Blinken beszélt Bennettel és Lapiddal Biden látogatása előtt és az izraeli politikai válság közepette

ujkelet.live Naftali Bennett miniszterelnök kedden telefonon beszélt Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel, aki határozott támogatást ígért Izraelnek, és kiemelte az Iránnal szembeni közös ellenállást, miközben Izrael három és fél éven belül ötödször választásokra készül. Bennett és Jáir Lapid külügyminiszter hétfőn bejelentette, hogy saját kormányuk feloszlatását tervezik. A Kneszet legkorábban ma azaz szerdán feloszlatható, bár valószínűbb, hogy a végső szavazásra jövő hét hétfőn kerül sor. Lapid lesz … Blinken beszélt Bennettel és Lapiddal Biden látogatása előtt és az izraeli politikai válság közepette részletei…

Belpolitikai helyzettől függetlenül, Biden júliusban Izraelbe látogat

ujkelet.live Tom Nides, az Egyesült Államok izraeli nagykövete hétfőn megerősítette, hogy Joe Biden elnök izraeli útja a tervek szerint halad függetlenül Naftali Bennett, miniszterelnök és Jáir Lapid, külügyminiszter hétfői bejelentésétől. Az Egyesült Államok legfőbb diplomatája hangsúlyozta, hogy az elnök látogatásának nincs köze ahhoz, hogy éppen ki a zsidó állam miniszterelnöke. Bennett és Lapid hétfőn megállapodott abban, hogy a jövő héten szavazást tartanak a 24. Kneszet … Belpolitikai helyzettől függetlenül, Biden júliusban Izraelbe látogat részletei…

Izrael választások előtt – Bennett: Nem könnyű pillanat, de helyest döntést hoztunk Izrael számára

ujkelet.live Naftali Bennett miniszterelnök és Jáir Lapid külügyminiszter és rotációs miniszterelnök hétfőn megállapodott abban, hogy a jövő héten szavazást tartanak a 24. Kneszet feloszlatásáról, ami megnyitja az utat a három és fél éven belüli ötödik parlamenti választások előtt. Ha a szavazás eredményes lesz, a Jes Atid vezetője, Jáir Lapid lesz az átmeneti kormány miniszterelnöke, és ő fogja fogadni a jövő hónapban Izraelbe látogató Joe Biden … Izrael választások előtt – Bennett: Nem könnyű pillanat, de helyest döntést hoztunk Izrael számára részletei…

Bréking: Bennett és Lapid megállapodtak a Kneszet feloszlatásában, Lapid lesz az átmeneti kormány vezetője

ujkelet.live Naftali Bennett miniszterelnök és Jáir Lapid külügyminiszter és rotációs miniszterelnök hétfőn megállapodott abban, hogy a jövő héten szavazásra bocsátják a Kneszet feloszlatására irányuló törvényjavaslatot. Bennett és Lapid közös közleményükben kijelentették, hogy „kimerítették a lehetőségeket a sokszínű koalíció stabilizálására” alig egy évvel a létrehozása után. Ha a szavazás eredményes lesz, a Jes Atid vezetője, Jáir Lapid lesz az átmeneti kormány miniszterelnöke, és ő fogja fogadni … Bréking: Bennett és Lapid megállapodtak a Kneszet feloszlatásában, Lapid lesz az átmeneti kormány vezetője részletei…

Bennett figyelmeztette Iránt: Akik terroristákat küldenek izraeliek megtámadására, megfizetnek érte

ujkelet.live Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap óva intette Iránt attól, hogy külföldön próbáljon meg terrortámadásokat szervezni izraeliek ellen, és azzal fenyegetőzött, hogy aki megpróbálja, meg fog fizetni érte. ,,Jelenleg izraeliek megtámadására irányuló iráni kísérleteknek lehetünk tanúi különböző helyeken külföldön” – mondta Bennett a heti kabinetülés megnyitóján. ,,A biztonsági szolgálatok azon dolgoznak, hogy meghiúsítsák a támadási kísérleteket, mielőtt elindítanák őket. Továbbra is lecsapunk azokra, akik terroristákat küldenek. … Bennett figyelmeztette Iránt: Akik terroristákat küldenek izraeliek megtámadására, megfizetnek érte részletei…

