Avi/ujkelet.live
Ronen Bergman Pulitzer-díjas újságíró a héten a Yneten publikált cikke a dezinformációval, a félelemkeltő biztonsági hírek terjedésével és ezek politikai felhasználásának lehetőségével foglalkozott.
A kiindulópont: Egy indiai, szélsőjobboldali és vitatott megítélésű blogger egy forrás nélküli, tört angolsággal és hindi nyelven írt idézetet tulajdonított Ahmad Vahidinek, az iráni Forradalmi Gárda egyik legfelsőbb vezetőjének. A poszt szerint Vahidi azt állította: Irán most első alkalomban elismeri, hogy atomfegyvert fejleszt, és ezt azzal indokolta, hogy amíg az Egyesült Államoknak és Izraelnek van atomfegyvere, addig Irán is folytatja a fejlesztést.
- A terjedés: A szöveget egy biztonsági témájú profillal rendelkező izraeli X fiók átvette és javította az angolt. Innen átkerült a kormánypárti 14-es csatorna angol nyelvű oldalára, ahol már nem közösségi médiás pletykaként, hanem drámai iráni „beismerésként” tálalták.
- Hivatalos pecsét: Binjámin Netanjahu miniszterelnök egy nyilvános beszédében szó szerint idézte a koholmányt, kijelentve, hogy Vahidi „egyértelműen” beismerte a nukleáris fegyverkezési szándékot.
- A nemzetközi hullám: A miniszterelnök beszéde után amerikai republikánus szenátusi és képviselőházi tagok is átvették az információt. Michael Waltz korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó retweetelte a hírt, majd miután kiderült a csalás, törölte azt.
- A visszakozás: A Fox News arról számolt be, hogy állítólag Vahidi az adott héten valóban ilyen kijelentést tett. Később a csatorna több módosítást, törlést és pontosítást hajtott végre. Az új változat már azt sugallta, hogy az idézet esetleg 2025-ből származhatott, illetve hogy Vahidi valójában az iráni hivatalos álláspontot ismertette, amely szerint a nukleáris fegyver fejlesztése nincs napirenden. A hálózat végül szerkesztői megjegyzésben azt írta, hogy Vahidi szavait kiragadták a kontextusból, és úgy állították be, mintha az adott héten hangzottak volna el.
- Nincs nyom: A perzsa, angol, arab és héber nyelvű átfogó keresések semmilyen hivatalos iráni beszédre, felvételre vagy átiratra nem találtak bizonyítékot.
- A Miniszterelnöki Hivatal reakciója: Amikor a lapok megkérdezték a miniszterelnökséget, hogyan kerülhetett hamis információ a kormányfő beszédébe, a hivatal elutasította a konkrét válaszadást, és csupán annyit közölt: „Izrael Állam teljes mértékben kiáll a miniszterelnök azon kijelentése mellett, miszerint az iráni Forradalmi Gárda fegyverminőségű nukleáris kapacitás kiépítésére törekszik.”
Miért fontos? A Vahidi-ügy ritka példát szolgáltatott arra, miként válik egy forrás nélküli, hamisnak bizonyult állítás a nemzetközi politika és a média részévé.
15 fenyegetés története: Rendszer vagy véletlen?
Egy július 12. és augusztus 12. közötti, hét televíziós csatornára és hat országos rádióállomásra kiterjedő felmérés 15 különálló, nemzetbiztonsági fenyegetésről szóló riportot azonosított az izraeli médiában. Ezek közül 8 esetében ugyanaz a minta ismétlődött: névtelen biztonsági források, rendkívül riasztó forgatókönyvek, kevés ellenőrizhető adat, és többnyire hiányzó korlátozó vagy szkeptikus hang az eredeti tudósításban.
A hírek időzítése is figyelemreméltó: 5 súlyos fenyegetésről szóló anyag mindössze 48 órán belül (augusztus 9. és 11. között) került adásba:
- Oroszország és Szíria: Oroszország állítólag segíteni fogja a szíriai hadsereg újrafegyverzését.
- A „paktum” riogatás: Egy arab ország azt javasolta egy másik arab országnak, hogy csak azért kössön békét Izraellel, hogy „elaltassa” Izrael éberségét, majd háborúra készüljön ellene.
- A szíriai légierő: A jelentések szerint a szíriai légierő „feltámadt”, és Szuhoj gépekkel tartott gyakorlatot.
- Libanoni erők: Egy nemzetközi békefenntartó erő jelenléte Libanonban „soha nem fog működni”.
- Törökország mint fő ellenség: A védelmi szervezet magas rangú tisztviselői Törökországot nevezték meg az „első számú fenyegetést jelentő célpontként” Irán után.
Bergman óvatos: nem állítja, hogy bizonyítottan összehangolt félelemkeltő kampány zajlott. Nincs olyan dokumentum vagy felvétel, amely bizonyítaná, hogy valaki tudatosan kampányt rendelt el. Azt is elismeri, hogy Izrael valóban veszélyes geopolitikai környezetben van, és Irán, Szíria, Törökország, Hamász és Hezbollah valódi biztonsági kihívásokat jelentenek. A kérdés szerinte nem az, hogy léteznek-e veszélyek, hanem az, hogyan tálalják és erősítik fel ezeket a médiában.
A riogatási mechanizmus működése
- A szíriai Szuhoj-mítosz: Míg az egyik csatorna 16-szor adta le a szíriai légierő újjáépülését taglaló hírt, a hírszerzési adatok szerint a szíriaiaknak mindössze 1 vagy 2 működőképes Szuhoj vadászgépük van, és az érdemi újjáépítés – ha egyáltalán megtörténik – 5-10 évet vesz igénybe.
- A török nukleáris riogatás: Törökország és Szíria kapcsán egy kis mennyiségű, önmagában veszélytelen kis mennyiségű sárga uránkoncentrátum jelenlétét fújták fel, miközben az USA már olyan megállapodásokat alakított ki, amelyek alapján a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei elszállítják az anyagot.
- A politikai háttér: A választások közeledtével a folyamatos fenyegetettség érzete azt a politikai üzenetet erősíti a választókban, hogy a jelenlegi vezetés és személyesen Benjámin Netanjahu az egyetlen garancia a nemzet fennmaradására.
Hol a probléma?
A cikk egyik fontos érve, hogy az anonim források önmagukban nem feltétlenül problémásak, mivel a biztonsági témákkal foglalkozó újságírás jelentős része elképzelhetetlen lenne nélkülük.
A gond az, hogy a „biztonsági szervezet” vagy „a biztonsági vezetés” megnevezés azt a benyomást keltheti, mintha az egész izraeli biztonsági apparátus ugyanazt gondolná.
A néző azonban nem tudja, pontosan kiről van szó:
- a katonai hírszerzésről;
- a Moszadról;
- a Sabakról;
- a hadseregről;
- a védelmi miniszter hivataláról;
- magáról a miniszterről;
- vagy egyetlen konkrét tisztviselőről.
Ez azért fontos, mert az anonim forrás állítását a közönség nehezen tudja ellenőrizni vagy megkérdőjelezni.
A szerző szerint gyakran történik egy apró, de jelentős változás:
a feltételezésből tény lesz,
a félelemből terv,
a forgatókönyvből közvetlen veszély.
Közben az olyan óvatos szavak, mint a „lehet”, „elképzelhető” vagy „feltételezhető”, a címadás és a médiaterjedés során eltűnnek.
További szemezgetés
Egy másik félelemkeltő állítás szerint az iráni rakéták a jövőben elérhetik az Egyesült Államokat.
De nincs olyan tudósítás amelyben:
- hírszerzési jelentés;
- hivatalos dokumentum;
- hivatalos értékelés;
- vagy azonosítható forrás
alapján azt bizonyították volna, hogy Irán ténylegesen ilyen hatótávolságú rakéták fejlesztésén dolgozik. Ennek ellenére a médiában az állítás újra és újra megjelent. A szerző szerint a folyamat során:
első alkalommal még becslés,
harmadszorra feltételezés,
tizedszerre pedig már mindenki úgy beszél róla, mintha tudott tény lenne.
A drónok és a „következő október 7.”
Hasonló probléma merült fel a robbanó drónokról szóló hírekben. A tudósítások szerint ilyen eszközöket akár izraeli városokból is bevethetnek, köztük optikai szálon irányított drónokat, amelyek ellen a rendszernek jelenleg nincs megfelelő válasza.
Ez egy legitim biztonsági kérdés. A gond ismét az információ konkretizálhatatlansága:
- fedeztek-e fel konkrét sejtet;
- hány drónról van szó;
- foglaltak-e le eszközöket;
- konkrét hírszerzési információról van-e szó;
- vagy csak egy lehetséges forgatókönyvről, amelyre fel kell készülni.
A közönség számára azonban már egy sokkal egyszerűbb üzenet marad: az ellenség már a házunk előtt van, és nincs ellene megoldás.
Ezt erősíti a „következő október 7.” kifejezés használata is. A mészárlás után minden felelős hírszerzőnek még a korábban valószínűtlen forgatókönyveket is figyelembe kell vennie. Kommunikációs szempontból azonban a „pont úgy, mint október 7. előtt” típusú kijelentések szinte ellehetetlenítik az ellenkezést: ha valaki azt mondja, hogy a veszély túlzó, és később bekövetkezik, könnyen ő válik felelőssé.
A választások és a politikai dimenzió
A cikk egyik legfontosabb pontja, amikor a biztonsági hírek és a politika kapcsolata kerül terítékre. Önmagában szinte minden történet magyarázható lenne normális médiaműködéssel egy veszélyes világban. Van azonban egy további tényező:
közelednek a választások.
A kérdés így nem csupán az, hogy mitől kell félni, hanem az is, hogy kit mutatnak be annak az embernek, aki képes megvédeni az országot.
A szerző szerint legalább a Netanjahu-párti 14-es csatornán ez a válasz meglehetősen világos. A különböző fenyegetések összeadódnak:
- Irán még mindig az atomfegyver felé tart;
- az iráni rakéták elérhetik Amerikát;
- Törökország lehet az „új Irán”;
- Szíria újjáépíti légerejét;
- az arab országok akár csak megtévesztésből is köthetnek békét;
- Hamász ismét „tesztelheti” Izraelt, ahogy október 7. előtt.
Így egy olyan kép rajzolódik ki, amelyben az egész világ egyre szorosabb fenyegető gyűrűvé válik Izrael körül. Ezzel párhuzamosan pedig egyetlen vezető jelenik meg úgy, mint aki történelmi, szinte egyedülálló képességekkel rendelkezik az ország megmentésére: Netanjahu.
Bergman ismét hangsúlyozza, hogy ez önmagában még nem bizonyítja egy összehangolt kampány létezését. Ugyanakkor a választások közeledtével felmerülhet olyan politikai cél is, hogy a folyamatos fenyegetettség érzete erősítse azt a képet, miszerint Netanjahu az a vezető, akit éppen most nem szabad leváltani.
Hogyan válik a hamis információ „háttérinformációvá”?
A hamis információ nem feltétlenül marad örökké egyértelműen hamis. Ha elég sokáig és elég sok helyen ismétlik, „háttérinformációvá” válhat.
Így alakul ki egy önmagát erősítő folyamat:
Hamis állítás → ismétlés → újabb hírek épülnek rá → politikusok hivatkoznak rá → média újra hivatkozik rá → az ismételt megjelenés bizonyítéknak tűnik.
Erre a Vahidi-ügy jó példaként szolgál.
“Egy hamis állítás, amely önmagát hitelesítette” bejegyzéshez egy hozzászólás
Hozzászólások lezárva