Tisó böÁv

0

szerző: dr. Frölich Róbert országos főrabbi

Tisó böÁv az első és a második szentély pusztulásának emléknapja.
Ezen a böjtnapon egy sor tragikus történelmi eseményre is emlékezünk:

1., I.ten ezen a napon döntötte el, hogy a kémek által lángra lobbantott kételkedés miatt negyven évig kell őseinknek vándorolniuk a pusztában, hogy egy új nemzedék jusson csak be Kánaánba, az ígéret földjére.

2., I. e. 586. – az első jeruzsálemi templomot kifosztották és porig égették a babilóniaiak,

3., I.sz. 70. – a második templomot a rómaiak, a Titus vezette légiók rombolták le.

4.,I.sz 135. – A Bar Kochba-lázadást leverik a rómaiak, Bar Kochbát megölik, az utolsó erődöt, Betár várát e napon foglalják el.

5., I.sz. 136. – A Bar Kochba lázadás után egy évvel lerombolták a rómaiak Jeruzsálem városát és átkeresztelték Aelia Capitolina névre.

A templomok lerombolása egyben mindkét zsidó állam megszüntetésével volt egyenlő. A zsidókat kiűzték országukból. A hagyomány azt is tartja, hogy Józsefet ezen a napon adták el Egyiptomba rabszolgának, közvetve tehát a nép egyiptomi rabszolgasága is ezen a napon dőlt el.

E gyászos események közül minden esztendőben a két Szentély pusztulását siratjuk.

Majd’ kétezer esztendő után, mely időszak alatt sok más, tragikus és véres események áldozata volt a zsidó nép, mi még mindig e két épületet siratjuk.

Miért?

Egyrészt, mert a Második Szentély pusztulása volt az origója mindannak, ami az utána következő századokban történt. Csak az országától, a hite központjától megfosztott népet lehetett üldözni, gyilkolni évszázadokon át. A népet, mely maga is elhitte, hogy bűnei következménye a szétszóratás, hogy a Templomok pusztulásával elhagyta I.tene is. Nem lázadozott sorsa ellen, csak fájdalmas siralmak közepette kérdezte a hallgatag eget: meddig még?

Másrészt: mert a Szentély több volt, mint egy épület. I.ten földi lakhelye, a zsidó világ közepe. S hiába lépett az áldozat helyébe az ima, nem volt centrum, mely köré áhítattal, hittel, és örömmel gyűlhettek eleink. A romokból nem sarjadt új élet, s a fohászok eleddig nem találtak meghallgatásra. Még mindig szétszóratásban élünk, még mindig nem épült fel a Szentély.

Gyászoljuk a múltat, a történelmi eseményeket, s legfőképp a nemzedékek során át táplált eddig hiábavaló reménységet. Siratjuk őseink csalódását, hogy még mindig nincs vége a zsidó nép szenvedéseinek. Gyászolunk, de őrizzük a régi reménységet, mely csak a Messiás eljövetelével teljesedik be, I.ten akarata szerint. Bízzunk benne, hogy eljön, még a mi napjainkban!

kép: Tisá B’Áv a Siratófalnál a 70-es években./Saimi Gluck/

Hozzászólás