Frissítés – az irániak két amerikai katonák gépet lőttek le; és folytatódik a keresés az eltűnt pilóta után

ujkeletlive

Pészach, Omer 2. napja

Éjszakai támadások

Éjjel kettőig az északi közösségek állandó riasztás alatt voltak, majd fél kettő körül először az ország déli részén, majd a központi régiókban is megszólaltak a szirénák.

A mentőegységeket Tel-Aviv, Bnei Brak, Petah Tikva, Givatajim, Ramat Gan, és Ros HaAjin területén riasztották a kazettás rakéta becsapódásainak helyszíneire.

A Ne’ot Hovav ipari parkot ezen a héten már másodjára érte találat. A becsapódások súlyos károkat okoztak épületekben, és autókban; sérültekről nem érkezett jelentés.

A The New York Times amerikai hírszerzési adatokra hivatkozva arról számolt be, hogy Iránnak sikerül újjáépítenie, és ismét használhatóvá tennie azokat a földalatti bunkereket és kilövőállomásokat, amelyeket a háború elmúlt hetekben Izrael és az Egyesült Államok bombázott. A Times jelentése szerint Irán továbbra is jelentős számú rakétával, és mobil kilövőegységgel rendelkezik.

Frissítés: két amerikai katonai gépet lőttek le Irán felett

A Washington Post három amerikai tisztviselő tájékoztatására hivatkozva jelentette, hogy a korábban megerősített egy lelőtt amerikai vadászgép mellett, különálló incidens során egy másikat is találat ért. A február 28-án kirobbantott iráni háború kezdete óta ez az első eset, hogy egy legénységgel ellátott amerikai repülőgépet ellenséges területen ért végzetes találat.

Így, Post-nak nyilatkozó tisztviselők egy F-15E vadászbombázó, illetve és egy A-10 Warthog harcigép ellenséges tűz alatti lelövéséről számoltak be. Az Irán területén lezuhant F-15-ös két fős személyzetének egyik tagját kimentették, bár állapota egyelőre nem tisztázott. A második pilóta után széleskörű kutató-mentő akció indult, egyelőre eredménytelenül.

Az A-10-es pilótája mielőtt katapultált a sérült géppel még eljutott a kuvaiti légtérbe; őt később szintén sikerült kimenteni. 

A hírportálnak nyilatkozó források megerősítették, hogy a mentőakcióban részt vevő két Black Hawk helikoptert szintén iráni tűz érte, a fedélzeten tartózkodó személyzet megsérült ugyan, de mindkét helikopter épségben visszatért a bázisára.

A jelentés megjegyzi, az események ellentmondanak a Trump-adminisztráció arra vonatkozó korábbi kijelentéseinek, miszerint az amerikai erők uralják az iráni légteret, miközben az ellenséges területen lezuhant F-15-ös vadászgép eltűnt pilótája utáni keresés a közvetlenül az iráni tűzvonalban tevékenykedő mentőegységeket rendkívül életveszélyes helyzetbe sodorja.

  • Ellentmondások – Trump elnök szerdai beszédében még az iráni légvédelem teljes megsemmisítéséről és „megállíthatatlan” amerikai katonai erőről beszélt, a pénteki veszteségek után felvetődik a gyanú, miszerint a rezsim katonai tartalékai korántsem merültek ki. Az elnök szerint a radarrendszerek „100 százalékát” kiiktatták, a folytatódó rakéta- és dróntámadások, valamint az amerikai gépek lelövése azonban azt bizonyítják, hogy az amerikai-izraeli bombázások ellenére a rezsim továbbra is képes összehangolt offenzív műveletekre.

Az incidens Donald Trump elnök két nappal korábbi televíziós beszéde után történt, mely során egyrészt azt állította, hogy az iráni háború a „végéhez közeledik” másrészt újabb két-három hétig tartó erőteljes csapásokkal fenyegette a teheráni rezsimet, amennyiben nem fogadják el 15 pontos tervét a hadművelet befejezésére. Az elnök eszkalálódásra utaló beszédére az amerikaiak erős háborús ellenállása közepette került sor, miközben saját támogatói is azon választási ígéreteire emlékeztetik, miszerint elkerüli a költséges, végnélküli katonai beavatkozásokat.

Az iráni állami televízió (IRIB) közlése szerint helyiek jutalmat ajánlottak fel a lelőtt személyzet elfogásáért, az iráni hadsereg pedig arra kérte mindenkit, hogy ne engedjék az amerikai pilóta bántalmazását.

A légierő vadászpilótáit szigorú kiképzési program keretében készítik fel az ilyen forgatókönyvekre, bár azt nem lehet tudni, hogy a lezuhant személyzet milyen állapotban van, vagy a kérése óta eltelt eredménytelen, és relatív hosszú idő azt jelzi, hogy ellenséges területen fogságba került. Mindenesetre, a személyzet tagjai általában túlélőkészlettel vannak felszerelve, ami rendszerint tartalmaz valamilyen rádiókészüléket is, amellyel kommunikálni tudnak az amerikai egységekkel, idéz a Time egy katonai szakértőt.

Az öt hete tartó háború óta 13 amerikai katona vesztette életét az „Epic Fury” hadműveletben. Heten ellenséges tűzben, hatan pedig egy iraki repülőgép-szerencsétlenségben haltak meg. A hivatalos adatok szerint a konfliktusban eddig közel 370-en sebesültek meg. Emellett, a pénteki incidens a negyedik F-15-ös veszteség a háború kezdete óta; március elején kuvaiti egységek tévedésből három hasonló gépet lőttek le, ugyanakkor az A-10-es csatarepülőgép típus tegnapi lelövése az első ismert eset volt.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Frissítés – az irániak két amerikai katonák gépet lőttek le; és folytatódik a keresés az eltűnt pilóta után” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva