Izrael arcai

A világcsavargó hazatért

Sáfrán István/ujkelet.live

Kodrucz Sándort akár a barátomnak is mondhatnám.

Ennek előrebocsájtását csak amiatt tartom szükségesnek, hogy elejét vegyem, ha valaki elfogultsággal találna gyanúsítani. Igen, egy kicsit valóban részrehajló vagyok vele kapcsolatban, mint általában mindazokkal, akikkel többé vagy kevésbé egy húron pendülök. Egy szó, mint száz, megkedvelten ezt a hatvanon túli ősz jampecot, aki soha ki nem fogy sületlen vicceiből. És nincs olyan szar helyzet, amelyekből ne makulátlan lélekben és öltözékben kerülne elő. Azt mondja, egy fotósnak mindig adnia kell magára.

– Már persze ha van mit és van miből – teszi hozzá rezignáltan.

A minap valaki egy társaságban azt mondta rólad, vélhetően nem minden cikiző célzatosság nélkül, hogy világcsavargó vagy. Dehonesztáló vagy dicsérő ez a megállapítás? Vállalod?

– Ha azt vesszük, hogy pályafutásom alatt öt földrész hetven országában megfordultam… Vállalom! Ebből a hetvenből, jó ha tízben voltam turistaként, mindenütt másutt dolgoztam. Az én optikáim előtt már állt Simon Perez, Sirus Vance amerikai alelnök, de II. Erzsébet az Egyesült Királyság és a Brit Nemzetközösség uralkodója, valamint Carl Lewis atléta és minden idők legjobb öttusázója, Balczó András is. Fotóriportervagyok. Ez volt a munkám és ez a hobbim ma is. Különös módon ebben a hetvenben nem volt benne Izrael. A sors úgy hozta, hogy az aliját megelőzően soha nem jártam a Szent Földön. Ide kívánkozik, hogy mi soha nem voltunk vallásos család, a zsidóságunkat sem tartottuk különösen nagy becsben, és híján voltunk mindenféle misztikus vonzódásnak is. Amikor azonban az édesanyám meghalt 2010-ben, mégis azt mondta a halálos ágyán, hogy nekem itt a helyem, Izraelben, az őseink földjén, ha már Ő minden igyekezete ellenére soha nem jutott el ide.

Gondolom benned is felvetődött akkor, hogy az emberek jelentős hányada csak idősebb korában fordul saját zsidósága felé. Addig inkább takargatja, mintsem vállalja.

Ezer oka van ennek – töpreng inkább csak magával polemizálva. – Anyukám túlélte a holokausztot, 1945 május 1-ig a rawensbrücki tábor vendégszeretetét élvezte. Varrónő volt. Amikor mi, a gyermekei elértük azt a kort, hogy már értettük is, amit mond, a lelkünkre kötötte, hogy sehol és semmikor még csak meg se nyikkanjunk zsidóságunkról, mert abból csak bajunk származhat. Miért, miért? Mint oly sokan másoknak, neki is odaveszett a családja többsége. A láger felszabadulása után hazajött, hogy hátha megtalálja a lányát, aki a deportálás alatt sodródott el mellőle. Szerencséje volt.

Különös család volt az övék – idézi fel gyermekkora egyik meghatározó élményét. Apja görög katolikus volt, s amikor elérkezettnek látta az időt azt mondta gyermekeinek, olyan világnézetet választhatnak maguknak, amilyet akarnak. Lehetőséget teremtett a nagy világvallások megismerésére, de úgy látszik nem hatott fiaira egyik ige sem túlságosan mélyen, mert bátyjával, aki 25 perccel idősebb nála, mindketten az ateisták mellett kötöttek ki. Inkább csak sejteti, hogy már fiatalon is a baloldal felé húzott a szíve. Sietve hozzáfűzi, hogy aki nem tudná, óriási különbség van az európai és az izraeli baloldal eszméi között, s ha még lehet fokozni a differenciát, akkor egy külön kasztnak mondaná a magyarországit, amelynek szinte évtizedről évtizedre változnak a jelszavai és persze a törekvései is. Majdcsak kaméleonnak kell lennie, aki ott egy életen át kitart egy eszme mellett.

