Sábát éjszakai hírek – szaúdi diplomáciai közeledés Iránhoz

ujkeletlive

ENSZ támadás

Rakétatámadás érte a libanoni ENSZ-békefenntartó ghánai főhadiszállását, miközben két katona súlyosan megsérült, – jelentette a ghánai fegyveres erők közleményében, emellett megjegyezi, miszerint a  egy másik katona traumás állapotba került miután a tiszti étkezde épülete is leégett a találat következtében.

A Hezbollah terrorszervezet Izrael elleni hétfői rakétakilövése miatt omlott össze a két ország közötti másfél éves tűzszünet, ilymódon belesodorva Libanont a közel-keleti háborúba.

Ghána katonáit a libanoni UNIFIL-misszión belül állomásoztatja; a ghánai Külügyminisztérium az incidens miatt az ENSZ New York-i központjánál hivatalosan tiltakozott. Emmanuel Macron francia elnök miután megbeszélést folytatott az esetről libanoni és szíriai vezetőkkel, elítélte a történteket, mondván – „Franciaország partnereivel együttműködve azon dolgozik, hogy megakadályozza a konfliktus további terjedését a régióban. Szíria és Libanon szuverenitását és területi integritását, mint a régió minden országának szuverenitását és integritását, tiszteletben kell tartani,” – közölte bejegyzésében a közösségi médiában, kiemelve az ENSZ Libanoni Ideiglenes Erőinek „kulcsfontosságú stabilizáló szerepét.”

Trump szerint, ehhez képest szaúdi diplomáciai közeledés Iránhoz, és Putyin is a képben

Donald Trump amerikai elnök tegnap az Axiosnak nyilatkozva pontosította arra irányuló korábbi megjegyzését, miszerint mit ért az Iránnal szemben támasztott „feltétel nélküli megadás” követelése alatt.

„A feltétel nélküli megadás jelentheti azt, hogy az irániak bejelentik, de azt is, amikor már nem tudnak tovább harcolni, mert nincs ki harcoljon, és nincs mivel,” – állítja ezúttal sokkal árnyaltabban Trump, ellentétben Truth Social saját platformján közzétett korábbi ultimátumával, miszerint „nem lesz alku Iránnal, csak FELTÉTEL NÉLKÜLI MEGADÁS,” – kizárva a a diplomáciai tárgyalásokat Iránnal.

Hasonló követeléseket erősített meg Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtófőnöke a Fox News kérdésére, mondván a „megadás” akkor tekinthető teljesítettnek, ha Irán többé nem jelent fenyegetést az amerikai csapatokra a Közel-Keleten. Miközben, a Pentagon listáján az iráni haditengerészet megsemmisítése, a ballisztikus rakétafenyegetés kiiktatása, a nukleáris fegyverhez jutás megakadályozása és a regionális proxik (Hezbollah, iraki milíciák) meggyengítése szerepel, nem említve az elnök által hangoztatott rezsim megbuktatását.

Truth Social közösségi platformján Trump továbbra is ahhoz ragaszkodik, miszerint a jelenlegi rezsim bukása után „nagyszerű és elfogadható” vezetőket kell választani, az USA majd segíteni fog az ország újjáépítésében, ami elmondása szerint a „venezuelai-modellt” követve kvázi bábkormány kijelölését jelentené.

„IRÁNNAK NAGYSZERŰ JÖVŐJE LESZ. TEGYÜK ÚJRA NAGYVÁ IRÁNT (MIGA!)” – állítja Trump, mire Teherán azt válaszolta, hogy „nem diktálhatnak egy egész nemzetnek.”

Maszúd Peszeskján iráni elnök bejegyzésében [X] arra utalt, hogy bizonyos országok már megkezdték a közvetítést a háború leállítása érdekében, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Irán nem habozik megvédeni szuverenitását.

Az iráni parlamenti elnök Mohammad Bagher Ghalibaf pedig kijelentette, hogy Irán sorsát nem „Epstein bandája,” hanem a büszke iráni nemzet fogja meghatározni.

A Fehér Ház arra számít, hogy a háború még legalább hetekig el fog húzódni, miközben az izraeli és amerikai légierő össztűz alatt tartja az iráni rezsim irányító központjait. Eközben tovább folytatódnak az izraeli, illetve az Öböl-államok amerikai létesítményei elleni iráni támadások, bár a CENTCOM szerint a rakéta és dróntámadások száma 90%-kal visszaesett az első naphoz képest.

Washington tagadja a háttérben zajló diplomáciai próbálkozásokat, ugyanakkor Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnapi telefonbeszélgetése kapcsán Peszeskján iráni elnökkel támogatását fejezte ki az „azonnali” tűzszünetre vonatkozóan, – közölte a Kreml.

„Oroszország elvi álláspontját az ellenségeskedés azonnali beszüntetésének szükségességéről megerősítették,” – áll a Kreml közleményében, hangsúlyozva, hogy Putyin a „politikai és diplomáciai megoldás útjára való visszatérésre” szólított fel, a háttérben pedig úgy tűnik, hogy Oroszország hírszerzési adatokkal segíti Teheránt.

Ali Hamenei ajatollah izraeli likvidálását követően múlt szombaton kirobbant háború rövid idő alatt az egész régióra kiterjedt, miközben Irán folyamatos tűz alatt tartja az amerikai szövetséges Öböl-államok célpontjait, mint a szaúdi, emirátusi, kuvaiti, bahreini, amerikai bázisokat.

Ilymódon, a várakozások ellenére a támadások elsődleges célpontjai, ezúttal nem Izrael hanem az Öböl-államok, és a globális olajellátást biztosító Hormuzi-szoros, miután az olajára már  a 100 dollárhoz közelít.

Az érintett arab államok dühös vezetői tiltakoznak az iráni módszer ellen, de egyelőre mindössze csak fenyegetnek a megtorlócsapásokkal, annak tudatában, hogy eddigi semlegességük feladása további eszkalálódást eredményezne.

Legfrissebb hírek szerint Szaúd-Arábia fokozta a közvetlen kapcsolatfelvételt Iránnal a háború megfékezése érdekében, – jelentette a Bloomberg, több európai tisztségviselőre hivatkozva. 

Rijád közelítése az iráni rezsim vezetőivel való kommunikáció felé a háború további eszkalálódásának megfékezésére irányul, így az elmúlt napokban szaúdi illetékesek újraaktiválták diplomáciai csatornáikat Irán felé a feszültség enyhítése, és a konfliktus tovább terjedésének elkerülése érdekében, mely erőfeszítéseket több európai, és közel-keleti ország is támogat.

A megbeszélések során állítólag biztonsági ügynökségek, és diplomaták egyaránt részt vettek, – idézi forrásait a Bloomberg, ami némi változást mutat, azt követően, hogy hivatalosan Irán, és Egyesült Államok egyaránt elzárkózik a tárgyalásoktól.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Sábát éjszakai hírek – szaúdi diplomáciai közeledés Iránhoz” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva