Avi/ujkelet.live
🛑 Diplomaták elleni támadás Tajbében
Mi történt: Izraeli telepesek európai diplomaták autóit támadták Tajbében, Júdea és Szamáriában. Franciaország, Belgium és Lengyelország képviselői voltak az érintettek. A helyszíni beszámolók és felvételek szerint az egyik autó szélvédőjét kövekkel törték be. Egy konzul a földön fekve látszik egy videón. Az erőszakos incidensre, mely nem az első ma, az olajbogyószüret feszültségében került sor, és nem az első a nap folyamán.
Mi történt: A katonai rádió szerint hét, arcát eltakaró férfi érkezett ATV-ken. Körbevettek egy diplomáciai autót, az utasok papírjait követelték, és betörték a belga konzulátus járművének ablakát.
- A földön fekvő férfi a jelentések szerint Bernard Baudoux, francia politikus, Aulnoye-Aymeries (Észak-Franciaország) polgármestere.
- Az esemény 13:29-kor kezdődött, amikor megjelentek az első támadók. 13:31-kor a diplomatákat kísérő egyik aktivista már helymeghatározással és felvételekkel jelentette az esetet az Izraeli Védelmi Erők Binjámin régióért felelős ügyeleti központjának.
- Három óra elteltével sem érkezett izraeli katonai vagy rendőri erő A diplomaták addigra elhagyták a falut, mert látták, hogy nem jön segítség.
- Az incidens a B-zónában történt, ahol a Palesztin Hatóság felelős a polgári igazgatásért, a biztonságért pedig az izraeli hadsereg.
A hadsereg reakciója: Az Izraeli Védelmi Erők elítélte ,,a súlyos, erőszakos cselekményt”. Hozzátette, hogy a konzulátusi látogatást nem egyeztették vele, pedig az egyeztetés segíthet az ilyen incidensek megelőzésében. Az előzetes vizsgálat szerint az incidens idején nem tartózkodtak katonák a helyszínen.
A sorok között: A hadsereg magyarázata szerint az ügyeleti központ csak biztonsági személyzettől fogad jelentést, civilektől nem, és naponta több tucat riasztást kap. Civilek a panaszaikat ,,más, kijelölt csatornákon” tehetik meg.
Mi következik: A rendőrség nyomozást indított a hálózaton terjedő felvételek alapján. A külügyminisztériumot is értesítette, hogy azonosítsák az áldozatokat és a gyanúsítottakat. A hadsereg közlése szerint rendőrök katonai kíséret mellett vonultak be a térségbe bizonyítékot gyűjteni és tanúvallomásokat felvenni.
❗️ Nemzetközi és hazai reakciók
Nyilatkozatok: Maxime Prévot belga külügyminiszter a legerősebb szavakkal ítélte el a támadást, és uniós szankciókat sürget a felelősök ellen. Izraelben Gadi Eisenkot, a Jasar elnöke ,,zsidó terrornak” nevezte a telepestámadásokat.
Prévot az X-en: Egy francia polgármestert bántalmaztak, egy belga járművet megrongáltak. A belga csapat biztonságban van.
- A palesztinok mindennap szembesülnek ezzel az erőszakkal, a telepesek újságírókat és diplomatákat is célba vesznek.
- Az olajbogyószüret, a tudósítás és a diplomáciai munka nem járhat veszéllyel.
- ,,Megszálló hatalomként” Izraelnek védenie kell a palesztinokat, a diplomatákat és az újságírókat, és bíróság elé kell állítania az elkövetőket. A telepesek büntetlenségének véget kell vetni.
Eisenkot álláspontja: Emlékeztetett, hogy ,,egyetlen napon belül ismét erőszakos törvénysértők csapatai támadtak külföldi állampolgárokra”, ezúttal diplomatákra és hivatalos személyekre. A támadásokat ,,a kormány védnöksége alatt zajló zsidó terrornak” nevezte. Szerinte ezek elégetik az állam utolsó legitimációját, veszélyeztetik a biztonsági erőket, és árt a telepeknek és a nemzetbiztonságnak is.
🚨 ,,Súlyos vádakhoz súlyos bizonyíték kell”
A Miniszterelnöki Hivatal: Binjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala közleményben reagált a tajbei támadásra. Nem tagadja, hogy erőszak történt, de óvatosságra int. Szerinte a mai hírekből nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni, mert minél súlyosabb a vád, annál meggyőzőbb bizonyíték kell hozzá. A közlemény azt is leszögezi, hogy a diplomaták elleni erőszak elfogadhatatlan.
Mit állít a hivatal: A közlemény négy pontban foglalja össze, mit tud.
- Az első szerint a diplomatacsoport előzetes egyeztetés nélkül lépett be egy érzékeny, korábban többször összecsapásokkal terhelt térségbe. A hivatal ezt a hadsereg hivatalos megerősítésére hivatkozva mondja, és hozzáteszi, hogy az egyeztetés elengedhetetlen a látogató diplomaták védelméhez és az erőszak megelőzéséhez.
- A második pont a látogatók között lévő Bernard Baudoux-ra vonatkozik. A hivatal szerint ő a francia kommunista párt polgármestere, aki korábban kitűzte a palesztin zászlót a városháza épületére, mire a francia hatóságok elrendelték annak eltávolítását.
- A harmadik szerint a nyilvános felvételeken arcukat eltakaró emberek látszanak egy diplomáciai autó mellett. Más képeken egy betört ablak és egy földön fekvő személy látható. A hivatal szerint ezek önmagukban nem bizonyítják az események teljes sorrendjét és az egyéni felelősséget.
- A negyedik pont szerint a rendőrség és a helyszínelők vizsgálatot indítottak a tények megállapítására és a felelősök azonosítására.
Mi a háttér narratíva: A hivatal szerint a mostani hírek egy összehangolt rágalomkampány részei, amely az éves olajbogyószüret idején igyekszik befeketíteni Izraelt valamint Júdea és Szamariai zsidó lakosait. Szenzációhajhász főcímekre épít, mielőtt a teljes tényállás kiderülne.
Figyelmeztet is: A következő napokban újabb vádak bukkanhatnak fel, és mire a bizonyítékokat kivizsgálják, a téves következtetések okozta reputációs kár már megtörténhet.
Mi következik: A hivatal arra kéri a nyilvánosságot és a felelős újságírókat, hogy ellenőrizhető bizonyítékot követeljenek, utasítsák el a hallomásokat, és ne tegyék a bizonyítatlan állításokat Júdea és Szamária zsidó lakosainak kollektív megvádolásává.
❓Az Európai Tanács az E1-ről
Felszólítás: Az Európai Tanács a tegnap közzétett következtetéseiben felszólította Izraelt, hogy azonnal lépjen vissza a telepbővítéstől, és vonja vissza az E1 térségre vonatkozó építkezési pályázatát.
Üzenet a cégeknek: A Tanács megismételte, hogy a vállalkozások ne pályázzanak az E1 vagy más telepépítési projektek építési szerződéseire. Jogi, gazdasági és reputációs következményekre figyelmeztetett vállalatok és pénzintézetek ellen, a nemzetközi jog súlyos megsértésének kockázatával együtt.
Miért fontos:
- Az E1 pályázati határideje október 19., azaz hétfő.
- A projekt több ezer lakást jelentene Ma’ale Adumim bővítéseként, a város nyugati határa és Kelet-Jeruzsálem között.
- A palesztinok és sok nyugati kormány szerint ez elvágná egymástól Ramallah, Kelet-Jeruzsálem és Betlehem összefüggő területeit. Ezzel gyakorlatilag lehetetlenné tenné az összefüggő palesztin állam létrehozását Júdea és Szamáriában.
🔍 Olasz nyomozás Katz és Zamir ellen
Mi történt: Olasz ügyészek nyomozást indítottak Iszrael Katz védelmi miniszter, Ejal Zamir vezérkari főnök, valamint magas rangú katonai, rendőri és börtöntisztviselők ellen. A nyomozás a Gáza felé tartó flotillák elfogásakor tanúsított bánásmódra vonatkozik.
Háttér: A nyomozás eredetileg Itamar Ben Gvirre, a szélsőjobboldali nemzetbiztonsági miniszterre irányult. A mostani lépés ezt bővíti ki.
- A római ügyészség közleménye szerint a feltételezett bűncselekmények: kínzás, emberrablás, testi sértés, rablás és rongálás.
- Az események a 2025-ös és 2026-os flotillák elfogásához kötődnek.
- A nyomozást 50 olasz állampolgár panasza indította el, akiket két Global Sumud Flotilla-misszió után tartottak fogva (2025 szeptembere–októbere, illetve 2026 áprilisa–májusa).
Izrael válasza: Izrael többször tagadta a vádakat. A börtönszolgálat szerint a fogvatartottakat ,,a törvénynek megfelelően, alapvető jogaik teljes tiszteletben tartásával” kezelték, és megkapták a szükséges, szakszerű orvosi ellátást.
🇮🇱 Netanjahu elutasította a Sabak-főnök likvidálási javaslatát 2023-ban
A riport: A 12-es csatorna riportja szerint Binjámin Netanjahu miniszterelnök 2023. szeptember 13-án, három héttel október 7. előtt elutasította Ronen Bar akkori Sabak-főnök javaslatát Hamász-célpontok légi likvidálására Gázában.
Mi történt: Az eset a Sabak osztályvezetőivel tartott pohárköszöntőn, az újév előtti napon történt, a gázai határkerítésnél zajló zavargások idején.
- Netanjahu megkérdezte, milyen lehetőségek vannak likvidálásokra, Bar pedig azt felelte, hogy a célpontok ,,a gázai irodájukban” is likvidálhatók.
- A forrás szerint Netanjahu így felelt: ,,A levegőből Gázában? Csak ha lesz egy szörnyű terrortámadás. Máskülömben valami kicsi jobb”
A sorok között: Ugyanabban az időben Netanjahu utasítására a a COGAT vezetője Mohammed al-Emadi katari megbízottal tárgyalt. A cél gazdasági könnyítések kidolgozása volt a Hamász terrorszervezet számára, a csend fenntartásáért cserébe. A hírcsatorna megfogalmazásában: miközben a miniszterelnök a likvidálásokat egy nagy terrortámadáshoz kötötte, megállapodást keresett a terrorszervezettel.
Miért most: A részletek azután kerültek nyilvánosságra, hogy Bar tegnap több milliós kártérítési keresetet nyújtott be Netanjahu ellen. A keresetben leírja, hogy hónapokon át szinte hetente figyelmeztette a miniszterelnököt egy közelgő, több frontos támadásra. Külön hangsúlyt kapott Gáza és az őszi nagyünnepek időszaka, és Bar javasolta a magas rangú Hamász-vezetők elleni lépéseket is. A beadvány szerint ezeket a figyelmeztetéseket és terveket a miniszterelnök elvetette vagy figyelmen kívül hagyta.