Meséli, művészi és politikai pályafutása egy véletlennek köszönhetően találkozott. Az antirasszizmusról nyitottak nemzetközi kiállítást 2009-ben, amelyen bemutatták Kodrucz Sándor képeit is. is. A megnyitó tisztét Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Intézet igazgatója vállalta magára, s ha már ott volt a nemzetközi sajtó is, alaposan beolvasott a magyar kormánynak. Azt nehezményezte, hogy bár a magyar titkosszolgálatok (történetesen rajtuk keresztül) már évek óta tudnak arról, hogy a közismert kassai háborús bűnös, Csatáry László Budapesten éli világát, de a hatóságok semmit nem tesznek a nemzetközileg is körözött személy őrizetbe vétele érdekében. Érdekes módon a 64 Vármegye aktivistái, mintha megszimatolták volna előre a botrány szagát, szép számmal megjelentek a kiállítás megnyitóján. Frölich Robi, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija riasztotta barátait, hogy vigyázzanak a magas vendégre, mert amint a rendőrök elvonultak a rendezvény színhelyéről, pillanatok alatt pattanásig feszült a helyzet és a szó legszorosabb értelmében veszélybe került a vendég biztonsága is. 2oo9 tavaszát írtuk ekkor.

 Másnaptól jött a cudar világ!

– A rendezvény szervezői és résztvevői, köztük én is, kaptunk a fejünkre: mocskos zsidók, kikezdtétek ennek a magyar embernek a becsületét. A hivatalosságok pillanatok alatt lekádereztek mindannyiunkat. Ezt onnan tudom, hogy a parlamenti sajtótitkárságon voltak haverjaim, miért is ne lettek volna, hiszen bejáratos fotós voltam, aki hosszú évek óta fotóztam a törvényhozás épületében is. Szóval egyikőjük megsúgta, hogy már a történtek másnapján összeültek a pártok képviselői, hogy ki mindenkinek kell megvonni a parlamenti belépőjét. Érdekes módon a Kövér, a Vona meg a Mesterházy is miközben a nyilvánosság előtt fennhangon anyázták egymást, a diszkrét félhomályban tudtak egy húron pendülni!  Még meg se alakult a parlament 2010-ben, amikor már összeültek és megcsinálták a tiltólistát. Az elsők között húztak ki a listáról.

Harmincvalahányunknak vonták vissza azonnal a parlamenti belépőnket. Az volt a legszörnyűbb, hogy megfagyott körülöttem a levegő. Máról holnapra odalett a barátaim többsége. Hiller a következő évtől megvonta a József Attila Művészeti Klubtól a támogatást, Mesterházi is kihúzta a Táncsics Alapítvány támogatási listájáról, a VI. kerületi önkormányzat pedig úgy felemelte a helységbérletet, hogy azt már nem tudtuk kifizetni. Sós Laci barátomat kihúzták a Kossuth-díjra előkészítettek névsorából. Én nem voltam olyan nagy kutya, körülöttem csak elfogyott a levegő. Onnantól kezdve karanténba kerültem. Minden megbízatásomat, megrendelésemet visszamondták. Még Schmitt Pali is betartott, akit pedig barátomnak gondolhattam. Töröltetett az olimpiai bizottság sajtós-listájáról, mondván komcsi fotós ne menjen olimpiára. Ezt követően szinte természetes, hogy minden hazai és nemzetközi sportszövetség hátat fordított nekem. Munka, megbízás nélkül maradtam.

Volt közöd a politikához?

– Igen, sokáig voltam az MSZMP és az MSZP fotósa is. A rendszerváltás minden választási kampányát 2o1o-ig végig fotóztam. Mellesleg a Torgyánéknak, a Kunczééknak, az első Orbán kormánynak is nyomtam a képeket. A fotózás mellett tevőlegesen sohasem politizáltam, de az emeszempében fotósként párttagnak kellett lenni. 87-ben kiléptem. Igaz, akkor is jobbára sportot exponáltam, de hát kit érdekelt az akkor, amikor az ég zengett. Láttam Kádárt, olykor karnyújtásnyiról is, aki amúgy nem csak a sakkot pártolta, amint azt sokan gondolják talán még ma is, hanem kifejezetten barátja volt a testkultúrának. De ennyi elég volt, talán még sok is, 2006-tól elkönyvelték, hogy komcsi vagyok. Feketeseggű lettem. Három évig voltam munka nélkül, sehova nem tudtam elhelyezkedni. Még Gergő fiamnak is utána nyúltak, aki ugyan mit tehetett az apja előéletéről. Feléltük a tartalékainkat.

Csöppet megpihen, mint aki belefáradt az emlékek felidézésébe, aztán legyint, jelezvén jöttek ennél még keményebb idők is. Mondja, 2011 telén belőttek a lakásunkba. Persze kivonult a kerületi, budapesti és országos rendőrség, meg mindenféle szervezet de ha nem vagyok fotós és nem csinálok képeket a történtekről, másnapra már mindent letagadtak volna, hogy nem is történt semmi. Csak példaképpen: a menyem a másik szobából látta, hogy egy fekete autó állt meg a házunk előtt, amelyből piros fehér sálas fiatalemberek szálltak ki. Még a rendszámát is felírta, de nem számított. Azt mondák, hogy lopott kocsit látott és nem is biztos, hogy azok voltak a támadók, akiket mi azoknak véltünk.

Lehettek talán Honvéd drukkerek…

– Akkor ez nem látszott ilyen humoros szituációnak. Még le sem zárult a nyomozás, amikor jött egy telefon, hogy tűnjünk el az országból, mert legközelebb nem fog hazajönni az unokám az iskolából. Ennyi nekünk elég is volt. Összepakoltunk és irány Kanada.

Egyszerű volt akkoriban Kanadába emigrálni?

– Igen, 2012 tavaszát írtuk, immár évekkel a nagy cigány-alija után. Úgy látszott, hogy az én ügyem sínen van. Azon bukott meg a menekült státuszom, hogy a Kanadai Emigrációs Minisztérium vezetője éppen Budapestre látogatott, és Orbán személyesen garantálta neki, hogy Magyarország biztonságos ország. Senkinek semmi oka sehol a világban, hogy menekült státuszért folyamodjon. Erre akkoriban Barroso is rákontrázott. Közölték, van harminc napom, hogy eltűnjek Kanadából. Látszólag egyetlen út vezetett kifelé: vissza Magyarországra, ahonnan – lásd, mint fentebb…! – nem jókedvemből szedtem a sátorfámat.

Volt még egy ösvény… Bementem a torontói főrabbihoz, elmondtam a velem történteket. Meghallgatott és intézkedett. Vagyunk 2013 őszén, karácsonykor a kezemben volt Jeruzsálemből a befogadó nyilatkozat és a telet már itt töltöttem Kiryat Yamban.

Ha jól értem tehát, jobb híján jöttél Izraelbe.

– Tulajdonképpen igen.

Hogyan fogadott Izrael? Kitárta a karját, keblére ölelt? Vagy mindjárt a kezdetek kezdetén a tüskés arcát fordította feléd?

– Szentimentális vén majom vagyok. Amikor földet ért a gép a Ben Gurionon, elsírtam magam az örömtől. Még aznap este megkaptam a teudat zehutot az Imigration Office-ban és verebet lehetett volna fogatni velem. Már másnap úgy éreztem magam, mintha ideszülettem volna. Ugyan nem jártam előtte soha Izraelben, de amióta édesanyám betette a fülembe a bogarat, attól számítva amihez hozzáfértem, mindent elolvastam Izraelről. Mondjam, hogy már érkezéskor többet tudtam, mint sokan mások, akik itt születtek? A befogadási törvény nekem az életemet mentette meg. Arra persze hamar rájöttem, hogy Izrael nem könnyű ország. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, hogy nehéz. Ha még őszintébb, akkor nagyon nehéz. Mégis, másnap már itthon éreztem magam. Ez megmagyarázhatatlan. Ehhez zsidónak kell lenni és Izraelben kell lenni. Minden parádés volt. Magyarországról el kellett jönnöm, Kanada az utolsó percben csapta orromra a kaput. Az alijázás a szó szoros értelmében életet mentet az esetemben. Nekem ma már Torontó vagy Kanada közelebb van a szívemhez, mint Budapest, de otthon csak itt vagyok. Már nem akarok sehova menni. Nekem ez a kis ország bőven elég nagy. Éveimből sincs már annyi vissza, hatvanöt leszek rövidesen, hogy időm legyen minden zugát bejárnom. Pedig igyekszem. Sok ezer felvétel vár majd utómunkára, ha egyszer megcsinálom az Izrael Kodrucz optikáján keresztül című kiállításomat. Mert lesz ilyen. Addig muszáj élnem. Ennyivel tartozom a régi új hazámnak.

