avagy mi a különbség kérdés és előítélet között
Pár napja jöttem vissza az országba egy rövidebb külföldi útról, és az, hogy hazajöttem, egyszerűen nem adja vissza azt, amit éreztem. Úgy “vettem” magamra az országot, a benne élőket, mint egy picit kopott, különleges, nagyjából rám szabott kabátot. Amit az elején, mikor még új voltam a bevándorlók között, kicsit idegennek, kicsit furcsának éreztem, de ahogy teltek az évek, úgy lett egyre inkább az enyém és én az övé. Látom a hibáit, vagy legalábbis egy részét, és igyekszem kritikus lenni, mert az építő kritika előre viszi a dolgokat. A társadalom bizonyos részei rejtve maradnak előttem, de ahhoz képest, hogy egy kisvárosban élek, mégis vannak ismerőseim, barátaim jobb oldalon, bal oldalon, arabok között, ultraortodoxok között, etiópok között, új és régi bevándorlók között. Vannak persze rosszabb napok, mikor döbbenettel vagy értetlenséggel szemlélem a tőlem távolabb álló EMBEREK életvitelét, gondolatait, de igyekszem nyitott és tényleg elfogadó lenni. Tartott egy ideig, amíg ez valóban elfogadást és megértést jelentett, de legrosszabb esetben is tolerálást. Ez a fajta, és számomra megfelelő hozzáállás korral és idővel jött. Korral, ami valljuk be, valóban ad egyfajta életbölcsességet, és idővel, amit egy olyan társadalomban töltöttem el, ami hihetetlen módon heterogén. Mostanában valahol ott van a határ, hogy amit más nem akar rám kényszeríteni, és ami nem veszélyes se egyénre, se a társadalomra, azt tolerálom, még ha nem könnyű, akkor is.
Többé-kevésbé ezt látom a körülöttem élők között is. Kérdeztem arab barátot, mit gondol a terrorról: idióták. Kérdeztem ultraortodox barátot, mit gondol a transzgender ismerősről: találja meg a boldogságát. Kérdeztem a balos barátomat, mit gondol a telepes mozgalomról: hát vannak vele problémái. És igen, én ezt az utolsó mondatot éppen úgy elfogadom, mint az első kettőt. Egy baloldali politikai beállítottságú embertől minden gond nélkül beemelem, hogy problémai vannak a telepes mozgalommal, a jobboldali politikusokkal, a jobboldali cionizmussal. Miért is kéne mindannyiunknak ugyanúgy gondolkoznia, éreznie? Viszont amit igen nehezen tűrök és viselek el – és éppen ezért esik le az állam újra és újra, ha ilyet tapasztalok, márpedig pár napja sikerült újra belefutnom egy ilyenbe – ha valaki nem igazán ismeri, amiről beszél, de ennek ellenére nem kérdez, hanem kijelent. Vagy kérdez, de úgy, hogy közben automatikusan egy kalap alá vesz azokkal, akikkel nem vagyok azonos. Mindezt pusztán lakhely alapján. A telepesek mind jobboldali cionisták. Szélsőségesek. Hát képzeld nem. Vannak köztünk szélsőségesek. Többségünk jobboldali és cionista. De mindezek relatív fogalmak, és millió szinten léteznek. Vannak köztünk magasan képzettek és kétkezi munkások. Vannak köztünk tanárok, orvosok, ügyvédek, rendőrök és katonák, újságírók és autószerelők. Vannak köztünk olyanok akik mindent az elveiknek rendelnek alá, és vannak olyanok, akik folyamatosan tépelődnek, változnak és alakulnak. Vannak olyanok akik aktívak politikailag, és vannak olyanok akik nem. Ezerfélék vagyunk, és egyféleképpen nem szeretjük, ha le “aha, telepes”-eznek minket.
Szerintem ez egy teljesen érthető, emberi dolog, de mégis van aki nem kérdez, hanem közöl. Vagy úgy kérdez, hogy rögtön értékítéletet is mond. Van ilyen. Van olyan is, aki nem szeretne meglátogatni engem, mert vagy nem érzi biztonságosnak, vagy nem érzi korrektnek, hogy kijöjjön a stachimba, az úgynevezett megszállt övezetbe. Most azt hagyjuk, hogy Tel Avivból vagy Romemából történelmileg “kishibás” ilyen elveket vallani, mert nagyon sok telep helyén soha nem volt arab település, ellenben pl. a mostani Tel Aviv területén több arab falu is állt, mint ahogy a jeruzsálemi Romema is arab házak romjain épült újjá. Azt elfogadom persze, ha valaki nem jön, nem látogat meg, mobilis vagyok, megyek én, aztán leülünk beszélgetni, és talán egy év múlva már jönni fog. Vagy nem, de legalább saját élményei és alapos beszélgetés után (!) döntött így, nem ismeretlenül elítélve a másikat.
Mert amit nem fogadok el, vagy még inkább nem tolerálok, az a gyűlölet. A kirekesztés. A skatulyákba pakolgatás. Ma Júdeában és Somronban hozzávetőlegesen 380 ezer zsidó él. Akik közül még csak nem is lehet mindenkit telepesnek nevezni, legalábbis a szó politikai értelmében. Ugyanis a fenti területen jó pár olyan település van, ahol magasak az ingatlanárak, de van jó pár, ahol meg pont fordítva. Nincs valami hatalmas baráti köröm, de még így is ismerek legalább 2-3 embert, aki azért lakik Somronban, mert ott tudott ingatlan venni vagy bérelni. És még ha valaki meggyőződésből él is a zöldhatár túlsó végén, tényleg van olyan ember 2016-ban Izraelben, aki elhiszi, hogy mindannyian egyetlen homogén masszát alkotunk? Mi, telepesek, mind egyformák vagyunk? Mind a 380 ezren egyformán érzünk, gondolkozunk, érvelünk és döntünk? Teljesen nonszensz, hogy a lakóhelye alapján automatikusan, kérdések nélkül bedobunk valakit egy kalapba, ami vagy passzol vagy nem, onnan már ki nem jön. Mintha én azt kérdezném szemrebbenés nélkül a kelet-jeruzsálemi arab ismerőseimtől, hogy hát ti ugye mind terroristák vagytok? Mert ugye aki ott él, az mind “az”. Ugye milyen borzasztóan hangzik? Soha eszembe nem jutna feltenni senkinek olyan kérdést, hogy “te ugye aki ott élsz, ilyen meg amolyan vagy, hiszen TI mind olyanok vagytok, nem?”.
És utána csodálkozni, hogy megsértődik, megbántódik, és nem akar velem beszélgetni. Ugyanis beszélgetni kell, kérdezni nem csak szabad, hanem kell is, de a kérdést úgy kell feltenni, hogy ne legyen eleve előítéletes. Kérdezni úgy érdemes, hogy meghallgatod a választ. Kérdezni úgy érdemes, hogy előtte vagy legalább utána picit utána nézel dolgoknak. De nem várod el tőle automatikusan, hogy majd ő elmagyarázza neked, hogy miért él ott és úgy, ahogy. Mert nem mindenkinek van erre energiája. Nem mindenkinek van erre ideje. Mert nem mindenki érti, hogy a kérdés nem vallatás. Mint ahogy sajnos még mindig nem mindenki érti, hogy miért fontos, hogy megismerjük a másikat, és ne egyszerűsítsük le a végtelenségig a minket körülvevő világot. Mert ha ezt megtesszük, akkor a világ valóban feketére és fehérre változik, márpedig színekkel körülvéve sokkal szebb az élet. Mindannyiunké.
fotó: Daniel Hoffmann
Kiegyensúlyozott, okos írás!