Kémtörténet – 10. fejezet

0

szerző: Halász András

10.

– Puszillak, drága. Ideültem az ablakhoz, mert innen jobban lehet látni a teret. Mostanában annyi minden történik itt. Pezseg kint az élet, én pedig úgy érzem, mindenből kimaradok. Elfutnak fejem fölött az évek, és már itt is az öregkor. De elég a panaszkodásból. Megvártalak a rendeléssel. Tortát is kérhetek?

– Azt inkább nem, Pirikém. Vigyáznom kell a súlyomra.

– Ugyan már, a te vonalaid mellett!

Megérkezett a pincérnő, és mosolyogva várta, amíg Pirike és Tilda eldönti, mit rendeljenek.

– Két kávét és egy sarokházat, legyen szíves. Képzeld, milyen meglepetés ért. Nem is tudom, honnan kezdjem.

– Talán Kata jött haza? – kérdezte Tilda.

– Nem. Ő még mindig Londonban van. Tegnap este, vacsora után Laci leültetett maga mellé, szokásával ellentétben nekem is töltött egy pohár konyakot, aztán elővett a táskájából egy borítékot, és a kezembe nyomta. Majd megevett a kíváncsiság, hogy mi lehet benne. Hiába kértem, árulja el a nagy titkot. Nem volt hajlandó. Azt akarta, én nyissam ki a borítékot. Megtettem. Fogadjunk, hogy nem fogok kitalálni, mi volt benne? Nem vásárlási csekk. Nem csigázlak tovább. A nevemre kiállított repülőjegy Rómába. De csak egy volt belőle. Nem értettem. Azt akarja, hogy egyedül utazzam el? Kérdően néztem rá. Aztán megkegyelmezett. Mosolygó arccal újságolta el, hogy két hét múlva utazik üzleti ügyben Rómába, és úgy döntött, engem is magával visz. Nem hittem a fülemnek! Már ki tudja hány év óta járja a világot, de még egyszer sem fordult elő, hogy vele utazhattam volna. Tudod, furcsa, kettős érzés támadt bennem. Mit akar ezzel az utazással palástolni? Másrészt, tényleg megörültem, hogy vele utazhatom. Hiszen meséltem már neked, az utóbbi időben eltávolodtunk egymástól. Ez az utazás talán erre is jó lesz. Ki tudja?

– Mennyi időre mentek?

– Úgy emlékszem, tíz napra. Már megrendelte a szállodát is, valahol a belvárosban. És ráadásul, befizetett három nap városnézésre is, hogy amíg tárgyal az ottani gyárral, addig se unatkozzam.

– A Vatikánt is meg tudod nézni? Ki ne hagyd!

– Persze, hogy benne van a Vatikán. Meg Róma híres kútjai, az Angyalvár, szóval minden fontos látnivaló. Na, mit szólsz hozzá?

– Látod, mondtam neked, hogy nincs semmi baj.

– Tényleg úgy gondolod, hogy nem kell gyanakodnom? Vegyem úgy, hogy ez a ragaszkodása jele? De eddig miért nem csinálta? Nem pénzkérdés volt, gondolom. Mindig mindenre jutott, bár el kell ismernem, soha nem szórtuk a pénzt. Te voltál már Rómában?

– Igen, bár elég régen. Hihetetlen élmény, majd meglátod.

– Fogalmam sincs, milyen ruhát vigyek magammal. Már lassan tél lesz, mire odaérünk.

– Olyan kora tavaszi időre számíts, sokat eshet az eső, és az éjszakák bizony eléggé hűvösek.

– Látod, milyen udvariatlan vagyok? Csak magamról beszélek. Meg sem kérdeztem, hogy veled mi van.

– Azt tudod, hogy átköltöztem Péterhez. Böbe nagyon boldog, hogy a saját otthonában élhet együtt Sanyival. Olyan nagy a szerelem közöttük, hogy szerintem legszívesebben ki sem bújnának az ágyból.

– Nézd csak, Tilda, tudod ki az az elegáns asszony, azzal az őszülő férfival? Most jöttek be, és keresnek valakit. A nő Laci igazgatójának a felesége. De ne kérdezd, hogy ki a pasas, fogalmam sincs. Egyszer találkoztam vele a gyárban, valamelyik partin. Igen, el kell ismerni, fess asszony. Szeretnék így kinézni az ő korában.

*

Késő este volt. Az éjszaka köd ereszkedett a városra. Rozmár érezte, ahogy a gépkocsi gumijai csúszkálnak a budai hegyi úton. Úgy beszélte meg Róberttel, Bagoly kapcsolattartójával, hogy éjjel 11 óra 30-kor, hármasban találkoznak a Hegytető nevű kisvendéglőben. Mindegyikük külön érkezett, miután meggyőződtek arról, hogy senki sem követi őket.

Róbert lépett be elsőnek a vendéglőbe. Közölte azt a nevet a főpincérrel, amellyel lefoglalta az asztalt, és míg a többiekre várt, négyrétre hajtogatott esti újságot vett ki kabátzsebéből. Nem telt bele negyedóra, Sarolta is megérkezett. Lesegítette az asszonyról a kabátot, megvárta, hogy az asszony helyet foglaljon.

– Mi ez a késői időpont? – nézett dühösen kapcsolattartójára Sarolta. Amikor Róbert felhívta, és közölte találkozásuk helyét és időpontját, arra gondolt, valami rendkívüli történhetett. Nem szoktak ilyen későn, és ennyire a város peremén találkozni. Tartották magukat ahhoz az elvhez, kevesebb feltűnést okoznak, ha a zsúfolt városban találkoznak.

– Még várunk valakit. Legyen türelemmel. Iszik valamit? – kérdezte Róbert.

– Egy Colát. Lehet itt enni is ilyen későn? – kérdezte az asszony, és óvatosan körbenézett.

Mindegyik asztalnál ült valaki, és jóízűen falatoztak. Ki gondolta volna, hogy ilyen későn is eljárnak vacsorázni az emberek. Felrémlett benne Déry Tibor Befejezetlen mondat című regényéből a Csáky utcai kisvendéglő, amely egészen záróráig tele volt vendéggel, és olyan előkelőségek is odajártak színház után, mint Parczen Nagy Lőrinc. Ez a kisvendéglő jobb állapotban volt a regénybelinél. Bár állópult nem volt benne, kizárva az állva fogyasztókat. És ami még szimpatikusabbá tette, nem volt benne cigányzenekar, sem tangóharmonikás, így a vendégek anélkül beszélgethettek egymásnál, hogy kiabálniuk kellett volna.

Alig tette le a pincér Saci elé az üveg Colát, az asztalukhoz lépett egy teljesen kopasz férfi, hatalmas, lelógó bajusszal. Csak nem horoszkópot akar ránk sózni, ötlött fel Saciban a gondolat. De ahogy rápillantott Róbertre, aki a férfi jöttére felpattant, és fogadta a kopasz kéznyújtását, egyértelmű volt, rá vártak. Az ismeretlen leült az asztalukhoz.

– Ő a főnökünk, hívja egyszerűen Rozmárnak. Sarolta az eltelt évek alatt csak a kapcsolattartóit ismerte. Nem tudta mire vélni, hogy egy sima, mezei ügynökkel a Cég egyik vezetője személyesen akar beszélni.

– Jó estét, Bagoly,- nyújtott kezet Saroltának Rozmár. – Ne legyen már annyira meglepve. Nem ma kezdte a szakmát. Azért vagyok itt, hogy magától halljam, mi a helyzet a gyárban. Miről pusmog a vezetőség?

– Holnap, szűk körű vezetői értekezletet tartanak. Nyilván ott akarják megtárgyalni a svájci műszer megszerzésének módját. Bevallom, fogalmam sincs, hogyan akarják megoldani a dolgot. Ráadásul óriási szerencsém van. A professzor engem is magával visz az értekezletre, saját fülemmel fogom hallani, hogyan döntöttek.

– Nézze, remélem, tisztában van vele, mennyire nagyra értékeljük a munkáját. De ami ezután következik, az lesz az igazi próbatétel. Róbert később az összes részletről tájékoztatni fogja. Azért jöttem, hogy személyesen, tőlem hallja: A Cég úgy döntött, maga fogja vezetni a svájci műveletet. De egyelőre az még odébb van. Most arra kérem, a holnapi értekezletre összpontosítson. Kérjen szót, és próbálja meggyőzni őket, a legjobb megoldás a műszer megszerzésére az lenne, ha a gyár külső, egy információk megszerzésére szakosodott céget bízna meg. De vigyázzon, még véletlenül sem szabad megtudniuk, hogy mi állunk e mögött. Érti, ugye, mire kérem?

Saroltát meglepte a kopasz férfi kérése. Vagy nem is kérés volt, hanem utasítás? Még nem tudta eldönteni. Vajon milyen érdekek húzódnak meg a döntés mögött? Muszáj tisztáznia, mielőtt újabb akcióba kezdene.

– Hogyne érteném. De ne várja tőlem, hogy magyarázat és indokolás nélkül fogom végrehajtani a parancsát. Szeretném tudni, mi áll a döntés mögött.

Igaza volt Róbertnek, ez a nő valóban nagyon okos. Azonnal rájött, ebben az ügyben a dolgok túlnőttek a Cégen. Nincs mese, kénytelen vagyok elmondani neki az igazságot. Pontosan tudta, bárhogy is ködösítene Bagoly előtt, nem venné be.

– Jók az antennái, kedvesem. Annyit elárulhatok, kormányszinten döntöttek arról, hogy mi vegyük kézbe a svájci műveletet. Ez a magyarázat már elfogadhatóbb?

– Így már minden világos. A vezetői értekezleten mindent meg fogok tenni, hogy külső céget bízzanak meg a művelet végrehajtásával. Ez a lényeg, ugye?

– Pontosan. A svájci akció kódneve Varázsdoboz. A továbbiakban a szokásos módon fogja megkapni az utasításokat, és maga is Róberten keresztül juttatja el az információkat hozzánk. Még egyszer, köszönöm az eddigi munkáját. Nagyra értékeljük. Csak így tovább!

A kopasz férfi kezet fogott velük, és kisétált az étteremből. Róbert arra számított, hogy Saci felelősségre fogja vonni, amiért eltitkolta előtte a Rozmárral való találkozást. Ehelyett az asszony étlapot kért a pincértől, és miután megrendelte a vacsoráját, azt kérdezte:

– Maga nem eszik semmit, Róbert?

*

MÁSOLAT A FONTEN GYÓGYSZERGYÁRBAN 010. DECEMBER 2-ÁN TARTOTT SZŰKKÖRŰ VEZETŐI ÉRTEKEZLETEN KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYVRŐL

Résztvevők:

– Tircsák Benedek, a Fonten Gyógyszergyár Igazgatósági Tanácsának Elnöke

(továbbiakban: igazgató)

– Dr. Völgyi Iván professzor, a kutató laboratórium vezetője (professzor)

– Dr. Kővágó Sarolta kutató, Dr. Völgyi Iván helyettese (Sarolta)

– Bordás János, termelési és kutatási igazgatóhelyettes (Bordás)

– Fekete Zsuzsa, a vezérigazgató titkárnője, jegyzőkönyvvezető

Igazgató: Üdvözöllek benneteket. Minden bevezető nélkül rátérek az értekezlet céljára. De mielőtt hozzákezdenék, nyomatékosan szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy az itt elhangzottak szolgálati és gazdasági titkokat képeznek.

Akkor rátérek a lényegre. Ismeritek azokat az okokat, amelyek miatt le kellett állnunk az ALS kutatással. Szükségünk lenne arra a bizonyos ellenőrző műszerre, amely csak Svájcban, a SWISMED gyógyszergyár kutató laboratóriumában található. Csapdában vagyunk, mert ha hivatalos úton próbálnánk megszerezni a műszert, vagy annak műszaki leírását, akkor nyilvánosságra kerülne az ALS kutatásunk. Kényszerpályára kerülnénk, mert a tudomány szabályai szerint közzé kéne tennünk kutatási eredményeinket. De az eddigi eredményeinkben csak akkor lehetünk biztosak, ha a hiányzó műszer is ezt bizonyítaná. A helyzetünk tipikusan 22-es csapdája. Azt kérem tőletek, – most magunk között vagyunk – őszintén mondjátok el a véleményeteket, és ha bárkinek van valamilyen ötlete vagy javaslata, ossza meg velünk.

Professzor: Időközben körbe néztem a piacon, óvatosan érdeklődtem a műszeriparban. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint, legalább egy évbe telne, amíg a szóban forgó műszert magunk gyártanánk le. De ha bele is vágnánk, tudomásul kéne vennünk, túl sok külső embert kellene beengednünk a kutató laborunkba, akik ismereteket szerezhetnek az eddig teljes titokban folytatott ALS kutatásunkról. Akárhogyan nézzük, véleményem szerint csak két megoldás létezik a gondunkra: vagy tudomásul vesszük, hogy felhagyunk az ALS kutatással, vagy valamilyen úton hozzá kell jutnunk a műszerhez.

Bordás: Konkrétan milyen útra gondolsz?

Professzor: A műszer, illetve műszaki paramétereinek megszerzését értem ez alatt. Ne kerülgessük a forró kását:.Gondolom, a jelenlévők közül mindenki tisztában van vele, a piac tele van munkára éhes – nos, nevezzük őket – információkat gyűjtő cégekkel, akik a munkájukért rengeteg pénzt számítanak fel. De gondolom, a pénz most nem lehet vita tárgya, mert a várható kiadást bőven fedezi, ha piacra tudnánk dobni az ALS vakcinát.

Sarolta: Elöljáróban szeretném megköszönni, hogy engem is meghívtak az értekezletre. Hogy a lényegre térjek: A professzor úrral minden tekintetben egyet értek. Tele van a piac információk megszerzésére szakosodott cégekkel. A mi feladatunk, hogy alaposan körülnézzünk közöttük, hogy a legmegfelelőbbet válasszuk ki. A kiválasztásnál nagyon fontos szempontnak tartom, hogy a külső cég lebukása esetén se lehessen megállapítani, ki állt a cég mögött, vagyis ki volt a megbízójuk. Ezért azt javaslom, mindenképpen külföldi céget vegyünk igénybe. Ezzel is csökkenthetjük a veszélyt, hogy rájöjjenek, ki áll a megbízás mögött. És van még egy fontos szempont. Mielőtt átvennénk tőlük a műszer leírását, valakinek közülünk ellenőriznie kell valódiságát. Ennek a személynek magas szintű kémiai és gyógyszervegyészeti ismeretekkel kell rendelkeznie.

Professzor: Nem értem, Sarolta. Kérem, részletesebben fejtse ki, mire gondol. Mit ért azon, hogy lebukás esetén? Mi buknánk le, vagy a külső cég? És kire gondol, amikor azt mondta, hogy valaki tőlünk is vegyen részt az akcióban? Szerintem, ez túl veszélyes lenne.

Sarolta: Magunk között vagyunk, ne szépítsük a dolgot. Nyugodtan kimondhatjuk: amire most készülünk az ipari kémkedés és lopás. Persze nem mi végeznénk el a piszkos munkát. De ahol emberek tevékenykednek, ott mindig becsúszhat valamilyen hiba. Erre utaltam az imént. Ezért a megbízási szerződésben ki kéne kötni, hogy akivel szerződést kötünk, bízzon meg egy másik céget a feladat operatív elvégzésével. Ez a másik cég viszont semmit nem tudhat rólunk. A feladatot az első cég számára végzi. Az, hogy mi ott vagyunk a háttérben, arról csak az első cég tudhat. Ezzel a megoldással garantálhatjuk a biztonságunkat és névtelenségünket. Ennek ellenére, a művelet utolsó fázisában egy magasan képzett szakembernek is részt kell venni. Ezt kénytelenek leszünk megkockáztatni. Ne felejtkezzenek meg arról, van egy óriási előnyünk: mi szakemberek vagyunk. Lehet, hogy az információk megszerzésére specializálódott cég az ipari kémkedéshez jobban ért, de az is vitathatatlan, hogy az elérendő célra mi jobban tudunk fókuszálni.

Professzor: Ha jól értem, arra céloz, valakit vagy valakiket, innen a gyárból bízzunk meg a műszer megszerzésével. De hát ez képtelenség, Sarolta! Az ipari kémkedés szakma, amelynek a fortélyait ki tudja, mennyi ideig tanulják. Hogyan vehetné fel bármelyikünk a versenyt egy profi kémmel!

Sarolta: Nem értett meg professzor úr. A műszaki rajz megszerzését nem mi végeznénk. De mielőtt átvennénk, valakinek ellenőriznie kell valódiságát. És ennek az embernek közülünk kell kikerülnie. Adott esetben, ki kéne képezni az alapvető hírszerzési szabályokra, vagyis át kéne esnie valami fajta kiképzésen.

Professzor: Most már értem mire gondolt. Ahogy látom, ezt a dolgot még alaposan meg kell rágni, de magam sem tartom kizártnak az ötlete megvalósítását.

Igazgató: Kíván még valaki hozzászólni a témához? Ha nem, akkor mára végeztünk. Kérem, senki se felejtkezzen meg a jegyzőkönyv aláírásáról és a titoktartásról. Viszontlátásra.

*

Az értekezletről kijövet a professzor belekarolt Saciba, és kérte, kísérje el a szobájába.

– Beszédem van magával Sarolta. Jöjjön. Megkínálhatom valamivel?

– Nem, köszönöm, professzor úr.

– Hogy van mostanság? Gondolom, nagyon megviselte, hogy félbe kellett szakítanunk a kutatást. Higgye el, én is pontosan így érzek. Bár nincs ilyen hivatalos beosztás, maga, valójában a helyettesem. Gondolom, ezt maga is nagyon jól tudja.

– Megtisztel, professzor úr.

– Mit szólna, ha tegeződnénk? Nincs ellenére? De ugye mondanom sem kell, mások előtt maradjon meg a professzor úrnál.

– Ez természetes. Nem is tudom, mit mondjak, professzor úr, nagyon megtisztelő.

– Nos, Sarolta, térjünk rá arra a témára, ami a legfontosabb. Ott voltál a vezető értekezleten. Kíváncsi vagyok, mi a véleményed az elhangzottakról.

– Azzal kapcsolatban, hogy illegális úton szerezzük meg a készüléket? Tudod Iván, már sokat törtem ezen a fejem. Mindig az a mondás jutott eszembe, hogy a cél szentesíti az eszközt. Mert az nem vitás, hogy nagyon kéne a kutatásunk befejezéséhez a műszer. De minden áron? – kérdezte Sarolta.

– Hagy legyek most én is gyakorlatias. Lépjük át ezt az erkölcsi dilemmát. Nincs mese, kell nekünk az az eszköz. Már csak az a kérdés, hogyan jussunk hozzá? Nyilvánvaló, a megszerzéséhez igen alapos szakmai ismeretekre van szükség. De ahogy az értekezleten kifejtetted, egyáltalán nem mindegy, kit bízzunk meg a művelet elvégzésével. Ezzel kapcsolatban van valamilyen ötleted?

– Meg kell keresni a legjobb céget a szakmában. – válaszolta Sarolta. Alapos kutatást igényel. Két fázisról van szó. Legelőször is, olyan céget kell találni, aki képes a megbízásunk alapján kidolgozni a műveleti tervet, és annak végrehajtásával másik céget bíz meg. A második fázisban történne a művelet végrehajtása, természetesen a megbízott cég irányításával, amelyben közülünk is részt venne valaki.

– Az a kérdés már eldőlt, hogy így szerezzük meg a műszert. De erről csak a vezérigazgató, te és én tudunk. Ez szigorúan maradjon is így. Most az a feladatunk, hogy megtaláljuk a céget. Mondd Sarolta, te vállalnád a dolgot? Ne nézz rám ilyen meglepetten, kislányom. Csak hárman tudunk róla. A vezérigazgatót mégsem kérhetem meg rá. Nekem ezernyi más dolgom van, hiszen, ha kisebb erőbedobással, de működik a labor. Nincs senki más, aki rajtad kívül szóba jöhetne. Felmentelek minden más feladat alól, csak ezzel foglalkozz. Nos?

