Bezzeg mi 2.

0

szerző: Gideon Peer

Azt hiszem, a Szochnut irodánál, ahol az új bevándorlók ügyeit intézték, még ma is rólunk beszélnek. Ami nem kis dolog, mert idestova 45 év telt el az óta. És mégis, a mai napig sem képesek az említett hivatal munkatársai napirendre térni az eset felett. Mi történt?

Az öt hónapos, Beer Shéva-i bentlakásos ulpán után az Új Keletnél szereztem munkát. Akkoriban úgy volt, hogy ott kapott lakást az ember, ahol munkát talált. Ennek megfelelően mi Tel Avivban, illetve Jaffán. Szép, háromszobás lakás, mi kelhetett volna még a boldogságunkhoz? Igen ám, de az élet nem ilyen egyszerű, hanem rózsatövisekkel van kikövezve. Másfél év után – rokoni tanácsra – otthagytam az újságot, mert – mint mondták – a lap napjai meg vannak számolva. Ami nagyjából be is jött, az a 45 év eltérés már nem oszt, nem szoroz…

Visszamentem Beer Shévára. Ott találtam magamnak elfoglaltságot: a Városházát boldogítottam 13 éven át. Igen ám, de Jaffáról nehézkesnek ígérkezett a nap napi Beer Shéva-i kirándulás. Bementem a Szochnutba és előadtam az irányú tiszteletbeli kérésemet, hogy cseréljék ki a lakásunkat egy Beer- Shéván lévőre. Emlékszem, megállt körülöttem a levegő. Több szem meredt rám, többféle színben. Csak a meredés volt közös.

Mit akar? – kérdezték. Nyilván azt hitték, nem jól hallották, vagy éktelen héberségem mondatja velem, amit.

A reakciókból világossá vált számomra, hogy Izrael fennállásának – akkor még rövid – történetében mi voltunk az elsők, és egyben az utolsók is, akik Tel Aviv-i lakásukat – még ha Jaffán is volt – Beer Shéván lévőre cseréltük. Nem csodálkoznék, ha szobrot állíttattak volna nekünk, amely még mindig ott porosodna valahol a hivatal folyosójának valamelyik zugában. Már csak azért is, mert akkoriban az a vicc járta, hogy az új bevándorlók mindegyike – 90 százalékban oroszok voltak – a “Dizengován” akart volna lakni.

De térjünk vissza a kezdeti időkhöz. Írtam, hogy az Új Kelethez kerültem. Már kezdettől írásaimmal zaklattam a szerkesztőséget, aminek az lett az eredménye, hogy felvettek. De előtte egy hétig próbamunkára hívtak, hogy közelebbről is megismerjenek. Szállást az Allenby végén kaptam, a Hayarkon sarkán. A következő sarok a tengerpart volt. Nem állítanám, hogy ötcsillagos szállodában nyertem elhelyezést, de azt igen, hogy nem voltam egyedül. Az ügyfelek nagy része hiányosan öltözött hölgy volt, és nem egyértelműen a meleg miatt. Általában urak társaságában látogatták a szállodát, de nem lehettek túlságosan megelégedve a szolgáltatások színvonalával, mert meglehetősen rövid idő múltán távoztak.

A környék – a Hayarkon utca – különben is előkelő nevet szerzett magának akkoriban, különleges – vagy nem is olyan különleges – szolgáltatásai révén. Emlékszem – nem tudom elfelejteni annyi év után sem –, hogy végighaladva autómmal az ominózus utcán, nem egy ott strázsáló hölgy felhúzta a blúzát, amolyan kedvcsinálónak, vagy, ahogy manapság mondanák, marketingfogásként.

Első lányunk Izraelben született, de az anyanyelve magyar volt. Két okból: annyira még nem tudtunk héberül, hogy azon a nyelven gőgicséljünk – akkor még – egyetlenkénknek, de racionális megfontolásból is. Úgy véltük, héberül így is, úgy is megtanul, de fontos, hogy értsen magyarul is, aminek több oka is volt, de a legfajsúlyosabb, hogy miért ne.

Amikor ez a lányunk óvodába ment, még egy szót sem tudott héberül (bezzeg ma!). Amikor a nevét kérdezte az óvó néni, lányunk összeszedve minden intelligenciáját, a sajátját is, meg amit tőlünk, őseitől örökölt, majd válaszul a neve helyett ugatni kezdett. Egy darabig azon a néven emlegették, amit akkor kiharcolt magának: vau, vau, vau.

Aztán megtanult héberül. Még kicsi volt, amikor Pestről a nagymama érkezett hozzánk. Azt a megtisztelő feladatot kapta, hogy megetethette a hercegnőt. Kanálon nyújtotta felé a krumplipürét, ami tejjel és vajjal készült, igazi csemegének számított. És mégis: lányom, aki kifejezetten kultiválta az említett ételt, borzadva húzta el a fejét a felé nyújtott kanál elől. Mi történhetett, mitől bokrosodott meg? Akik némileg járatosak a két nyelvben, megértik. A nagymama, miközben a kanalat nyújtotta, biztatta unokáját: hám, hám – mondta. Ami, ugye, héberül azt jelenti, hogy forró, vagy legalábbis meleg…

kép: sizedoesntmatter.com/

Hozzászólás