Römi parti forever

1

Szerző: Politzer Tamás

– Palika, holnap iskola után megyünk a piacra, úgy készülj.

– Böszéder, papa, imádom a sukot. Vegyünk majd avokádót és hurmát is, jó?

– Majd megmutatod, melyik mi és veszünk, de előbb majd elintézünk közösen valamit.

– Gondoltam, hogy intézünk valamit, leginkább akkor megyünk valahová együtt.

– Ne piszkálódjál Palika, te már perfekt ivrit vagy, már harmadik éve jársz itt iskolába, én meg ugye alig haladok…

Palika és Ernő délután három után szállt buszra, az végig araszolt a Dizengoffon, majd amikor az Allenby-n az első megállóban megállt, apa és fia leszállt, kéz a kézben izgatottan besétáltak a sukra.

– Nem tudom annak a kurta utcának a nevét, Palika, csak azt tudom, hogy a piacról nyílik, ott van egy bútoros, előbb oda megyünk.

– Tudom, papa, emlékszem, amikor a Ber Tuvijára költöztünk, ott vetted a hálószoba bútort, meg az ebédlő asztalt. Emlékszel, a bútoros bácsi azért engedett öt sékelt, mert tetszett neki ahogy én tolmácsoltam. Oda találok, ne félj. Most mit veszünk?

– Ha nem mondta volna anyád, akkor elárulom. Három vendég jön hozzánk otthonról. Blum Jenő, Kardos Emil, Schwartz Tibor.

– Emlékszem rájuk, minden vasárnap nálunk kártyáztak, ugye? És mind a három szabó. Egyébként Blum nem Blum, hanem Bartus, a Schwartz meg Szigeti lett.

– Igen, igen, de nekem már csak az eredeti nevük jön a számra, mert együtt gyerekeskedtünk, együtt tanultuk az alefbétet Weinberger Józsi bácsitól, együtt éheztünk, fagyoskodtunk, kerültük az aknákat muszos korunkban Ukrajnában aztán meg …

– Tudom, papa, sokszor elmondtad. Miért jön mind a három egyszerre?

– Alijáznak. Blum, ha neked jobban tetszik, Bartus és Szigeti, még mindig özvegy, Kardos meg örökös agglegény, szóval mindegyik magányos, családtalan. Úgy gondolják itt majd más lesz, jobb lesz.

– Itt is van a mi utcánk, látod a boltot? Mit veszünk?

– Három ágyat vagy három matracot, attól függ milyen árak vannak. A méretet felírtam, az ár mellett az is fontos, hogy beférjen a kis szobába mindegyik.

– Shalom, emlékszem én rátok. Ti jöttetek három éve Szatmárvárkonyból. Nu, gyerek, Palika, megtanítottad a szabádat jól ivritre? Vegyetek valamit, nagyon fájintos kanapék, fotelok vannak most. Te Jenő, az vagy ugye, látod, hogy emlékszik Spiegel bácsi, ezek olyanok már, hogy a Rótsild báróék is megnyalnák utána a csekkfüzetüket, ha ilyet vehetnének. Madracot? Ajjaj, igen, tudom és Ernő vagy, van itt tucatjával, mondjad a méret. Nem, inkább Palika mondja ivritül, mert te magyarul olyan tájszóval beszélsz Ernő, hogy én nem érteni, mert nálunk Trencsényben máshogy járt a szó, mint nálatok, többet tudtam én ott tótul, mint magyarul. Meg ugye az én agyam, nyelven már negyvenhat óta ivritre fog, most hatvanegyet írunk, haver.

– Spiegel bácsi apu venne három ágyat.

– A legjobbkor, Palikám, itt van ni. Szép famunka, gyönyörű kárpit, a betétet felemeled, mehet bele az ágynemű. Micsoda, drága? Ezt bezzeg megérted, te is Ernő. Nem, mondjad apádnak, egy shékelt se tudok engedni. Stimmt a méret is. Ha a felét kifizetitek, a másik fele jöhet részletre fél évig, nem, miket mondok, három hónapig. Bérletbeee? Mondd még egyszer, Palika. Szóval bérletbe. Fél évre, de lehet, hogy korábban és lehet, hogy tovább? Értem, alijázó vendégeitek lesznek. Mondok én valamit, egyet kifizettek, és akár fél vagy egy évig is használhatjátok a másik kettőt grátisz, jó? Persze csak akkor veszem vissza, ha a kárpitja nem lesz ilyen-olyan foltos, különben ki kell fizetni, nu? Nem, a fuvart ti fizetitek, igen, még mindig a vejem szállítja az árut, meg tudtok vele egyezni.

Eljött a napja az alijázók érkezésének. Ellike és Jenő kora reggeltől készülődött: kiürítették a kis szoba beépített szekrényét, hadd legyen hely a pakoláshoz, ágyneműt húztak a Spiegel-féle ágyakra, hálószobájukból átvitték a kézi csomózású magyar perzsát, hogy ne a műkőre lépjenek ki az ágyból a vendégek. Ellike két napja savanyította legnagyobb lábasában a kenyérszeleteket, néhány babérlevél között lapuló káposzta leveleket, amelyeket sós vízzel öntött fel. Julika és Palika fintorgott az erjedő, savanyodó káposzta szagától, amely a téglával leszorított fedő alól terjengett a házhoz ragasztott, egyébként üres garázsból.

Ellike néha sóhajtozott, nem, ez nem lesz olyan, mint a szatmári káposzta. Szegény anyuka, ha élne, biztosan nem dicsérné meg. Hiába, itt ez is más, mint minden más… A darált libamellből, rizsből, apróra vágott hagymából gyúrt húsgombóc viszont virtigli szatmári ízű lett. Három órát főtt a káposzta levelekbe burkolt töltelék, a mellé darabolt apró káposzta. Ernő hozott két pár libakolbászt is – arany áron, sóhajtotta Ellike – és délután kettőkor örömmel kihirdette, kész a töltött káposzta, jöhet az a három szabó legény.

Azok jöttek is fél öt körül, álmosan, izzadtan, egy-egy vulkánfíber bőrönddel. Jenő kifizette a taxist, megölelte mindhárom cimboráját és bevezette őket a házba. Ellike is két oldalról adott nekik üdvözlő puszit, mindegyiket hátba veregette kedveskedve: rosszaságok, itt vagytok? Aztán römikártyát hoztatok-e? Naná, válaszolt a hármas és láthatóan felélénkültek.

– Hűha, tik meg milliomosok lettetek -, kiáltott fel Bartus, amikor belépett az előszobából a hallba vagy ahogy errefelé hívják, szalonba. – Ez a szoba nagyobb, mint a szatmárvárkonyi imaterem, te Ernő, te Ellikém? Rátok szakadt a bankbetét?

– Az úgy volt Blumocskám, hogy az alija idején itt laktunk két pici szobában albérlőként Szidi néninél, anyám másod unokatestvérénél, aki még negyvenhatban alijázott. Ő már otthon perfekt volt angolul, németül, szinte rögvest egy bankban kezdett itt dolgozni. Egymásba szerettek a főpénztárossal, akinek a családja még a cári időkben jött ide Odesszából. Elvette a főpénztáros Szidikét, gyerek nem volt, gondolhatod, miért. Szépen éltek, jól kerestek, több lakásuk, házuk is volt. Ötvenkilencben Szidi megözvegyült, mindent eladott, csak ezt a házat tartotta meg, ide költözött, közel a tengerhez, a Dizengoffhoz. Másfél évig éltünk vele egy fedél alatt, egyszer csak jött egy rendőr estefelé, hogy szegénykémet szívroham érte a tengerparton, igazolványában ez a cím van. Senkije nem volt ugye, mi temettettük el. Itt álltunk a nagy bizonytalanságban, vajon meddig lehetünk albérlők. Hozott a postás fél év múlva egy bírósági iratot, Palika már azt is le tudta fordítani. Képzeljétek, Szidike ránk hagyta ezt a házat meg egy nagyon jó kis összeget a bankban. Hát így lettünk mi háztulajdonosok. Ti most a Szidike régi hálószobájában fogtok lakni. Nyugi, minden ágy vadonás új, nemrég vette Jenő. Dehogy fizetitek ki az ágy árát, kell az majd nekünk. Majd megegyezünk a bérleti díjról, langzam, langzam. Tudom, tudom, hogy kaptatok a szoknuttól erre, majd elszámolunk, jó. Mossatok kezet, üljünk asztalhoz, főztem nektek szatmári húsos, töltött káposztát álá telaviv. A savanyítás nem úgy sikerült, ahogy kéne, de éhes ember nem finnyáskodik. Különben meg ne az otthoni ízeket keressétek, hanem szokni kell az ereci konyha ízeit. Majd meglátjátok, minden jó lesz, csak egy kis szerencse kell. Én már beszéltem a kártyaklubban egy sathennel, segíteni fog nektek. Jó, jó, tudom, hogy nem kötelező házasodni, majd kialakul.

Előkerültek az ajándékok: Ernő négy csomag Piatnik römi kártyát kapott, Ellike egy nokedli szaggatót, Julika egy alvós babát, Palikának furnérból kivágott, zöldre festett, géppisztolynak látszó játék érkezett. A gyerek csodálkozó arcát látva Bartus megemlítette: kisöreg, otthon folyton azt mondtad, ha kérdeztük, mi leszel, ha nagy leszel, hogy geppuskás… Így mondtad, geppuskás….

Mindenkinek ízlett a libakolbászos töltött káposzta. Az almás pitéről nem is beszélve! Szigeti jól lakottan nyújtózkodott és dicsérte Ellike ételeit.

– Csak egy jó pohár szódavíz hiányzik, már meg ne sértődjetek kedveseim. Ja, ez az volt? Nem tudom én héberül a szodavoda nevét, no, meg aztán ez kupakos üvegben van, nem úgy, mint otthon a Fried Laci szódája. Képzeljétek, nálunk már a régi szódás üvegeket is gyűjtik. Még a parazsas vasalómat is meg akarta venni tőlem a körzeti orvos.

Amint végzett a mosogatással Ellike, a három vendéget kérdőre vonta, miért növesztett mindegyikük szakállt? Olyan furcsa az őszes, bozontos szőrhalom, emlékezete szerint csak Kardosnak volt annak idején olyan Jávor Pálos bajuszkája, a többinek még az sem. Egymásra nézett a három szabó mester, majd Bartus szólalt meg.

– Ne izélj már Ellike, a kedves urad, Ernőke írta meg egyszer nekem, hogy ha majd jövünk, aztán rendes zsidó külsőnk legyen, bajusz, szakáll, pájesz… Pájeszt azért nem mertünk otthon növeszteni, mert ugye… De a szakáll, a bajusz nőtt, nőtt. Annyi hátránya volt, hogy új útlevelet kellett csináltatni.

Julika és Palika kíváncsian rohant be a szalonba, amikor meghallotta anyja, apja kacagását. Ez a széltoló Ernő miket művel, mivel viccelődik, morgott a három szakállas.

Aztán éjfélig verték a blattot, rablórömiztek. A negyedik felváltva hol Elli, hol Ernő volt.

– Hála annak, aki ezt elősegítette, hogy megéltem azt a napot, hogy Tel-Avivban már az első napomon römizhetek – értékelte a civakodástól, beszólásoktól sem mentes parti után az első estét Kardos.

Hálálkodhatott eztán is, mert napra-nap csak römiztek. Amikor Ellike és Ernő dolgozott, hármasban kártyáztak. Amint megjött az iskolából Palika vagy Julika, rögtön bevonták valamelyiket a römibe. Ezt persze a szülőknek egyik sem árulta el. Míg Elli a munka után összeütötte a vacsorát, Ernő volt a negyedik, aztán váltotta őt Elli. Éjfél előtt ritkán került ágyba a römiző társaság.Tíz-húsz shékel cserélt gazdát egy-egy parti után. Rendszerint Bartus számolta a pontokat. Otthonról hozott, ötven filléres számtan füzet lapjain.

Ellike néha megkérdezte a három, immár simára borotvált olét, hogy állnak az ügyintézéssel, keresnek-e lakást, munkát, de a kérdezettek csak legyintettek, Ellike, meg kell itt szokni, nem kell semmit elsietni. Jó, jó, majd el kezdjük a nyelvtanulást is, ne féljél semmit. Olykor Palikával együtt mentek el délutáni órákban ügyeket intézni bankba, más helyekre. Mindig igyekeztek haza, leszedték a nagy ebédlő asztalról az asztalterítőt és kezdődött az éjfélig tartó játszma.

Teltek-múltak a hetek, csak a közeli klubba lehetett elcsábítani Bartust, Kardost és Szigetit, de ott is csak a kártyával törődtek.

Ernő előállt egyszer azzal, hogy főnökének a menye egy petaktikva-i ötven varrógéppel dolgozó, Aradról elszármazott, férfiszabóból lett ruhagyárosnál könyvelő, náluk mindig szükség van szabókra. Kell gyakran szabász, varró szakember… A három, Szatmárban felnőtt szabó mester kerek perec elutasította az ajánlatot: majd bolondok lesznek ők megint gyárban gürcölni, elég volt otthon, ahol a szabók szövetkezetében olyan valaki hajtotta őket, akit ők még inasnak se vettek volna fel. Nem és nem. Majd inkább hárman együtt nyitnának egy kis üzletet, műhelyt a környéken, nem tömegáruval foglalkoznak, hanem klasszikus, kézzel varrott öltönnyel. Kardos női szabóságban is tanult Debrecenben, ő vinné a női szalont, nyugi majd összejön valami jó kis mecije. Az is benne van a pakliban, hogy esetleg mennek tovább Chilébe, mert Kardosnak vannak ott rokonai. Most azonban Ernő csak ne agitáljon, inkább keverje a lapokat és osszon, még lefekvés előtt minimum két partit kéne ütni.

Ellike egyre gondterheltebb lett. Jó hogy a három szabó nekik külön pénzbe nem kerül, mert korrektül hozzájárulnak a háztartási kiadásokhoz, a napi főzés, mosás, takarítás se teher, mert találtak a klubon keresztül egy Erdélyből elszármazott özvegyasszonyt, aki szinte baráti összeg ellenében kiszolgálja őket. Ellike már unta, hogy naponta abból áll az esti program, hogy csak römiznek, römiznek, römiznek… A jó römi partiból is megárt a sok, mondta Ernőkének. Ráadásul a két gyerek is rákapott a kártyázásra. Már szóltak az iskolában, hogy Palika állítólag pénzben játszik a szünetekben a társaival…Menjenek már dolgozni, nem?

De minden hiába volt, Bartus, Kardos, Szigeti nem mozdult. Nem érdekelte őket a tengerpart, múzeum, kávéház, állatkert, se állás, se nyelvtanulás, se semmi, csak a römi, nem kerestek lakást. Sétálgattak néha-néha a Ber Tuvija utcán.

Vendégeskedésük negyedik hónapjában a vacsora utáni kártyázás előtt Szigeti zavartan, kissé idegesen bejelentette a nagy hírt: egy hét múlva repülőre ülnek. Nem, nem Chilébe mennek, hanem Pestre, aztán tovább haza vonattal… Igen. És nem jönnek vissza. A szoknutnál már rendeztek mindent. Nem lesz abból otthon semmi galiba, hogy itt állampolgárok lettek. Itt a levél, visszaveszik őket a szabószövetkezetbe. Kirúgták már onnan azt a részeges főnököt és Bartus egyik régi segédje lett a nacsalnyik, vele ők szót tudnak érteni. Nem, nem lesz gond egyikőjük házával, lakásával sem, mert Gereben ügyvéd úgy csinálta a szerződést, hogy csak egy év elteltével lehetnek tulajdonosok a vevők, addig a vételár persze letétben van… … Miért ne? Olvassátok csak a kenyérboltos Kurczné Eta levelét. Nagyon szomorú ő is, férje is, mert a három jó barátot, kártyapartnert nélkülözni kell. Nincs kivel römizni. Hétköznap még csak el vannak, de a vasárnap szörnyű. Ellike, Ernőke mindent köszönünk, de megérthetitek, nekünk haza kell mennünk, nem hagyhatjuk, hogy Kurcz Béla és Etuska römizés nélkül unatkozzon. Szóval megyünk haza, munkában, römiben ott folytatjuk, ahol abba hagytuk… De az sincs kizárva, hogy visszajövünk és folytatjuk veletek a rabló römit…

1 komment

Hozzászólás