Katz: Ha túszt ejtenek, eltöröljük Gázavárost

Avi/ujkelet.live

❗️Katz: ha túszt ejtenek, eltöröljük Gázavárost

Iszrael Katz védelmi miniszter kilátásba helyezte, hogy Gázaváros mind az egymillió lakosát kitelepítik délre, és lerombolják az épületeket, ha a Hamász terrorszervezet akár egyetlen izraeli katonát vagy civilt is elrabol.

Miért fontos: Katz szerint konkrét hírszerzési jelek utalnak új emberrablási tervekre — a fenyegetést Iránnak és Recep Tayyip Erdogan török elnöknek is külön címezte.

Amit mondott:

  • Gázavárost úgy kezelnék, ,,ahogy Rafah-t, Beit Hanunt és a Gázai övezet 70%-át” — vagyis lerombolással.
  • Izrael nem vonul vissza a sárga vonalról, amíg a Hamász nincs felszámolva és lefegyverezve.

„Ez az a nyelv, amelyet a Gázában és Libanonban működő dzsihadista terrorszervezetek értenek, és mi is ezt a nyelvet beszéljük: a lakosság evakuálása, az infrastruktúra lerombolása és a terület elfoglalása” – mondta Katz az 1973-as jom kippuri háborúban elesett katonák éves megemlékezésén.

A háttér: Katz kijelentései az utóbbi hetekben egyre élesebbek — ez egybeesik az október 27-i izraeli választásokkal.


🇱🇧 Washington feltételt szab az UNIFIL-nek

Az amerikai álláspont szerint az ENSZ dél-libanoni békefenntartó erejének (UNIFIL) mandátuma csak akkor hosszabbítható meg, ha a küldetés túllép a puszta megfigyelésen, jelentette a Hezbollah-ellenes Nida al-Watan libanoni lap.

A nagy kép: Washington azt akarja, hogy az UNIFIL a libanoni hadsereggel közösen aktívan vegyen részt a Hezbollah terrorszervezet lefegyverzésében — fegyverraktárak, alagutak felszámolásával együtt.

A lefegyverezés ügye: Nawáf Szalám libanoni miniszterelnök tegnap eset New Yorkban libanoni emigránsokkal való találkozóján kijelentette: ,,Nem lehet egy államban két hadsereg, és nem lehet két döntéshozó.”

  • Szalám szerint Libanon egyszerre törekszik az izraeli csapatok dél-libanoni kivonására is, hogy a lakosság hazatérhessen és megindulhasson az újjáépítés.

Amerikai külügyi forrás: A Nida al-Watanban idézett forrás szerint a béke nem egy aláírt papírral kezdődik, hanem akkor, ,,amikor a Hezbollah elveszíti katonai önállóságát.”


🇪🇬 3 izraeli beduin fél éve eltűnt Egyiptomban

Három izraeli beduint márciusi nyaralásukból hazafelé tartva vették őrizetbe a Taba-átkelőnél — azóta gyakorlatilag nyomuk veszett, jelentette a KAN közszolgálati műsorszolgáltató.

Miért fontos: Egyetlen hivatalos egyiptomi szerv sem ismeri el, hogy náluk tartják őket — sem rendőrségen, sem ismert börtönben, sem kórházban.

Amit tudni: A családoknak azt mondták: nem büntetőügyről, hanem ,,nemzetbiztonsági” okról van szó.

  • Nem volt konzuli látogatás, és nem tudni, bíró elé állították-e őket.
  • Az egyiptomi médiában sincs nyoma az ügynek.

Amit mondott a külügy: Ismerik és kezelik az ügyet — egyiptomi hivatalos válasz egyelőre nincs.


⛓️‍💥 55 hónap börtön kémkedésért Iránnak

A Haifai Kerületi Bíróság elítélte a 32 éves Fárisz Abu al-Hidzsa észak-izraeli lakost, aki vádalku keretében beismerte, hogy kapcsolatban állt egy iráni ügynökkel.

Amit csinált: Felvételt készített Joav Gallant korábbi védelmi miniszter otthona közelében — ott tartóztatták le.

  • Megfigyelt egy tel-avivi kávézót, és mobilokat, készpénzt, kriptotárca-jelszót rejtett el.
  • Mindezért kb. 3600 dollárt kapott egy Telegram-kapcsolattól.

A csavar: Gyanította, hogy iráni ügynökkel áll kapcsolatban, de nem járt utána — a bíróság ezt is figyelembe vette az ítéletnél.

A bíróság megjegyezte, hogy büntetlen előéletű és megbánást mutatott. A börtönbüntetés mellett kétéves próbaidőt is kapott.