בית קפה

Kémtörténet – 30. fejezet

szerző: Halász András

30.

Sarolta minden percét kiélvezte a repülőútnak. Egy teljes napjuk maradt arra, hogy megnézzék Athén nevezetességeit. Laci már járt Athénban, örömmel kalauzolta Saroltát a városban.

Amikor kiléptek a repülőtérről, Laci leintett egy taxit. A sofőr sem németül, sem franciául nem beszélt. Saci megpróbálkozott az angollal, ő sem járt sikerrel. Nem maradt más megoldás, Laci előkotorta táskájából Athén térképét, és megjelölte először a Királyi Palotát, aztán a Plaka-t, a híres görög piacot. Utána az Akropoliszra bökött, mutatva a sofőrnek azokat a helyeket, amelyeket meg szeretnének nézni.

Megcsodálták a Királyi Palota előtti őrségváltást, a jellegzetes papucsban lépdelő őröket, a sokféle árut és a nagy tömeget a Plaka-n, a görög főváros piacán. Mielőtt a sofőr felvitte volna őket az Akropoliszra, hosszasan időztek a Nemzeti Múzeum kincsei között.

Az Akropoliszra vezető úton nagyon lassú volt a forgalom. Rengeteg turista busz cammogott felfelé. Az ókori építményeket az attikai fennsíkból meredeken kiemelkedő kékesszürke színű mészkősziklára építették. Amikor kiszálltak a taxiból, és elindultak a márvány simává koptatott köveken felfelé, Laci mint egy valódi idegenvezető, előadta, a sziklán talált nyomokból a régészek arra a következtetésre jutottak, hogy már jóval az Akropolisz építésének ideje előtt, nagyjából i.e. 6000-ban is éltek ezen a helyen emberek, akik a sziklákat szintén erődítmények építésére használták.

Megnézték a világhírű Panteon maradványát, amely a szűz Pallasz Athéné temploma volt, és amelyet a világ egyik legismertebb építményének tartanak. Megcsodálták az Erekhtheion-t, az athéni Akropolisz fő nevezetességét, Pallasz Athéné régi temploma fölé emelt szentélyét. Ez az épület volt a perzsák által lerombolt régi templom helyett az Akropolisz kultusztemploma.

Saci, látva a képeken már annyit látott Kariatidákat, szinte mozdulni sem tudott a gyönyörűségtől. Az i.e. ötödik században épült épületek egyrészt az ember nagyságát, másrészt butaságát testesítették meg. Soltész nélküli is tudta, hogy a 18. század végétől kezdve az éppen Athénban uralkodók saját vallási igényük szerint használták ezeket a páratlan építészeti kincseket. A Pantheon volt keresztény templom, aztán a török uralom alatt mecset is. Később megérkeztek az angolok, és a 19. század elején Lord Elgin angol követ a törökök engedélyével több szobrot és domborművet kivett az épületből, és Londonba szállított, ahol a British Museumban ma is láthatók.

Késő délután érkeztek Pireuszba, az Athéntől néhány kilométerre, délre fekvő kikötővárosba. Innen indulnak az Égei tenger szigeteire a hajójáratok. Ezen kívül, Görögország tengeri kereskedelmének mintegy fele ebbe a kikötőbe összpontosul.  

A hatalmas komphajó, nyitott rakterével éhes bálnára emlékeztette Sacit. Sorba nyelte el a befelé gördülő kisebb és nagyobb gépkocsikat. Felmentek a fedélzetre, ahonnan a naplementében fürdő Athénban gyönyörködtek.

Egyszerű felszerelésű, tiszta kabint kaptak. Egy éjszakára tökéletes pihenőhelynek szolgált.

A fedélzeten megvárták, amíg a hajó elhagyta a kikötőt. Saci fejét Laci vállára hajtotta, és azokra a napokra gondolt, amikor a Cég megbízásából első ízben járt Krétán. Annak a férfinak köszönhette, hogy megszabadult Thomas emlékétől. És lám, milyen az élet, Krétára megint a Cég jóvoltából jut el. Bízott benne, ahogy sok évvel korábban, most is új fejezet kezdődik az életében. Megígérték, ha véget ér a Varázsdoboz művelet, nem tartanak tovább igényt ügynöki munkájára. Végre kézbe veheti saját életét. A cél megvalósítható, gondolta, eltökéltsége pedig minden akadályt képes legyőzni.

