Tragédia Netanján, új stratégia Libanonra és Winter lejáratása

Avi/ujkelet.live

🚨 PTSD-s határrendészt lőttek agyon a biztonsági erők

Mi történt: Szombaton a biztonsági erők agyonlőttek egy aktív szolgálatot teljesítő határrendészt Netanja központi részén, miután a férfi rendőrökre nyitott tüzet. A hatóságok kezdetben egy fegyveres „ártalmatlanításáról” számoltak be, majd később azonosították az elkövetőt a 20 éves David Amrani őrmester személyében. A rendőrség közölte, hogy az eset körülményeit még vizsgálják, további sérültekről nem érkezett jelentés.

A háttér:

  • Amrani netanjai lakos volt, aki 2024 augusztusában vonult be a határrendészethez.
  • A kiképzés elvégzése után a júdeai Hebronban szolgált, majd mintegy nyolc hónapja helyezték át a 39-es századhoz.
  • Héber sajtóértesülések szerint a fiatal férfi harci cselekményekhez kapcsolódó pszichés traumától (PTSD) szenvedett.
  • A közösségi médiában megjelent felvételeken Amrani hosszú lőfegyverrel sétált Netanja lakóutcáin, más videókon pedig lövések zaja hallatszott.

Miért fontos: Idan Kleiman, az Izraeli Védelmi Erők Rokkant Veteránjainak Szervezetének elnöke a 13-as csatornának kijelentette, hogy a súlyos eset teljes és alapos kivizsgálást igényel. Kiemelte: ez egy újabb ébresztő Izrael számára, hogy nem hagyhatja magára azt a többszáz ezer veteránt, akik a csatatérről való visszatérésük után is küzdenek a harci élményekkel.


⚠️ Téves rakéta-indítás a gázai határnál

A helyzet: Péntek este az izraeli hadsereg tévedésből kilőtt egy elfogórakétát a Gázai övezet határa felett.

A részletek: A hadsereg szerint azt követően indították útnak az elfogórakétát, hogy egy gyanús légi célpontot észleltek. Később kiderült, hogy a riasztást a Gázai övezetben bevetett izraeli erők saját lőfegyverhasználata váltotta ki. Az incidensben senki sem sérült meg, az ügyben további vizsgálat folyik.


💥 Újabb összecsapások és katonai figyelmeztetés Dél-Libanonban

Mi történt: Az izraeli hadsereg reggel célpontokat támadott Dél-Libanonban, miután a Hezbollah terrorszervezet két robbanó drónt indított az izraeli csapatok ellen.

A részletek:

  • A hadsereg az egyik drónt lelőtte, a katonák körében nem történt sérülés.
  • A hadsereg határozottan elítélte az esetet, kijelentve, hogy az ,,a tűzszüneti megállapodás kirívó megsértése a Hezbollah terrorszervezet részéről”.

A hadsereg arab nyelvű szóvivője, Ella Waweya alezredes „sürgős figyelmeztetést” adott ki Arab Szalim dél-libanoni település lakóinak egy tervezett légicsapás előtt.

  • A kiürítési parancs a település egy meghatározott, a Hezbollahhoz köthető épületére és annak legalább 300 méteres körzetére vonatkozik.

🛡️ Izraeli csapatcsökkentés és politikai feszültség Libanonban

A terv („A szürke vonal”): A KAN közszolgálati műsorszolgáltató tegnap este arról számolt be, hogy az Izraeli Védelmi Erők a csapatok csökkentésére készül Dél-Libanonban az Ali Tahar-gerinc alagútjainak megsemmisítése után. Biztonsági források szerint a védelmi tárca egy új, az izraeli határhoz közelebbi biztonsági övezet kialakítását tervezi.

  • A tervezet alapján a jelenlegi „sárga vonalról”, amely egyes területeken a Litani folyótól északra is kiterjedt, a csapatok 3-4 kilométerre húzódnának vissza a határtól.
  • Ezt az új felállást „szürke vonalnak” nevezik, ahol libanoni területen belül épülnének ki az izraeli hadsereg posztjai.
  • A terv még nem teljes, a politikai vezetés nem hagyta jóvá, és komoly kérdéseket vet fel a terület libanoni hadseregnek történő átadása, valamint a két ország közötti tárgyalások sorsa.

Mindeközben Libanonban: A Hezbollah terrorszervezet igyekszik elbagatellizálni az Ali Tahar-gerinc elvesztését. Ihab Hamade, a szervezet parlamenti képviselője úgy nyilatkozott: „Még ha igaz is, nem katasztrófa.”

  • Ezzel szemben egy Hezbollahhal szembenálló libanoni politikai forrás szerint a terrorszervezet zavarban van: „Ali Taher elvesztése csapás számukra. A katonai infrastruktúra elvesztésén túl ez az imázsukat is rombolja, hiszen hamisnak bizonyult az az állítás, miszerint fegyvereikkel ők védik Libanont.”
  • A libanoni foglyok Izrael általi szabadon bocsátása kapcsán ugyanez a forrás megjegyezte: a Hezbollah amiatt is kellemetlen helyzetbe került, mert a fogvatartásokat az ő tetteik váltották ki, végül mégis a libanoni állam érte el a kiszabadításukat.

📜 Kiszivárgott részletek: Ofer Winter figyelmeztetései a háború elején

Mi történt: A 12-es csatorna tegnap este nyilvánosságra hozta azokat a forgatókönyveket, amelyeket Ofer Winter tartalékos dandártábornok, az Izrael Népe párt elnöke mutatott be Binjámin Netanjahu miniszterelnöknek és a katonai vezetésnek közvetlenül 2023. október 7-e után. A találkozóra – a felettesek jóváhagyása nélkül – egy titkos lakásban került sor.

Winter állítólagos kijelentései:

  • „A hadsereg nincs felkészülve, nem tud egy ilyen szárazföldi manővert végrehajtani. 15 000 halott katonánk lesz.”
  • Figyelmeztetett, hogy a többemeletes épületek ráomlanak majd a századokra, és „katonák ezreit fogják elrabolni, ami nemzeti katasztrófához vezet”.

A belső vita és a következmények:

  • Egy volt tiszt szerint Winter üzenetei demoralizálóan hatottak a háború első heteiben, megijesztették a miniszterelnököt, és ez késleltette a szárazföldi bevonulást.
  • Egy másik forrás szerint Wintert más szkeptikus alakokkal – köztük Jichák Brik tartalékos vezérőrnaggyal– együtt vitték Netanjahuhoz, hogy aláássák Herci Halevi akkori vezérkari főnök pozícióját. Winter a gázai bevonulást korábban ,,halálos csapdának” nevezte.

A válasz: Ofer Winter környezete határozottan visszautasította a váádakat. Közleményük szerint teljesen hamis az az állítás, miszerint 15 000 halottról beszélt volna, vagy kétségbe vonta volna a hadsereg győzelmi képességét. Winter javaslata egy erőteljes, rövid és okos hadviselésre vonatkozott, amely gyors döntést és győzelmet hoz, nem pedig egy hároméves, eredménytelen hadjáratra.

Kontextus: A kérdés persze az, hogy miért pont most jött ki ez a riport. Az ok: Netanjahu nyomást gyakorol Winterre, hogy álljon össze Becalel Szmotrich Vallásos Cionizmus pártjával, hogy ne égjenek el jobboldali szavazatok az október végén sorsa kerülő választásokon. Winter azonban egyelőre kitart amellett, hogy egyedül indul.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunk témái:• Megállapodás a Ben Gurion repülőtéren az ünnepi időszak előtt – Egyezség született az Izraeli Repülőtéri Hatóság és a szakszervezet között a folyamatos működésről. Felgyorsítják a toborzást a várhatóan 2,5 milliós szeptemberi utasforgalom előtt.• Ismét leálltak a sótalanító üzemek a tenger zavarossága miatt – A Nílus-deltából érkező mikroalgák miatt le kellett állítani a déli sótalanítókat. A lakossági vízellátás biztosított, de a mezőgazdasági szektor már megkongatta a vészharangot.• Meghosszabbították az izraeli és palesztin bankok együttműködését – A Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium 2026 végéig elhalasztotta a palesztin bankokkal való levelezőbanki kapcsolatok megszakítását. A végleges döntés a következő kormányra vár.• Mesekönyvvel és vitákkal indította a tanévet Itamar Ben-Gvir pártja – Az Otzma Jehudit aktivistái a miniszter munkásságát bemutató gyermekkönyvet osztogattak iskolák előtt. A kezdeményezés lakossági felháborodást váltott ki Jeruzsálemben.• Rendőrségi figyelmeztetés az elalvó Teslás videója után – Bejárta a közösségi médiát egy felvétel egy kormánynál alvó sofőrről. Az izraeli rendőrség tisztázta a vezetéssegítő rendszerekre és az önvezetésre vonatkozó jogszabályokat.Tetszett a mai adás? Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb izraeli hírekről és elemzésekről, iratkozz fel a csatornára Spotify-on!Ha hasznosnak találtad az információkat, kérlek oszd meg az epizódot azokkal, akiket érdekelhet a téma. Köszönöm a figyelmet és a támogatást!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt