Marslakók között

2

szerző: Gideon Peer

A Marslakók legendáját mindenki ismeri. A negyvenes évek Amerikájában így nevezték – tréfásan, vagy nem is olyan tréfásan – azokat a magyar származású tudósokat, akik Hitler elől menekülve Amerikában találtak menedéket. Pesti matematikusok, fizikusok voltak, szinte ugyanabból a kerületből, talán még egyazon utcából is, akik tudásuknak köszönhetően szinte már nem is számítottak földi halandóknak, hanem a külvilágból – mondjuk a Marsról – idecsöppent tudomány-hordozóknak. Neumann János, Wigner Jenő, Teller Ede, Szilárd Leó és Kármán Tódor voltak ezek a mesébe illő emberek.

Mindez hogyan lehetséges? – kérdezték az amerikaiak. Állítólag egy magyar híresség így válaszolt: „annyira könnyebb írni és olvasni megtanulni magyarul, mint franciául vagy angolul, hogy a magyar gyerekeknek sokkal több idejük jut a matek gyakorlására…”

Ami – valljuk be – a valóságtól messze áll, legalább, mint Makó Jeruzsálemtől. A magyar nyelvre egyáltalán nem jellemző, de történetnek nagyon szép.

Izraelben is voltak, vannak Mars-lakók. Persze őket nem ezzel a névvel illették. A „magyarok”, vagy pejoratívabb formában a „magyar maffia” néven híresedtek el. A különböző művészeti ágakban, az újságírás, grafika, a szobrászat, a karikatúra és a filmművészet terén alkottak maradandót. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a maguk nemében úttörők voltak: megrajzolták a fiatal ország kulturális arculatát, és hozzájárultak ahhoz, hogy Izrael a művészetekben is az addig nem ismert szférákba juthasson.

Kik voltak ezek az emberek? Jól ismert nevek következnek.

Efrájim Kishon, Tomi Lapid, Farkas Jenő (Zeev), Gárdos Károly (Dosh), Dán Ofry és Dan Reisinger. Persze, a névsor nem teljes, de vitathatatlan, hogy az említetteket nem lehet megkerülni, ha az izraeli kulturális életről van szó.

Erről beszélgettünk, erre emlékeztünk Dan Reisingerrel, régi ismerősömmel, hadd ne mondjam, barátommal Givatayimban levő otthonában.

Vendéglátóm festő, grafikus, szobrász, és, amit talán nem mindenki tud róla, karikaturista is. A régi izraeli nagyok egyik utolsó mohikánja, aki mindenkit ismert, sokukkal együtt is dolgozott. Persze nem csak magyarokkal, más művészekkel is, már csak azért is, mert nyelvi problémái sosem voltak. Nemcsak, mert a művészet világnyelv, hanem, mert hét nyelvet bír (hét nyelven beszél), igaz – mondja – nem mindegyikben tökéletes…

Dan Reisinger a jugoszláviai Kanizsán született 1934-ben. 1949-ben vándorolt Izraelbe, Saar Aliyában telepedett le, amit – a könnyebbség kedvéért – Sátoraljaújhelynek nevezett. Nem tudni, a hasonló csengésű név, vagy az akkori lakóhely, a sátortábor miatt. Szobafestő- és mázoló családból származott, apjáék komoly céget alapítottak Belgrádban, de szabadidejükben festmények is kikerültek a kezük alól. Édesapja falusi tájképe ma is díszhelyen függ Dan lakásában.

Ő is festegetett „Sátoraljaújhelyen”, és ez lett a „veszte”. 1950-ben egy Szochnut küldöttség járt a táborban, és a jó szemű hivatalos embernek megtetszettek a fiatalember képei. Magával vitte az „igazi” Jeruzsálembe, ahol felvették a Becalel művészképző főiskolába, amit – ha már arra járt – kitüntetéssel végzett el. 1958-ban az Expon találhatjuk Brüsszelben, ahol már Izraelt képviselte, mint grafikus. Abba Evennel és Moshe Dayánnal járták a pavilonokat. Észrevették, hogy az egyiptomi kiállításon a Közel-Kelet térképéről hiányzik Izrael. A nemzetközi plakátpályázaton három művet díjaztak. Az egyik nyertes mű alkotója Dan Reisinger volt. Arról már nem szólt a fáma, hogy a festő úr Brüsszelben is ecsetet ragadott és „kiigazította” az egyiptomi fél hiányos térképváltozatát…

A világot bejárta, a legrangosabb kiállítóhelyekre, múzeumokba hívták meg.

20160501_111531

Például New Yorkban a Modern Art múzeumban és persze a telavivi, és a jeruzsálemi Héber Múzeumba, valamint a Yad Vasembe is. Igazából se szeri, se száma, ahol kitüntetésnek vették, ha bemutathatták műveit.

Londonban megismerkedett Tomi Lapiddal, aki akkoriban a Maariv tudósítójaként élt ott. Ebből az ismeretségből-barátságból később megszületett az AT női magazin, amelynek Dan volt a „szülőatyja”. Ott ismerkedett meg feleségével, Annabellel is, aki követte Izraelbe, és itt angol tanárnőként dolgozott. „De nem tőle tanultam meg angolul, már előtte is tudtam” – mondja mosolyogva Dan.

Több kitüntetésben részesült, felsorolni is nehéz. Legbüszkébb az Izrael-díjra, amelyet 1998-ban kapott azért, mert megújította az izraeli grafikus nyelvet, kifejezési formát. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem professzori elismeréssel jutalmazta.

Talán nem is tudták a címet odaítélő urak, hogy Dan Reisinger nagyapja, aki foglalkozására nézve plafonfestő volt, két testvérével Szegeden egy kapualj falára, megrendelésre festett egy képet, amely a Hét vezért ábrázolta. Az utca neve azóta is Hétvezér…

****

Az alkalom, az apropó a beszélgetésre a budapesti szoborállítás, amelyről a napokban tért haza, kicsit fáradtan, kicsit csalódottan, de végül is: büszkén.

A Teleki téren, a nyolcadik kerületben, nem messze a Józsefvárosi pályaudvartól, ahonnan a zsidókat deportálták, állították fel a Munkaszolgálatosok szobrát a Magyarországi Holokauszt Áldozatai Emléknapja tiszteletére.

Reisinger Munkaszolgalatos Memorial

emlékmű

A szoborcsoport talán egyedüli a maga nemében a világon, minthogy a munkaszolgálat is egyedüli, kifejezetten magyar „találmány” volt. Több tízezer magyar-zsidót, katonakorban lévő fiatalembert hurcoltak el „katonai kisegítő szolgálatra”, ami tankcsapdák ásását, aknamezők „hatástalanítását”, és azt is jelentette, hogy lehetőséget adott a magyar katonák, keretlegények, nyilasok kegyetlenkedésére, szadista, alantas ösztöneik kiélésére, a harcmezőn elszenvedett vereségeik okozta dühük levezetésére. Ron Reisinger édesapja nem élte túl a megpróbáltatásokat.

A szoborcsoport felállítása nem történt egyik-napról a másikra. Az ötlet, amelyet, mint „érintett”, Dan Reisinger vetett fel először, 2004-ben került terítékre, a Páva utcai Holokauszt Múzeum létrehozásakor. Medgyessy Péter akkori miniszterelnök kért javaslatokat a Tanácsadó Bizottságtól, amelynek Dan Reisinger is tagja volt. „Egy szobor felállítása a munkaszolgálatba elhurcoltak emlékére nem zsidó, hanem kifejezetten magyar lelkiismereti kérdés” – mondotta. „Ennek a tragédiának kell egy emlékhely, ahova az utódok, és a nemzet tisztességes emberei, a tiszta szívű fiatalok képviselői virágot vihetnek, emlékezve, hogy volt egy generáció, amelyet szinte teljesen eltöröltek a Föld színéről” – tette hozzá.

Az azóta eltelt 12 év alatt kormányok jöttek, kormányok mentek, de a gondolat megdermedt a megvalósítandó dolgok mezsgyéjén. 2013-ban Semjén Zsolt helyettes miniszterelnök vette elő az aktát, és onnantól kezdve a szoborállítás ügye elindult a megvalósítás útján.

Tavaly dr. Nagy Andor, Magyarország izraeli nagykövete közölte Dan Reisingerrel, hogy a terv zöld fényt kapott, megvalósítható. Mint mondta, a szoborcsoport a budapesti Teleki téren lesz elhelyezve, a kormány, a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal és a MAZSÖK összefogása révén.

Felgyorsultak az események. A szoborcsoport Dan Reisinger tervei és irányítása alapján Szentgotthárdon készült el, corten időtálló acélból.

Az avatáson beszédet mondott Fónagy János parlamenti államtitkár, Ilán Mor izraeli nagykövet, Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség közalapítvány elnöke és Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere. Az avatáson sokan megjelentek, többek között Boross Péter, volt magyar miniszterelnök is.

Akik nem voltak ott – Dan Reisinger őszinte fájdalmára – a kormány képviselői. Egy miniszter például, aki beszédében elmondta volna, hogy a magyar nép őszinte fájdalmat érez a történtek miatt, és a zsidó néptől bocsánatot kér a múlt bűneiért.

képek: Gideon Peer

A Tel Aviv-i magyar nagykövetség a következő kiigazítást fűzte a Dan Reisingerről szóló cikkhez:

“Az internetes Új Keletben megjelent anyagban olvashatjuk azt, hogy Dan Reisinger Úr sajnálja, hogy a kormány képviselői nem vettek részt a szoboravatáson. Ez nem így van, hiszen Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára mondott beszédet a szobor felavatásán, aki a komány tagja. Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete pedig külön köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy támogatta az emlékmű felállítását.”

2 Kommentek

  1. Hál istennek még egy Holocaust emlékmű! Úgy hiányzott már! Már látom, ahogy az új szobortól magába száll a pösti neonáci közösség és hirtelen megszünik az antiszemitizmus.
    Ja, nem.

Hozzászólás