szerző: Sáfrán István Harmadnapja, hogy öreg barátomat szélütés érte. Most itt ülök vele szemben. Én a kórház műanyag egyen-székén, ő tolókocsi börtönébe kényszerülve mozdulatlanul. Mintha kicserélték volna. Mindig vidám, huncut tekintete most fátyolos, valahová a messzi távolba révedő. Adnám rá a szemüvegét, de fejét elhúzva hárítja mozdulatomat. – Hallod, amit mondok? – kérdezem, s próbálom erősebbre tekerni a fülest, de ebből sem kér. Bólintja hogy … Mikor van vége? részletei…