– Súlyos terhet raktál a vállamra, professzor úr, akarom mondani, Iván. De rendben van, elvállalom, egy feltétellel. A művelet második részében is részt szeretnék venni. Ott akarok lenni Svájcban, amikor megszerezzük a műszert.

– Rendben van, megegyeztünk. És ne feledd kislányom, teljes titoktartás!

*

– Tegnap szűk körű vezetői értekezletet tartottak, amelyre, mint a professzor helyettesét, engem is meghívtak, – kezdett hozzá a beszámolójához Sarolta a budai kisvendéglőben. Rozmár és Róbert lélegzet visszafojtva hallgatták Bagoly beszámolóját. Sarolta folytatta:

– Elhoztam az értekezleten készített hangkazettát. – Saci belekotort a táskájába, és hosszas kutatás után kitette az asztalra a mini kazettát.

– Azt szeretném, ha szóban is összefoglalná, mi történt. Döntöttek valamiben? – kérdezte Rozmár.

– Mindenképpen meg akarják szerezni a műszer műszaki leírását. Fel akarnak bérelni egy információk megszerzésére szakosodott céget. Azt is közölték, a költségek nem számítanak. Végül anélkül zárult az értekezlet, hogy döntés született volna. Az értekezlet után a professzor behívott magához, és megkérdezte tőlem, mi az én véleményem. Megmondtam neki, csak úgy tudom elképzelni a dolgot, ha a mi irányításunk alatt működne az az úgynevezett külső cég. És akkor, teljes megrökönyödésemre, a professzor arra kért, magam vegyem kézbe a dolgot. Vagyis, én szerezzek ilyen céget, és én legyek a fő irányítója az egész műveletnek.

– Na, ez véletlenül nagyon jól alakult, – csavarta meg elégedetten a bajszát Rozmár, majd tömören ismertette Sacival, milyen döntés született a Cégben a műszaki rajz megszerzése ügyében.

– Ha jól értem, a Cég is azt akarja, hogy én irányítsam a műveletet.

– Majdnem. Az irányítás továbbra is a mi kezünkben marad. De a Fontenban, és főleg a professzornál el kell hitetnie, hogy egyedül végez mindent. Segíteni fogunk magának. De eközben részt kell vennie a valódi műveletekben is. Nagyon kérem, a hétvégén jól pihenje ki magát, mert a következő héten sűrű napjai lesznek. Támaszkodjék mindenben Róbertre, és pontoson hajtsa végre az utasításait. Biztos vagyok benne, mint eddig is, most sem fog csalódást okozni nekünk. És ne felejtse a végcélt: gondoljon azokra a halálra ítélt betegekre, akik meggyógyulhatnak az ALS vakcina jóvoltából. Mondják, van itt mit enni?

– A gulyáslevesük fenséges, – mondta Sarolta. Mindhárman vacsorát rendeltek a pincértől. Hamar megérkezett az étel. Alig fogtak hozzá, Rozmár telefonja megcsörrent.

– Igen, én vagyok. Értem. Félórán belül ott vagyok, – aztán kikapcsolta a telefont. Felállt, kezet fogott Saroltával és Róberttel, és kiviharzott a vendéglőből.

– Szeretnék kérni valamit magától, – nézett egyenesen Róbert szemébe Bagoly. Gondolom, tudja, teljes erőmmel azon leszek, hogy minden rendben menjen. De azt is bevallom, ekkora művelet kézben tartására nem vagyok felkészülve. Lehetetlen kérés volna, ha valakit még hozzám kapcsolnának, aki segítségemre lehetne?

– Kire gondol? – kérdezte Róbert.

– Félre ért. Nincs konkrét jelöltem. De kellene valaki, aki az apró-cseprő dolgokat elintézi. Úgy érzem, képtelen vagyok mindent egyedül intézni.

– Megértem. Megbeszélem bent a Cégben, és hamarosan visszatérünk rá.

Hozzászólás