egészséges fejlődésükhöz aludni délután. Bi-bi-bee.

Advertisements

2 replies »

  1. Kedves Kati Hirschberg! Nem vagyok érintett óvoda-iskolakezdés témában, de a cikked számomra zseniális. Várva a következőt kivánot sábát sálomot. Livi Stern

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s