Avi/ujkelet.live
A Yedioth Ahronoth hétvégi számában megjelent leleplezés Eliad Sraga „Korrupció a mélyben” című új könyvével foglalkozott, mely a hivatalos vizsgálóbizottsági anyagokkal együtt az eddigi legrészletesebb képet adja arról, hogyan hagyta jóvá Binjámin Netanjahu miniszterelnök titokban négy tengeralattjáró eladását Egyiptomnak, miközben saját biztonsági apparátusát – a Moszaddal együtt – arra utasította, hogy dolgozzon az ügylet ellen.
A jelenet a miniszterelnöki hivatalban (2021. szeptember 19., kb. 19 óra):
- Az “akváriumban” – egy steril terület, ahol a miniszterelnök és vezető tanácsadói üléseznek – Dan Harel vezérkarifőnök-helyettes mellett Giora Eiland, Amosz Gilad, Amosz Jaron és Amosz Malka nyugalmazott vezérőrnagyok vártak.
- Naftali Bennett miniszterelnök és a volt Moszad-vezető, Tamir Pardo félórás négyszemközti megbeszélése után Bennett ,,csendesen beszélt, nagyon meglepettnek tűnt – rossz értelemben”, és láthatóan nagyon aggódott.
- A megbeszélés után a miniszterelnök visszavonta ellenállását a tengeralattjáró- és védelmihajó-ügyben felállítandó vizsgálóbizottsággal szemben. Úgy tűnt, nem az esetleges személyes hasznot húzók zavarták, hanem az állam biztonságát fenyegető komoly kockázat.
Mivel csapta be Netanjahu a Moszadot: Sraga Pardo Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott beadványára hivatkozva azt állítja, hogy nemcsak hogy elhallgatták Pardo elől az egyiptomi tengeralattjáró-eladás engedélyezését, hanem Netanjahu szándékosan félrevezette őt, és ezzel arra késztette, hogy olyan módon cselekedjen, amely súlyosan veszélyeztette a Moszad-harcosok életét.
- Netanjahu utasítására a Moszad éveken át időt, pénzt és emberi erőforrást — sőt emberéleteket — kockáztatva dolgozott az ellen az ügylet ellen, amelyet ő maga már titokban jóváhagyott a németeknek.
- A küldöttek tudtukon kívül ,,vakon harcoltak a sötétben” egy állítólagos ,,titokzatos ellenség” ellen a berlini kancellári hivatalban — nem tudva, hogy az ellenség, aki ellen harcra küldték őket, valójában a saját miniszterelnökük volt.
- Pardo szavaival: az eltitkolás ,,elképzelhetetlen és rendkívül ésszerűtlen” volt.
Az előzmény (2021 előtt): Az ügy kb. egy évvel korábban indult, amikor a Mozgalom a Minőségi Kormányzásért Sraga vezetésével, Sahar Ginosszar újságíróval együttműködve tanúvallomásokat gyűjtött, és a Legfelsőbb Bírósághoz fordult vizsgálóbizottság felállításáért.
- A bírák (Noam Solberg fogalmazásában) elismerték, hogy ,,kételyek lebegnek felhőként” az ügy felett, de kimondták, hogy a bizottság felállítása kormányzati hatáskör – ahogy Solberg zárta: ,,Lezárva, de nem befejezve.” Sraga ezután néhány hét alatt megnyerte Beni Gantz akkori védelmi miniszter, Jair Lapid, Avigdor Liberman, Gideon Sza’ar és Matan Kahana támogatását.
- A per nyomán felállt bizottságot a nyugalmazott legfelsőbb bírósági elnök, Asher Grunisz vezeti
A tengeralattjárók és hajók ügye a következőket foglalja magába: A hatodik tengeralattjáró beszerzése; kísérlet a flotta 7–9 egységre bővítésére; a gázmezőket védő hajók beszerzése; egy elvetélt kísérlet tengeralattjáró-elhárító hajók vásárlására; a Thyssenkrupp-hajógyár kiválasztása; közvetítők és üzletemberek szerepe; és a négy német tengeralattjáró eladása Egyiptomnak a biztonsági apparátus tiltakozása ellenére. Közös nevezőjük a bizottság szerint: ,,a munkafolyamatok és döntéshozatali mechanizmusok mély zavara érzékeny biztonsági és politikai kérdésekben.”.
A két ügylet – egy csomag: A „Drakon” izraeli tengeralattjáró és a négy egyiptomi tengeralattjáró nem két különálló ügy, hanem ugyanannak a kiel-i Thyssenkrupp-alkunak két oldala.
Az időzítés aránytalansága:
- Az izraeli hatodik tengeralattjáró ötlete 2009-ben született meg, a „Drakon” csak 2026 szeptemberében érkezett meg – 17 évvel később.
- Az első tengeralattjáró-párra vonatkozó szerződést 2011-ben írták alá. Az első tengeralattjárót 2016 decemberében szállították le az egyiptomi haditengerészetnek; testvére ugyanazon év októberében érkezett meg.
- A második tengeralattjáró-párra vonatkozó megállapodást 2015-ben hagyták jóvá. Az első 2020 májusában, a második pedig 2021 augusztusában érkezett Alexandriába.
- Az első szerződés aláírását követő egy évtizeden belül Egyiptomnak már négy új német tengeralattjárója volt.
Az egyiptomi hajók képességei: A Thyssenkrupp szerint alacsony hangjelűek, nehezen észlelhetők, hosszú ideig maradhatnak víz alatt. Az egyiptomi védelmi minisztérium nyolc darab 533 mm-es torpedócsövet, tenger-tenger rakétákat és aknatelepítő képességet emleget, és ,,példátlan ugrásnak” nevezte a beszerzést.
- Egyiptomi források több mint 50 napos víz alatti tartózkodásról beszéltek – ezt nyilvánosan nem igazolták, és nem világos, van-e a modellben AIP-rendszer (ami akár három hónapos merülést is lehetővé tenne).
Idővonal
2009 nyara — a Heusgen–Arad-csatorna: Christoph Heusgen, Angela Merkel kancellár nemzetbiztonsági tanácsadója megkeresi Uzi Aradot, a Nemzetbiztonsági Tanács akkori vezetőjét. Németországnak két érdeke van: munka a kieli hajógyárnak, és egy stratégiai üzlet Egyiptommal. A csomag: Németország szubvencionálja Izrael hatodik tengeralattjáróját, cserébe Izrael visszavonja ellenállását az egyiptomi eladással szemben. A Védelmi Minisztérium vizsgálni kezdi a kérést, a haditengerészet feltételeket dolgoz ki – bizonyos rendszerek „lebutítása” az egyiptomi hajókon az izraeli előny megőrzésére.
- Még mielőtt ez a munka befejeződne, 2009 augusztusában Netanjahu — egyeztetés és tájékoztatás nélkül — már kinyilvánítja Merkelnek, hogy hajlandó feloldani az ellenállást.
- 2010 januárjában a felek visszatérnek az üzlethez. A teljes megállapodást nem hozzák a Védelmi Minisztérium tudomására.
Párhuzamosan a hatodik tengeralattjáró hazai vitája: Netanjahu Meir Kalifi katonai titkárától kérdezte a hatodik tengeralattjáró szükségességét; amikor kiderült, hogy a védelmi miniszter szintjén még nem is tárgyalták, Netanjahu sietségre biztatott.
- Utasítására a berlini nagykövet, Jorám Ben-Zeev a Thyssenkrupp-tárgyalások előrehaladásáról csak a Nemzetbiztonsági Tanács tisztviselőjének, Avriel Bar-Joszefnek számolt be részletesen, a Védelmi Minisztériumnak csak általános jelentéseket küldött – már a kezdetektől szétválasztva a politikai csatornát a haderőépítésért felelősöktől.
- Eliezer Marom akkori haditengerészeti parancsnok azt vallotta: ellenezte az üzletet, ha a haditengerészet költségvetéséből kellene fedezni, de akár hatnál is többet akart, ha külső finanszírozás adódik.
- A vezérkari főnök, a vezérkari főnök-helyettes és a Tervezési Igazgatóság ,,bizonyított operatív szükség hiányára” hivatkozva ellenezte a kb. 3 milliárd sékel értékű beszerzést.
- A bizottság megállapította: Netanjahu egy nem szakértő magasabb rendelkezésre-állási számítását részesítette előnyben a szakmai értékeléssel szemben.
2010. január 17., Netanjahu berlini utazásának előestéjén, nyílt összecsapásba kerül Gabi Askenázi vezérkari főnökkel: ,,Gyengítjük és zsugorítjuk a hadsereget” — mondta Askenázi —, és figyelmeztetett: ,,nem lesz pénz páncélozott szállítójárművekre a Golani-dandár számára Sudzsaijjában (Gáza).”
- Ez különösen nehéz jelenet annak tekintetében, hogy Sudzsaijja később véres háborús helyszínné vált.
2011 tavasza — az arab tavasz hatása: Hoszni Mubarak bukása után Izraelben attól tartottak, hogy az új tengeralattjárók ellenséges kézbe kerülhetnek.
- A Netanjahu–Merkel-beszélgetéseken megegyeztek, hogy a hajókat ,,egyelőre” nem adják át Egyiptomnak.
- Berlinben ezt úgy értették: a szerződést és a gyártást folytathatják, az exportengedélyről később döntenek, ha kiderül, merre fúj a szél Kairóban.
- Az izraeli biztonsági apparátus ezzel szemben Netanjahutól és embereitől fordított képet kapott — mintha Németország visszalépett volna az üzlettől.
- A bizottság megállapítása szerint: ,,A miniszterelnök és a kancellár közti beszélgetésről nem készült feljegyzés. A biztonsági apparátus olyan tájékoztatást kapott, amely téves valóságképet keltett, mintha Németország visszavonta volna szándékát a tengeralattjárók eladására.”
2011 nyara: a Védelmi Minisztériumban felmerül a gyanú, hogy egy izraeli és egy német fél között “körkörös üzlet” zajlik a tudtukon kívül — de nem gondolják, hogy a miniszterelnöki hivatalról van szó.
- A minisztérium és a nagykövetség emberei Netanjahu utasítására a németeknél tiltakoznak, próbálják lebeszélni őket, biztonsági kockázatra figyelmeztetnek.
- Netanjahu nem igazítja ki a téves képet — saját embereit küldi harcolni egy döntés ellen, amit ő maga már meghozott.
2011 vége – 2012 eleje: Netanjahu nyomására megszületik a hatodik tengeralattjáróról a megállapodás, eközben a német–egyiptomi szerződés is halad.
- 2012 februárjában német tisztségviselők dühösek az izraeli nyomásgyakorlás miatt, amellyel az egyiptomi projektet akarják leállítani — mivel az eladás Netanjahu beleegyezésével történik.
- Az izraeliek nem hisznek a németnek, aki ezt elárulja nekik. A Muszlim Testvériség ekkor éppen hatalomra kerülőben van Egyiptomban. Jákov Hadász-Handelszman berlini nagykövet így írja le az abszurditást a bizottság előtt: őt “körbe-körbe járatták”, miközben mások pontosan tudták, mi történt. Azok közül, akik ,,harcolj, harcolj, harcolj” biztatással nógatták, néhányan tudták, hogy a saját farkát kergeti.
Kompromisszum és szerződések:
- A megoldás: az 1-es tengeralattjárót akkor vonják ki, amikor a 6. megérkezik — bár az elsőnek ekkor csak a fele élettartama jár le. Udi Sáni, a Védelmi Minisztérium akkori főigazgatója: ,,Nem tudunk hat tengeralattjárót fenntartani, sem pénzügyileg, sem legénység szempontjából. Ezért volt az a megoldás, hogy az 1-es kimegy, és a 6-os bejön.” Marom szavaival ez tette a hatodikat valójában ötödikké.
- A Beszerzési Miniszteri Bizottság 2011 áprilisában hagyta jóvá a lépést; a megállapodást decemberben írták alá; a kereskedelmi szerződést a hajógyárral 2012 márciusában (266 millió eurós alapáron, 2018-as várható érkezéssel).
- Abban, hogy öt vagy hat tengeralattjáróra van-e szükség, sosem született végleges döntés: 2012-ben Netanjahu megvizsgáltatta, hogy a hatodik lecserélhetne-e egy régit; 2015-ben a hadsereg bejelentette, hogy a haderő-szerkezet öt marad; 2018-ban Gadi Eizenkot vezérkari főnök megtiltotta az első tengeralattjáró élettartamának meghosszabbítását, mondván: ha a hatodik megérkezik, az elsőt ,,díszletként kell kiállítani a haditengerészet emlékművénél.”
A Bild-botrány: 2012 augusztusában Netanjahu hirtelen megváltoztatja álláspontját, és arra kéri Merkelt, gondolja újra az egyiptomi eladást — miután korábban ő maga titokban engedélyezte azt. A beszélgetés ezúttal dokumentálva lett, és ki is szivárgott a Bild német laphoz.
- A németek dühösek — egy izraeli tisztségviselő ezt később ,,Bild-ügy — előzetes” néven emlegette —, és sértőnek találták, hogy miután Izrael megkapta a kb. 160 millió dolláros német szubvenciót a hatodik tengeralattjáróért, most visszakozni próbál.
- A bizottság szerint a németek a szivárogtatásokat jogtalan nyomásgyakorlásnak tekintették, és azzal fenyegetőztek, hogy nyilvánosságra hozzák Netanjahu titkos beleegyezését, ha ez folytatódik. A szivárogtatások leálltak. Mindez a bizottság szerint ,,károsította a két ország közti bizalmi viszonyt.”
- Még Jaakov Amidror, Netanjahu akkori — és hozzá közel álló — nemzetbiztonsági tanácsadója is azt mondta a bizottságnak, hogy nem tudott Netanjahu korábbi hozzájárulásáról. Amikor megkérdezték, miért nincs összefoglaló a kritikus beszélgetésről, azt felelte: ,,Ez a lyuk az egyetlen dolog, aminek szerintem nincs magyarázata.” Majd további nyomásgyakorlás után hozzátette: ,,Az, hogy erre nincs magyarázat, nyugtalanító.”
2014 — egy szégyenteljes epizód: Amikor a kiképzések leálltak, a légierő részben földre volt kényszerítve, Netanjahu berontott Dan Harel irodájába, az asztalra csapott, és megkérdezte: miért nem vesz még egy — immár hetedik — tengeralattjárót. Harel válasza: ,,Miniszterelnök úr, ne vegye sértésnek, de nem hiszem el, amit mond.” Netanjahu külső költségvetést ígért; Harel emlékeztette egy korábbi, 1,3 milliárd sékeles, hasonlóan megígért, de vissza nem fizetett tartozásra, és lezárta: nincs is szükségük rá, és úgysem hinné el, hogy végül megkapják.
„Csalók és idióták” — a második kör (2014–2015): Németország még két tengeralattjárót akar eladni Egyiptomnak. A bizottság szerint ezúttal ,,még előzetes szakmai munka sem” előzte meg a döntést — nincs kockázatelemzés, alternatíva-vizsgálat. Az ügyet Netanjahu és a Nemzetbiztonsági Tanács saját kezűleg intézi.
- Az izraeli beleegyezést most a gázmezőket védő Sza’ar 6 rakétahajókhoz nyújtott német segítséghez kötik — ezt a kabinet is tárgyalja, de nem tud arról, hogy a csomag másik felén két újabb egyiptomi tengeralattjáró áll.
- 2015 márciusában a biztonsági apparátus ismét a németektől tudja meg, mit tett a saját kormánya. Hadász-Handelszman feljegyzésében fogalmazza meg a sértést: az információt Németországtól kapják, miközben saját erőik sötétben tartják őket. Magyarán az izraeli kormány kettős politikát folytatott egy külföldi kormánnyal szemben: az egyik csatorna egyetértett, a másik tiltakozott.
- Mose Jaalon védelmi miniszter kérésére Reuven Rivlin elnök szóvá teszi az ügyet Merkelnél, aki megerősíti: Németország csak izraeli beleegyezéssel adja el a hajókat. A megdöbbent Rivlin azonnal Netanjahut keresi, aki rátámad: ki kérte meg egyáltalán, hogy ezzel foglalkozzon. Rivlinnek meghagyja: ne foglalkozzon ezzel többet.
- Hadász-Handelszman 2014. június 22-i feljegyzése: az ország sorsát óvja az ég az ilyen csalóktól és idiótáktól — a miniszterelnöki stáb tagjaira utalva.
- Amosz Gilad a másik oldalról éli meg ugyanezt: Miki Ganor üzletember egy társasági eseményen szemrehányást tesz neki, hogy ellenállása árt az „üzletnek”; egy kairói látogatáson maga Abdel Fattah esz-Sziszi elnök és a hírszerzésfőnök támad rá, amiért ellenzi az ügyletet — nem tudva, hogy Netanjahu már régen jóváhagyta azt.
- Dan Harel nyersebben fogalmazza meg a Védelmi Minisztérium hatáskörébe való behatolást: a miniszterelnöki hivatal és a Nemzetbiztonsági Tanács a háta mögött tartott megbeszéléseket, olyan döntéseket hozva, amelyekhez nem lett volna joguk.
Az elvi kérdés: A vizsgálóbizottság nem azt vitatja, hogy stratégiailag helyes volt-e az egyiptomi eladáshoz hozzájárulni – egy miniszterelnök dönthet úgy, hogy a németországi kapcsolat, a szubvenció és a technológiai feltételek megérik a kockázatot. A probléma az, hogy ez állami döntésnek kellett volna lennie, nem vezetők közti személyes alkunak: meg kellett volna hallgatni a katonai hírszerzést, a haditengerészetet, a Moszadot, a védelmi és külügyminisztériumot, tájékoztatni a minisztereket, és dokumentálni a folyamatot. Ehelyett lényegében csak a titkos jóváhagyás történt meg – maga az állam kimaradt.
- Hónapokig ellentmondó üzeneteket kapott Berlin Jeruzsálemtől arról, ki beszél Izrael nevében – a miniszterelnök, a Nemzetbiztonsági Tanács, a védelmi miniszter, a nagykövet vagy a tiltakozásra küldött tisztviselő. Ez erodálta magát a berlini különleges kapcsolatot is, amit Netanjahu ápolni akart – a titkot valójában attól az államtól tartották vissza, amelynek nevében a hozzájárulás született.
A bizottság hivatalos megállapításai: 2024 júniusában öt személyt figyelmeztetett a bizottság: Netanjahut, Jaalont, Joszi Cohen volt Moszad-vezetőt (az ügy idején a Nemzetbiztonsági Tanács élén állt), Ram Rothberg volt haditengerészeti parancsnokot és Avner Szimhoni volt vezető Nemzetbiztonsági Tanács-tisztviselőt.
- Pardo három alkalommal tanúskodott zárt ülésen. A Netanjahunak küldött figyelmeztető levél szerint a miniszterelnök ,,veszélyeztette az ország biztonságát, és kárt okozott Izrael külkapcsolataiban és gazdasági érdekeiben” – ez az egyik legsúlyosabb vád, amit valaha izraeli közéleti szereplő ellen megfogalmaztak, mivel nem hanyagságról, hanem tudatos, az ország biztonsági érdekeivel ellentétes cselekvésről beszél.
- A megállapítások egyelőre előzetesek; a meghallgatások novemberben-decemberben esedékesek. Netanjahu nem nyújtott be tanúlistát a határidőig – lehet, hogy a bizottság figyelmen kívül hagyásának taktikáját választotta.
- Netanjahu nyilvánosságra hozott vallomásában 83-szor mondta, hogy ,,nem emlékszik”, és további kb. 50-szer, hogy ,,nem tudja” – ebből 18 alkalommal egy rövid szakaszban, ami arról szól, miért akarta Bar-Joszefet a Nemzetbiztonsági Tanács élére kinevezni (ez a kinevezés végül a vizsgálat miatt elmaradt). Ugyanakkor pontosan emlékezett rá, hogy szerinte ,,rendezett folyamat” volt, és a vita csak az időzítésről szólt – ő korábbra akarta hozni a megállapodást. A bizottság ezzel szemben olyan döntést dokumentál, amely megelőzte és alakította magát a folyamatot, és részben eltitkolták azok elől, akiknek végre kellett volna hajtaniuk.
Egy korábbi beismerés: Egy bennfentes forrás szerint sokáig senki nem hitte el a történetet — ,,túl sok volt, még Netanjahutól is” —, amíg egy Keren Marciano-interjúban a miniszterelnök maga be nem ismerte, hogy megadta az engedélyt, és mindenkit kizárt a döntésből, hozzátéve pökhendi hangnemben, hogy nem is köteles tájékoztatni őket.
Zárás: Sraga szerint ez ,,a valaha feltárt legsúlyosabb ügy” – egy egész rendszert azért hoztak létre, hogy a biztonsági döntések ne egyetlen embertől függjenek, mégis pont ezt a rendszert zárták ki a szükséges információkból. Dan Harel szavaival ez az ügy ,,végleg elvette maradék naivitását”. A miniszterelnöki hivatal nem reagált a megkeresésre.
