Dési János/ujkelet.live
Szeretem nézni, amikor az utcán egy szakács-bohóc, vagy bohóc-szakács dobálja az égnek a gombócokat, miközben a cicesz ott villog a szakácskabát alatt. Hát, ha még lelkes gyermekek asszisztálnak az eseményhez, akkor kész a pompás szórakozás. És mi tagadás, Tel Aviv utcáin simán szembejön velünk egy ilyen jelenet.
Aminek tanúi vagyunk, az a zsidó találékonyság egyik szép iskolapéldája. Mert az itt lévő gyermekek egyszerre tanulják meg a maceszgombóc elkészítésének örök titkát, miközben leckét vesznek minden artista gyakorlat első számú feladatából, a három – haladóbb szinten, négy – golyó ügyes dobálásából.
Csak azt nem tudom, hogy az itt és így megtermelt maceszgombócokat később miféle levesbe főzik bele. De az valószínűleg már a második lecke tananyaga, amelyről én már megint lemaradtam.
Én mindenesetre libazsírral szeretem csinálni, amit elkeverek a tojás sárgájával, ebbe keverem bele a maceszlisztet, de úgy is lehet, hogy a maceszt előtte beáztatjuk és úgy, darabokra törve aprítjuk bele az egyik felét, a másik meg majd a maceszlisztből jön.
Most szólok, hogy egy tisztes adaghoz négy tojás bőven elég.
Aztán a külön felvert tojásfehérjét is hozzáadom szép óvatosan. A sóra csak annyit tudok mondani, hogy amennyit felvesz. Ez ugyan nem tudom, mit jelent. De egy bölcs receptnek kell efféléket tartalmaznia.
Persze bors, petrezselyem, ismerek olyat is, aki gyömbért is tesz bele – mondjuk én is, ha nem felejtem el. És én nem a levesben szoktam kifőzni, hogy ne szívjon fel mindent, hanem külön és a levesben már csak melegítem. Pont úgy, ahogy Tel Avivban, a bohóciskolában tanultam 🙂
„Wenn ihr wollt,/ist es kein Märchen” – írta Altneuland könyve alcímeként Herzl Tivadar. Azaz, ahogy Márkus Aladár első magyar fordításából (Ősújország) ismerjük: „Ha akarjátok, nem mese.”
