Szerelem Tel Avivban

Dési János/ujkelet.live

Én azért szeretek az utcákon sétálni, jelesül most éppen Tel Avivban, mert ott mindig történik valami érdekes.

Mint egy klasszikus megjegyezte egykoron, a téma az utcán hever, csak le kell érte hajolni. de néha még azt sem, mert ott támaszkodik egy vendéglői asztalnak és egy igézően szép női témát ölel át és mindjárt meg is csókolja. (Variáció erre: egy dalia fiatal témát ölel át stb…). Szóval, itt ilyenek történnek. Arrébb kisebb násznép tolong és mindenki rettentő hasznos tanácsokat kiabál be. Kivéve azokat a barátokat és barátnőket, akik gúnyos megjegyzéseket tesznek, miközben szívük szerint persze most éppen irigykednek, de az majd elmúlik.

Szerintem, aki ügyes az ismeretlenül is simán beáll a többiek közé és vonul velük. 150-200 embernél ritkán vannak itt kevesebben egy jókötésű esküvőn, ki veszi azt észre, hogy eggyel több vagy kettővel. (Hárman is mehetünk, de akkor kicsit nehezebb elvegyülni.)

És miután elég sok itt az efféle utcai performance, tuti, hogy kis gyakorlattal és némi szerencsével minden héten szerezhetünk magunknak efféle „meghívást“, miközben nyilván egy csomó új baráthoz is juthatunk, amelyek további ismerősöket generálnak és így szép lassan nemcsak meghízunk, hanem integrálódunk is az izraeli társadalomba.

Amelyik minden nehézség ellenére él és virul. És vidáman szerelmes, ahogy azt kell. Mert Tel Avivban a szerelem is az utcán hever.

„Wenn ihr wollt,/ist es kein Märchen” – írta Altneuland könyve alcímeként Herzl Tivadar. Azaz, ahogy Márkus Aladár első magyar fordításából (Ősújország) ismerjük: „Ha akarjátok, nem mese.”