Kémtörténet – 24. fejezet

0

szerző: Halász András

24.

Bármennyire is igyekezett, tudta, nincs semmilyen biztosíték arra, hogy az ALS titok, Forgácsnak köszönhetően, ne kerüljön napvilágra. Ha az ismert körből bárkinek eljár a szája, követhetetlenné válik a kiszivárgás útja.

Most történt meg Saroltával először, hogy nem jelentett olyan eseményt a Cégnek, amely szoros kapcsolatban állt ügynöki munkájával . De úgy vélte, veszélybe kerülne a svájci akció, ha a Cég tudomást szerezne arról, hogy az ALS kutatás ténye kiszivárgott a Fonten gyógyszergyárból.

A nagyszobában ült a fotelban. Késő éjjel volt. Több órája azon törte a fejét, mi motiválta Forgács Sándort, hogy elárulja Tildának, a Fontenben az ALS vakcinát kutatják. Hiába állította a fiatalember, hogy csak óvatlan volt, és eljárt a szája. Ez a magyarázat Sarolta számára elfogadhatatlan volt.

Megpróbált Forgács fejével gondolkodni. A legkézenfekvőbb magyarázat az volt, Forgács megszánta Tilda barátját, és segíteni akart rajta. Forgács is orvos, függetlenül attól, hogy nem praktizál. Sarolta azt sem hagyhatta figyelmen kívül, hogy Forgács leendő anyósa előtt jó pontot akart szerezni. Amennyiben Forgács megszerezte volna a vakcinát, az előbbi magyarázat megállná a helyét.

Leragadt annál a ténynél, hogy Forgács hozzá irányította Tildát. Vajon mit gondolt, ha találkozik Tildával, letagadja a kutatás tényét, vagy elismeri, és segít neki? Vegyük sorba a lehetőségeket. Ha letagadtam volna Tilda előtt az ALS kutatást, vagy csak azt, hogy mennyire jutottunk előre, mit tett volna Tilda? Dúlva-fúlva kért volna magyarázatot Forgácstól, miért hozta ilyen kellemetlen helyzetbe. Az fel sem merült volna benne, hogy a lánya udvarlója hazudik neki, és a gyár egyáltalán nem foglalkozik az ALS kutatással. Legalább a kutatás tényét igaznak vélte volna.

De az is elképzelhető, Forgács éppen erre várt. Tilda az én elutasításom esetén azt követelte volna Forgácstól, hogy maga szerezze meg a vakcinát. Forgács ezt nem vállalt volna. Ha pedig esze ágában sem volt maga megszerezni a vakcinát, mire gondolt? Miért volt biztos abban, hogy átadom Tildának a gyógyszert? Mi az, amit fontosabbnak tartok mindennél, és ennek érdekében még a vakcinát is hajlandó vagyok átadni Tildának?

Egyszerű volt a válasz. Sarolta számára az volt a legfontosabb, hogy az ALS kutatás ténye ne kerüljön idő előtt napvilágra. És ezzel Forgács is tisztában volt. Tehát, csak akkor tudja befogni Tilda száját, ha átadja neki a vakcinát. Arra persze Forgács nem gondolt, hogy ő egy lépéssel tovább megy, és nem a valódi vakcinát, hanem placebót ad Tildának.

Bár rájött a megoldásra, Sarolta mégsem nyugodott meg. Már Forgács beszervezése előtt volt olyan érzése, hogy a Cég elsiette a dolgot. A hozzá kapcsolt fiatalembert alig két hete vette rá, hogy nekik dolgozzon. És nyomban utána, próba elé állította felettesét. Vajon az átvilágítása során minden adatot gondosan megvizsgáltak? Lehetséges, hogy Forgács saját játszmába kezdett? Ez azt jelentené, hogy valamelyik konkurens hírszerző szerv embere. Éppen ezért akart a Fonten munkatársa lenni. De vajon a Soltésszal létrehozott kapcsolata is előre kimódolt volt? Sarolta próbált visszaemlékezni, mit mesélt Laci, hogyan találkozott Tilda lánya és Forgács. Igen, a kémia tanára volt az egyetemen. Amennyiben ellenséges hírszerző szerv embere, rég felderíthették, hogy Böbe édesanyja, Tilda, közeli jó barátja Soltésznak. És hogy juthat legkönnyebben Soltész közelébe? Behálózza a Soltész házaspár legjobb barátnőjének a lányát. Innen már csak az ügyességén múlik, hogy bejusson a Fontenba. Így történhetett, vagy az egész csak a fantáziájának a műve?

Döntésre jutott. Nincs más megoldás, saját magának kell leellenőriznie Forgácsot anélkül, hogy értesítené a Céget. Vajon még mindig szoros felügyelet alatt tartják? Vagy a beszervezése után felhagytak vele? Sarolta erre a kérdésre nem tudott válaszolni. Viszont mindenképpen ki akarta zárni, – vagy rosszabb esetben megerősíteni – hogy Forgács ellenséges ügynök. A dolgot csak bonyolította, hogy ő maga árulta el Forgácsnak az ALS titkot. Nem utazhat el nyugodt szívvel, amíg meg nem győződött arról, kicsoda valójában Forgács.

*

Hajnali négykor felriadt, pedig nagy szüksége lett volna az alvásra. Forgolódott az ágyban, aztán felkelt. Tudomásul vette, nem tud tovább aludni. Felkapcsolta a lámpát, és kiment a nappali szobába. Fogta a laptopját, felkucorodott a kanapéra, ölébe rakta a gépet, és nyitott egy mappát „sürgős feladatok” címmel.

Reggel első dolga lesz, hogy felhívja Tildát, és megbeszéli vele, mikor adja át az ampullákat. A gépbe az írta: Tildát felhívni.

Aztán gondolatai ismét Forgácsra terelődtek.

Forgács biztos volt benne, hogy átadja Tildának a gyógyszert, vagy úgy vélte, el fogja utasítani? Gondolkozz logikusan, utasította magát Saci. Az első esetben, ha odaadja Tildának a vakcinákat, Forgácsnak nem okozna nehézséget megszerezni, és kicserélni bármilyen más anyaggal. Hiszen ő is kémikus. És innentől szabadon rendelkezhet a vakcinával, és amennyiben tényleg idegen ügynök, átadja megbízójának, vagy akár egyéni akcióba kezd, és óriási összegért, piacra dobja.

Hogy én milyen bolond vagyok, mondta magának, és örömében felugrott a helyéről. A laptop nyomban lecsúszott az öléből, és a földre zuhant. Felkapta, aggódva vizsgálgatta. Szerencsésre, nem történt baja.

Szóval, ha Forgács idegen ügynök, szőtte tovább gondolatait, Tildán keresztül akarja megszerezni az ALS vakcinát. Ha sikerül neki, vajon aláveti az ampullákban lévő anyagot kémiai analízisnek? Vagy ezt ráhagyja a megbízóira? Ha maga akarja elvégezni az analízist, hamar rájön, hogy az ampullák sós vizet tartalmaznak.

Na, itt álljunk meg egy pillanatra, utasította magát. Te mit tennél az ő helyében?

*

Még nem volt nyolc óra. Tildát hívta a mobilján.

– Tessék, Dr. Tóth Tilda,- hallotta Tilda határozott hangját a telefonban.

– Sarolta vagyok, jó reggelt. Találkozzunk holnap. Nyélbe üthetnénk az üzletünket.

– Nagyszerű. Holnap délelőtt rendelek. Délután kettőtől szabad vagyok, oda megyek, ahová te akarod.

– Az lenne a legjobb, ha feljönnél hozzám, – és bediktálta a címét.

– Fél három tájékán nálad leszek. Még egyszer nagyon köszönöm. A holnapi viszontlátásra, – és Tilda megszakította a vonalat.

Sarolta felöltözött, magára kapta bundáját, és egy órán belül a Fonten gyárban volt. Kocsival gyorsan beért, a kora reggeli órában alig volt forgalom a városban. Bement a szobájába, és szisztematikusan kezdte feltúrni a fiókjait, és átnézni a könyveit a polcokon. Még a könyvek mögé is bekukkantott. De sehol sem találta, amit keresett. Leült az egyik fotelba, és azon törte a fejét, hol lehet az az apró fémkarika, amit annyira keres. Aztán a homlokára csapott, felkapta a táskáját. Megfordította, és mindent, ami benne volt, kihányta az íróasztalára. Pillanatok alatt rátalált a kerek alakú, vörös színű púder tartójára. Kinyitotta, és megnyugodva állapította meg, amit keresett, ott volt, ahová évekkel ezelőtt rejtette. Az apró fémeszköz olyan volt, mint egy karórába való akkumulátor. De vajon működik még? Felvette köpenyét, és berohant a laborba. Az összes kutató a helyén volt, a dolgaikkal voltak elfoglalva. Sarolta Karvalyt kereste tekintetével. Megnyugodott, amikor észrevette a férfit, aki a sarokban ült a munkapadja mellett. Odament hozzá.

– Jó reggelt kívánok, – köszönt a férfinak, aki jöttére felnézett abból a műszerből, amit szerelt.

– Régen láttam, Sarolta. Miben segíthetek?

– Van egy régi akkum, megnézné, hogy van-e benne még szusz? – kérdezte mosolyogva, és átnyújtotta a férfinek az apró korongot. Karvaly elővette a mérőműszert, és néhány másodperc múlva közölte Saroltával, hogy az akkumulátor működőképes.

– Nagyon köszönöm, – mondta megnyugodva Sarolta, zsebébe tette az akkumulátort, és visszament a szobájába.

A fémkarikát évekkel ezelőtt kapta akkori kapcsolattartójától. Annak idején azzal bízták meg, hogy éjszaka kövessen egy utcalányt. A Cég azt szerette volna megtudni, kikkel találkozik a prostituált. Arra azonban nem számítottak, hogy a lány a külváros egyik kietlen területére megy. Sarolta, a nála lévő rádió adóvevő segítségével közölte irányítójával, hol jár. Azonnal visszahívták. Másnap látták el a kis fémeszközzel. A kapcsolattartója elmagyarázta, az eszköz apró helyzetjelző, ennek segítségével pontosan meg tudják állapítani, hol jár. Tartsa magánál, más dolga nem lesz vele.

Az akciót követően évekig nem volt szüksége a kis eszközre. De a Forgács ügyben ismét hasznát veheti. Odament az iroda ajtajához, és kulcsra zárta. Fölemelte a vonalas telefont, és Róbertet hívta.

– Bagoly vagyok. Sürgősen szeretnék találkozni magával. Még ma.

– Rendben van. Az Astoriában várom, egy órakor. Megfelel? – kérdezte a férfi.

– Tökéletes. De van egy kérésem. Évekkel ezelőtt az elődje adott nekem egy helyzetjelzőt. Szeretném használni, és megköszönném, ha a hozzátartozó vevőrészt elhozná nekem. Megoldható? A részleteket majd személyesen.

– Megoldható. Akkor egykor.

*

Az Astoriába busszal ment a szokásos ellenőrző körútja után. Megelőzte Róbertet. Az ablak mellett választott asztalt. A bundáját a székre helyezte, mellé a táskáját. Kinézett az ablakon. Dühöngött a déli csúcsforgalom a városközpontban. Az Erzsébet híd felé tartó sávon, a Kossuth Lajos utcában, feltorlódtak az autók. Emiatt a Múzeum körútról érkezők nem tudtak továbbhaladni. Teljes volt a zűrzavar. Még jó, hogy a metró működik, gondolta. Az étterem ablakához egy nagyjából három éves kisfiú nyomta az orrát. A portál üveg bepárásodott, azt mázolgatta a gyerek.

