Kémtörténet – 15. fejezet

0

szerző: Halász András

15.

Sarolta ujjongott magában. Laci, aki nélkül nem tudta elképzelni az életét, nem esett a Cég csapdájába. De a neheze még hátra volt. Figyelmeztette magát, legyen óvatos, ne rontson ajtóstul a házba. Legelőször meg kell magyaráznia Lacinak, az egész londoni terv csak azért született, hogy megbizonyosodjék a hűsége felől. Egyelőre nem akarta elárulni, az egész história a Cég agyszüleménye. De hogy jusson el a londoni tervtől odáig, hogy Laci megértse, mennyire szüksége van a Cégnek a munkájára, sokévi tapasztalatára. Felállt a fotelból, Laci elé állt. Mindkét kezével átkulcsolta a férfi fejét, és megcsókolta. Aztán óvatosan becsusszant az ölébe. Nem engedte el a nyakát, fejét a vállára hajtotta. Most nagyon óvatosnak kell lennem, nehogy Laci, amikor szembesül az igazsággal, eltaszítson.

– Szóval nem akarsz sok pénzt keresni. Bár csak fogadtam volna valakivel, hogy így fogsz reagálni. El sem tudod képzelni, hogy megkönnyebbültem. Elárulok egy nagy titkot: a londoni tervből egy szó sem igaz. Azért találtam ki, hogy meggyőződjek róla, még ilyen csábítás mellett is kitartasz mellettem és a Fonten mellett.

– Te nem vagy normális Saci! Fogalmad sincs, min mentem keresztül az elmúlt félórában. Megéltem, hogy dúsgazdag vagyok, aztán hirtelen azt az érzést, hogy elveszítettelek. Mire volt ez jó? Föl nem foghatom, az én koromban miért kell az embert ilyen választás elé állítanod?

Óvatosan letette az öléből Sacit a kanapéra, aztán felállt. Valódi felindulás látszott az arcán. Saroltára nézett:

– De nem tudok rád igazán haragudni. Szeretlek, és ez mindennél fontosabb…

Ráhajolt az asszony szájára. A hosszú csók közben érezte, nedves lett az arca. Kinyitotta a szemét. Meglepetten vette észre, Saci szeméből potyogtak a könnyek. Egyikük sem szólt semmit, csak szorosan ölelték egymást. Aztán Saci felállt, kivett a fiókból egy csomag papír zsebkendőt, és megtörölte a szemét.

– Megyek, csinálok egy erős kávét. Amikor visszatért a szobába, Soltész csodálkozva állapította meg, szerelme semmi jelét nem adta, hogy elcsúszik, vagy valamilyen más ok miatt kiesne a kezéből a tálca, rajta a két csésze kávéval.

– Valami történt veled az utóbbi időben, Saci. Biztosabban állsz a lábadon. Történt valami, amiről nem tudok?

– Semmi különös, legfeljebb az a fantasztikus érzés tölt el, hogy óvsz engem, és valóban szeretsz. Van egy hírem, nem tudom, mit szólsz hozzá. Még nem említettem, de a közeljövőben hosszabb időre elutazom.

Soltész kérdően nézett rá. Elképzelni sem tudta, hová akar menni Sarolta.

– Várjál, még nem mondtam el mindent. Szeretném, ha te is velem tartanál.

– Hová, szívem?

– Menjünk szép sorjában, jó? Szeretnél több fizetést kapni, és több időt velem tölteni?

– Hát persze. De ha többet utaznék, feltűnne Pirikének, másrészt veled sem lehetek annyit, nem gondolod?

– Mindenre van megoldás. El tudom intézni, hogy papíron ne csak a Fontennek, hanem egy másik gyógyszergyárnak is dolgozzál. Dupla fizetés, dupla kedvezmények, és ami a legfontosabb, ezt a másik gyárat csak porhintésnek szánnánk. Helyette, titokban, nekem kellene, hogy segíts.

– Ebből egy árva szót sem értek. Próbálj kicsit lassítani. Azt akarod mondani, hogy azzal etetnénk másokat, többek között a családomat is, hogy elvállaltam még egy gyógyszergyár nemzetközi ügyeit? Ezt képtelenségnek tartom, de a játék kedvéért, mondjuk, hogy így lesz. Viszont arról fogalmam sincs, hogyan tudnád elintézni. Vannak kapcsolataid a másik gyárral? És a mi igazgatónk tudna róla? Mit jelent, hogy csak papíron képviselném a másik gyárat? Ez ugye, ha jól számolok, három kérdés. Meg azt sem tudom, miben kellene neked segítenem.

– Mielőtt válaszolnék az összes kérdésedre, kíváncsi vagyok valamire. Próbálj elgondolkozni azon, vajon mire lennél képes értem? A múltkor el akartál venni feleségül, nekem kellett visszarángatni a földre. El tudod képzelni, milyen nehéz volt megjátszanom az elfoglalt tudóst, hogy meggyőzzelek arról, nem szabad elhagynod a családodat? És ha most én kérnék tőled valami furcsát? Valami meglepőt? Ugye most fogod betölteni az ötvenedik évedet? Az eltelt évek alatt, tettél valami igazán fontosat valakinek, vagy az országnak?

– Mire gondolsz?

– Gondold végig az életedet. Elvégezted az egyetemet, munkába álltál, aztán bekerültél a Fontenbe. Az utóbbi időben olyan jól keresel, már arra is jut, hogy a lányod Londonban élje világát. Ilyen kis ország esetében, ugye egyetértesz velem, ez nagyon szép eredmény. De néha az az érzésem, hogy ha valamilyen oknál fogva átkerülnél egy osztrák gyárhoz, nem éreznél semmi különbséget. Megkapnád a fizetésedet, eltartanád a családot és kész. Kezded már kapiskálni, mire gondolok? Soha nem érezted úgy, hogy te is tartozol valamivel ennek az országnak?

– Mivel tartoznék? Nem értelek.

– Akkor közelítsük meg máshonnan a dolgot. Azt te is tudod, az ALS kutatás megrekedt. Most ne foglalkozzunk az okokkal. Inkább arra kérlek, gondolkozz el egy percig, vajon örömet okozna neked, ha egy vagy két év múlva bejelentenénk, hogy birtokunkban van az ALS elleni vakcina? Azon kívül, hogy hihetetlenül meggazdagodnánk, éreznél valamilyen büszkeséget, hogy a te gyógyszergyáradnak sikerült először a világon?

– Hát persze.

– És ha arra kérnének, hogy tegyél valamit ennek érdekében?

– Micsodát?

– Például, hogy segíts azoknak, akik meg akarják szerezni a hiányzó műszert az ALS kutatás befejezéséhez. Nyilván nem tárgyalások útján történne a dolog, és veszélyekkel is jár. Segítenél?

– Mi ez az egész? Kezd a történet egy James Bond históriához hasonlítani.

– És akkor mi van? Állandóan kibújsz a válasz alól. Segítenél vagy sem?

– Az attól függ, mit kellene tennem. Sem betörni, sem verekedni nem vagyok hajlandó. Ha az eszemre, a több évtizedes tapasztalatomra, vagy a nyelvtudásomra van szükség, akkor nem ellenkeznék.

– És ha azt mondanám, hogy mindezt velem együtt kéne végezned?

– Miért, te már elvállaltad, hogy részt veszel ebben a történetben?

– Ennél sokkal többről van szó. De mielőtt tovább mennénk, szeretnék világos választ kapni. Hajlandó vagy segíteni, vagy sem?

– És ha nem? Akkor eltűnök egy lakatlan szigeten? Vagy bedobnak egy mély gödörbe, és elfelejtenek?

– Bolond vagy. Ha nem vagy hajlandó csatlakozni hozzánk, akkor aláírsz egy papírt, amelyben tudomásul veszed, hogy a köztünk elhangzott beszélgetés minden részlete szigorú államtitok, és soha senkinek nem beszélhetsz róla.

– Álljunk meg egy pillanatra. Saci, neked milyen részed van ebben? És még mindig nem válaszoltál az előbbi három vagy négy kérdésemre.

– Pillanatnyilag hagyjuk függőben őket. Most nem rólam van szó, hanem rólad. Szeretném, ha válaszolnál a kérdésemre.

– Hadd foglaljam össze a dolgot. Azt kérdezed, hajlandó lennék-e részt venni egy olyan, nevezzük titkos akcióban, amelynek az a célja, hogy megszerezzük, igen, ha jól emlékszem Svájcból, azt a hiányzó műszert. És még az is lényeges, hogy ebben a dologban neked valamilyen fontos szereped van. És mi ez a szervezet, amelynek dolgoznánk? Valamilyen külföldi szerv, vagy maga a magyar titkosszolgálat? És tudod, mi zavar a legjobban? Úgy látom, te már nyakig benne vagy ebben a históriában. Mégsem várhatod el tőlem, hogy anélkül vállaljak el valamit, hogy ne tudjam, kinek, vagy milyen szervezetnek kellene dolgoznom. Értesz engem?

– Hát hogyne értenélek. De ez az egész olyan, mint a 22-es csapdája. Addig nem válaszolhatok a kérdéseidre, amíg nem kaptam tőled világos választ, hajlandó vagy-e részt venni a svájci akcióban vagy sem?

– Mondd, drágám, mi az Istenbe keveredtél?

– Laci, várom, hogy válaszolj a kérdésemre.

– És ha nem vállalom? Azon kívül, hogy alá kell írnom a papírokat a titoktartásról, mi lesz a mi kapcsolatunkkal?

– Az sajnos véget ér. Hidd el, beleszakadna a szívem, de nem lenne más választásom. És azt sem szavatolhatom, hogy nemleges válaszod esetén továbbra is a Fonten gyár munkatársa maradhatsz. Ez már nem tőlem függ.

Soltész megint felugrott a helyéről. Ez képtelenség. Megértette, az asszony nem mindenről dönthet saját belátása szerint. Őt is köti valami, méghozzá eléggé súlyos dolog… De a gondolat, hogy elveszítheti, elviselhetetlen volt számára.

– Nem, azt nem tudnám elviselni, hogy ne találkozzunk többet. Rendben van, vállalom. De csak egy feltétellel. Ha te is ott leszel mellettem, és még egyszer hangsúlyozom, nem vagyok hajlandó semmilyen erőszakos cselekményben részt venni.

– Megígérem, és te tudod a legjobban, még sohasem csaptalak be. Most már elárulhatom, nem külföldi szervezetről van szó. Pillanatnyilag elégedj meg annyival, az itthoni titkosszolgálati szervek akarnak segíteni a Fontennak a műszer ügyben. Már csak az van hátra, hogy aláírd ezeket a papírokat.

– Mik ezek?

– Csak formaságok. Az van benne, hogy mostantól fogva tőlem kapod az utasításokat. Köteles vagy a legjobb tudásod szerint végrehajtani, és az összes titkot megőrizni. Az aláírásoddal egy füst alatt kinevezést kapsz – persze csak formailag – a MATAB gyógyszergyár külkereskedelmi osztályára, vezető munkatársként, az okiratban szereplő fizetésért. A dolognak ez a része publikus, ezt tehát elmondhatod Pirinek is, vagy bárki másnak. De már most kezdd el neki beadni, hogy az újabb munkád sokkal több elfoglaltsággal jár. Meg azt is, hogy továbbra is a Fontenban dolgozol, onnan fogod intézni a MATAB ügyeit is. A két gyár megegyezett erről. A családodnak tudomásul kell vennie, hogy a kezdeti szakaszban jóval többet leszel távol, mint idáig. Minden világos?

– Igen, megértettem. Szóval mától kezdve nem csak titkos szeretők, hanem titkos összeesküvők is leszünk. Egészen romantikusnak tűnik. És mikor fogod elárulni, hogy te mióta veszel részt ebben?

– Örülök, hogy így fogod fel. Most nincs időnk erre. Biztos vagyok benne, lesznek nyugodtabb időszakaink is. Talán el is utazhatunk kettesben valahová. Megígérem, mindent el fogok mondani. Légy türelemmel. De soha ne felejtkezz meg róla, a porondon nem csak mi vagyunk. Minden ország a saját titkosszolgálatát működteti. És a küzdelem nem széplelkek harca. Még valami. Ha utasítást kapsz, nem mérlegelheted, hogy annak mi az oka, azzal mit akarnak elérni. Meg kell értened, mi csak apró, de fontos fogaskerekei vagyunk a szervezetnek, amit magunk között csak Cégnek hívunk. Egyetlen feladatod van a kapott utasítással: végrehajtanod. Még akkor is, ha fogalmad sincs, mi az értelme. Megértetted, Lacikám?

– Igenis, parancsnok asszony. Te jó Isten, hány oldal ez az egész?

– Na, látod, kész is vagy vele. Itt a végén írd alá. Ez az.

– Nekem is van egy kérésem. Meséltem, rávettem Pirikét, hívja meg ebédre az orvosnő barátnőjét, és a lányát, Böbét. Mindketten magukkal hozták a partnerüket is. Böbe barátja, akit Dr. Forgács Sándornak hívnak, tanársegéd az orvosi egyetem Kémia Tanszékén. Ebéd után elvonultunk konyakozni, meg szivarozni. Eközben Sanyi, Böbe fiúja kibökte, már elege van az egyetemből, valójában kutatással szeretne foglalkozni. Amikor megtudta, hol dolgozom, nyíltan megkérdezte: segítenék-e neki bejutni a gyárba, és bemutatni a Professzornak. Kitérő választ adtam, de azóta is hívogat, nem mászik le rólam. Arra gondoltam, mielőtt ráereszteném a Professzora, jó lenne, ha először te néznéd meg, alkalmas-e kutatónak. Ha megfelelőnek találod, bevihetnéd a professzorhoz. Tudod, ha sikerülne bejuttatni a fiút a kutatólaborba, azt Pirike és Tilda, a barátnője nagy sikernek könyvelné el. Miért ne lehetnék egyszer én is jófiú a szemükben? Ugye értesz?

– Nincs semmi gond. Ha megbeszélted ezzel a Forgáccsal, hogy mikor látogat meg a gyárban, szólj, átmegyek hozzád, és magammal viszem. Jó lesz így?

– Nagyon hálás vagyok Sacikám. Most már visszabújhatunk az ágyba?

*

Dr. Kővágó Sarolta naplójából

1998. augusztus 2.

Az utolsó éjszakát Balatonfüreden a professzor szobájában töltöttem. Ha fel akarnék vágni, azzal büszkélkednék, hogy nemcsak fiatal és életerős férfiakkal volt viszonyom, hanem idősebbel is. El kell ismernem, Frigyes sok mindenben túltett elődein. Figyelmesebb és odaadóbb szerető volt, mint a nála fiatalabbak. Sokkal jobban oda volt értem, szinte lángolt, és a tapasztalata sok mindenért kárpótolt.

Ezen az éjszakán alig hunytam le a szemem. Hajnaltájt, kisurrantam az erkélyre, egy szál törölközőbe csavarva, így vártam a napkeltét. Közben azon járt az eszem, milyen szerencsém van, hogy olyan férfiakkal kellett megismerkednem, akik egyáltalán nem voltak ellenemre. Hiszen megtörténhetett volna, hogy a sors egy erőszakos vagy perverz férfival hoz össze. A professzor pedig valódi úriember. Még fogalmam sem volt, mikor és hogyan leszek képes a kitűzött célt elérni, de nem voltak kétségeim, a rám bízott feladatot teljesíteni fogom. Csak idő kérdése. Aztán visszabújtam a meleg ágyba. Frigyes megérezhette a mocorgásomat, pillanatra kinyitotta a szemét, rám mosolygott, átölelt a kezével, és azon nyomban továbbaludt.

