Kémtörténet – 19. fejezet

0

szerző: Halász András

19.

Saci erős kávé illatra ébredt. Az éjjeliszekrényén lévő digitális órára pillantott. Nyolc óra huszonhárom percet mutatott. Jól elaludtam, állapította meg. Felült az ágyon, szemüvege után kotorászott. Belebújt a papucsába. Elindult a fürdőszoba felé. Nem nyitott be, azt figyelte, vendége nem fürdik-e. Semmit sem hallott. Bizonytalanul bekopogott, de nem jött válasz. Benyitott. Enyhén párás volt a tükör. Kulcsra zárta az ajtót, kibújt a pizsamájából, belépett a zuhanyozó fülkébe. Az erős vízsugár felébresztette. Jó, hogy időben ébredt. Maradt ideje reggelit készíteni a vendégének és magának, kávét inni, és kicsit kifújni magát.

Megtörölközött, a kis szekrényből kivette a kontaktlencséje dobozát. A lencséket a tükör előtt behelyezte a szemébe. Megfésülködött, rúzst tett a szájára, és visszatért a hálóba. A szekrényből fekete nadrágot, és olajzöld, nyakig érő pulóvert vett elő. Kiment a konyhába. Ferenc az asztal mellett ült, és reggelizett.

– Jó reggelt, – köszönt a férfi. – Kér kávét? Most főztem.

– Köszönöm, az nagyon jó lesz. – Sarolta végignézte, mi van a konyhaasztalon. A kenyérkosárban szeletelt kenyér, vaj, sajt, szeletekre vágott paprika és paradicsom. Mindegyik külön kistányéron. Van ízlése, gondolta, és készített magának egy szendvicset.

– Maga csak ezt a feladatot kapta, vagy jön velünk Svájcba is? – kérdezte Sarolta.

– Én csak erről a feladatról tudok,- válaszolta szűkszavúan a férfi. A hangszínéből nyilvánvaló volt, az ügyről nem hajlandó társalogni. De akkor milyen témát válasszon? Az lesz a legjobb, ha maradok a Fontennél, döntötte el.

– És a szerződés tervezet már elkészült, vagy csak a professzorral folytatott tárgyalás után fogják elkészíteni?

– Persze, hogy elkészült, feltéve, ha a főnöke is elfogadja. Látja, ebben segíthet. Bement a szobába, és irattartóval a kezében tért vissza. Letette Saci elé. Megbízási Szerződés szerepelt a címben, több oldal iratot tartalmazott. Figyelmesen végigolvasta, aztán visszatette a dossziéba.

– És mit kíván tőlem? – nézett kérdően Ferencre.

– Azt a látszatot akarjuk kelteni, hogy komoly és megbízható cég vagyunk, amely nem aprópénzért dolgozik. Amennyiben a professzor fennakadna a megbízási díj nagyságán, segítsen megmagyarázni neki, a magas összeg, a feladat sikeres teljesítése esetén, többszörösen megtérül a Fontennak. Persze nem kell tudnia, a nekünk átutalt összeg valójában visszakerül az állami költségvetésbe.

– Majd igyekszem. Bár nem hiszem, hogy az öreg fennakadna a pénzen. Szerintem, inkább a cégük megbízhatóságát fogja firtatni. Gondolom, erre jól felkészült.

Ferenc bólintott a fejével.

Csöngettek az ajtón. Saci a karórájára pillantott. Kicsit előbb érkezett, állapította meg magában. Ajtót nyitott. A professzor volt.

– Fáradj be, Iván. Boldog Karácsonyt! Add ide a kabátod, beakasztom a szekrénybe. Ide kérlek, a nagyszobába. Az úr már vár rád…

Ferenc közben felvette a zakóját. Arckifejezése teljesen megváltozott. Senki sem mondta volna, hogy néhány perccel ezelőtt, kedvesen mosolygott, és falatozott Sacival a konyhában. Komoly, megbízható üzletember benyomását keltette.

Kezet fogtak, a professzor leült a kanapéra, Ferenc pedig vele szemben, az egyik fotelba. Sarolta először nem tudta, hová üljön, végül a másik fotelt választotta.

– Kérem, szólítson Ferencnek,- és átnyújtott a névjegyét a professzornak. – A Colossal Zrt. üzletkötője vagyok. A cég elsősorban információk szerzésével, megfigyeléssel és védelemmel foglalkozik. De készen állunk a tárgykörünkbe tartozó bármilyen más feladat elvégzésére is. Fő jelszavunk: Mindent az ügyfélért! Több olyan telefonszámmal szolgálhatok, amelyeket ha felhívnak, bizonyára kedvező véleményt kapnak rólunk. És van nálam néhány levél is, amelyeket a hálás ügyfelek küldtek. Elöljáróban, arra kérem, mondja el, milyen feladattal kívánnak megbízni minket. Természetesen, talán kár is mondanom, teljes titoktartás mellett dolgozunk. Nem kell attól tartania, hogy bármi is kiszivárogna.

– Megpróbálom a dolgot röviden és tömören összefoglalni, – kezdett hozzá a professzor. – Sarolta, ha valamit kihagynék, vagy valamit hozzá akarsz tenni, nyugodtan szólj közbe. – Ismét Ferenc felé fordult.

– A Fonten Gyógyszergyár kutatólaboratóriumának vezetője vagyok. Az utóbbi hónapokban igazi áttörést értünk el egy halálos betegség elleni gyógyszer kifejlesztésében. A kutatás utolsó fázisában azonban le kellett állnunk. Rá kellett döbbennünk, hiányzik az a készülék, amellyel az elvégzett kísérleteket ellenőrizhetnénk. Ezt az eszközt csak egy helyen használják Európában, a genfi SWISMAD Gyógyszergyár kutatólaboratóriumában. Az önök feladata lenne, hogy megszerezzék a készülék tervrajzát. Nem hagytam ki semmit, Sarolta? – nézett kérdően Sacira. Saci szótlanul bólintott a fejével.

Ferenc hátradőlt a fotelban, és keresztbe rakta a lábát. Hosszasan elmerengett. Látszott rajta, alaposan végig gondolta, amit hallott.

– Nos, professzor úr, a feladat, amit ránk akar bízni, igen sokrétű, és mit tagadjam, veszélyes is. De gondolom, ezzel ön is tisztában van. Mennyi időt biztosítanak számunkra a művelet végrehajtására? Arra kérem, a legtávolabbi időpontot jelölje meg.

– Nem tudom pontosan meghatározni. Inkább azt hangsúlyoznám, legkésőbb két, maximum három éven belül szeretnénk kirukkolni az új gyógyszerrel. Ha a kezünkben van a svájci műszer leírása, a szakértőink szerint két-három hónap alatt képesek a műszert legyártani. Legyen félév a gyógyszer ellenőrzése a műszerrel, és egy év a klinikai kísérletek elvégzése. Vagyis, legfeljebb egy év maradna maguknak a művelet megtervezésére és végrehajtására.

– Ez elfogadható időtartam.

– A svájci műveletben rész akar venni maguktól valaki?- kérdezte Ferenc.

Sarolta most szólt közbe először. Szerette volna, ha a tárgyalás sokkal gyakorlatiasabb síkon folyna. A professzor előtt azt a látszatot akarta erősíteni, hogy a gyár vezetősége a svájci művelet minden részletét meg akarja ismerni.

– Én feltétlenül részt veszek benne. – mondta Sarolta. – Remélem, ezzel nem nehezítem meg a munkájukat. Meg kell értenie, egy kézben kell tartani az egész műveletet. Maguk biztosítják az eszközöket, az embereket, de a tudtom és engedélyem nélkül semmibe sem kezdhetnek bele sem itthon, sem Genfben. Világos ugye, mit kérek? Ha nem látom célravezetőnek a tervezett akciót, vagy bármit túl veszélyesnek ítélek, azonnal leállítom. A gyár vezetősége azzal bízott meg, én képviseljem őket Svájcban. Gondolom, egyetértesz velem professzor úr?

– Teljes mértékben.

– Az akció operatív végrehajtása nem az én területem. Nekem az a feladatom, hogy nyélbe üssem a megbízási szerződést. Kivette a táskájából a dossziét, és a professzor elé tette a dohányzóasztalra.

– Ez a szerződés tervezet, és hangsúlyozom a tervezet megjelölést. Kérem, tanulmányozza át professzor úr. Ha van valamilyen javaslata, kiegészíteni valója, természetesen azt is megtárgyaljuk.

A professzor felvette a szemüvegét, és pontról pontra, alaposan végigsilabizálta a több lapból álló dokumentumot. Amikor a végére ért, levette a pápaszemét, letette az asztalra a papírokat, és Ferencre emelte pillantását.

– Ahogy látom, kedves barátom, ez egy keretszerződés. Szükségesnek tartom, hogy a részletek is szerepeljenek benne.

– Már megbocsásson, de ezzel nem értek egyet. Arra kell törekednünk, hogy minél kevesebb írásbeli nyomot hagyjunk magunk után. Ez a szerződés két célt szolgál: egyrészt, hogy önök megbízzák a cégemet információszerzéssel, másrészt meghatározzuk, hogy a megbízásukat milyen ellenérték fejében végezzük el. Ebben most kell megállapodnunk.

– Ez nem ilyen egyszerű,- szólt közbe ismét Sarolta. – Tételezzük, fel, hogy mi kifizetjük, a gondolom, nem kis összegű megbízási díjat, de ha önök nem a megállapodás szerint teljesítenek, semmilyen bizonyítékkal nem fogunk rendelkezni, hogy milyen kötelezettséget vállaltak.

Milyen jól csinálja, állapította meg magában Ferenc. A kettős játéka miatt kénytelenek leszünk egy másik papírt is készíteni.

– Ha ragaszkodnak hozzá, természetesen készíthetünk egy titkos mellékletet, amelyben rögzítjük, milyen feladatokra vállaltunk kötelezettséget. De azt is hozzá szeretném tenni, a feladat titkossága lehetetlenné teszi, hogy jogi vita esetén a bíróság előtt felfedjék, mi volt a megbízás valódi tartalma. Ennek okát nyilván nem kell magyaráznom.

– De akkor nincs semmilyen garanciánk, ami védene minket. Maguk zsebre teszik a pénzt, és nem tesznek semmit. Mit tehetünk ellene? – kérdezte Saci Ferencet, miközben le nem vette róla a szemét.

– Cégünk jó hírneve a garancia arra, hogy elvégezzük, amire szerződést kötöttünk. Ha nem ezt tennénk, maguk azonnal világgá kürtölhetnék, hogy megbízhatatlanok vagyunk. Ebben az esetben rövid időn belül csődbe mennénk. A munkánk jellegéből következően, vagy hisznek bennünk, és bíznak a cég jó hírnevében, vagy nem is érdemes folytatnunk a tárgyalást. Még semmit sem írtunk alá, ha nem bíznak bennünk, csomagolok, és itt sem vagyok.

A professzor kérdően nézett Saroltára. Látszott rajta, nem tudja, hogyan döntsön. Sarolta segítségére sietett.

– Megbocsát nekünk egy rövid időre? Néhány percre átmegyünk a hálószobába, megtárgyalni, hogyan döntsünk.

– Semmi akadálya. És nem kell rohanniuk, nem szököm el. Beszéljenek meg mindent alaposan.

Sarolta és főnöke átsétált a hálószobába. Az asszony leült az ágyra, a professzor pedig a tükör előtti kis széken foglalt helyet.

– Hálás vagyok Sarolta, hogy ilyen éber vagy, és figyelsz a részletekre. Elárulom neked, mióta eldöntöttük, hogy ezt a megoldást választjuk, nincs egy nyugodt éjszakám. Hiába győzködöm magam, hogy csak így juthatunk el a vakcina legyártásához, állandóan kételyek gyötörnek.

– Nem tagadom, eleinte nekem is voltak. De aztán rájöttem, ha az ALS-sel ki akarunk lépni a világ elé, akkor nincs más megoldás. Nem szabad széplelkűnek lennünk. Biztos vagyok benne, ha a svájciak volnának a mi helyzetünkben, ők sem haboznának, ugyanezt az utat választanák.

– Hát akkor folytassuk. Meglátjuk, mi sül ki belőle. Arra kérlek, ha ismét négyszemközt szeretnél beszélni velem, törölgesd meg a jobb szemedet. Rendben?

Mindketten visszatértek a szobába. Ferenc az ablak előtt állt, és kifelé bámult.

– Készítsünk egy titkos mellékletet, ahogy az előbb mondta. Most pedig, kérem, közölje, mekkora megbízási díjra gondoltak.

Ferenc kitépett egy oldalt a jegyzetfüzetéből, ráfirkantotta az összeget, és a professzor kezébe nyomta.

– Ez az ára a munkánknak, – közölte, – amit ha megegyeztünk, egy alapítványi számlára kell a gyárnak befizetnie, két részletben. Az első felét a megállapodás aláírásakor, a másik felét akkor, amikor kézhez kapják az eredményt, a műszer műszaki leírását.

Sarolta nem látta pontosan az összeget, csak azt, hogy a szám végén nagyon sok nulla volt. A professzor bólintott, megkérdezte, mi legyen a következő lépés. Ferenc azt válaszolta, az összeg kifizetése után szeretné pontosan tudni, Saroltán kívül ki vesz még részt a gyár dolgozói közül az akcióban.

– A művelet tervezésébe Saroltát is be akarjuk vonni, ezért a megállapodás aláírásától kezdve a rendelkezésünkre kell állnia. A gyárban jól lenne elhíresztelni, hogy Sarolta külföldi ösztöndíjat kapott, és a közeljövőben nem áll a kutatólabor rendelkezésére, – jelentette ki Ferenc.

A professzor beleegyezése jeleként bólintott. Látszott rajta, mennyire nyomasztja a rá szakadt felelősség. Aztán felállt, kezet nyújtott Ferencnek, és biztosította arról, néhány napon belül, Saroltán keresztül, megkapja a Fonten végleges válaszát.

Sarolta kikísérte. Az ajtóban a professzor Sarolta fülébe súgta:

– Megbeszélem a főnökkel a dolgot, a pénz kérdésében nem dönthetek egyedül. Nemsokára jelentkezem. Nagyon hálás vagyok…

– Jaj, professzor úr, nem kell állandóan hálálkodnod. Az ALS az én gyermekem is, szívemen viselem a sorsát. Vedd úgy, hogy az egész svájci história hozzátartozik a gyógyszer előállításához. Nem lesz semmi baj.

Aztán búcsúzóul arcon csókolta főnökét, aki ettől teljesen meghatódott.

– Köszönöm, Sarolta, nagyon köszönöm….

Amikor visszatért a nappaliba, Ferenc már csomagolt. A kanapén gyűjtötte össze ruhaneműit és pipere holmijait. Sarolta ámulva nézte a férfit. Sohasem látott ilyet. Katonás rendben feküdtek egymás mellett a férfi fehérneműi, és egyéb cuccai. Addig egyetlen dolgot sem tett be az utazótáskájába, amíg mindent össze nem készített. Külön stratégiája lehet a csomagolásra is, mosolyodott el magában Sarolta. Nem zavarta meg a férfit, leült az egyik fotelban, és élvezettel figyelte, hogyan csomagol. Amikor a férfi végzett, összehúzta a táska cipzárját, majd leült Saroltával szemben.

– Úgy látom, eldöntött kérdés, a Fonten vezetése elszánta magát a cselekvésre. A megbízási díjat eléggé fölsrófoltuk, hogy úgy érezzék, neves céggel szerződnek. Persze, az összeg megállapítása előtt belekukkantottunk a gyár pénzügyi helyzetébe. Gond nélkül ki tudják fizetni a kért összeget. Kérem, ha módja van rá, tegyen róla, ne sokáig húzzák a szerződés aláírását. És köszönöm a szíves vendéglátást. Más körülmények között szívesen megismerkednék magával közelebbről is…Aztán fogta a táskáját, kezet nyújtott, és elhagyta a lakást.

Hozzászólás