A Nemzetközi Bíróság elrendelte Izrael Rafah-hadműveletének leállítását

1

Avi/ujkelet.live

A háború 231. napja: A hágai Nemzetközi Bíróság pénteken elrendelte, hogy Izrael haladéktalanul állítson le minden olyan katonai hadműveletet a dél-gázai Rafah városában, mellyel árt a civileknek, a ,,katasztrofális” humanitárius helyzetre hivatkozva.

A bírósági ítélet egy kérelem kapcsán született, amely követelte, hogy Izrael állítsa le az offenzíváját Rafah városában, és vonuljon ki az enklávéból a Dél-Afrika által indított per részeként, amelyben Izraelt népirtással vádolja.

Az ENSZ bíróságának bírái szerint a gázai helyzet romlott azóta, hogy legutóbb elrendelték, hogy Izrael tegyen sürgős lépéseket az ottani humanitárius válság enyhítésére.

A testület libanoni elnöke, Nawaf Szalam a Nemzetközi Bíróság ítéletét felolvasva kijelentette, hogy a bíróság által márciusban elrendelt ideiglenes intézkedések nem oldják meg teljes mértékben az enklávé jelenlegi helyzetét. Azt mondta továbbá, hogy „nem győzték meg Izrael evakuálási erőfeszítései”.

A harcok leállítását 13 bíró támogatta, kettő pedig ellenezte. Az egyik ellenző Aharon Barak, az izraeli Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke volt, aki Izrael nevében csatlakozott a testülethez. Barak családi okokból nem volt jelen az ítélet felolvasásán.

A bíróság azt is kimondta, hogy Izraelnek egy hónapon belül jelentést kell benyújtania a bíróságnak, hogy eleget tett a rendeleteknek. Izraelnek emellett „biztosítania kell a Gázai övezethez való akadálytalan hozzáférést minden olyan vizsgálóbizottságnak, tényfeltáró missziónak vagy más nyomozó testületnek, amelyet az Egyesült Nemzetek illetékes szervei hatalmaztak fel a népirtással kapcsolatos vádak kivizsgálására”.

Izraelt továbbá kötelezték, hogy „tartsa nyitva” az Egyiptom és Gáza közötti Rafah határátkelőt, hogy lehetővé tegye a humanitárius segélyek „akadálytalan” áramlását a térségben. Az átkelőt lezárták, mióta az izraeli hadsereg hadműveletet indított a gázai oldalának átvételére. Izrael és Egyiptom egymást vádolja az átkelő zárva maradásáért.

A Rafah-hadművelet leállítására vonatkozó végzés úgy tűnik, hagy némi manőverezési lehetőséget Izraelnek.

„Azt az intézkedést, amely arra kötelezi Izraelt, hogy állítsa le a folyamatban lévő rafahi katonai offenzívát, az az igény határozza meg, hogy meg kell akadályozni ‘az életkörülményeket’, amelyek a gázai palesztin csoport ‘teljes vagy részleges fizikai megsemmisítését idézhetik elő'” – írta Georg Nolte bíró.

Fontos megjegyezni, hogy a Rafahban menedéket találó 1,4 millió palesztin közül csaknem egymillió már távozott a harci zónából.

A bíróság döntését követően Binjámin Netanjahu miniszterelnök úgy döntött, hogy telefonon egyeztet Gali Baharav-Miara főügyésszel, az igazságszolgáltatás magas rangú tisztviselőivel és más miniszterekkel.

A Hamász terrorszervezet üdvözölte a Nemzetközi Bíróság Rafahra vonatkozó végzését, ugyanakkor a Reutersnek nyilatkozva kifogásolta, hogy az ítélet nem terjed ki az enklávé más részein folyó harcokra.

Dél-Afrika szintén üdvözölte a Nemzetközi Bíróság végzését és sürgette az ENSZ-tagállamokat, hogy támogassák azt.

Megosztás

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .