Vitaindító – olvasói vélemények

3

szerző: Kati Yael Hirschberg

Pontosan egy héttel ezelőtt jelent meg a dr. Frölich Róbert főrabbival készült interjú, majd pár nappal később az arra válaszul született írás. Most elérkezett az idő, hogy áttekintsük azokat a reakciókat, amelyek az olvasóktól érkeztek.

Ahogy megjelent a “Vitaindító” cikk, rögtön elkezdtek özönleni az olvasói kommentek. Ezek közül a legtöbb mély megdöbbenésének adott hangot a “golyófogó” kifejezés használata miatt, de még azok is, akik túlléptek ezen a szerencsétlen megfogalmazáson, újabb és újabb kérdéseket vetettek fel. Ezek a kérdések – néha bizony számonkérő jelleggel – csak még tovább sokasodtak, amikor a főrabbi úr is hozzászólt a cikkhez. Válaszából megtudhattuk, hogy a hősöknek kijáró tisztelet mellett továbbra is tartja magát ahhoz, hogy minden katona a világ összes hadseregében golyófogó. Véleményét azzal támasztja alá, hogy hosszú évek alatt pacifista lett, és mélyen hisz abban, hogy a vitás kérdéseket nem a harctéren kell rendezni. Nos, én ezzel személy szerint egyet is értek, csak sajnos felismerem, és ennek a felismerésnek az elfogadására nevelem a gyerekeimet is, hogy ez a “tárgyalásos megoldás” csak a tündérmesékben létezik. Az én álmaimban is ott szerepelt évekkel ezelőtt, hogy az én fiaim és lányaim már nem fognak fegyvert fogni az ország védelmében, de aztán komoly aggodalommal és fájdalommal a szivemben, de el kellett fogadnom, hogy sajnos igen, erre szüksége van az országunknak, és ez nem is fog megváltozni soha.

Amivel viszont a legkevésbé sem tudok azonosulni, még elvek szintjén sem, azok az alábbi mondatok, szintén a főrabbi úr válaszából:

Ugyanakkor miért kellene mindenkinek ott élnie? Miért csak a cionizmus az egyetlen út? Miért számít mintegy páriának, aki máshol képzeli el az életét? Miért dicsőség izraelinek lenni, és miért nem az, ha valaki más nemzet fiának is vallja magát?

Teljesen érthetetlen számomra, hogy egy elismert vallási vezető felteszi ezeket a kérdéseket, mintegy válaszként arra, hogy miért nem támogatja jobban az alijázást. Teszi mindezt pár kilométer távolságra Herzl Tivadar születési helyétől. Teszi mindezt főrabbiként, akit természetesen nem kívánok halachikus kioktatásban részesíteni – mi sem áll tőlem távolabb – de tudomásom szerint az alijázás, a galutból való visszatérés arra a földre, amit az Örökkévaló a népünknek adott, vallási kötelesség is. Ezt tanítja nekünk az Írás, és a bölcseink is. Ezért mondjuk számos ünnepi ima végén, hogy “Jövőre az újjáépített Jeruzsálemben”. Ezért történik, hogy az asztali áldásban naponta többször is “hálát adunk az Örökkévalónak az Egyiptomból való szabadulásért, a Tóráért, a velünk kötött szövetségért és „az országért és annak tápláló terméséért” (…) és imádkozunk Jeruzsálemért és a Szentélyért. Arra kérjük az Örökkévalót, hogy építse fel „Jeruzsálemet, szent városunkat mielőbb, még a mi napjainkban.” (forrás: http://zsido.com/fejezetek/az-asztali-aldas-bencsolas/).

Nos, ki építi fel a várost, a Szentélyt, ki védi meg a népet, ki teszi termővé a nekünk adott földet, ki gondoskodik róla, hogy Jeruzsálem Dávid városa maradjon, ha nem jönnek a világ zsidói ide? Ahogy ezt “Thor” nevű kommentelőnk megfogalmazta “Miért csak a cionizmus az egyetlen út?” Rabbi úr? Tud más ideológiát ami zsidó haza megteremtésén fáradozik és nem a csodára vár?”. “Efraim” így fogalmaz: “Érdekes, hogy rabbiként meg sem említi, hogy milyen hatalmas micva Izraelben élni. Ezt még a megemlített anticionista rabbik is vallják, mi mást is tehetnének, ha ezt írja a halacha is.” Természetesen olyan olvasónk is volt, aki azonosulni tudott a főrabbi úr szavaival, sőt, állítása szerint Tel Avivban is sok olyan fiatal él, akik nem akarnak “ágyútöltelékek lenni”. Gabriella Fenyves szerint “a mai izraeli katonaság egyre inkább robotizálódik, gépesített és egyre kevesebb szükség van az amatőr “hősökre”. Így a tehnológia fejlődésével az egész “vita” hamarosan teljesen idejétmúlttá válik.” Székely Péter nevű olvasónk ennél is komolyabb következtetéseket vont le: ” Tévedés azt hinni, hogy a magyarországi zsidó fiatalok vallásos iskolában tanulnak vagy kapcsolatuk lenne a hitközséggel. Amíg magyarországon nem lesznek civil zsidó szervezetek addig nem lehet arra számítani, hogy az itteni zsidó fiatalokat jelentős számban aktivizálni lehet.”

