Krisztus sírja és létrája

1

Dési János/ujkelet.live

Jeruzsálemben mindig van néhány dolog, amit semmi pénzért ki nem hagynék. Ha már Klári néni felejthetetlen maceszgombóc levesét kénytelen vagyok.

Nyilván végigsétálok a jeruzsálemi piacon, oda vissza, többször. Aztán a Jaffa utcán kell lófrálni. Kötelező bolyongani egyet az arab óvárosban. Kótel – még jó hogy. És visszafelé egy kicsit bekukkantani a Szent Sír templomába.

Számomra megunhatatlan, ahogy ez a sokféle kultúra, a zsidó, az arab és a keresztény itt keveredik. Sőt. Még a keveredés is kavarodik. Hiszen összefuthatsz itt keresztény palesztinokkal. Vagy éppen azzal a sokféle – és gyakran egymással is összekülönböző – keresztény vallás képviselőjével, akinek szintén szent városa Jeruzsálem.

Én mondjuk az etióp koptok felől szoktam megközelíteni a Szent Sír templomát, egy kis lépcsőn felmenve, ahol facsart narancsot árul egy arab úr, éppen annak a marozsennoje (oroszul fagylalt) táblának a hűlt helyénél, amely évekig fontos tájékozódási pontul szolgált a számomra.

Aztán be az óriási és sok részből álló templomba. Ahol Krisztus életének utolsó állmásait idézik föl a hívek és a végeláthatatlan sorokban érkező turisták. (Bár fogtam itt ki már zavarosabb időkben egészen üres templomot is, amikor egy egész álló nap egyedül mászkálhattam a hatalmas épületben.

Na, és ennek a templomnak a közepén van egy kis külön építmény, akkora mint egy jobb falusi templom. S a hagyomány szerint itt volt krisztus sírja a feltámadásig.

S miután az ezt gondozó római katolikus, görög ortodox és örmény egyházak féltékenyen őrzik a maguk privilégiumait, eddig abban sem tudtak megegyezni, hogy az 1810-ben utoljára renovált építményt miként újítsák föl. Ami közben annyira lepusztult, hogy tavaly már életvédelmi okokból az izraeli hatóságoknak kellett majdnem bezáratni.

Ám a papok sokáig nem tudtak megegyezni abban, mi legyen, annyira nem, hogy máig gyakran idézik, az itt szolgáló szerzetesek, igazuk védelmében, 2008-ban még össze is verekedtek.

Ehhez képest most szép siker, hogy állítólag megegyeztek mégis a felújítás mikéntjéről.

Talán egyszer abban is megállapodnak, mi lesz azzal a létrával, amely sorsáról hagyományosan nem tudnak dönteni, s amely jelképesen máig ott virít a templom egyik ablakánál.

 

Wenn ihr wollt,/ist es kein Märchen” – írta Altneuland könyve alcímeként Herzl Tivadar. Azaz, ahogy Márkus Aladár első magyar fordításából (Ősújország) ismerjük: „Ha akarjátok, nem mese.”

1 komment

  1. Nagyon tetszik a cikk. A toleráns Izrael mindenkinek megengedi, hogy miként vélekedik erről a számomra nagyon szent dologról. Én bibliai alapokon állok, de a cikk nagyon hangulatos, szemléletes. Megnézném

Hozzászólás