Avi/ujkelet.live
🪖 Sérülés Libanonban
Az Izraeli Védelmi Erők reggel közölte, hogy tegnap délután a 679. „Jiftach” páncélos dandár csapatai összecsaptak egy fegyveres Hezbollah-terroristával a dél-libanoni Bint Dzsbeilben.
- A részletek: Délután 16 óra körül a fegyveres tüzet nyitott az izraeli katonákra, és egy tartalékos katonát súlyosan megsebesített. A sérültet kórházba szállították, családját értesítették.
- A válaszcsapás: Az incidens után a katonák harckocsilövésekkel támadták az épületet, ahonnan a lövéseket leadták, míg az Izraeli Légierő a térség egyéb célpontjait bombázta.
- Mi következik: A hadsereg közlése szerint a csapatok ma reggel is folytatták a terület átfésülését a terrorista után.
🎯 Likvidálták a Hamász parancsnokot, aki izraeli túszokat tartott fogva
Szerdán egy észak-gázai légicsapásban életét vesztette Muhammad Na’im Dzsandija, a Hamász terrorszervezet Sudzsaijja zászlóaljának biztonsági főnöke.
- A bűnlajstrom: Dzsandija vezette azt a Nukba-egységet, amely 2023. október 7-én lerrohanta Nahal Ozt, és elrabolta Daniel Perez harckocsiparancsnok (százados) holttestét. Később ő tartotta fogságban Jotam Haimot, Szamar Talalkát és Alon Samrizt, valamint egyike volt azoknak a „kiemelt maszkos fegyvereseknek”, akik a tavalyi túszátadási ceremóniákat levezényelték. A hadsereg szerint a terrorista a közelmúltban az izraeli csapatok elleni támadások előkészítésén dolgozott.
A család reakciója: „A világ egy kicsivel jobb hely lett” – reagáltak közös nyilatkozatukban Alon Samriz fivérei, Jonatan és Ido. Hozzátették: bár semmilyen megtorlás nem hozza vissza a hős testvérüket, és nem törli el a fájdalmat, remélik, hogy minden terroristát gyorsan utolér a végzete.
A triót tévedésből agyonlőtték az izraeli csapatok Gázában 2023 decemberében.
🚔 Nyolc palesztint vettek őrizetbe izraeliek bántalmazása miatt Mukhmasban
A Duvdevan egység kommandósai tegnap rajtaütöttek Mukhmasz palesztin falun Binjáminban, és őrizetbe vettek nyolc palesztin gyanúsítottat.
- Az előzmények: Tegnap korábban egy nagyjából 10 fős haszid zsidó csoport autóval menekült a rendőrség elől közlekedési szabálysértések miatt. A rendőrök felhagytak az üldözéssel, amikor az izraeliek Mukhmasz falu felé vették az irányt.
- A vád: A hadsereg szerint a nyolc letartóztatott palesztin férfi a gyanú szerint üldözőbe vette és megtámadta a faluba behajtó izraeli állampolgárokat, akik később elhagyták a falut sértetlenül.
🇮🇷 Teherán válaszlépésekkel fenyeget az amerikai–iráni egyezmény kapcsán
Mohammad Bagher Ghalibaf, az iráni parlament elnöke figyelmeztetett: Irán arányos válaszlépéseket tesz, ha az Egyesült Államok és Izrael nem tartja be a Washington és Teherán között múlt hónapban létrejött egyetértési megállapodást.
- Irán álláspontja: „Határozottan követelni fogjuk az elért megállapodások teljes körű végrehajtását” – jelentette ki Ghalibaf fehérorosz partnerével, Igor Szergejenkovval való találkozóján, az ISNA iráni állami hírügynökség beszámolója szerint. Ghalibaf úgy véli, az USA már rájött, hogy katonailag nem tud megbirkózni Iránnal.
- A csapda: Izrael nem vett részt a tárgyalásokon, és Binjámin Netanjahu miniszterelnök elhatárolódott tőle. Ennek ellenére a megállapodás nyitóklauzulája – amely végleg lezárná a háborút és kizárná annak újrakezdését – kimondja, hogy az kötelező érvényű az USA-ra, Iránra „és szövetségeseikre” nézve is.
- Izraeli ellenállás: Izraeli tisztségviselők élesen ellenzik a paktumot, mivel az a háború egyetlen kulcsfontosságú célját sem oldja meg: nem számolja fel Irán nukleáris és ballisztikus rakétaprogramját, és nem teremti meg a rezsim bukásának feltételeit.
🕵️♂️ Újabb iráni kémügy
Vádat emeltek a 21 éves jeruzsálemi Eli Levon ellen, aki a vád szerint 2025 végén és 2026 elején kémtevékenységet folytatott Irán számára.
- A megbízás: A Jeruzsálemi Kerületi Ügyészség vádirata szerint Levon tudatosan hajtott végre feladatokat az iráni hírszerzésnek dolgozó, „Szina” és „Alexander” nevű ügynökök számára, mindössze néhány száz dollárért cserébe.
- A feladatok: Levon lefényképezte a Jeruzsálemi Központi Buszpályaudvart, egy épületet a Bukharim negyedben, valamint elrejtett egy cigarettásdobozt a Hadar Mall bevásárlóközpontban, benne egy „A munka elvégezve” feliratú üzenettel.
- A javadalmazás: A vádirat szerint Levon digitális valutában (kriptovalutában) kapta a fizetséget: kb. 861 dollárt „Szinától” és 518 dollárt „Alexandertől”. Külföldi ügynökkel való kapcsolattartás és ellenséges érdekeket szolgáló információszolgáltatás a vád ellene.