Kémtörténet – 22. fejezet

0

szerző: Halász András

 22. 

Soltész Lászlónak hiányzott Sarolta. A karácsony is nélküle telt el. Amikor utoljára látta, Saci azt állította, rengeteg dolga lesz, várjon türelemmel, amíg telefonál. Soltésznak fogalma sem volt, hol járhat Sarolta, és mivel tölti az idejét. A laboratórium titkárnőjéből annyit szedett ki, Sarolta hosszabb időre szabadságra ment. Az asszony üzenetrögzítője sem válaszolt.

Odahaza nehezen teltek az esték. Pirike figyelmét nem kerülte el, milyen feszült a férje. Hiába kérdezte tőle, mi a baja, üljenek le és beszélgessenek, Soltész azzal hajtotta el, sok a gondja a gyárban. Felesége felajánlotta, menjenek el moziba, sétálni, vagy hangversenyre. Minden esetben elutasító volt a válasz.

A hétvégén, ebéd után, Soltész kosárlabda meccset nézett a tv-ben. Kiment a konyhába, kivett a hűtőszekrényből két üveg behűtött sört. Elhelyezkedett a fotelban, szemben a televíziós készülékkel. Alig kezdődött el a mérkőzés, a másik szobából Pirike hangja szűrődött ki. Telefonon beszélt valakivel, de szokásától eltérően kiabált a kagylóba. Soltész közelebb ment a két szobát elválasztó ajtóhoz, és hallgatózott. Próbált rájönni, kivel beszél, miért emelte fel hangját a felesége.

– Tönkre teszed magad, drágám. És ha leesel a lábadról, ki fogja ápolni? Nagyon kérlek, próbálj megnyugodni. Hát persze, hogy értem, képtelen vagy orvosként viselkedni vele. Most hogy érzi magát? Értem. Vannak olyan napok, amikor semmi baja nincs. És amikor visszatér, mi történik? Jaj, ez valóban szörnyű. Ebből egy árva szót sem értettem. Kérlek, kicsit lassabban. Kitől hallottad? Böbe fiújától, értem. Hogy is hívják? Ja, igen, Sanyinak. Hát ez valóban fantasztikus egybeesés. És Sanyi szerint, lehet, hogy már odáig jutott a kísérlet, hogy ki lehet próbálni a gyógyszert? Értem, azért annyira nem vagyok hülye… Rendben van, beszélek vele. Ahogy tudok valamit, visszahívlak. Ne köszönj semmit, ez a legtermészetesebb. Csókollak drágám, Pétert is üdvözlöm.

Soltész hallotta, hogy a feleség leteszi a kagylót. Gyorsan visszaült a fotelba, és a készüléket bámulta. Vajon mi történhetett Tildáéknál? Vagy Péter, vagy Böbe betegedhetett meg. És őt miért hagyják ki ebből? Elhatározta, rákérdez Pirikénél, de a felesége megelőzte. Bejött a szobába, leült mellé a fotelba. Anélkül, hogy egy szót is szólt volna, fogta a távkapcsolót, és lekapcsolta a televízió hangját.

– Laci, beszélni akarok veled. Ne haragudj, hogy zavarlak, de hidd el, nagyon fontos.

– Hallgatlak, – sóhajtott Soltész, és feleségére nézett.

– Képzeld, Tilda barátja, Péter, tudod, aki a múltkor itt ebédelt nálunk, súlyos beteg. Nem rég hozta haza Tilda a neurológiai klinikáról.

– Mi baja van? – nézett kérdően Soltész a feleségére.

– Valami idegrendszeri betegség. Képtelen vagyok megjegyezni a nevét. Valamilyen rövidítés, három betűből áll. De nem ez a lényeg. Fokozatosan megbénulnak a végtagjai. Még elgondolni is szörnyű. A betegség gyógyíthatatlan, talán egy éve van hátra.

– Szegény ember. Amikor itt járt nálunk, majd kicsattant az egészségtől. Szegény Tilda, olyan boldognak látszott. És most tessék. Tudunk valamiben segíteni nekik? – kérdezte Soltész.

– Tilda szerint, a gyáratokban pont ennek a betegségnek a gyógyszerét kutatják, és azt állítja, megtalálták a betegség ellenszerét. Azt is tudja, hogy még nem próbálták ki emberen. De hát mit veszthet ez a szegény ember? Lacikám, nem tudnál segíteni?

– Álljunk meg egy szóra. Csak nem az ALS-ről van szó? Honnan tudja Tilda, hogy a gyár ennek a betegségnek az ellenszerével foglalkozik?

– Pontosan ezt mondta el a telefonba. Állítólag Böbe fiúja, Sanyi árulta el neki. Lehet, hogy nem tudod, hogy Sanyi nemsokára a gyárban, a kutató laboratóriumban fog dolgozni? – nézett csodálkozva Pirike a férjére.

– Fogalmam sem volt róla. Gyorsan pörögnek a dolgok, gondolta. Azt persze nem árulta el Pirikének, miért maradt le a hírről. De miért nem jelentkezik már Saci? – És azt kérték, hogy én segítsek?- nézett kérdően Pirikére.

– Arra kért Tilda, beszélj valakivel a laboratóriumban. Sanyi elmondta Tildának, az az asszony, aki elintézte, hogy felvegyék a gyárba, a professzor jobb keze. Ő tudna segíteni. Biztosan te is ismered. Ezzel a nővel szeretne beszélni Tilda. Megteszed, Lacikám? Holnap, ha bemész, beszélj vele. Tudod, úgy érzem, ennyivel tartozunk Tildának. Hátha ez a kutatónő valóban tud segíteni.

– Rendben van. Beszélek vele. Nyugodj meg.

De ő egyáltalán nem volt az. Nem értette az egészet. Ha Sarolta csakugyan elintézte, hogy Forgácsot felvegyék a kutatólaboratóriumba, akkor nyilván azt is közölte vele, hogy senkinek sem beszélhet az ott folyó kutatásokról. Hogyan történhetett meg, hogy még el sem kezdett dolgozni a gyárban, és nyomban eljár a szája. Vajon hogy érje el Saroltát? A telefont nem veszi fel, az üzenetrögzítőn pedig nem akarta kitálalni a történteket. Nincs más hátra, döntötte el, munka után a kocsijával megáll az asszony háza előtt, és addig vár rá, amíg hazaérkezik. Feltétlenül beszélnie kell vele.

*

Délután öttől, a szemközti ház előtt, a kocsijában várta Soltész Saroltát. Időnként bekapcsolta a motort, hogy újra működésbe hozza a fűtést. Nehezen ismerte be magának, milyen jól jött neki Péter betegsége. Most volt valamilyen elfogadható indoka, hogy beszéljen Sacival. Negyven valahány percet kellett várnia, amíg megérkezett Sarolta fehér szőrmés bundájában. Soltész imádta ezt a kabátot, főleg azt a fehér szőrmét, ami a kabát kapucniját szegélyezte, mert kiemelte Saci szeme színét. Soltész kipattant a kocsiból, és még azelőtt megállította az asszonyt, hogy eltűnt volna a lépcsőházban.

– Szervusz, Saci,- köszönt az asszonynak, aki a férfi jöttére megállt, látszott rajta a meglepetés.

– Hát te mit keresel itt? Megkértelek, hogy ne keress, amíg nem jelentkezem. Bosszúság volt a hangjában.

– Ez vészhelyzet. Nem tudom, mit csináljak. A gyárról van szó. Menjünk fel a lakásba, mert itt pillanatok alatt megfagyunk.

– Milyen vészhelyzet? Mi történt?

– Tegnap véletlenül megtudtam, hogy Forgácsot felvetették a laborba.

– Na és? Miért kellett volna tudnod róla?

– Mert már Pirike is tudja, hogy a labor az ALS kutatással foglalkozik. Természetesen nemcsak ő, hanem a legjobb barátnője is tud róla. És tudod, kitől szivárgott ki az információ?

– Csak nem Forgácsnak járt el a szája?

– De igen. Pontosan. Kérlek, menjünk fel, ebben a hidegben képtelenség szót váltani.

Saroltának nem volt más választása. Bementek a meleg lakásba, megszabadultak kabátjaiktól. Az előszobában, Soltész magához húzta Saroltát, és megcsókolta. Érezte, ahogy az asszony hozzásimult, és kezdett elolvadni a karjaiban. Sarolta azonban gyorsan magához tért, kibontakozott a férfi öleléséből.

– Lacikám, még egyszer mondd el nyugodtan, mi történt. Minden apró részlet érdekel.

– Tegnap este tv-t néztem, amikor hallottam, hogy a másik szobában, Pirike, szokásával ellentétben valakivel emelt hangon beszélt a telefonban. Kíváncsi voltam miről van szó, közelebb mentem az ajtóhoz. A legjobb barátnőjével, Tildával beszélt, tudod, aki körzeti orvos. Kiderült, hogy Tilda barátja, súlyosan megbetegedett. Aztán arról folyt a szó, amin egyébként nagyon meglepődtem, hogy Tilda lányának fiúját, Forgácsot felvettétek a gyárba. Tőle tudta meg Tilda, hogy a labor az ALS-sel foglalkozik, és már majdnem elkészült a gyógyszer. Tilda arra kérte Pirikét, szerezze meg a te telefonszámodat, mert feltétlenül szeretne veled beszélni. Pirike nagyjából egy-két hete tudhatja, hogy Péter váratlanul megbetegedett, és Tilda nyomban az ALS-re gondolt. Ennyi.

– Én megölöm ezt a fiút. Nincs három napja, hogy közöltem vele, felvesszük kutatónak, és máris eljárt a szája. Nagyon köszönöm, hogy azonnal értesítettél. Kérlek, írd fel erre a papírra Tilda számát. Soltész elővette noteszét, és kimásolta Tilda otthoni, a rendelőbeli, és mobil számát is.

– Én már tegnap is hívtalak, de képtelen voltam…- fogott bele a panaszkodásba Soltész.

– Jó, rendben van. Tudom, tudom… El sem tudod képzelni, mennyi dolgom van az utóbbi időben. Ugye tudod, hogy Pirikét figyelmeztetned kell, hogy mostantól fogva ne járjon el a szája? Ne arra hivatkozz, hogy az ALS államtitok, hanem találj ki valamilyen mesét arról, mennyi pénztől eshettek el, ha a közvélemény idő előtt megtudná, hogy áll az ALS kutatás. Lebegtesd meg előtte, milyen sok pénz üti a markotokat, ha véget ér a kutatás, és piacra kerül a vakcina. Azt hiszem a pénz jó indok lesz, hogy befogja a száját. Ránézett barátjára, akinek a szemében felfedezte a vágyódás ismerős jelét.

– De ha már itt vagy… van kedved…? – kérdezte mosollyal az arcán Saci.

Soltész ahelyett, hogy válaszolt volna, felpattant a helyéről, és magához húzta Saroltát. Mennyire várta ezt a pillanatot! Átölelte az asszonyt, és bementek a hálószobába.

*

Amint Soltész László elhagyta a lakást, Saroltának a konyhában, ahol kávét főzött, azon járt az esze, milyen szerencse, hogy a Fontenban dolgozó ügynökök nem tudnak egymásról. Csak a hálózattartó, ebben az esetben, ő maga ismeri az embereit. Ezért nem árulhatta el Soltésznak, hogy Forgácsot nem csak felvették a Fonten Gyógyszergyárba kutatónak, de be is szervezte a Céghez. Azt azonban föl nem foghatta, és nagyon dühítette, hogy Forgácsnak eljárt a szája. Vajon miért nem vette komolyan a figyelmeztetését, hogy minden, ami a kutatólaborral kapcsolatos, szigorúan titkos? Valamilyen ok miatt, tudatosan megszegte a szájába rágott szabályt. De mi lehet az?

Bár egyáltalán nem volt az ínyére, mégis kénytelen lesz beszélni a doktornővel. Meg kell értetni vele, államtitok, amit Forgács elpletykált, senkinek nem beszélhet róla. De még a beszélgetésük előtt tudni szerette volna, miért járt el Forgács szája. Ha valóban ALS-ben szenved Tilda barátja, akkor… Te jó Isten! Csak nem azt vette a fejébe, hogy kipróbálja a félkész vakcinát a barátján? Igen, ez az, hát mi mást akarhat?

Latolgatni kezdte a lehetőségeket. A legegyszerűbb megoldás az volna, ha letagadná, hogy az ALS-sel foglalkoznak. Azt kell mondania, Forgács valamit félreértett. De nem, ez még sem lenne jó. Tilda nagyon jól tudja, Sanyi nem hülye. Egy kémikus nem tévedhet ilyen dologban.

