Szerző: Politzer Tamás
Háromszor olvastam magyarul Leon Uris Exodus című könyvét. 1971-ben kétszer, s nemrég, harmadjára a Magyarországon először 1990-ben megjelentet. A mostani olvasás előtt egy kicsit okosodtam, a neten megnéztem a könyv történetét. Így tudtam meg, hogy anno, az 1958-as megjelenés után az Új Kelet oldalain folytatásokban megjelent, Marton Ilona fordításában. A folytatásos magyar verziót én még nem olvashattam, de minden bizonnyal ez a verzió jutott el hozzám könyv alakban 71-ben.
1971 tavaszán kaptam kölcsön a könyvet egy évfolyamtársamtól, aki nem árulta el, hogy honnan szerezte, kitől kapta. Nem is feszegettem, ám sejtettem, hogy az egyetemi városban akkoriban működő, Pestről – hogy is mondjam finoman – eltanácsolt, ám a vidéki városban élő és ott tanuló fiatalság körében egyre népszerűbb rabbi lehet a kölcsön-könyvtáros.
Nyilvánvaló, hogy az Új Kelet olvasóinak szükségtelen idézni, hogy miről, kikről íródott.
71-ben nem tudtam volna letenni a könyvet, jobban mondva gyakran le kellett tennem, mert azért akadt egyéb tennivalóm bőven akkoriban: pelenkázás, bevásárlás, pelenkamosás (mosógép nélkül), egyetemi órák, ösztöndíj-pótlék érdekében írás, rajzolás a városi és az egyetemi lapnak. Tán egy hónapig is tartott, amíg a kötet végére értem.
Néhány hét után aztán elölről kezdtem az olvasást, sőt még jegyzeteltem is, mert kiselőadásokat tartottam a műből a nemzetközi jogi diákkörben. Úgy emlékszem, hogy arról folyt a disputa, az eszmecsere, miként alakult meg egy-egy független, új állam a volt gyarmatokból.
Jelentkeztem, elkezdtem szabadon idézni az olvasmányomból az izraeli államalapításhoz vezető hosszú és keserves út stációit. Az adjunktus kérdezte, honnan szereztem ezeket az ismereteket. Mondtam a könyv címét. Senki nem ismerte. Kérdezte oktatónk, volna-e kedvem részletesebben ismertetni a könyv tartalmát. Elvállaltam. Két vagy három alkalommal az Exodus lapjaiból szerzett ismereteimet megosztottam diáktársaimmal.
Balfour deklaráció, brit-mandátum, aliják Palesztinába, élet és harc a török, az arab, a brit környezettel, fennhatósággal, földvásárlások. Miként tiltotta, akadályozta a brit kormány ádázul a hitlerájt túlélő zsidók palesztinai betelepítését. Hogyan került a regény szerint a vénséges, Exodusra átnevezett hajó fedélzetére 302 gyerek, akik a második „táborozásuk” napjait szenvedték Cipruson brit őrizet alatt, éhség akcióval harcoltatták ki velük a kihajózás, az új hazába térés lehetőségét. Lett aztán ENSZ határozat a megosztásról, majd Izrael Állam megszületik… Nagyjából ezek voltak a címszavak, amikhez csokorba szedtem, kigyűjtöttem az ismereteket az olvasmányomból.
Talán egy tucatnyi kollégával jártam ebbe a diákkörbe. Figyelmesen hallgattak, kérdéseket csak az oktatótól kaptam néha. Egy unzere kollegina furcsa tekintetére nagyon emlékszem. Nem tudtam megfejteni akkor, mi van a kissé csodálkozó, meglepett arckifejezése mögött.
A félév végén beírta az indexbe az adjunktus: kiválóan megfelelt.
Eljött a tanév végén a szigorlat. Az első tételem szerint a hadifoglyokkal foglalkozó genfi egyezményről kellett ( volna ) számot adni. A fentebb már jelzett elfoglaltságaim miatt a jegyzetnek ezt a részét csak átfutottam. Talán nyolc-tíz lényegre törő mondatot ismételgettem. Amint befejeztem, a prof gúnyosan megjegyezte, hogy ennyi elmegy egy újságcikkecskének, de a szigorlati lécet éppen csak súroljuk. A második tétel következett: a Monroe-elv ismertetése. Ennek leírása is a jegyzetnek azon a bizonyos, alig olvasott fejezetében volt. Annyit tudtam, hogy a tétel szerinti elv mikor született, Monroe mit is akart ezzel mondani, üzenni. Amerika az amerikaiaké, ismételgettem többször. A tíz mondatot talán ennél az akadálynál is kiizzadtam.
A prof fogta a tollat, kinyitotta az indexemet és dörmögve jelezte: „éppen csak sikerült”. Mielőtt azonban beírta volna az éppen csak sikerült szavakkal megegyező számot, a mellette ülő adjunktus suttogni kezdett a fülébe. E közben a prof merően engem nézett, majd megszólalt: „javítunk egyet felfelé, mert hallom, hogy a diákkörben nagyon aktív volt, érdekes különórát tartott…”
Ez is eszembe jutott és az is, hogy a régvolt aliják, az ős új ország és állam megteremtői, alapítói közül alig vannak már közöttünk. Jó lenne az Exodust negyedszer olvasni, de a legelső magyar fordításban, folytatásokban ebben az Új Keletben is.
P.S.: Lám megesik, hogy a diaszpórában élő, fogadatlan propagandista jobb érdemjegyet kap, mert tucatnyi hallgatóságának tovább adta a regényes sztorikba ágyazott zsidó történelem egyes eseményeit. Érdemrend, dicséret ezért nem jár, de jelzi, hogy ki hová tartozik.
Fotó: illusztráció/ forrás: http://www.israelforever.org/newman-exodus
