Gideon Peer

Péntek

szerző: Gideon Peer

Péntek délelőtt, reggelin túl, ebéd előtt, a ruha már a szárítókötélen szívja magába a Nap sugarait, még egy utolsó nekirugaszkodás, és jöhet a Sabat.

Enni ugye kell, még szombaton is, a törvény nem tiltja, sőt, irány a Szuper, be kell szerezni a hétvégi ezt-azt.

Tej, kenyér, túró, jó, legyen, de csak 5 százalékos, és – fagylalt.

Azt nem, jobb a békesség, az orvos tud nagyon csúnyán is nézni. Ugyanakkor a szombat hosszú, meg meleg, a fagylalt meg hideg, megint a szokott ígérgetés, hogy jó, keveset, néhány kicsinyke kanállal, mindketten, én meg én tudjuk, hogy nem így lesz, de a csokoládés, mazsolás fagylaltnak kerekei, illetve szárnyai nőnek, és besurran a szatyorba.

Legjobb, ha megyek a pénztárhoz, amíg más kísértés meg nem környékez, a végén még hazacipelem a fél Szupert.

Két kassza van, nálam éppen üres, nem szeretek sorban állni, egy szavam sem lehet.

Felfigyelek a másik pénztárnál álló vásárlóra. Jól megtermett katona, fiatal srác, nála csak a hatalmas hátiszákja nagyobb, nem könnyű első látásra eldönteni, ki visz kit? Persze jókora gépkarabély is (így nevezik) a vállán, két tár tölténnyel, egyik erre áll, a másik arra, hogy szükség esetén könnyen lehessen cserélni. Harci katona. Az alakulatot, ahol szolgál, a zöld szín jellemzi, magyarul, azt hiszem, határvadásznak hívják.

Úgy tűnik, a határon sincs kevesebb nap, mint az ország belsejében, a katona arca barna, lebarnult, gondolom, többet van a szabad ég alatt, mint a körletben.

Nyilván hétvégi szabadságot kapott, hazafelé tart. De – biztos, ami biztos – előtte feltölti a készletet, gondoskodik a munícióról, legalábbis a pénztárosnő elé rakott többfajta, a még nem – de majdnem – kereskedelmi mennyiségű csoki erre vall. Ahogy elnézem, a hazai és a külföldi ipar termékei jól megférnek egymás mellett, ebből is, abból is vásárol.

A szemem a kassza mögött ülő hölgyre vetődik. Csillog a szeme. Ennyi rajongást, szeretet régen láttam, úgy nézi a nála legalább harminc évvel fiatalabb srácot, mint a sportszeretők az olimpikon Boltot, vagy – mondjuk – mi nézhettünk annak idején Ben Gurionra.

A kasszánál egy idősebb alkalmazott segít beterelni a vásárolóknak az árut a nylonzacskókba, de most ő is a fiatalembert bámulja. Az ő szemében is szeretet, rajongás.

Ismernék? – teszem fel magamnak a naiv kérdést.

Aztán gyorsan kiderül, miről van szó. Amikor a fiú befejezi a vásárlást, és indulna kifelé, mindketten megszólalnak:

Sabat Shalom a mi katonánknak! – mondják.

A „mi” katonánk egy másodpercre zavarba jön. Kissé szégyenlősen biccent, aztán megindul a kijárat felé. Az arcát már nem lehet látni, a hatalmas hátizsák azt is eltakarja.
kép: humansOfJudaism

Advertisements

2 replies »

  1. Igen, a mi fiunk, mindannyiunké. 🙂 És a kép nagyon ismerős. Kár, hogy nem volt sor a pénztárnál, mert akkor még azt is hozzá lehetett volna írni, hogy a nagymama/nagypapa korú előre engedi a “mifiunkat” – akinek zöld a sapkája, piros a bakancsa!

    Kedvelés

  2. Igen-igen! Hiszen nálunk Izraelben ez a jellemző, minden egyéb vadhajtás. Köszönöm, jólesett így sábát előtt! És bármikor.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s