Reggeli hírek – túszalku, ahogy Trump gondolja, és ki viszi a bankot az új költségvetésből

Trump nyomására, túszalku? A katari külügyminisztérium november 9-én bejelentette, hogy befagyasztotta az Izrael és a Hamász közötti túszalku közvetítési erőfeszítéseket. Diplomáciai források szerint Doha egy hónappal korábbi döntése szerint mindaddig leállítja a közvetítést, „amíg a felek komolyságot nem mutatnak a tárgyalásokon,” ami úgy tűnik, nem véletlenül most érkezett el.  Donald Trump választási ígérete, és azóta is többször hangoztatott felhívása megerősíti, miszerint második elnöki ciklusát a … Reggeli hírek – túszalku, ahogy Trump gondolja, és ki viszi a bankot az új költségvetésből részletei…

Többfrontos háború a koalícióban – feszültség a Sász és Ben-Gvir között, askenázi bojkott a sorozás ellen és veszélyben Gallant széke

ujkeletlive Politika  – többfrontos háború a koalícióban Két nappal ezelőtt Árje Deri [Sász] a kritikák ellenére tovább erőltette az úgynevezett rabbinikus törvény megkerülésére, Binjámin Netanjahu miniszterelnök jóváhagyásával a Kneszet napirendjére tűzött újabb jogszabály érvényesítését. Itamar Ben-Gvir [Otzma Jehudit] nemzetbiztonsági miniszter a törvény megszavazását azonban a szűkkörű hadikabinetbe történő felvételéhez kötötte, ami veszélyeztetve a koalíció fennmaradását a felek közötti parázs vitát eredményezett. A miniszterelnök végül kénytelen … Többfrontos háború a koalícióban – feszültség a Sász és Ben-Gvir között, askenázi bojkott a sorozás ellen és veszélyben Gallant széke részletei…

Tüntetések: jeruzsálemi kormányellenes tiltakozás harmadik nap, és a háredi vezetők még nem terveznek milliós megmozdulást

ujkeletlive Tüntetések Egyes ultraortodox vezetők milliós tiltakozásra szólítanak fel A kormány időtlen időhúzása és azt követően, hogy a kiszabott határidőig nem tudott előállni egy konszenzuson alapuló megfelelő törvénnyel, a Legfelsőbb Bíróság a múlt hónap végén ideiglenes végzést adott ki, miszerint április 1-jétől leállítja az állami kifizetéseket azon jesivák részére, ahol nem tesznek eleget a diákok katonai toborzását illetően. Az indoklás során Uzi Vogelman, Jichák Amit és … Tüntetések: jeruzsálemi kormányellenes tiltakozás harmadik nap, és a háredi vezetők még nem terveznek milliós megmozdulást részletei…

Toborzási törvény – az állam néhány órás haladékot kért a bíróságtól, a főügyész már döntött

ujkeletlive Az utolsó pillanatban: az állam fél nap haladékot kér, a főügyész kijelentette, hogy nincs mentesség áprilistól Néhány perccel a tegnap éjféli határidő lejárta előtt a kormány fél nap haladékot kért a Legfelsőbb Bíróságtól a háredi toborzás ügyében benyújtott petíciók megválaszolására. A kérés azt követően történt, hogy a médiában kiszivárgott Gali Baharav-Miara főügyész előzetes ajánlás-tervezete, miszerint április elsejétől (jövő hét hétfő) az államnak haladéktalanul el … Toborzási törvény – az állam néhány órás haladékot kért a bíróságtól, a főügyész már döntött részletei…

Reggeli hírek: túszalku – óvatos optimizmus

ujkeletlive Diplomácia Túszalku – óvatos optimizmus A héber és a nemzetközi média óvatos optimizmusról számolt be a dohai túszalku tárgyalásokkal kapcsolatban, azt követően, hogy a Dedi Barnea kémfőnök által vezetett izraeli küldöttség elfogadta azt az amerikai kompromisszumos ajánlatot, amely a fogolycsere kapcsán szabadon engedhető terroristák számát illetően jelentős engedménynek számítana. A korábbi párizsi keretmegállapodás alapján, az alku első szakaszában Izrael legfeljebb 400 biztonsági fogoly szabadon … Reggeli hírek: túszalku – óvatos optimizmus részletei…

Reggeli hírek: túszalku, tüntetések és demokrácia-index

Túszalku – remények és esélyek A túsztárgyalások során hivatalosan közvetítő katari vezetés tegnap este az izraeli tárgyalásokat folytató szakmai csapatnak benyújtotta a korábbi megállapodás-tervezetre vonatkozóan a Hamász válasz-dokumentumát. A héber médiában idézett forrás szerint a benyújtott követelések ésszerűek és pozitív előrelépések, ezért megállapodásra lehetne jutni. A Miniszterelnöki Hivatal közleményében eközben hangsúlyozza – „a Hamász továbbra is abszurd sáncok mögé  barikádozza el magát,” hozzátéve, hogy az … Reggeli hírek: túszalku, tüntetések és demokrácia-index részletei…

Politika – rekord költségvetési deficit, háredi kompenzáció és helyközi választások második forduló

ujkeletlive Politika – pénzügyek Gazdaság – a költségvetési hiány februárban már megközelítette az év végére kitűzött célértéket Februárban tovább nőtt a költségvetési hiány és az elmúlt 12 hónapra számítva elérte a GDP 5,6%-át, azaz 105,3 milliárd sékelt, – jelentette a Pénzügyminisztérium főkönyvelője. A deficit 0,8%-kal, azaz 13,4 milliárd sékellel emelkedett a január végén regisztrált 4,8%-hoz képest, a legfrissebb adatok pedig azt jelzik, hogy a Kneszet … Politika – rekord költségvetési deficit, háredi kompenzáció és helyközi választások második forduló részletei…

Miniszterelnöki sajtótájékoztató a túszalkuról és az ultraortodoxok sorozásáról

ujkeletlive Netanjahu a túszalkut esélytelennek, a kormány felbomlását pedig a Hamász győzelmével egyenlőnek tartja Joáv Gallant védelmi miniszter a katonaköteles ultraortodoxok sorozásával kapcsolatos egy nappal korábban a tel-avivi Kirja katonai parancsnokságon hivatalosan közölt ultimátumát követően, Binjámin Netanjahu miniszterelnök tegnap este ugyanazon helyszínen tartott tájékoztatót az újságíróknak. Az ultraortodoxok besorozását, vagyis a mentességet biztosító törvény megszavazása a kormány túlélése szempontjából kulcsfontosságú biztosíték, ilymódon a Gallant által … Miniszterelnöki sajtótájékoztató a túszalkuról és az ultraortodoxok sorozásáról részletei…