Azt mondja, mindmáig olthatatlan ez a szerelem. Izrael és ő boldog szimbiózisban élnek és bár kicsit nagy az a néhányezer év korkülönbség kettejük között, ez egyiküket sem aggasztja. Jól érzem magam – szögezi le nyomatékosan -, azzal együtt, hogy meglehetősen szerényen élek, de ez ma már nem zavar. Meg lehet szokni egy másik életformát, mint amit az ember megélt korábban. Valamikor hetvenezer dolláros felszerelésem volt, most meg ezer sékelből gazdálkodom ki a havi kajára valót. Ennyim marad, miután mindent kifizetek. Nem kell sajnálni, jut mindenre, ami kell. Nem mondom, hogy ha többre futná, nem tudnék jobban élni, de hát most ez a helyzet, ez a helyzetem. Ami inkább bosszant, hogy időközben megroppant az egészségem is. Még az athéni olimpia után kaptam egy sztrókot, s arra két nappal jött az infarktus. Már Torontóban rá 8 évre még egyszer. Több mint egy évbe telt, amíg úgy-ahogy felépültem. Kicsit húzom a bal lában, picit suta a bal kezem, de például simogatni ma is jól tudok vele. Jövőre már az izraeli szabályok szerint is nyugdíjas leszek és valamivel jobbra fordul a sorsom. Ma már inkább csak kedvtelésből fotózom, a szemem és az optikám változatlanul hibátlan. Lassúbb vagyok, mint régen, de különben minden oké. Mondhatnám magam a szerencse fiának is. Azon kevés kivételezettek közé tartozom, aki friss alijásként lakást kapott Izraelben.

Elmondja, nagy sora van annak. Amikor beköltözött a kiryat yami merkaz klitába, az itteni igazgató asszony, bizonyos Ruti Cohen hosszan elbeszélgetett vele. Fantasztikusan jó embernek mondja. Megnézte a szakmai önéletrajzát is, meghallgatta kalandos élettörténetét is. Eredetileg egy kibucba szeretett volna menni, ahol azért valamilyen hasznát csak vehették volna, de a kora miatt sorra falakba ütközött. Így járt az álláskereséssel is. Mindenütt lelkesen bólogattak és azt mondták, hogy az ulpán után jöjjön be és majd tejben vajban. Tej meg vaj lett volna, de munkát sehol nem kínáltak. Ruti közben figyelemmel kísérte vergődését, látta, hogy dolgozni akar, nem szeretne kolonc lenni az állam nyakán, és persze látta meg-megújuló fiaskóit is.

– Amikor aztán kikoptam a szál klita védőernyője alól is, és a létfentartásom kezdett teljesen esetlegessé válni, akkor Ruti vette kezébe a dolgomat, s megígérte, hogy segít olyan állami lakáshoz jutni, amit meg is tudok fizetni. Mindent az ő hivatala intézett, s egy év sem telt bele: költözhettem. Lakom egy stúdióban Kiryat Atán egy közösségi ház hatodik emeletén, a haveroktól kapott berendezésekkel elfogadhatóan felszerelve. Jók a kilátásaim, s ezt akár értheted képletesen is meg valóságosan is. Most egy éve múlt, hogy beköltöztem. Egyébként, ha adhatok tanácsot az utánam érkezőknek: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Százszámra ontottam a képeket a Merkaz Klitának, az ulpannak, minden ünnepséget, eseményt megörökítettem, természetesen ingyen, s amiben csak lehetett, kedvükbe jártam.

Most boldog vagy?

– Természetesen, kimondhatatlanul. Nagyon jól érezem magam. Mint említettem, 7o országban jártam. Csodálatos volt mindahány, de Erec Israel akkor is csak egy van. Páratlan. Ilyen nincsen több, és ez az ország, ez a miliő utánozhatatlan. Ha még egyszer lennék fiatal, azonnal ide jönnék. Itt tanulnék szakmát, nyelveket, itt kezdeném a pályafutásomat. Hogy be kell vonulni? Amikor Magyarország valakit behívtak a szocialista néphadseregbe, mindenki húzta a száját, s a dolgok könnyebbik végét kereste. Izraelben ez is más. Természetesen akadnak itt is, akinek ilyen-olyan okokból nem füllik a foga a fegyveres szolgálathoz. Van, amit lehet akceptálni és van, amit nem. Én ezt a mostaninál sokkalta szigorúbban kezelném, de hát az idő majd ezt is kiforrja. Ami viszont megérne egy külön mesét, hogy a magyarországi alijázók hogyan fogadják Izraelt és Izrael hogyan fogadja a bevándorlókat. A kettő gyakorta köszönő viszonyban sincs egymással. De érdemes lenne a szochnutról is szót váltani egyszer. Na meg arról, hogy a Magyarországról érkezőknek nincs igazi érdekvédelmi képviselete új hazájában.  De talán ez már egy másik beszélgetés tárgya lehet.

Megegyeztünk.

Advertisements

8 replies »

    • Nem vitatkozom a történet szép megírásán, azonban egy kicsiny része nem felel meg a valóságnak, mégpedig ez:
      “A megnyitó tisztét Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Intézet igazgatója vállalta magára, s ha már ott volt a nemzetközi sajtó is, alaposan beolvasott a magyar kormánynak. Azt nehezményezte, hogy bár a magyar titkosszolgálatok (történetesen rajtuk keresztül) már évek óta tudnak arról, hogy a közismert kassai háborús bűnös, Csatáry László Budapesten éli világát, de a hatóságok semmit nem tesznek a nemzetközileg is körözött személy őrizetbe vétele érdekében.”

      Az, hogy mennyire nem felel meg, azt történelmi tények, levéltári dokumentumok cáfolják meg, mégpedig olyanok, amelyek az általa generált “Csatáry ügy” előzménye képpen Efraim Zuroff kezében is meg kellett fordulniuk.
      És ebben a témában, a tények birtokában bárkivel hajlandó vagyok egy kiadós és korrekt beszélgetésre.

      Kedvelés

  1. Az irot ” de a hatóságok semmit nem tesznek” mert tudtak hogy nem volt kozeleben a Csatary Laszlo a bunozo helyhez. Nem volt Csatary Laszlo egyaltalan haborus bunos. Az ironak itt kelene olvasni tobbet mielot hazugsagot tamogat. Ha elolvasna a Verbovszki konyvet akor iljen hulyeseget nem irna. Semmi koze a Csatary ugyhez aki egyaltalan nem erti a valosagot. Legkozeleb dumaljon zsakban, majd ki valogatom!

    Kedvelés

  2. ifj. Csatári László, én ott voltam személyesen, tehát nekem aztán édes mindegy, mi a véleménye és az álláspontja ebben,
    az, hogy védi a mundér becsületét, az akceptálható,
    hogy nem tud rendesen magyarul írni, az meg egyáltalán nem elfogadható,
    kezdheti a válogatást a helyesírási hibáiból,
    noh dacu mégis bíróság elé állították, valószínúleg nem véletlenül…

    Kedvelés

  3. Verbovszki Sándor,
    kategorikusan visszautasítom az “egy kicsiny része nem felel meg a valóságnak” minősítését,

    én ott voltam és ott volt a BBC és a francia TV1 forgatócsoportjai is, vannak hiteles felvételek róla, hogy Efraim Zuroff mit mondott, azokat Angliában már másnap leadták és Franciaországban is, sőt, mindkét helyen többször is,
    azaz az Ön által idézett részt azt pont teljesen felesleges és kár vitatnia, illetve megalapozatlanul cáfolnia, mert az úgy zajlott le,

