Kohn bácsi bevezet a pénzvilág rejtelmeibe

1

szerző: Sáfrán István

Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek. Egy újszülöttnek minden vicc új.

Már esett szó róla, hogy az öreg szereti a pénzt. Nem csinál belőle titkot. Igaz, nem is hivalkodik azzal, amije van, de panaszkodni se hallotta senki, amikor nem ment a boltja. Azt mondja a pénz olyan, mint a szépasszony. Szeretni kell, babusgatni, kedvére tenni, különben elfordul tőled és mást fog boldogítani.

Volt idő – avat élete kevésbé napos éveinek históriájába -, hogy jómagam is a cipőm mellett jártam. Amikor megvettük az első lakásunkat. Hosszú évekig kuporgattunk, hogy meglegyen a banki letét a kölcsönhöz. Az utolsó fillérig kivetkőztünk, fél évig máról holnapra éltünk. Élére raktunk minden sékelt. Pirítós és tea volt a reggeli meg a vacsora is, meleg ételt a munkahelyünkön ettünk. Akkoriban majd mindenkinek rosszul ment. Az országnak is, meg a polgároknak is. Aztán jobbra fordult minden. Igaz, keményen meg kellett dolgozni mindenért.

Próbálom tréfával elütni hajdanvolt ifjúsága nosztalgiába révedő hangulatát. Mondom, hogy ezt a receptet a boldoguláshoz én is ismerem: keményen dolgozni kell.

De – teszem hozzá kellő és illő tisztelettel – ismereteim szerint munkából csak nagyon keveseknek sikerült meggazdagodnia. Ismeretségi körömből egy kezemen is meg tudnám számolni, akik azon túl, hogy vitték valamire a becsületes munkával, de beverekedték volna magukat az úgynevezett felső tízezerbe is. Oda csak az igazán fineszes észlényeknek sikerül bejutniuk. Akik nemcsak keresik a pénzt, hanem meg is találják és bánni is tudnak vele.
Így igaz – hagyja helyben bölcselkedésemet Kohn bácsi, de engem nem lehet könnyen lerázni.

Egy ilyen szakmát mondjon meg egy ilyen munkahelyet! – próbálkozom. – És ha azt is elmagyarázza, miként kell helytállni és mi az üzletmenet lényege ennek a foglalkozásnak, mindenre megesküszöm, ami maga előtt szent, hogy felezem a bevételt.

Az öreg mélázik egy sort, fészkelődik a füles fotelben, s aztán, hogy rálel a legkényelmesebb zugra, végre megszólal.

Aki nem akar dolgozni, de meg akar gazdagodni, annak a tőzsdét ajánlhatom – böki ki nagy sokára.

Eddig értem – próbálom szaporítani a szavát -, de hát hogy megy ez? Annyit mindenki tud, hogy tőzsde, mégsem lesz mindenkiből Soros György, Kosztolányi, Csányi! Mi ennek a tőzsdézésnek a lényege?

– Nézd, nem könnyű elmagyarázni, hogy te is megértsd, aki a pénz világában, hogy úgy mondjam még igen zöldfülű vagy. Na, figyelj, mert nem mondom el kétszer ingyen! Tegyük fel, hogy veszel egy tyúkot. Ez a tyúk aztán tojásokat tojik. Azokból a tojásokból kikelnek a csibék, a csibékből tyúkok lesznek, azok megint tojásokat tojnak, azokból újfent tyúkok lesznek, amelyek megint tojnak. És ez így megy egészen addig, addig, addig, addig és addig…, amíg egyszer csak váratlanul jön egy nagy árvíz és minden tyúkot elvisz!

És akkor mi van? – türelmetlenkedem.

Akkor azt mondod – vigyorog fel a füles fotel mélyéből az öreg -, hogy a k@va életbe! Kacsát kellett volna venni!

Na, látod fiam, ez a tőzsde!

kép: Rafael Matsunaga – Flickr, CC BY 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=2282311

1 komment

  1. Kedves. Gondolom – mert az ember abba is beleszól, amihez nem is konyít -, hogy legjobb tyúkot is, meg kacsát is venni. És ha még marad pár garas, akkor egy gyöngytyúkot is. Az mindig jó, ha van a háznál…

Hozzászólás