Hétfő reggel nem maradt sok időnk egymásra. Csomagolni kellett, el akartam érni a pesti gyorsot. Éppen a recepciót akartam hívni, hogy vigyék le a csomagjaimat, amikor valaki kopogott az ajtón. Kinyitottam, Frigyes állt az ajtóban. Leült a fotelba, és az ölébe húzott. A mellemre hajtotta a fejét, aztán elmondta, két hónap múlva a frankfurti egyetem kémiai tanszéke konferenciát tart arról a kutatásról, amely most folyik az általa vezetett frankfurti gyár laboratóriumában. Nagyon szeretné, ha el tudnék jönni. Természetesen meghívót is fog küldeni az egyetememre, de azt akarta, tudjam, már most azokért a napokért él. Ne aggódjak, minden költséget a frankfurti gyár visel, és végtelenül boldog lenne, ha a három napos konferencia után tudnék még egy hétig maradni. Kivenne szabadságot, és együtt járnánk be Németországot.

Ez a meghívás megkímélt attól, hogy azon törjem a fejem, hogyan tudom a kapcsolatunkat életben tartani. Rámosolyogtam, és boldogan csókoltam meg. Megnyugtattam, mindent meg fogok tenni, hogy ott legyek a németországi konferencián.

Gyorsan eltelt a két hónap.

Frigyes várt a frankfurti pályaudvaron, kezében hatalmas rózsacsokorral. Egymás karjaiba zuhantunk, a bőrén éreztem, mennyire vágyódott utánam. Hatalmas csatahajónak is beillő gépkocsival vitt az általa kiválasztott szállodába, amely a város központjában volt. Nem engedett sehová, megfürödtünk, és azonnal ágyba bújtunk. Este vacsorázni mentünk. Még jó, hogy magammal hoztam a sötétkék estélyi ruhámat.

Ja, nem is meséltem, drága naplóm, megnövesztettem a hajamat. Most vállig ér, és a végén bekunkorodik. Szemüveg pedig nincs, képzeld, megszoktam a kontaktlencséket. Álltam a szálloda elegáns fürdőszobájának földig érő tükre előtt, és elégedett voltam a látottakkal. Vékony, elegáns, sötét szőke hajú fiatal nő nézett vissza rám. Arcán alig volt festék, csak sötétkék szemét hangsúlyozta kevéske szemfesték. Rúzst nem kellett használnia, mert ha nyelvével megnyálazta ajkait, úgy ragyogtak, mintha a legdrágább ajakrúzzsal festették volna ki.

A fogaim hófehéren csillogtak, ilyenkor anyám jutott eszembe, aki annyit nyúzott az utált fogszabályozó miatt. Kék ruhám leért a földig. Semmi más dísz nem volt rajtam, csak a vállpánt alatt egy arany delfin készült a tengerbe ugrani. Ezt a brossot akkor kaptam, amikor az első kapcsolattartóm és szerelmem elbúcsúzott tőlem. Máshová rendelték, azóta nem találkoztam vele. Tőle tanultam, a kötelesség teljesítése mellett szabad élvezni is, ami kellemes és jól eső a munkámban. Most is ezt tettem. Hiszen egy fess, szépen öregedő, Európa szerte elismert tudóssal megyek, minden bizonnyal drága étterembe vacsorázni. Frigyes imád, és hazudnék, ha azt állítanám, ellenemre volna.

Persze arról sem felejtkeztem el, miért vagyok Németországban. Valamilyen módon be kell jutnom a titkok kamrájába, a professzor világhírű laboratóriumába, hogy lássam, hol tartanak a kísérleteikkel.

A felkészítőim lelkemre kötötték, még véletlenül se tegyek olyat, ami felkeltené a professzor vagy munkatársai gyanúját. Meg kell maradnom a szerepemnél, csak egy pesti, ötödéves kémiahallgató vagyok, aki évfolyamelső, és aki véletlenül belezúgott a híres frankfurti kémia professzorba. Ezért a szerelem ápolása mellett minden erőmmel arra kell törekednem, hogy bejussak a professzor laboratóriumába, ráadásul úgy, hogy az a legtermészetesebb dolognak tűnjék. Nem voltak kétségeim, ezt a feladatot is megoldom.

Hozzászólás