Breaking

    0
    Kati Yael Hirschberg/ujkelet.live
    Az izraeli rendőrség megtiltotta a zsidó látogatók számára a Templom hegyre valo bejutást a Ramadán végéig. Miután vasárnap és hétfőn is erőszakos zavargasok törtek ki az Al Aksza mecset környékén, és a térfigyelő kamerák felvételei illetve az arab médiában megjelent fényképek alapján nagyobb mennyiségű, támadásra alkalmas követ halmoztak fel a mecsetekben, ezért a hatóságok egyeztetésekbe kezdtek a helyi muzulmán vezetőkkel és a jordán vallási felügyelettel. Végül úgy döntöttek, hogy a feszültség a következő napokban fokozódni fog, és ennek megakadályozása érdekében elveszik a zsidó látogatók belépési jogait. Ezek az intézkedések azonban nem akadályozták meg a zavargások résztvevőit abban, hogy ma reggel kövekkel dobálják meg a Siratófalnál imádkozó zsidókat es turistákat. A Magen David Adom jelentese szerint egy 76 éves asszonyt a helyszíni ellátás után kórházba kellett szallítani, fejsérülése megfelelő ellátása érdekében. A zavargásokra reagálva a jordán kormány megbízottja Izrael felelősségére mutatott rá, mert szerintuk az, hogy a térre vasárnap és hétfőn is benyomultak rendfenntartó erők – megakadályozandó a további kődobálást – súlyosan sérti a muzulmánok jogait.

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .