ujkelet.live
Annak ellenére, hogy Donald Trump elnök és Modzstaba Hámenei legfőbb iráni vallási vezető rezsimje nyilvánvalóan a háború diplomáciai megoldását részesíti előnyben, az megállapodásra irányuló erőfeszítések helyett tulajdonképpen mindketten útjába állnak az áttörésnek.
Az Axios elemzése rámutatott, hogy a február 28-án kirobbantott iráni háború patthelyzete mögött meghúzódó alapvető, többnyire kultúrális okok talán összeegyeztethetetlenek. Az iráni nukleáris lefegyverzésre irányuló Trump második hivatala alatt zajló tárgyalások immár másfél évre nyúlnak vissza, megjegyzendő – a tavaly júniusi lehetséges megegyezésnek a Felkelő oroszlán izraeli hadművelet, míg az idei év eleji próbálkozásnak a közösen kirobbantott amerikai-izraeli háború vetett véget. Ezt követően a júniusi egyetértési megállapodás (MOU) – a Hormuzi szoros feletti ellenőrzés homályos megfogalmazás miatt, rövid időn belül borítékolhatóan omlott össze, az Öböl-államokat is berántva az eszkalációba.
Ismételgetve a több mint fél éve hangzotatott frázisokat, Trump ugyan a háború küszöbön álló – a novemberi félidős választások utáni befejezését ígéri, Fehér Ház-i források szerint azonban valójában a háború széleskörű újraindítását tervezi.
A kudarc egyik oka, hogy az Egyesült Államok és Irán alapvetően eltérően látják a tárgyalások időkeretét. Trump gyors megállapodást akar – türelmetlenné és frusztrálttá válik, amikor lassan haladnak a dolgok. Az iráni tárgyalási stílus ennek éppen az ellenkezője: számukra az időhúzás a lényeg, – áll az Axios elemzésében.
„A Trump alatti Amerika a figyelemhiányos szuperhatalom, amely képtelen hosszú távon fenntartani egy stratégiát. Az Iszlám Köztársaság alatti Irán pedig a kényszerbeteg teokrácia, amely sokkal inkább Amerika feltartóztatására összpontosít, mint saját népe jólétének előmozdítására.
„Trumpnak ADHD-ja van, Iránnak pedig OCD-je,” – összegezte a hírportál kérdésére Karim Sadjadpour, a Carnegie Endowment vezető elemzője, arra utalva, hogy például Trump 2025 áprilisában 60 napos határidőt szabott a tárgyalásokra – ez rendkívül rövid és irreális időkeret volt. Az irániak ezzel szemben hosszabb folyamatként tekintettek a tárgyalásokra, és nem vették kellően komolyan a határidőt, nem gondolták, hogy Trump komolyan gondolja, amikor 60 napról beszélt.
Az idei februári tárgyalások még rövidebbek voltak – körülbelül három hétig tartottak. Annak esélye, hogy ilyen rövid idő alatt megállapodás szülessen, alapvetően nulla.
Emellett, Trump köztudottan a látványos politikai színjátékot részesíti előnyben, melynek saját maga a főszereplője – kvázi olyan, történelmi örökséget teremtő megállapodást képzel el, amely újradefiniálja az Egyesült Államok és Irán kapcsolatát, és átalakítja a Közel-Keletet. Az irániak ezzel szemben egy szűkkörű, konkrét ügyekre korlátozott megállapodást részesítenek előnyben, amelyet közvetve – vagy a lehető legkisebb nyilvánosság mellett erősítenek meg, azaz bármilyen megállapodást inkább fegyverszünetként, semmint békeszerződésként értelmeznek.
„Trump és tárgyalói büszkék arra, hogy megállapodásokat tudnak tető alá hozni. Az iráni politikai kultúrában a kompromisszumot kötő emberre használt szó – »sazeshkar« – gyakorlatilag sértés. Irán vezetői soha nem voltak hajlandók közvetlenül találkozni Trumppal, amennyiben hajlandók lettek volna, szerintem az események kimenetele nagyon másképp alakulhatott volna. Trump szeretné rendezni a konfliktust; ugyanakkor az Iszlám Köztársaság egész identitása viszont az Egyesült Államokkal való folyamatos szembenállásra épül,” – idézi az Axios Sadjadpourt.
Ráadásul, a tárgyalások legfontosabb akadálya a bizalom hiánya; következésképpen az irániak azt állítják, hogy Trump kétszer is becsapta őket, amikor a tárgyalások közepette támadást indított ellenük. Ilymódon az iráni rezsimen belül sokan úgy gondolják, hogy az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások csupán egy megtévesztő manőver, mellyel Trump célja egy meglepetésszerű támadás előkészítésének leplezése.
Az amerikai fél ezzel szemben azt állítja, hogy Irán volt az, amely megszegte a megállapodást, amikor a 2026. júniusi egyetértési megállapodás aláírása után néhány nappal hajókat támadt a Hormuzi-szorosban, vagyis amerikai tisztviselők szerint nem bízhatnak abban, hogy a Forradalmi Gárda, illetve a politikai vezetés más radikális elemei betartanak egy olyan megállapodást, amelyet a rezsim pragmatikusabb tagjaival hoznak össze.
Eközben, mindkét félre jelentős belpolitika nyomás nehezülő, Teherán tárgyalóit a rezsim radikális szárnya szigorúbb feltételekre kötelezi, míg Trump néhány alkalommal hajlandó lett volna kompromisszumos megállapodásra, de a háborúpárti republikánusok kritikái, és demokraták cinikus megjegyezéseinek kereszttüzében végül mindig visszalépett.
„Irán olyan stratégiát alakít ki az Egyesült Államokkal szemben, amelyet az eszkaláció és a folyamatos támadó fellépés határoz meg. A rezsim pontosan tudja, mit akar – az összes amerikai erő kivonását a térségből –, és kész arra, hogy ennek eléréséért határozatlan ideig háborús készültségben maradjon,” – összegzésnek idézi az Axios Mohammad Ayatollahi Tabaar, a Texas A&M Egyetem nemzetközi ügyekkel foglalkozó docensének a Foreign Affairs című folyóiratban megjelent cikkét.
Trump küszöbön álló iráni megállapodása, vagy a háború újraindítása hátterében a közel-keleti válság másik feszültség gócpontja, a szaúdi- jemeni húti konfliktus szintén tovább eszkalálódik.
A következő napokban a szaúdiak nagyszabású offenzívát terveznek a hútik ellen, de az Egyesült Államok egyelőre nem csatlakozik, – jelenti az Axios, két amerikai tisztviselőre hivatkozva.
Rijád célja az iráni támogatottságú hútik kiszorítása a Báb el-Mandeb-szoros területeiről, a Fehér Ház azonban az elmúlt hetekben már másodszor utasította el Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös kérését, hogy csatlakozzon a művelethez és légicsapásokkal erősítse a hútik elleni támadás intenzitását.
A Báb el-Mandeb-szoros a globális kereskedelem és a szaúdi olajexport egyik létfontosságú útvonala, a húti ellenőrzés átvétele jelentős nyomásgyakorlási lehetőséget biztosít Iránnak az Egyesült Államokkal szemben.
A múlt héten Trump elnök már közel állt ahhoz, hogy a szaúdi trónörökös (MBSZ) kérésére légicsapásokra adjon utasítást, végül azonban úgy döntött, elhalasztja a műveletet, többek között azt követően, hogy az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) komoly fenntartásokat fogalmazott meg a tervezett csapásra vonatkozóan, melyet az Iránra összpontosító amerikai erőfeszítéseket elterelő tényezőjének tekinti, – nyilatkozta az Axiosnak egy amerikai tisztviselő.