Saci fogta a kávésbögréjét, és bement a nappaliba. Leheveredett a kanapéra. Tovább törte a fejét. Tilda nyilván azt szeretné megtudni, hogyan áll a kutatás. És ha lehet, szeretne kapni a vakcinából, hogy beadhassa barátjának.

Lehet, hogy ez az ő ügyüket is előre vinné, villant az agyába. Hiszen valóban befejezték a kutatást, a professzor és maga is meg van győződve arról, hogy a birtokukban lévő kísérleti anyag alkalmas a gyógyításra. Csak azért nem lépnek tovább, mert a tudományos protokoll nem engedi. Ennek a szerencsétlen embernek a betegsége kapóra jött, szőtte tovább a gondolatot. Mi lenne, ha csakugyan kipróbálná rajta a vakcinát? Senki sem tudná meg, csak a beteg, és Tilda. A férfitól nem kell tartania. Egyedül Tilda a veszélyforrás. Alá kell íratnia velük is a titoktartási nyilatkozatot, hogy senkinek sem beszélhetnek az ALS-ről, függetlenül attól, milyen eredménnyel jár majd a kezelés.

Még egyszer gondoljuk végig nyugodtan. Ha beadnák a férfinak a vakcinát, annak hányféle eredménye lehet? Használ a gyógyszer, és Tilda barátja meggyógyul. Ebben az esetben annyira örülnének, hogy nem lenne nehéz rábírni őket a hallgatásra. De ha nem hozna eredményt, semmi sem garantálná, hogy Tilda elkeseredésében ne tálaljon ki a sajtónak. Mindenkinek elpanaszolná, mi történt. A gyászában az sem érdekelné, hogy bíróság elé kerülne államtitoksértés miatt. Így nyilván az is kiderülne, hogy tőlem kapta a vakcinát. Ezt a rizikót viszont nem vállalhatom.

Vagyis, mivel nem tudhatom előre a dolgok kimenetelét, nem adhatom át nekik a gyógyszert. Pedig annyira csábító a lehetőség! Ha használna a gyógyszer, bebizonyíthatná a professzornak és a Cégnek is, hogy semmi szükség erre az őrült svájci akcióra. De sajnos, nem tudhatja előre, mi fog történni. Ezért a vakcinának a labor széfjében kell maradnia.

Viszont ez a válasz nem fogja kielégíteni Tildát. Nyilván azzal fenyegetőzne, ha nem kapja meg a vakcinát, kipakol a sajtó előtt. Szívet tépően fogja ecsetelni, mennyire érzéketlenek és szívtelenek a Fonten vezetői, hogy nem engedik meg egy haldoklónak, hogy kipróbálja a kísérleti gyógyszert. Az egész ország fel lesz háborodva. Több évi kitartó kutató munka eredménye semmisülne meg, nem beszélve arról, hogy lehetetlen volna elkezdeni a svájci műveletet. Vagyis… Sarolta döntésre jutott. Be kell csapnia Tildát.

Azt fogja mondani az orvosnőnek, hallgatása fejében kap a vakcinából. Viszont erről senkinek sem beszélhetnek, még Forgács sem tudhat róla. De a gyógyszer, amit át fog adni Tildának valójában csak placebo lesz. Tisztában volt azzal, az orvosi gyakorlatban gyakran veszik igénybe ezt a megoldást. A placebo elsősorban gyógyszerészeti készítmények tudományos hatékonysági vizsgálatának ellenőrzésére szolgál. A placebo alkalmas az arra hajlamos páciens állapotának javulását előidézni beavatkozás vagy hatóanyagok nélkül, akár pusztán a kezelésbe vetett hit által. A placebo tehát „látszólagos gyógyszer”, amely mégis sokszor – lelki vagy pszichikai úton – tényleges javulást eredményezhet. Sarolta azzal is tisztában volt, a legújabb kutatások szerint a placebo hatás valóságos pszicho biológiai esemény.

És ha mégsem használ a placebo, emlékezteti, előre figyelmeztette Tildát, a vakcina csak kísérleti stádiumban van.

*

Sarolta mobiltelefonon hívta fel Tildát.

– Jó estét kívánok. Dr. Tóth Tildával szeretnék beszélni.

– Én vagyok. Kivel beszélek?

– Kővágó Sarolta vagyok, a Fonten Gyógyszergyárból. Soltész Lászlótól kaptam meg a számát. Úgy hallottam, szeretne beszélni velem.

– Jaj, nagyon hálás vagyok, hogy jelentkezett. Találkozhatnánk?

– Akár ma este is. Tudja, hol van a Fehér Rózsa kisvendéglő? Pontosan. Akkor, ha magának is megfelel, félóra múlva ott lehetek. Fehér szőrmés bunda lesz rajtam, az orromon vastag, fekete, szarukeretes szemüveg. Viszontlátásra.

Sarolta kikapcsolta a mobilját. Ma este senkivel sem akart beszélni. Még Róberttel sem, aki pedig arra kérte, legyen mindig elérhető. Vegye úgy, hogy valamilyen fontos feladatot teljesítek.

Bement a fürdőszobába, lemosta az arcát, megszabadult kontaktlencséitől, és kivételesen kikészítette az arcát. Úgy érezte, szüksége van valamilyen álarcra.

Tilda kint várta a kisvendéglő ajtajában. Mosolyogva nyújtott kezet. Találtak egy üres sarokasztalt.

– Vacsorázott már? – kérdezte Tilda. Szemügyre vette a kutatónőt. Igazi, elvarázsolt hercegnő, ez jutott eszébe róla. Középmagas, karcsú nőt látott, akinek igen jól állt a sötétbarna haj a szarukeretes, fekete szemüveg mögött megbújó kékeszöld szeméhez.

– Már ettem.

Kávét és üdítő italt rendeltek. Sarolta is jól megnézte magának Tildát. Nála pár évvel idősebb volt, de jól tartotta magát. Rövid, szökés barna haja szépen volt levágva, a sötétbarna szemek intelligenciát sugároztak.

– Elárulná, mi az a sürgős dolog, amiért beszélni akart velem? – kérdezte Sarolta.

– Mielőtt a tárgyra térnék, szeretnék néhány dolgot tisztázni. Ígérem, rövid leszek. Nemsokára húsz éve lesz, hogy megkaptam az orvosi diplomámat. Egyedül neveltem fel a lányomat, aki első éves medika. Mindig elsőbbséget élvezett a lányom érdeke. Sohasem létesítettem tartós kapcsolatot férfiakkal, mert nem akartam, hogy a lányom úgy érezze, megrövidítem. Pár hónappal ezelőtt, teljesen váratlanul és felkészületlenül megismerkedtem egy férfival, aki mindazt megtestesítette, amiről csak álmodni mertem. Jóképű, humoros, családszerető, és az ágyban is kiváló. A lányom lassan befejezi az első évet. Úgy gondoltam, lehetek annyira önző, hogy a saját életemet éljem. És akkor váratlanul, minden előzmény nélkül, a barátom megbetegedett. Kezdtek a végtagjai érzéketlenné válni, időnként talán le is bénultak, bár csak rövid időre. Abból, hogy egyszer az egyik karja, máskor a lába mondta fel a szolgálatot, világossá vált előttem, hogy az egyik legsúlyosabb idegrendszeri betegségről lehet szó, az ALS-ről. Bevittem a Neurológiai Klinikára, ahol a docens az évfolyamtársam volt. Megerősítették a diagnózisomat. Nemrég engedték haza. És ez ellen nincs orvosság. Szép lassan meg fog bénulni, aztán megfullad. Ennyi. – Könnybe lábadt a szeme, de Sarolta azt is észrevette, keményen harcol, hogy ne törjön ki belőle a sírás.

– Ez valóban nagyon szomorú, de én miben segíthetek?

– Arról még nem esett szó, hogy a legjobb barátnőm férje, Soltész László, a Fonten Gyógyszergyár üzletkötője. A lányom udvarlóját pedig most vették fel a gyár kutatólaboratóriumába. Amikor a fiú – Sanyinak hívják,- megtudta, hogy mi baja a barátomnak, elárulta, hogy a gyár kutatási részlege ezzel a betegséggel foglalkozik, és állítólag nagyon jó eredményeket értek el. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy gyakorlatilag kész a betegség elleni vakcina, de valamilyen technikai ok vagy nehézség miatt még nem használhatják. Árulja el Sarolta, igaz ez?

– Mielőtt válaszolnék a kérdésére, el kell mondanom valamit. Minden, ami a gyár kutatólaborjában történik, szigorú államtitkot képez. Fogalmam sincs, hogy Forgács úr honnan vette a bátorságot, hogy kikotyogja a gyár szigorúan védett titkát. Ezt azért bocsátottam előre, hogy maga is, doktornő, tisztában legyen a dolog jogi oldalával. Azzal, hogy felvilágosítottam erről, már magát is köti a titoktartási kötelezettség.