És ezzel el is érkeztünk azokhoz, akik mégis aktivizálódtak. Akik önként, ha nem is mindig dalolva, vettek részt különböző önkéntes programokban, nem egyszer kifejezetten az izraeli hadsereget támogató Sar-El programon. És találtunk olyan fiatalokat és kevésbé fiatalokat is, akik bár életkoruk alapján kérhettek volna mentességet, az alijázást követően bevonultak, legalább az alapszolgálat idejére. Nincsenek sajnos sokan, és azok még kevesebben, akik valamilyen más programon vettek részt, mint a Sar-El vagy a Taglit. Ennek ellenére érdekes és értékes tapasztalatokat gyűjtöttek, amiknek egy részét megosztották velünk. A következő heti irásunk a velük készült mini-interjúkból válogat majd, illetve reményeim szerint további interjúk fognak készülni más közösségi, vallási és/vagy ifjúsági vezetőkkel is. Az ő álláspontukat megismerve talán árnyaltabb képeket kaphatunk a magyar cionizmus helyzetéről, és ahhoz is útmutatót kapunk majd, hogy mi, izraeliek hogyan segíthetünk leendő polgártársainkon, hogy minél nagyobb számban jöjjenek el megismerni az országot.

Update: a főrabbi úrral készült első interjúban szerepel az az indok az alija népszerűtlenségére, hogy Izrael túl veszélyes. Sajnos amikor ezeket a sorokat írom, újra Franciaország és velük együtt egész Európa tanulja, hogyan is lehet lelkileg “felállni” egy nagyszabású terrortámadás után, és normális életet élni. Azok az idők elmúltak a világ zsidói számára is, amikor az lehetett az indok Izrael ellen, hogy ott veszélyes, máshol pedig nem. Nizzában több tagja is megsérült – könnyebben – a helyi zsidó közösségnek, és csodával határos, hogy magyar vagy izraeli halálos áldozata nincs a támadásnak. Fájó szívvel, de szembe kell néznünk vele, hogy maga az élet adott cáfolatot arra az érvre, hogy csak és itt kéne “állandó fenyegetettséggel” és terrorveszéllyel együtt élnünk. Ezúton is kifejezem együttérzésemet az összes gyászoló családnak, és mielőbbi teljes felépülést kivánok a sérülteknek!

előzmények: link

kép: forrás

3 Kommentek

  1. Flörich rabbi véleménye elhivatott, érzékeny emberről tanúskodik.

    Fájó viszont azt olvasni, hogy írni/olvasni és főképp beszélni képes ember, úgy nyilatkozik itt magabiztosan, hogy nem hisz a tárgyalásos megoldásban, ergó a “nem tárgyalásban” hisz.
    A továbbiakban érvekként feltárt masnis romantika, melynek bájos naivitása alig többet ígér, mint egy nagyobb kataklizmát a szentély megépítését követő háborúk által, megmosolyogtatna, ha nem látnám át roppant veszélyes voltát.
    Végezetül csak egyet nem értek, hogyha nem hiszünk a szavak erejében akkor miért is írunk vitaindítót? Egyszerűbb lenne odacsapni…

  2. […] Komoly vita alakult ki a zsidó médiában. Frölich Róbert főrabbi cikkében leírt egy mondat volt a casus belli. “… magyar fiatalok … nem szívesen mennek el az izraeli hadseregbe golyófogónak, vagy hogy fölrobbanjon alattuk a busz…” Hirschberg Kati eléggé ingerülten válaszolt rá. Leharblog szintén nem finomkodott a jelzőkkel és a indulatokkal. És Schwezoff Dávid is még aznap reagált Majd Róna Aser is hozzászólt. Végül Hirschberg Kati összefoglalta a hozzászólásokat. […]

  3. […] Komoly vita alakult ki a zsidó médiában. Frölich Róbert főrabbi cikkében leírt egy mondat volt a casus belli. “… magyar fiatalok … nem szívesen mennek el az izraeli hadseregbe golyófogónak, vagy hogy fölrobbanjon alattuk a busz…” Hirschberg Kati eléggé ingerülten válaszolt rá. Leharblog szintén nem finomkodott a jelzőkkel és a indulatokkal. És Schwezoff Dávid is még aznap reagált Majd Róna Aser is hozzászólt. Végül Hirschberg Kati összefoglalta a hozzászólásokat. […]

Hozzászólás