Butaságunk törvényei

1

szerző: Gideon Peer

Pár évvel ezelőtt feltűnt valakinek – hogy hogyan, az máig titok –, hogy szemetesek az izraeli utcák. Az emberek úgy válnak meg hulladékaiktól – papír, gyümölcshéj, cigarettacsikk – mint Bodri a bolháitól, illetve még amúgyabbul, mert a kutya legalább megrázza a szőrét, a szemetelő viszont semmit sem ráz, sőt, oda sem figyel, zsigerből ejt.

Máshol ez másképp van, nyilatkozták a törvényhozó urak. Ők pedig csak tudják, máshol hogy van, havi rendszerességgel járnak külföldre, tapasztalatcserére.

Nagy dérrel-dúrral – a problémát végérvényesen megoldandó – törvényt hoztak a szemetelők ellen. Az új rendelet értelmében 50 ezer sékelig lehetett büntetni, akit azon kaptak, hogy csúfítja a városképet.

Bölcs törvénykezőink úgy gondolták, ekkora összeg elriasztja a renitenskedőket, inkább lenyelik majd a papundeklit, vagy az almacsutkát, mintsem szemeteljenek és kifizessék a büntetést.

Ha engem kérdeznek, már akkor megmondtam volna, hogy az egésznek semmi értelme. Nem találnak majd olyan rendőrt, aki képes lesz szemetelés fennállása esetén zsidó honfitársát 50 ezer sékelre megbüntetni. Inkább leharapja a saját ujját, vagy maga dobja a szemetesládába a bűnjelet.

Mit ajánlottam volna, ha a képviselő urak tanácstalanságukban hozzám fordulnak? Azt, hogy a büntetés ne legyen 50 ezer sékel, de még ötezer sem. Szemetelés fennforgása esetén a rendőr 200 sékelre büntesse a kihágót. Viszont ne legyen irgalmas: mindenki, aki törvényt bont, fizessen, mint egy katonatiszt, nemre, vallásra és bőrszínre való tekintet nélkül. Valljuk be, a 200 sékel is sok pénz egy kis szemetelésért, de van egy óriási előnye: felfogható, belátható, és főleg – kifizethető összeg.

Ma ott tartunk – hála az 50 ezer sékeles taksának –, hogy továbbra is vígan szemetel az, aki addig is örömét lelte benne.

Május 1-től újabb rendelkezés lépett életbe. Az előző óta ugyan eltelt néhány év, ennek ellenére a babérkoszorús fejekben semmi lényeges változás nem történt. Most azok ellen hoztak törvényt, akik a járdákon nem a kijelölt helyen bicikliznek.

Az, hogy fel kell lépni a karikázó őrültek ellen, nem képezi vita tárgyát. Hovatovább az ember úgy érzi magát a járdán, mint az úttesten, csak közvetlenebb a veszély, mert az úttesten legalább jogosítvánnyal rendelkező felnőttek vezetnek, a járdán kacsázó, őrült sebességgel hajtók viszont a legjobb esetben is csak gyorsasági szenvedélyüket tudják felmutatni.

Nos, az újabb rendelkezés 5000 sékeles büntetést tesz lehetővé a főleg gyerek, vagy iskolás büntetésére.

A törvényhozók megint példát akartak statuálni, vicc lett belőle. Minden maradt a régiben, hála az újabb „okos” törvénynek. Ugyan vannak helyek, és vannak biciklisták, akik komolyan veszik a rendelkezést, és betartják a szabályokat, de a többség ugyanúgy karikázik össze-vissza a járdán, mint eddig. Még ha akadna is rendőr, aki nyakon csípi őket, az irreális büntetést nincs szívük kiszabni. 200 sékel, az más.

A konklúzió: egy kis realitásérzék elkelne a törvényhozók részéről. Ne felejtsék, a lépték nem az ő fizetésük.

 

kép: illusztráció

1 komment

  1. A konklúzió igen találó: egy kis realitásérzék elkelne a törvényhozók részéről. Ne felejtsék, a lépték nem az ő fizetésük.

Hozzászólás