    Efraim Zuroff mondanivalóját pedig nem egyeztette velünk előzetesen, hiszen erre nem is kértük, és a kiállítás megnyitásának ez nem volt kritériuma, tehát Ő a maga szempontjából kellemest kötött össze a hasznossal,
    nem tudok vitatkozni Önnel a Csatárys háttérinformációkról, hiszen azok nem voltak számunkra egy képzőművészeti kiállítás kapcsán relevánsak, nem is szerepelt a forgatókönyvben ez a lépés, nem tudtunk róla előzetesen,

    én nem mentem bele a Csatáry féle történelmi események elemzésébe se pro, se kontra, azt azért nem érdemes firtatnia velem szemben, abban én nem vagyok kompetens,
    nem vagyok történész, tehát velem erről a legnagyobb jóindulat és korrekt hangnem mellett sem lehet vitázni, nem vagyok szakmai partner hozzá,

    őszintén szólva nem is érdekel a Csatáry sorsa, valószínűleg Őt sem érdekelte az én családom sorsa,..

    Történész Úr!
    Ön kihagyja a számításból, hogy ennek a Csatáry ügynek, én konkrét szenvedő alanya lettem és mint ilyen a riportban ennek a közlésére szorítkoztam, és semmilyen minősítésem nem volt hozzá.
    Pont.
    Ha vitatkozni akar, keresse Zuroff urat.

    Kedvelés

  4. Tisztelt Kodrucz Sándor, észrevételem nem az eseményre, hanem arra a “kicsiny” részre vonatkozik, amely Efraim Zuroff részéről dr. Csatáry Lászlóra utal. Különösen arra, hogy a felkutatott tények szerint nem volt háborús bűnös és egyetlen kőrözési listán sem szerepelt. Mindkét állítás pusztán Zuroff elmondásán alapul és semmilyen tény nem támasztja alá.
    Az pedig, hogy Efraim Zuroff ezt a témát miért szőtte bele mondanivalójába, valóban nem az Önök felelőssége.
    A cikk többi részével részével nem vitatkozom, mert valóban jól van megírva és azt gondolom, hogy kerek történet egy ember sorsáról, és amelyet azért is olvastam el, mert érdekelt mint általában az emberi sorsok.
    És a “Pont” helyett.
    Köszönöm hogy reagált észrevételemre. Nem sokan tesznek ilyet. Becsületes dolog ez.
    Üdvözlettel….

    Kedvelés

  5. Kedves Uram,
    azért mert szakmailag nem ért egyet az ominózus üggyel, az számomra nem ok, hogy ellenségként kezeljem Önt. Tekintettel arra, hogy nekem semmilyen dimenzióban nem az. Csatáryilag pedig teljesen amatőr vagyok, nem is hallottam róla addig. Nem is foglaltam, nem is foglalok állást. Az egész eset minket is meglepett, de akkor már nem volt mit tenni.
    Azt gondolom, hogy a viták és a félreértések egyik legfrappánsabb megoldási módja a kulturált kommunikáció. Ami nem is olyan megerőltető, amint azt jelen eset is példázza. Kölcsönös örömömre szolgált, hogy ebben méltó partner volt.
    Sok sikert a történeti kutatásaihoz!
    Üdvözlettel, Kodrucz Sándor

    Kedvelés

    • Köszönöm véleményét. Nagyon korrekt. A Csatáry üggyel kapcsolatos reagálásomat nem is az Ön nyakába szándékoztam “rogyasztani” és az, hogy a név felbukkanásakor reflektálok nyomós oka van, azonban ez nem Önnek szólt.

      Gondolkodásmódja úgy tűnik hasonló az enyémhez, én is így gondolkodom és cselekszem.
      Önhöz hasonlóan nem vagyok hajlandó ellenségképet alkotni, mert a vita ekkor fajulhat “háborúvá”, amit zsigerből ellenzek, mint minden oktalan fizikai, vagy verbális erőszakot.

      Köszönöm hogy szót válthattunk és derűs, békés napokat kívánok.

      Üdvözlettel, Verbovszki Sándor

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s