Sarolta észrevette, hogyan hatottak szavai Tildára. Arca kipirosodott, fényleni kezdtek a szemei. Államtitok ide vagy oda, gondolta Sarolta, abból, amit idáig elmondtam, nyilvánvalóvá vált számára, hogy valóban az ALS-sel foglalkozunk.

– Ha nem bánja, tegeződjünk, – ajánlotta fel Tilda. – Úgy sokkal könnyebb lesz beszélgetni. Nézd, ha megnyugtat, megesküszöm, hogy titokban tartom, amit most tőled megtudtam. Bár csak ennyiből állna ez az egész história… Kérlek, könyörgöm, áruld el, valóban létrehoztátok az ALS elleni vakcinát?

Sarolta az asztalra tette táskáját, kikotort belőle egy világossárga dossziét, amit a vele szemben ülő Tilda elé tolt.

– Nem elég esküdöznöd. Ennek írásbeli nyoma kell, hogy maradjon. Előbb írd alá ezeket a papírokat. Csak ezután folytathatjuk a beszélgetést. Alaposan olvasd végig, és mindkét példányt írd alá.

Tilda pontról pontra végigsilabizálta a titoktartási nyilatkozatot. Még jó, hogy volt két példány otthon, nyugtatta magát Sarolta. Lassan felvehetnek irattárosnak a titkos irattárba, gúnyolódott magában. Látta, Tilda előveszi a tollát, és mindkét példányt aláírja.

– Ezzel meg is volnánk, – mosolygott bátorítóan Sarolta. – Mostantól fogva, nem csak az államtitok, amit Forgács mondott, hanem az is, ami most, közöttünk elhangzik. Igen, elismerem, valóban az ALS-sel foglalkozunk. De be kell vallanom, még nem értünk a kísérlet végére. Sem állatokon, sem embereken nem próbáltuk ki. Hajlandó volnál vállalni a kockázatot, hogy mindezek tudtával, beadod a barátodnak? – nézett komoly arccal Tildára.

– Tehetek mást? Próbáld megérteni, min megyek keresztül. Ha nem teszek semmit, akkor biztosan meghal. Ezzel a kísérleti anyaggal legalább reménykedhetek. – Már nem tartotta vissza magát, kitört belőle a sírás. Hiába kotorászott a táskájában papír zsebkendő után, nem látott semmit a könnyeitől. Sarolta nyomott egyet a kezébe.

– Kérlek, nyugodj meg, – simogatta meg Tilda kezét. Hidd el, teljes szívemmel veled érzek. Tilda ivott néhány kortyot, megtörölte a szemét, és Saroltára emelte tekintetét.

– Mikor kaphatom meg a gyógyszert? – kérdezte.

– Pár nap múlva. Az anyag nincs még adagolva. Amint kész vagyok, jelentkezem. Ígérem, igyekezni fogok. És még egyszer, nyomatékosan kérlek, hogy a barátodon kívül, senki sem tudhat arról, hogy megkapod a vakcinát. Beszélni fogok Forgáccsal, Soltésszal és a feleségével is. Velük ne foglalkozz. De ha bármelyikük mégis szóba hozná, mondd nekik, beszéltél velem, de megértetted, még nincs kész a gyógyszer. Megmagyaráztam, és meg is értetted, hogy kísérleti anyagot nem adhatok ki a laborból. Igyekezz a rossz hírnek megfelelően viselkedni. Ugye értesz engem? Semmiképpen se szivároghat ki, hogy kikerült a vakcina a laborból. Minden világos, vagy van még kérdésed?

– És ha csoda történik, és hatni fog a vakcina?

– Ezen még ráérünk gondolkozni. Kívánom, hogy így történjék. Ezt is megoldjuk, nem félj.

Tilda intett a fejével, mindent megértett. Sarolta kivette a táskájából a névjegyét, és Tilda kezébe nyomta.

– Tessék, itt az én telefonszámom. Pár napon belül jelentkezem, és akkor megbeszéljük, mikor kapod meg a vakcinát.

– Nem tudom, hogyan köszönjem meg. Az Isten áldjon meg érte.

Hozzászólás