Kahana azt mondta, minden arabot vonattal Svájcba deportálna, ha lenne egy mágikus gomb hozzá, majd bocsánatot kért

ujkelet.live Matan Kahana vallásügyi miniszterhelyettes bocsánatot kért kedden, miután közzétettek egy videót, amelyben kifejezte vágyát, hogy az arabok eltűnjenek Izraelből és Júdea és Szamáriából, felháborodást keltve az arab és koalíciós törvényhozók körében. A Kan közszolgálati műsorszolgáltató által sugárzott klipben Kahana azt mondta az efrati Derech Avot Középiskola diákjainak, hogy „ha lenne egy gomb, aminek a megnyomása eltávolítaná az összes arabot innen, gyorsvonattal Svájcba küldve őket … Kahana azt mondta, minden arabot vonattal Svájcba deportálna, ha lenne egy mágikus gomb hozzá, majd bocsánatot kért részletei…

Végjáték? Orbach közölte Bennettel, hogy nem tekinti magát a koalíció tagjának

ujkelet.live Nir Orbach, Naftali Bennett miniszterelnök Jamina pártjának tagja hétfőn bejelentette, hogy már nem tekinti magát a koalíció tagjának, döntése gyakorlatilag azt jelenti, hogy a továbbiakban nem szavaz a koalícióval a Kneszetben. „Ma reggel közöltem a miniszterelnökkel, hogy tekintettel a jelenlegi helyzetre, nem vagyok a koalíció tagja” – áll a hivatala által küldött üzenetben. „A miniszterelnökkel és másokkal egy héten át folytatott találkozó után arra … Végjáték? Orbach közölte Bennettel, hogy nem tekinti magát a koalíció tagjának részletei…

A kabinet egyhangúlag jóváhagyta a Júdea és Szamária-törvénytervezetet – ,,ha nem megy át a Kneszetben, a káosz amit okoz enyhe kifejezés”

ujkelet.live Kevesebb mint egy héttel azt követően, hogy a kormánykoalíció kudarcot vallott annak az intézkedésnek megújításában, mely az izraeli büntetőjogot és bizonyos polgári jogokat kiterjeszti a Júdea és Szamáriában élő izraeliekre, a kabinet vasárnap egyhangúlag jóváhagyta és bejelentette, hogy ismét szavazásra bocsátja a Kneszetben, jelentette a Ynet hírportál. Júdea és Szamáriát Izrael hivatalosan nem annektálta, katonai fennhatóság alatt áll. A törvényjavaslat az 1967-es hatnapos háború … A kabinet egyhangúlag jóváhagyta a Júdea és Szamária-törvénytervezetet – ,,ha nem megy át a Kneszetben, a káosz amit okoz enyhe kifejezés” részletei…

Az iskolák, óvodák később nyitnak ki Jeruzsálem környékén a tanárok sztrájkja miatt

ujkelet.live Vasárnap reggel zárva maradtak az iskolák és óvodák Jeruzsálem környékén, valamint Közép-Izrael és Júdea és Szamária egyes részein, a kapukat csak délelőtt 10 órakor nyitják meg a sztrájkoló tanárok legutóbbi intézkedése alapján. Az akció az Izraeli Tanárok Szakszervezete által a jobb munkakörülményekért folytatott küzdelem része, melyben csak óvodák és általános iskolák vesznek részt – a középiskolák és a gyógypedagógiai intézmények a megszokott módon működnek. … Az iskolák, óvodák később nyitnak ki Jeruzsálem környékén a tanárok sztrájkja miatt részletei…

A Moszad volt vezetője szerint a belső harcok nagyobb veszélyt jelentenek Izraelre Iránnál

ujkelet.live Az Ynet hírportálon közölt exkluzív véleménycikkében a Moszad volt vezetője, Tamir Pardo arra figyelmeztet, hogy az izraeli politikai diskurzus belső harcai és intoleranciája nagyobb kockázatot jelent Izrael biztonságára, mint Irán és a palesztin terror. Pardo 2011-2016 között a Moszad kémügynökség 11. igazgatójaként szolgált. 201&-ban az Uvda oknyomozó riportjában egy interjú során ,,engedéllyel rendelkező bűnszervezet”-ként jellemezte a Moszadot, mondván, ,,ez a móka benne”. ,,Sokat beszélnek … A Moszad volt vezetője szerint a belső harcok nagyobb veszélyt jelentenek Izraelre Iránnál részletei…