Heti hírösszefoglaló

    0

    2016. július 8.

    szerkesztette: Kati Yael Hirschberg

    Palesztin csoportok feljelentései miatt a brit rendőrség beidézné a Nagy-Britanniába utazó izraeli politikusokat és katonai parancsnokokat. Cipi Livni volt izraeli külügyminiszter meghallgatását kezdeményezte a brit rendőrség. Az ellenzéki politikusnő egy londoni konferenciára készült és még elutazása előtt kapta meg az idézést, ami nem kötelező erejű. Livni elutasította a meghallgatást, de elővigyázatosságból az izraeli külügy találkozót szervezett neki a brit külügyminisztérium diplomatáival, hogy így diplomáciai mentességet élvezzen – olvasható a forward.com összefoglalójában. Cipi Livni tagja volt a biztonsági kabinetnek a 2008-2009-es gázai háború idején. A rendőrségi eljárás alapját palesztin-barát szervezetek által benyújtott panaszok jelentik és más izraeli vezetőket is érinthet. Cipi Livni azt nyilatkozta: elfogadhatatlan, hogy Londonba utazó izraeli döntéshozók és katonai parancsnokok kénytelenek részt venni ebben az abszurd színjátékban. Ez nem személyes ügy, ez erkölcsi kérdés, ezen változtatni kell – nyilatkozta a politikus. (zsido.com)

    elhunyt Elie Wiesel

    Vasárnap hajnalban elhunyt Elie Wiesel. A 87 éves Nobel-békedíjjas amerikai zsidó író Máramarosszigeten született 1928-ban. A második világháború és a náci koncentrációs táborban átélt érzéseiről, gondolatairól, személyes emlékeiről írt több könyvében is. Ő vezette be és kezdte alkalmazni a jelenleg ismeretes jelentéssel felruházva a holokauszt kifejezést. Ruven Rivlin köztársasági elnök a zsidó nép hősének és az emberiség óriásának nevezte az írót. Halála után megrendülten és tisztelettel nyilatkozott róla a világ számos vezető személyisége, politikusok, közszereplők. Kérését tiszteletben tartva temetésére New Yorkban került sor.

    egyiptomi repülőgép roncsok Netanya tengerpartján

    Izrael egyik strandjánál partra sodródott néhány olyan roncsdarab, amely nagy valószínűséggel a májusban a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi repülőgépről származik – értesült a The Times of Israel című angol nyelvű internetes hírújság pénteken. Izrael értesítette az EgyptAir légitársaság Párizsból Kairóba közlekedő járatának katasztrófáját vizsgáló egyiptomi hatóságokat a Tel-Avivtól északra lévő Netanya város tengerpartján csütörtökön talált roncsdarabokról. Arról nem közöltek információt, hogy pontosan milyen maradványokról van szó. Az afrikai körútján tartózkodó Benjámin Netanjahu miniszterelnök utasította az illetékes izraeli szerveket, hogy lépjenek kapcsolatba Kairóval, és minél hamarabb adják át az Izraelbe sodródott darabokat – közölte a miniszterelnöki hivatal. Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó MS 804-es járata május 19-én tűnt el a Földközi-tenger felett a görögországi Kréta szigete és az egyiptomi partok között, 66 emberrel a fedélzetén. Az utasok többségükben egyiptomi és francia állampolgárok voltak. A gép roncsait és feketedobozait háromezer méter mélyen találták meg. Azt továbbra sem tudni, hogy mi okozta a katasztrófát. (atv.hu)

    eltemették Micky Markot

    Több mint 7000 vettek részt vasárnap délelőtt Micky Mark temetésén. Az Otniel zsidó településen lakó rabbi, aki az egyik helyi jesiva vezetője volt, abban a terrortámadásban vesztette életét, amelyet múlt pénteken követtek el. Az ország még magához sem tért abból a sokkból, amit a csütörtöki merénylet okozott (egy arab terrorista álmában gyilkolta meg a 13 éves Hallel Yaffa Arielt), máris újabb borzasztó merényletről érkező híreket kellett feldolgoznia. Pénteken délután a Mark család négy tagja hazafelé tartott, amikor ismeretlenek lövéseket adtak le a kocsijukra. A családfő, Micky Mark, a helyszínen életét vesztette, feleségét súlyos, lányát közepes sérülésekkel szállították kórházba. A támadás alatt a kocsiban tartózkodott egy másik gyermekük is a tízből, ő fizikai sérüléseket nem szenvedett el. A temetés után a hét folyamán találkozott egymással a két gyászoló család, hogy közösen próbálják meg feldolgozni a tragédiát. A merényletek elkövetőit a palesztin hivatalos és közösségi média hősökként és mártírként ünnepelte.

    török-izraeli megállapodás 

    Törökország és Izrael a héten normalizálta kapcsolatait és megállapodásra jutottak a Gázai övezetet érintő izraeli blokád enyhítésében is. Elindult péntek délután az első török segélyszállítmány a Lady Leyla nevű hajó fedélzetén a délkelet-törökországi Mersin kikötőjéből a gázai övezetbe, miután Törökország és Izrael a héten normalizálta kapcsolatait és megállapodásra jutottak a Gázai övezetet érintő izraeli blokád enyhítésében is. A hajó az izraeli Asdodban fog kikötni, mert a Gázai övezet tengeri blokádját biztonsági szempontokra hivatkozva Izrael továbbra is fenntartja. A tengerparti városból kamionokon viszik majd tovább a segélyszállítmányt a palesztin területre. (MTI)

    izraeli-amerikai rakétavédelmi rendszer

    Sikerrel szerepelt a tesztsorozaton a közös izraeli-amerikai fejlesztésű rakétavédelmi rendszer. Az amerikai és izraeli fejlesztésű-gyártású rendszert a Hamasz és Hezbollah tömeges rakétatámadása ellen fejlesztették ki (azaz: a rakétapjzs elemeinek ki kell tudnia számítanii a rendelkezésre álló rövid idő alatt, mi lesz a becsapódási pont, és a veszélyes rakátákat meg kell tudnia semmisíteni.) A közös tesztben egy tömeges, közös Hezbollah-Irán rakétatámadást szimuláltak, és a rendszerbe kötött Dávid parittyája-Arrow1/2-Patriot-THAAD és a tengerre telepített AEGIS rakétarendszerek sikerrrel küzdötték le a szimulált célokat.(Izraeli Véderő)

    terrorizmust ösztönző tartalmak a facebookon

    Gilad Erdan izraeli belbiztonsági miniszternek elege lett abból, hogy a Facebookot alapító Mark Zuckerberg állandóan elutasítja az izraeli zsidók elleni terrort ösztönöző online hozzászólások eltávolítását, és közölte, hogy „a megölt zsidók vére részben a Facebook kezein szárad”, majd követelte, hogy a közösségi médiahálózat-óriás tegye meg a szükséges lépéseket. Az izraeli Channel 2-televíziónak adott szombati interjújában Erdan közölte, hogy „a meggyilkoltak vére részben a Facebook kezein szárad”, és követelte, hogy a közösségi médiahálózat vegye fel a harcot a jelenséggel szemben. „A Facebook egy szörnyeteggé vált” – fogalmazott az izraeli miniszter. „A fiatalabb [palesztin] generáció diskurzusa az interneten, uszítás és hazugság.” „Szerintem Zuckerberg végezzen önellenőrzést” – folytatta. Ha az izraeli televízió azt demonstrálná, hogy hogyan kell meggyilkolni valakit, akkor le lenne állítva. A Facebook bizonyította tehetetlenségét” – tette hozzá. Több szervezet nyilvánosságra hozta sikertelen kísérletét, hogy a Facebook távolítsa el a káros palesztin tartalmakat, számos vizsgálat pedig a Facebook Izrael-ellenes elfogultságát mutatta ki. Erdan Ayelet Shaked igazságügyi miniszterrel együtt olyan jogszabályokat alkot, amelyekkel a Facebookot, a YouTube-ot, a Twitert és más közösségi média platformokat a terrorizmust ösztönöző online tartalmak eltávolítására kényszeríthet. Mintegy 20 ezer izraeli csatlakozott ahhoz a csoportos Facebook elleni perhez, amelyben a vád szerint a közösségi média platform figyelmen kívül hagyja a palesztinok izgató és zsidók meggyilkolására felszólító bejegyzéseit. (atv.hu)

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .