Világ proletárjai ne egyesüljetek!

2

szerző: Gideon Peer

Úgy tudni, a Földön kilencmilliárd ember él. Jelenleg. Elhiszem, már csak azért is, mert nem vagyok oknyomozó riporter, hogy gyorsan utánanézzek, megfelel-e a valóságnak a fentebb említett adat, meg a kicsinyesség sem tartozik ismertebb jellemvonásaim közé: egyel több, vagy kevesebb, végül is nem oszt és nem szoroz.

Arról hallottam előadást a napokban, milyen gigantikus feladatok állnak az emberiség előtt, hogy megbirkózzon ennyi ember ellátásával, etetésével, itatásával. Abban nagyjából egyetértenek a szakértők, hogy így nem mehet tovább, okosabban kell élni lehetőségeinkkel, be kell osztanunk tartalékainkat, amelyek nem végtelenek, ráadásul egyre fogynak.

Az energiáról, vízről, levegőről van szó.

Meg arról, hogy semmi sincs ingyen.

Például a mandula. Onnantól, hogy a földbe kerül, addig, amíg megérik, és fogaink között szétroppanthatjuk, egyetlen mandulamag 4 liter vizet igényel. A naranccsal még rosszabb a helyzet, bár meg kell jegyezni, hogy a narancs méretre jóval nagyobb, mint a mandula, de összehasonlíthatatlanul szomjasabb is: 16 liter vizet fogyaszt, mire megérik. Egy darab narancs.

Miután nem vagyok mezőgazdasági szakember (sem), itt abba is hagynám, már csak azért is, mert nincsenek megbízható adataim a többi növényről. Mindazonáltal feltételezem, hogy mindegyik megkéri/megkapja a maga vízmennyiségét, vagy az égből, vagy a mezőgazda öntöző berendezéséből.

Persze a vízzel még nem vagyunk kinn az összes vizekből, a terménynek táptalajra is szüksége van ahhoz, hogy megnőjön/megérjen, és végül fogyasztásra alkalmassá válva, a kilencmilliárd asztalára kerülhessen.

Azt sem tudom igazán, mi folyik egy tehenészetben például, vagy egy tyúkfarmon. Nyilván ott is, ha gazdaságosan akarnak termelni, ki kell számítani grammra mindent, hogy megérje a befektetést.

Az ilyen méricskélések ma már nem szemre mennek, sem a növényeknél, sem az állatoknál. A modern gazdaságokban a felhasználandó mennyiséget komputerekkel számolják ki, nem az állat dönti el, mennyit szeretne enni, inni, hanem minden csapot a számítógép indít el, és állít le.

rtaImage

Visszatérve a mandulához. Kaliforniában termelik a világ mandulájának 80 százalékát. Amint láttuk, különösen szomjas növényfajtáról van szó. Az irdatlan területeken zöldülő mandulacserje éppen annyi vizet kap, amennyire szüksége van. Cseppre. Különben nem győznék, bezárhatnák a boltot.

Hogyan érik ezt el, honnan tudják, miből mennyi kell?

Az újfajta gondolkodás Izraelből származik. Miután vízben nem bővelkedünk, a szükség adta az ötletet. Nálunk jöttek rá arra, hogy nem kell a növényeket nyakló nélkül itatni, csak annyit kell adni, amennyire életfunkciójuk fenntartásához feltétlenül szükségük van.

Kitalálták a csepegtető rendszert, a csövekből éppen a növény gyökeréhez folyik a víz, nem több és nem kevesebb a szükségesnél. Kaliforniában szenzorok figyelik a növények minden mozdulatát, feljegyzik még a sóhajtásukat is, hogy aztán a szenzorok tapasztalataikról beszámoljanak a komputereknek, amelyek őrző szemmel figyelik a modern síbereket.

Csak ha így élünk, ha tudatosan figyelünk energiatartalékaink felhasználására, lehet reményünk, hogy képesek leszünk fenntartani az életet a Földön.

Nem szeretnék különösebben belemerülni a témába, de – ha már a szenzoroknál tartunk – lennének további ötleteim is arra vonatkozóan, hogyan lehetne még felhasználni azokat.

Előre kijelentem, nem akarok háborút, forradalmat, testvérharcot szítani, nem gondolok arra, hogy a barikádról harsogjam, világ proletárjai egyesüljetek. Semmi ilyesmi szándékom nincs, már csak azért se, mert láttuk, hogy miután mások megpróbálkoztak vele, hova vezetett, és mi lett belőle.

Nem, semmi ilyen szándékom nincs.

Csak egyetlen aprócska gondolattal játszadozom annak reményében, hogy talán sikerül egy kicsit jobbá tenni a világot, egy picikével igazságosabban elosztani a javakat. Hogy mind a kilenc milliárd ember módjára élhessen.

Az jutott eszembe, hogy a szenzorokat talán be lehetne építeni az emberekbe is, hogy szabályozza étvágyunkat, átvitt értelemben is, hogy zárják el a csapokat, ha valaki túllépi a határt, ha túlontúl nagy karéjt szelne magának.

Azt mondják, a szenzorok olyan kicsik, hogy nem okozhat gondot a beültetésük. Talán egy kis szúrást érzünk majd, de fájni biztos nem fog. Gondolom, megérné megpróbálni. Amíg nem késő.

borítókép: link

mandulafa: link

2 Kommentek

  1. “…szabályozza étvágyunkat, átvitt értelemben is…” – Csakhogy, nem a szegényeket nehéz “jóllakatni”, hanem a gazdagokat! /Ők beleegyeznének szenzorok beültetésébe?/

Hozzászólás