Pillanatra összeszorult Saci szíve, de erőt vett magán, észrevette, Róbert közeledik.

– Ez valami őrület, ami kint folyik, – mondta elnézést kérően a férfi, miközben leült Saroltával szemben.

– Én is a dugót néztem. – Elhozta? – kérdezte a férfit, aki benyúlt a zsebébe, és egy ékszertartóhoz hasonló dobozt tett le az asztalra. – Ez már modernebb, mint amilyet annak idején használt. Nagyjából egy kilométer távolságra működik. Tegye el. Sarolta becsúsztatta a táskájába. –Megtudhatom, mire akarja használni?– nézett kérdően a férfi az asszonyra.

– Lehet, hogy túlzásba viszem az óvatosságot, de már többször felfigyeltem az egyik laboránsnőre. Nem kutató, papírokkal foglalkozik. Előszeretettel nézegette a páncélszekrényt, egyszer megpróbálta kinyitni, hátha a prof nyitva hagyta. A másik alkalommal a zár elé állt, és valamit ügyködött, de nem láttam, mit csinált. Arra gondoltam, ki kéne ugratni a nyulat a bokorból. Megbeszélem a professzorral, hogy az ALS vakcinát, és a vele összefüggő, írásbeli anyagot kicserélném valami másra. A vakcinák helyébe valamilyen banális gyógyszert helyeznék, mondjuk Algopyrin vagy Nospa injekciót. Az egyik ampullát tartalmazó dobozba rejteném el az adót. „Véletlenül” nyitva hagynánk a páncélszekrény ajtaját, hogy a nő észrevegye. Ha rosszban sántikál, egész biztos, hogy a következő este visszajön, és kirámolja a páncélt. Az adó segítségével könnyedén nyomon követhetjük, és felderíthetjük a kapcsolatait. Az eredeti kutatási anyagot pedig a főnök páncéljába zárnánk.

Róbert mosolyogva nézte Saroltát. Hihetetlen, hová fejlődött ez az asszony. Kiszúrt egy olyan akciót, amelyről semmit sem tudhatott. Egy hónappal ezelőtt Karvaly jelentése alapján rejtett kamerát szereltek a laboratóriumba. Ennek segítségével fedezték fel, hogy a laborban Zsuzsán kívül van még egy nő, aki feltűnő érdeklődést mutat a páncélszekrény tartalma iránt. És pontosan ugyanazt a módszert alkalmazták, amelyet Sarolta javasolt. A kis adó segítségével nyomon követték az asszonyt, és kiderítették, hogy a kapcsolata egy amerikai turista, aki három héttel korábban érkezett Budapestre. Neki adta át a hamis vakcinákat. Legszívesebben az egész történetet elmesélte volna Saroltának, de a szakma szabályai nem engedték. Nincs mese, valamit rögtönöznöm kell, döntötte el Róbert.

– Díjazom az ötletét, Saci, de meg kell nyugtatnom. Valaki a laborban, egy pillanatra sem veszíti szem elől azt a nőt. Nyugodjon meg, kézben tartjuk a dolgot. De ha már elhoztam magának a vevőt, azért tegye csak el. Sose lehet tudni, mikor lehet rá szüksége. A szabályzat is azt írja elő, hogy a két eszköznek egy kézben kell lennie.

Sarolta szó nélkül süllyesztette el a táskájában a kis dobozt. Milyen szerencsém van, hogy nem egy kukacos tartóval áldotta meg a sors. De hogy lehet, hogy az ő tudta nélkül, más is dolgozik a laborban a Cég megbízásából? Ezt sohasem gondolta volna. Az illető nagyon jól fedheti magát, hogy egyszer sem szúrtam ki. Róbert kérdése visszazökkentette a jelenbe.

– Készülődik már Krétára? Itt lenne az ideje, hogy elmondja Soltésznak, hová és miért utaznak. Gondolom, még nem tette meg.

– Maga már tudja, mikor indulunk? – kérdezte Saci.

– A pontos napot nem, de úgy gondolom két héten belül.

– És a kiképzés után még hazajövünk, vagy egyenesen Genfbe repülünk? Nem is én miattam, hanem Laci miatt kellene tudnunk. Nem mindegy, mennyi időre megy üzletszerzési útra Dél-Amerikába.

– Igaza van. Ezt is számításba vesszük.

*

Sarolta az Astoriából kilépve Tildát hívta. Közben az órájára pillantott. Egy óra negyven perc volt. Tilda két csörrenés után jelentkezett.

– Tóth Tilda.

– Sarolta vagyok. Merre vagy most?

– Hazafelé tartok. Miért?

– Jobb lesz, ha a lakás helyett nyilvános helyen találkozunk. Nálam van az anyag. Én most az Astoria sarkán állok.

– Az lenne a legjobb, ha a metróval eljönnél a Moszkva térre. A Postapalota mellett van egy cukrászda, találkozzunk ott, nagyjából fél óra múlva. Ez neked is megfelel? – kérdezte Tilda.

– Rendben van. Ott leszek, – válaszolta Saci, majd bontotta a vonalat.

A kora délutáni órában alig volt vendég a kis cukrászdában. Sarolta ért oda először. Szokásához híven az ablak mellett keresett üres asztalt. Végiggondolta, mit mondjon Tildának. Elővette a két ampullás dobozt. Az egyik dobozban lévő kemény, műanyag tok alsó részéhez ragasztotta az apró adót. Aztán visszatette az egészet a dobozba. Tilda néhány perc múlva megérkezett.

– Alig találtam parkolóhelyet, – és lehuppant az egyik székre.

– Semmi baj,- próbálta Saci nyugtatni. – Elhoztam az ampullákat. A múltkor már elmagyaráztam, mennyit és milyen időközönként kell beadnod. Ne feledd, írd fel a mellékhatásokat, ha lesznek. És van még egy kérésem, ez is nagyon fontos. Biztonsági okokból, készítettem még egy doboz ampullát, amelyben szimpla nátrium kloridos víz van. Az ALS elleni vakcinát tedd be a hűtőbe, a másikat pedig hagyd elől, valamilyen jól látható helyen a lakásban.

– Mire jó ez az egész? – nézett Tilda kérdően Saroltára.

– Olyan sejtésem van, hogy valaki el akarja csenni tőled a vakcinát. Ezért készítettem még egy ugyanolyan dobozt, benne ugyanolyan ampullákkal. Csak a hatóanyaguk más. A sós vizes ampullák mellé tettem egy ampulla reszelőt. Észre fogod venni. Így tudod megkülönböztetni a két dobozt. Milyen nap van ma? Igen, kedd. Akkor holnap add be az első injekciót. A kint tartott dobozból is vegyél ki egy ampullát, és dobd ki, hadd látszódjon rajta, – ha valaki kinyitná, – hogy használod. És most jön a lényeg. Ha észreveszed, hogy a kint tartott ampullás doboz eltűnt, vagy hiányzik belőle ampulla, ne ess pánikba. Nem kell mást tenned, csak hívj fel. A többi az én dolgom. A fő, hogy az igazi vakcina meg legyen. Minden világos?

– De kinek jutna eszébe ellopni tőlem a vakcinát?

– Sokan vannak, akik érdeklődnek utána. De kérlek, ezzel ne foglalkozz. Te csak törődj a barátoddal. Rendben? Ha nem bánod, minden nap felhívlak, mi újság. Ja, és még valami. Forgács Sanyi nyilván megkérdezi tőled, mire jutottál velem. Kérlek, csak annyit mondjál, hogy elutasítottalak. Senkinek nem kell tudnia arról, hogy odaadtam a vakcinát.

– Rendben van, Ezt teszem. És Sarolta, olyan hálás…

– Hagyd abba, Tilda. Csak egy valami fontos. Használjon a vakcina.

Hozzászólás