*

Fodor Péter betegsége stagnált, noha közérzete valamelyest javult. Az utóbbi napokban nem érezte, hogy lábai elgyengülnének. Időnként el is feledkezett az óvatosságról. Nem járt a bútorok mellett, nem érezte szükségét, hogy legyen mibe megkapaszkodnia. Viszont előfordult, hogy bal keze elgyengült. Ilyenkor maradt annyi ideje, hogy letegye a kezében tartott tárgyat. Erről Tilda előtt mélyen hallgatott, nem akarta, hogy az asszony aggódjék miatta.

Tilda boldog volt, hogy javult Péter állapota. Meg volt győződve arról, a gyors és látványos javulás Sarolta vakcinájának köszönhető.

Péternek viszont kétségei voltak az injekció hatásosságában. Tilda kedvéért engedte, hogy naponta megszúrja. Mielőtt elhagyta a kórházat, a főorvos mindent elmondott az ALS betegségről, tüneteiről és lefolyásáról. Azt sem rejtette véka alá, a betegség ellen nincs gyógyszer. Emlékezett az orvos szavaira: használja ki a tünetmentesnek jósolható következő néhány hónapot.

Péter a betegsége megjelenéséig nem foglalkozott a halál gondolatával. Legfeljebb, amikor kénytelen volt valamelyik közeli ismerős, vagy munkatárs temetésén megjelenni. Mivel az orvosok semmi jóval nem kecsegtették, úgy érezte, neki kell szembe szállnia a kórral. Nem volt hajlandó elfogadni, hogy 46 éves korában véget ér az élete.

Következetesen, minden reggel, délben és este lement alfába, abba a sajátos tudatállapotba, amely az alvás és az ébrenlét küszöbén található. A saját agya által megtervezett laboratóriumába nyitott be naponta háromszor, ahol ő volt a beteg és egyben az orvos is. Felfeküdt a kezelőágyra, és utasítást adott a robotoknak, hogy kössék be karjába az infúziót. Ennél a pontnál kis engedményt tett: képzeletében, naponta egyszer, az infúziós zacskókba a robotok azt az anyagot fecskendezték be, amelyet Saroltától kaptak. Utoljára a gimnáziumban foglalkozott kémiával és biológiával. De azzal tisztában volt, a betegsége lényegét az idegpályák működését szabályozó biokémiai folyamatokban kell keresnie. Megkérte Tildát, mutassa meg az anatómiai atlaszban a központi idegrendszer főbb csomópontjait. Képzeletbeli kezelései idején azt vetítette maga elé, hogy az a gyógyszer, amit a laboratóriumában a robotok a karjába kötöttek, ezeket a csomópontokat támadja, és ha ott hibákat talál, azokat kijavítja.

Nagyjából félóráig tartott a képzeletbeli kezelés, ennyi idő kellett, hogy a robotok által bekötött infúziós zacskók kiürüljenek. Amíg feküdt a kezelőágyon, karjában az infúziós csővel, azt a képet vetítette maga elé, hogy két-három hónap múlva teljesen kiürül a szervezetéből az az anyag, ami az ALS betegséget okozza. Látta magát, amint reggelente ismét dolgozni indul, ahogy képes vasárnap a teniszpartnerével hosszú, három szettes mérkőzést lejátszani. Megjelent előtte Tilda boldogságtól ragyogó arca, amikor a Neurológiai Klinikán közlik vele, hogy semmi nyoma nincs szervezetében a halálos kórnak.

Az eltökélt hit kezdte megvalósítani önmagát. Péter a betegség összes rémképét kisöpörte az agyából. Csak olyan képeket engedett be a tudatába, amelyekben fitt és egészséges.

Nem fedte fel titkát Tilda előtt. Nem akarta látni szerelme lenéző mosolyát, mint aki meg van győződve róla, az egésznek semmi értelme, de kimondani még sem akarja, nehogy megbántsa.

Gyermekkorában járt utoljára templomban. Később egyáltalán nem foglalkozott a vallással. De most, hogy meg volt győződve az Agykontroll módszer hatásosságáról, gyakran gondolt arra, a hívő emberek sem bástyázzák körül magukat bizonyítékokkal. Ugyanezt érezte az Agykontrollal kapcsolatban. Tudta, a módszer hatásosságáról csak azok győződhetnek meg, akik maguk is végzik a gyakorlatokat.

Forgács Sándor rendszeresen látogatta. Péter betartotta korábbi ígéretét, megengedte Sándornak, hogy megvizsgálja. Az újdonsült gyógyszerkutató nem tudta mire vélni Péter jó hangulatát. Éppen az ellenkező tüneteket produkálta, mint amilyenekkel előre számolt. Nem hogy romlott, javult Péter állapota. Vajon a placebónak lehet ilyen hatása, kérdezte önmagától. Ha nem lett volna annyira befogva a kutatólaboratóriumban, legszívesebben tanulmányt írt volta Péter kórtörténetéről. Hiszen Péter és Tilda meg voltak győződve róla, Péter valódi vakcinát kap.

*

Forgács fellélegzett, amikor közölte vele a professzor, Kővári doktornő hosszabb időre szabadságra ment. Úgy érezte, mintha mázsás súlytól szabadult volna meg. Amíg az asszony dolgozott, állandóan attól tartott, ha megfordul, ott áll a háta mögött, és a körmére koppint. Most végre fellélegezhetett.

Közel egy hónapja dolgozott új munkahelyén, mégsem kapott komolyabb feladatot. A professzor csak morgott valamit, amikor a kezébe nyomta a rábízott munka eredményéről írt jelentését. Várta, hogy másik, talán a korábbinál fontosabb és bonyolultabb feladattal bízza meg. De a professzor egy szót sem szólt, csak intett a kezével, hogy elmehet. Visszatért a laborba, leült a számára kijelölt munkaasztalhoz, és bámult maga elé. Nem tudta, mihez kezdjen. Körülötte üres volt a laboratórium. Valódi kutatómunkát senki nem végzett.

Az egyik sarokasztalnál magas, kontyos nő papírokat rakosgatott. Forgács nem ismerte. Odament hozzá, hogy bemutatkozzék.

– Dr. Forgács Sándor vagyok. Még nem találkoztunk, – és kezet nyújtott a szőke nőnek.

– Kiss Zsuzsa, – mosolygott rá a nő, amikor meglátta a jóképű férfit. – Ha akar, üljön ide mellém. Látom, nem árasztották el munkával.

– Mondja csak ki nyugodtan, hogy henyélek,– nevetett fel Forgács. –Valóban semmi dolgom. Amikor felvettek a laborba, nem gondoltam, hogy magamnak kell munkát keresnem.

– Maga is kutató? – kérdezte Zsuzsa.

– Az lennék, de megsúgom magának, legfeljebb a hajszálaimat vizsgálgathatnám a mikroszkópban. Maga tudja, miért ilyen üres a kutató labor?

– Egyáltalán nem. Ha két hónappal korábban érkezett volna, nem hitt volna szemének. Az összes munkaasztalnál dolgoztak, szinte éjjel-nappal. Aztán történt valami, és leállt a munka. Van, aki csak minden másnap néz be, nincs-e valami munka a számára.

– Maga mivel foglalkozik? – kérdezte Sándor a lányt.

– Laboráns vagyok, az egyik lézengő kutató mellett. Most épen arra kárhoztattak, rendezzem a labor dokumentációját, – mutatott az asztalán fekvő iratkupacra.

– Jöjjön, igyunk meg egy kávét, – ajánlotta Sanyi a lánynak.

Elsétáltak a földszinti büféhez. Mindössze hat kisebb asztal, székek, és álló pult volt a berendezése.

– Kér valami mást is a kávé mellé? – kérdezte Sándor.

– Nem, köszönöm, a kávé nagyon jó lesz.

Leültek az egyik asztalhoz. A büfébe besütött a nap, sokkal világosabb volt, mint a laborban. Sándor most vette észre, milyen szép vonásai vannak a lánynak. De más is az eszébe villant. Azóta, hogy megismerkedett Böbével, nem volt olyan nő, aki érdeklődést keltett benne.

– A főnöke ilyenkor mit csinál? – nézett kérdően Sándor a lányra.

– Nincs munkája. Félbehagyták, amivel korábban foglalkozott. Otthon lógatja a lábát, jó, ha kétszer egy héten betolja a képét.

– És korábban mivel foglalkoztak?

Zsuzsa elhúzta a száját. Kavargatta a kávéját, belekortyolt, csak azután szólalt meg:

– Erről nem beszélhetek. Mindenkivel aláírattak egy titoktartási nyilatkozatot, hogy nem beszélhetünk arról, ami a laborban folyik.

Nyilván az ALS-ről van szó. Valami történhetett, hogy hirtelen abbahagyták a munkát. De micsoda? Talán ennek is köze van ahhoz, hogy Sarolta külföldre utazott, morfondírozott magában Forgács.

– Maga egyáltalán dolgozott Kővágó doktornővel?

– Egyszer sem. Amíg folyt a munka, addig éjjel-nappal dolgozott. Ő volt a professzor földi, vagyis jobban mondva, laborbeli helytartója, – nevetett a lány, mintha önmagának is tetszene a hasonlata. – Na, de viccen kívül, ő fogta össze a kutatást. Azt meg kell adni, hihetetlen okos nő. Hajszálpontosan tudta, melyik kutató mivel foglalkozik. Nála futottak össze az eredmények.

– Ez érdekes. A maga dolga mi volt?

– A főnököm határozta meg. Pici, részfeladatokat kaptam, azokkal bíbelődtem.

– Milyen iskolát végzett? – kérdezte Sándor.

– Vegyészeti technikumot. Szerettem volna továbbtanulni, de munkába kellett állnom. A szüleim megbetegedtek, szükség volt a keresetemre.

Visszaindultak a laborba. Sanyi észrevette, hogy a létszám újabb fővel növekedett. Egy magas, vékony testalkatú férfi üvegfallal elkerített kuckóban műszereket vizsgált. Sándor még sohasem látta.

– Ki ez a férfi? – mutatott a sarok felé.

– Ő itt a mindenes. Hihetetlen érzéke van a műszerekhez. Mindenki csak Pistának hívja. Amíg teljes gőzzel dolgoztunk, Kővágó doktornő jobb keze volt. A beosztása technikus. Miért kérdi?

– Nincs semmilyen oka. Csak szeretem tudni, kik a munkatársaim.

*

Forgács sűrűn találkozott kapcsolattartójával, Róberttel. Továbbfolytatták a gyakorlatokat. Az előző héten Sándornak úgy kellett követnie Róbertet, hogy ne veszítse szem elől. Ugyanezt a gyakorlatot folytatták most is.

Metróról buszra, majd villamosra szállt Róbert, de ahogy felszállt, a következő megállónál már le is ugrott róla. Aztán gyalogosan folytatta útját. Sándor nem tudta eldönteni, milyen közel merészkedjen hozzá. Ha túl kicsi lesz közöttük a távolság, Róbert azonnal kiszúrja. Ha viszont hosszú pórázra engedi, meglóg előle. Ráadásul Róbert időnként megállt egy kirakatnál, és elmerülten vizsgálgatta a közszemlére kiállított árukat. Sándor ilyenkor megtorpant, fogalma sem volt, mit tegyen. Róbert végig figyelemmel kísérte tanítványa kínlódását. Látta, ahogy Sándor megtorpant, és valamilyen tevékenység után kutatott, amikor ő a kirakatot bámulta. Na, még egy utolsó menet, aztán jön a végső döfés, határozta el Róbert. Otthagyta a kirakatot, ment néhány métert előre, aztán váratlanul megfordult, és az ellenkező irányba indult el, szemben Sándorral, aki nem tehetett mást, ő is hátra arcot csinált. Ettől a pillanattól kezdve az egész úgy nézett ki, mintha Róbert követné Sándort. Kihasználva a helyzetet, Róbert beugrott a közeli kapualjba. Sándor kínjában azt találta ki, hogy ő is a kirakatot fogja bámulni, és a kirakatüveg segítségével kíséri figyelemmel Róbert mozgását. De Róbert eltűnt. Sándor tehetetlenül toporgott, elindult ellenkező irányba, aztán visszatért. Sehol sem találta főnökét. Feladta. Abban egyeztek meg, ha elveszítik egymást, két óra múlva találkoznak az Astoria étteremben. Róbert érkezett elsőnek. Sört rendelt, és zakója zsebéből elővette a Metró újságot, a hirdetéseket böngészte. Félóra múlva lépett be az étterembe Sándor. Lehuppant főnöke mellé, és nagyot fújtatott.

– Hová tűnt? – nézett rá kérdően.

– Bementem egy házba, és megvártam, amíg elmegy a kapu előtt.

– Mit csináltam rosszul?

– Ne keseredjen el. Egészen a végéig, jól bírta az iramot. Elárulok egy titkot: ha a célszemély tudja, hogy követik, óriási előnyben van a követőjével szemben. Ezért éles helyzetben nem fordul elő, hogy a célszemélyt csak egy személy követi. Legalább három ember kell ahhoz, hogy ne kapjon szimatot a célszemély. Legközelebb megmutatom magának azokat a helyeket a Belvárosban, ahol átjáró házak vannak, vagyis két bejárattal rendelkeznek. Ezeket a helyeket ismernie kell, mert ha a célszemély bemegy ezekbe az épületekbe, biztos, hogy a másik kijáraton fog távozni. Na, de mára ennyi elég is volt a követés rejtelmeiből. Inkább arról meséljen, mi újság a laborban?

– Az az újság, hogy nincs újság. Mintha szabadságra ment volna mindenki. Valódi kutató munka nem folyik. Csak a segédszemélyzet van bent egész nap, és lógatják a lábukat. A kutatók néhanapján bedugják a képüket, aztán eltűnnek. Fogalmam sincs, miért nem dolgoznak. Annyira furdalt a kíváncsiság, hogy megismerkedtem az egyik laboráns lánnyal. Elmesélte, hogy két hónappal korábban még tele volt a labor, teljes gőzzel folyt a kutatás. De az Istennek sem volt hajlandó elárulni, mivel foglalkoztak. Azt mondta, erről nem beszélhet, mert titok. Maga tudja, miről van szó?

– Majd időben megtudja. Inkább árulja el, hogy hívják a kislányt? Remélem, nem kezdett ki vele? Nem hinném, hogy a barátnője jó néven venné.

– Hogy jut ilyen az eszébe? Azt hiszem, Zsuzsa, igen, Kiss Zsuzsa.

Az orosz ügynök. Vigyázni kell, nehogy Galambra is kivesse a hálóját.

– És mással nem ismerkedett meg? – faggatta tovább Forgácsot.

– Nem. Bár amikor visszatértünk a büféből, feltűnt egy vékony, magas férfi a laborban. Megkérdeztem Zsuzsától, ki az. Azt mondta, mindenki csak Pistának hívja, és amíg volt munka, addig Kővágó doktornő jobb keze volt. Valamilyen műszerész. Zsuzsa szerint, valódi ezermester.

Ez csak Karvaly lehet, állapította meg magában Róbert.

– Elégedett vagyok az eddig végzett munkájával. Csak így tovább. Vagyis továbbra is tartsa nyitva a szemét, és kísérje figyelemmel az összes változást a laborban. Az is nagyon helyes, ha megismerkedik az ottani emberekkel. De mindig tartsa szem előtt, soha nem tudhatjuk, ki bújik meg a szép pofi mögött. Ezért legyen kedves, udvarias, de mindenkivel tartsa a három lépés távolságot. És semmi etyepetye Zsuzsával. Inkább arra fordítsa az energiáját, hogy pontos képet kapjon arról, mi történik  a laborban. És még egy fontos dolog. Ha valaki a laborból elkezdene érdeklődni maga felől, vagy magára akarna mászni, legyen résen. Soha ne felejtse: Három lépés távolság! Ért engem?

Sándor bólintott.

– Otthon minden rendben? Hogy megy Böbének a tanulás? – váltott témát Róbert.

– Most lesznek az utolsó vizsgái a félévben. Jól bírja.

– És a doktornő, ők hogy vannak?

– Jól, – hazudta Sándor. Péter betegségéről Róbert semmit sem tudott, azt sem, hogy Tilda kapcsolatba került Saroltával. Hagy legyen az ő tarsolyában is valami, amiről a Cégnek nincs tudomása.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s