Most olvasom a saját lapomban, hogy egy szervezet 8.000 szendvicset szállít ki az iskolákba az éhező gyerekek részére, de a várólista ennek legalább két és félszerese: 20.000. A szendvics program célja a reggeli éhség megszüntetése. Azoknak a gyerekeknek, akik biztos nem ettek ma reggel, valószínűleg tegnap este sem, nyilatkozta egy illetékes a Jerusalem Postnak. 

Levegő után kapkodok.

Ez nem lehet egy felfújt bulvárhír. A Jerusalem Post a legtekintélyesebb lapok egyike még ebben a keszekusza mezőnyben is, amelyet keresztbe-hosszába szabdalnak mindenféle gazdasági, politikai és hadd ne soroljam az egyéb érdekeket és befolyásoló tényezőket. Ilyen ordasat nem mer hazudni senki sem. Meg egyébként is. A gyerekekkel nem szokás hangulatot kelteni, legalábbis nem a világ ebben a szögletében, ahol vallva és vállalva a gyerek a szemünk fénye. Ezt még ki sem kell mondani, nemhogy kinyilatkoztatni, hiszen ez itt – és nem csak most! – több, mint bármiféle törvény. Volt, van és lesz az idők kezdetétől annak befejeződéséig. Ha van egyetemes szentség Izraelben, akkor a gyermek az. Minden mást lehet magyarázni, csűrni-csavarni a pillanatnyi érdekek szempontjából, de a gyermekeink ügye mindig és mindenkor elsőbbséget kell hogy élvezzen mindenek felett.

Hát akkor?

Hogyan fordulhat elő, hogy a XXI. században gyerekek éheznek Izraelben?

Na ilyenkor szoktak a képernyőn megjelenni az egymás szavába vágó hivatalnokok, akik hatalmas hévvel magyarázzák a megmagyarázhatatlant. Ezért hát tisztelettel kérem, ne jöjjön most senki azzal, hogy a milliónyi iskoláskorúból a statisztika a jelek szerint alig húszezerre taksálja a rövidebb-hosszabb időn át szükséget látó kiskorúak táborát. Ha csak egy lenne a nélkülözők száma, az is sok lenne. És kérem, ne hozakodjon elő azzal sem, hogy a GDP és hi-tech (a klasszikus izraeli tohuva bohu, a mindent agyonmagyarázó  hasbeszélők művészete), már belátható időn belül, sőt rövidesen…! És francba minden más efféle halandzsa-dumával, a javak és jövedelmek várható átcsoportosításáról és hogy a kormány vagy annak valamelyik pártja, netán az ellenzék melyik prominense már milyen lépéseket tett. És ha még kérhetem: ne takarózzanak a társadalmi összefogással sem, mert bár az kétségtelenül fontos és nélkülözhetetlen, de csak hab a tortán. A torta költségét valakinek állnia kell.

Ne, könyörgöm ne! Ne hülyítsük egymást.

Arra azonban szeretnék választ kapni, hogyan juthattunk idáig. Ki mindenkinek a tudtával és a szeme láttán eshet meg ez a világra szóló szégyen. Nem utolsó sorban azt is jó lenne a nyilvánosság elé tárni, hogy kit terhel ezért a felelősség. Mert – amúgy magyarosan megmondva – az átlagember pofája leszakad egy ilyen hír hallatán, szégyenli magát mások helyett és joggal sürgeti az azonnali számonkérést.

Meg persze a megoldást. Mert galád világ az, és galád emberek ülnek a hivatali bársonyszékekben, ahol gyermekek éhezhetnek.

És ez nem lehet Izrael.

Egyetlen perccel sem tovább!